KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem azok a magyarok küldtek ide, akik az elmúlt évtizedek vesztesei. Azokat képviselem elsősorban, akik most egyre kevesebb dolgot tudnak a bevásárlókosarukba tenni, egyre kevesebbszer kapcsolják fel a villanyt a hideg lakásokban.
A Fidesz-kormány pedig kíméletlenül kipréseli belőlük az adókat, például a 27 százalékos rekordáfát. Önök tényleg azt gondolják, hogy olyan jól működtetik ezt az országot, hogy erre ennyi pénzt kell adnunk? Akkor miért nem fizetik ki a tanárainkat? Szent-Györgyi Albert szerint: olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája. Ha ez az önök kormányzására is igaz, akkor a jövőnk sötét, fűtetlen, omladozó, benne agyonhajszolt és megfélemlített alattvalókkal. A NER csak saját gyermekeinek, a fizetőképes arisztokraták csemetéinek tartja fenn a minőségi oktatás privilégiumát; a többiek osztályrésze a fapados közoktatásból a gyári munkapadhoz átlépve, leláncolt és kiszolgáltatott életet élni.
Ez nem egy szóvirág, képviselőtársaim, az ipari beruházásaira annyira büszke kormány azt nem mondja el önöknek, hogy miképp kötik szó szerint villanypásztorral a magyar dolgozót a futószalaghoz; hogyan áll meg az óra, amikor kimegy a mosdóba; hogyan lesz vesebeteg, tüdőbeteg és rákos a magyar melós; magyar nők és férfiak dolgoznak olyan körülmények között, amilyenekben esetleg Dél-Ázsiában szoktak.
Innen az oktatással lehetne kiszakadni, de Orbán Viktor előbb költ minden másra, mint a magyar iskolákra és a tanárokra. Az elmúlt hetekben tanárok, diákok és szülők tízezrei az utcán küldtek egyértelmű üzenetet önöknek, hogy nem értenek egyet a tanárok jogfosztásával, az oktatás rossz állapotával, a tisztes megélhetést sem biztosító tanári fizetésekkel.
Én nem látok a fideszes politikusok fejébe; nem tudom, hogy önöket mi vezeti, amikor lerohasztják az iskoláinkat, és kisemmizik, kirúgják a tanárainkat. Szeretném hinni, hogy valamiért csak nem tudják, hogy mit cselekszenek, ezért én mondanék önöknek öt dolgot, amit azonnal meg kéne tenni azért, hogy elkerüljük a nemzeti tragédiát, az oktatás és vele az ország összeomlását.
1. Azonnal és érdemben emeljék meg a tanáraink bérét! Ha 20 százalék az infláció, akkor innen indulunk, és akkor az nulla, azaz nem adtak semmit; ha 20-at adtak, akkor még mindig nem adtak semmit. Értsék meg: nem lesznek tanárok, ha a sarki boltban pénztárosként vagy Ausztriában pincérként duplaannyit keresnek.
2. Legyen végre valódi életpályamodell a tanárok számára, nem a jelenlegi hazug rendszer, ami csak kötelezettségeket sorol, és a kiszolgáltatottságot növeli. Valódi képzést, előremenetelt, dinamikusan növekvő juttatásokat és sokkal több pihenőidőt kell biztosítani. Értsék meg: nem lesznek tanáraink, ha egy multi cég HR-eseként a sokszorosát keresik meg.
(12.00)
3. Vonják be őket a Nemzeti alaptanterv alakításába, és szabadítsák fel a tankönyvpiacot! Már több olyan generáció is végigment a közoktatás rendszerén, akik csak Hoffmann Rózsa világát ismerik. Értsék meg: nem lesznek tanárok, ha elveszik tőlük a tanítás szabadságát.
4. Állítsák vissza a pedagógusok sztrájkjogát! Én az ipari szakszervezetek világából jövök, ott keményen neki szoktunk feszülni a munkáltatónak: ha nem ért a szóból, akkor leállítjuk a gépeket. Elképesztő, hogy pont az állam tiltja meg, hogy a tanárok gyakorolják a legalapvetőbb jogaikat, a sztrájkjogot. Értsék meg: nem lesznek tanárok, ha sztrájk helyett csak a felmondás marad számukra.
5. Kérjenek nyilvánosan bocsánatot az elmúlt 12 évért, de különösen az elmúlt hónapokért, méltó béremelésről szóló hazugságokért, a tanárokra és diáklányokra támadó pribékjeik ocsmány megjegyzéseiért, a kirúgásokért! Kérjenek bocsánatot! Induljon el egy párbeszéd, mentsük, ami menthető!
Tisztelt Képviselőtársaim! Évtizedek óta nem látott válságban gázolunk: járvány, háború, energiaválság. A magyarok iszonyú áremelésekkel, növekvő bizonytalansággal szembesülnek, egyre nő a vesztesek száma. Békében, jólétben sem bánhatnak így a tanárainkkal. De itt és most nem megegyezni bűn, amit a nemzet ellen követnek el, cselekedjünk végre! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)