TÓTH ENDRE (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Hosszú vitanapon vagyunk túl. Kevesen voltunk azok, akik ezt végigültük. Tisztelet azoknak, akik ezt megtették. Egy ilyen hosszú vitanap után, azt gondolom, le kell vonni a tanulságokat, hogy mik azok az eredmények, amiket itt a vitanap hozott nekünk. Ha nem is volt sok, azért párat kiemelnék, hogy a pozitívval kezdjem.

Az egyik ilyen, hogy a kormány képviselői mára elismerik  és ebben talán az egész parlamentben egy összhang alakult ki , hogy alacsonyak a pedagógusfizetések, és bizony az emelésükre van szükség, és nemcsak kismértékben, hanem drasztikus emelésre van szükség. Itt azért arra felhívnám a kedves képviselőtársak figyelmét, különösen a kormányoldalon, hogy én azt nem hívom emelésnek, ha egy évben 20 százalékos az infláció, és a kormány 10 százalékos emelést kínál a pedagógusoknak. Az bizony egy 10 százalékos bércsökkentés. Tehát ezt tervezi most a kormány, amennyiben az Európai Unióval nem tud megállapodni az uniós pénzek hazahozatalában.

Tehát ezt vegyék figyelembe, és azt is vegyék figyelembe, hogy nem következhet be újra az, hogy elértéktelenedik a pedagógusok fizetése. Tehát ezt úgy lehet megakadályozni, amit önök egyszer megígértek és megtettek, hogy a minimálbérhez kötötték a pedagógusok fizetését, ezzel értékállóvá tették az ő bérüket. De amint ebből az ígéretükből visszavettek, és elárulták a pedagógustársadalmat, fokozatosan elértéktelenedett az inflációval a pedagógusok fizetése, és ezt a hibát nem szabad újra elkövetni. Ha valóban megvalósul egy jelentősebb béremelés  és kívánom, hogy legyen így , akkor itt nagyon fontos, hogy értékállóvá is tegyük ezeket a béreket.

(21.10)

A másik eredményünk az, hogy legalább egy légtérben voltak a kormány képviselői itt a karzaton lévő oktatási érintettekkel. Most már nincsenek itt, hiszen a tisztelt kormányunk házszabálya csak fél órára engedi be a vendégeket, hogy megfigyeljék az ülést, ami szerintem botrányos, de legalább fél órán keresztül a diákok szervezeteinek vezetői, a tanárok érdekvédelmi szervezeteinek vezetői, a szülői szervezetek vezetői itt tudtak lenni, és meg tudták hallgatni azt, hogy hogyan zajlik ma a közoktatásról a vita az Országgyűlésben, mit képviselnek a kormányzat különböző tagjai. Azt kívánom, hogy ne csak ilyen távolságból találkozzanak a kormányzat képviselőivel, hanem üljenek le végre egy asztalhoz velük (Rétvári Bence: Többször leültünk már!), és ők is elmondhassák azt, hogy mit gondolnak, és elmondhassák a követeléseiket önöknek.

A harmadik eredmény még kapcsolódik nyilván a fizetésekhez. Azt is elismerték, hogy bizony a pedagógustársadalom elöregedett, és ez nagyon súlyos prognózisokat vetít előre: ha nincs elég tanár, nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket.

És végül egy kis, apró eredmény: itt van Maruzsa Zoltán is köztünk, azért nem gyakran szokta tiszteletét tenni. (Rétvári Bence: Az egykori főnököm, hiányzom neki!) De ez az apró eredmény egy másik hiányosságra is felhívja a figyelmet: hol van bizony Pintér Sándor, aki az oktatásért felelős miniszter? Vajon nem lenne itt a helye az Országgyűlésben, amikor az Országgyűlés a közoktatás témájáról tart egy több mint négyórás vitanapot? Nem kellene neki ismertetnie azt, hogy a kormánynak mik a tervei a közoktatás fejlesztésére, a problémák megoldására?

