KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Az LMP részéről a záró felszólalásunkban egy olyan összefüggésre szeretnék rávilágítani, ami itt a vitában azért már sorra került, ez a társadalmi egyenlőtlenségek, szociális helyzet kérdése. Tisztáztuk azt a helyzetet, hogy Magyarországon az otthonról hozott előnyök, illetve a hátrányok nagyon meghatározzák a gyerekek iskolai előremenetelét. A legutóbbi PISA-kutatás eredménye azt is kimondja egyébként, hogy a meglévő egyenlőtlenségek mellett sajnos nem igazán lehet arra számítani, hogy az oktatási eredmények javulnának érdemben, hiszen ezek az egyenlőtlenségek, szociális hátrányok nagyon-nagyon negatívak, és sajnos lehúzzák az eredményeket.
Ebből a szempontból van annak nagyon komoly jelentősége, hogy a kormány általában az oktatáson túl mit tesz a társadalompolitikák különböző területén. Ahogy egy héttel ezelőtt is Rétvári államtitkár úrral nagy vitában voltunk a szociális kiadások kapcsán, a KSH végül tisztázta államtitkár úr félreértését, miszerint többet költenénk szociális ellátásra. Nem, kevesebbet költünk (Rétvári Bence: Csak háromszor annyit!), GDP-arányosan 17 százalékot. Ez még 2010 előtt is messze 20 százalék felett volt. Az oktatáson nem lehet számonkérni a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését maximálisan, hiszen az oktatás leképezi ezeket az egyenlőtlenségeket. Természetesen javítani tud, de sokkal szélesebb körben kell tenni ennek érdekében. Köszönöm szépen. (Csárdi Antal tapsol.)