És bizony amikor azt mondjuk, hogy Oktatási Minisztériumra van szükség, és kell egy olyan miniszter, aki valóban felelősnek érzi magát az oktatásért, akkor erre gondolunk, hogy egy olyan miniszterre lenne szükség, aki ilyen magas szinten tudja képviselni az oktatás ügyét, és amikor van egy vitanap, akkor nem bújik el a más teendői mögé. Nem tudom, hogy mit csinál éppen Pintér Sándor, lehet, hogy éppen ultizik a barátaival. (Vitályos Eszter: Az biztos!) Arra lenne szükség, hogy valóban felelős miniszterünk legyen, és valóban ott legyen azoknál a fontos mérföldköveknél, amikor a közoktatás ügyét ez a társadalom megbeszéli.

Arról beszéltek egyes képviselőtársaim, hogy nem volt megfelelő a színvonala ennek a vitanapnak, és hogy voltak ennek hiányosságai  ezzel abszolút egyet tudok érteni. Azt gondolom, mindegyik oldalnál volt hiányosság, de én azért a legfőbb hiányosságot ott látom, hogy kormányoldalon láthatóan egy betanult panelgyűjteményt olvastak fel nagyon repetitív módon, újra és újra ugyanazokat az érveket szó szerint idézve. (Rétvári Bence: Bezzeg az ellenzéki oldalon annyi…) Azt gondolom, itt nem a mennyiségre kell menni, kedves képviselőtársaim, hanem a minőségre, és azt kérem, nem tudom, Rogán Antaltól vagy aki írja ezeket a szövegeket, hogy legközelebb a panelgyárosaik legalább osszák szét a képviselők között, hogy egy képviselő mondja el ezt, egy másik a másikat, és ne minden képviselő ugyanazokat az érveket (Vitályos Eszter: Szerintem ne mondd meg nekünk, hogy mit csináljunk!), mert azt gondolom, ez méltatlan ahhoz, amit az Országgyűlés színvonalától elvárunk.

Nyilvánvalóan nagy reményekkel vágtunk neki ennek a vitanapnak, hiszen egyértelmű volt, hogy ami a leginkább hiányzik a magyar közoktatás jelenlegi helyzetében, az az őszinte párbeszéd, és az, hogy a kormány leüljön és beszéljen az oktatás érintettjeivel. Ezért az volt a célunk, hogy megpróbáljuk szóra bírni a kormányt, megpróbáljuk azt, hogy ők tényleg beszéljenek kerek mondatokban arról, hogy mik a terveik a közoktatást feszítő problémák megoldásáról, és vázoljanak fel valós megoldásokat és olyan terveket, amelyek kielégítik vagy legalább válaszolnak a tiltakozók követeléseire.

És tegyék mindezt úgy, hogy ott vannak a teremben azon pedagógus, diák- és szülőszervezetek képviselői, akik az elmúlt hónapokban egy nagyon jelentős tiltakozási hullámot szerveztek, és olyan követeléseket fogalmaztak meg, amelyek széles körben a szakma és az oktatás érintettjei által el vannak fogadva, támogatottak, és a helyzet normalizálására törekszenek. Sajnos, csalódnunk kellett, hiszen a kormány annak ellenére folytatta a valóság és vele együtt a mindenki számára nyilvánvaló problémák tagadását, hogy nyilvánvaló az is, hogy már a saját szavazói is változást szeretnének.

Rétvári Bence államtitkár úr a minap maga ismerte el, hogy az október 23-ai tiltakozáson bizony ott voltak a fideszes pedagógusok is. Azt már megszokhattuk, hogy az ellenzéki állampolgárok véleménye nem érdekli önöket, de azt gondolom, az új, hogy már a saját szavazóik figyelmére sem tartanak igényt, és nem számítanak önöknek a szavazóik kérései. Hiszen ezek a szavazók ott vannak a tüntetéseken, és szeretnék ők is, hogy magasabb fizetésük legyen, és megoldódjanak azok a problémák (Vitályos Eszter: Mi is ezt szeretnénk!), hiszen a fideszes pedagógusok is megalázóan keveset keresnek, a fideszes családoknak is egyre nagyobb teher a különórák megfizetése, a fideszes diákok is bizony nagyon túl vannak terhelve.

Kedves Kormánypárti Képviselőtársaim! Az oktatás ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem egy közös nemzeti ügy. Ezt sokszor elmondjuk, de jó lenne megélni is ezt a közös nemzeti ügyet. Ezért kezdeményeztük ezt a vitanapot, hátha önök is ráébrednek erre, és végre kialakulhat egy konstruktív párbeszéd. Sajnos, összességében azt elmondhatjuk, hogy ez nem alakult ki, hiszen önök újra egy kitalált ellenséggel harcoltak, 12 évvel ezelőtti időkre mutogattak vissza, és Brüsszelre hárítják a saját felelősségüket. (Rétvári Bence: Rátok, nem Brüsszelre!)

Illetve szintén nem meglepő, hogy statisztikákkal bűvészkedtek. Azt gondolom, ha már statisztikáról van szó (Rétvári Bence: Bűvészkedjél!), akkor azért emeljünk ki még párat, mert én azt éreztem néha, hogy kiragadott adatokkal dobálóznak (Rétvári Bence: Megdöbbentő!), és megtalálják azt a számpárt, ami éppen felfelé mutat, és olyan kiragadott adatokkal dolgoznak, amelyek ahhoz hasonló jelentőségűek, mint hogy hány szilvásgombócot állítanak elő az iskolai menzákon. Néha még olyan érzésem is támadt, mintha a kormány és az államtitkár urak fordítva néznék a statisztikát, és a felfelé mutató trendek valójában lefelé mutatnak, csak ők nem tartják megfelelő módon a papírt.

Nézzünk meg pár fontos statisztikát, hiszen azt gondolom, az oktatásban a legfontosabb mutatók azok, amelyek a kimeneti statisztikát mutatják, hogy a diákok milyen végzettséggel, milyen tudással távoznak, mennyire tudják azt a tudást felhasználni, amit a magyar iskolákban szereztek. Nézzük akkor azt meg, hogy hogyan alakul a korai iskolaelhagyás, ami az egyik legsúlyosabb bűne az elmúlt 12 évnek, hiszen ez egy olyan mutató volt, amelyben Magyarország valóban verte az európai átlagot. 2010-ben mindössze 10,8 százalék volt a korai iskolaelhagyók aránya, és ugyanez a szám 2021-re 12 százalékra nőtt, mindeközben Európában ez folyamatosan csökkent. Tehát Magyarország képes volt egy pozitív eredményt elrontani, és az európai trendekkel szembemenve megemelni a korai iskolaelhagyók arányát. Ez is elhangzott a vitában, hogy ez nemcsak egy statisztika, hanem ez több tízezer diáknak a sorsa.

Nem kell messzire menni, hogy ezt megerősítsük: az önök korábbi oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán mondta egy fórumon, hogy több tízezer diák ment a lecsóba az elmúlt évtizedben, és értette ezt arra, hogy nem tudnak kiteljesedni ezek a diákok, hiszen önök a korai iskolaelhagyás rémébe kergették őket a 16 éves tankötelezettséggel és a további intézkedéseikkel, a szakképzés lebutításával például.

De nézzük meg akkor a PISA-t, mert itt is sokat emlegettük ezt. Azt gondolom, hogy ezt érdemes megfelelő fontosságában kezelni, hiszen ez a nemzetközi mérce, ami valóban összehasonlíthatóvá teszi a különböző országok közoktatását, és valóban azt méri, amit, azt gondolom, elvárunk a közoktatástól, azt, hogy a diákok később mennyire tudják alkalmazni azt a tudást, amit megszereznek az iskolapadban.

Ha ezt nézzük, önök rendszeresen hivatkoznak a TIMSS-mérésre, de a TIMSS valójában azt méri, hogy a tananyagot mennyire tudja a diák, de azt nem méri, hogy azt mennyire tudja alkalmazni. Azt a PISA méri, és ha megnézzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy 2009-ben szövegértésből 494 pont volt az átlagpontszáma a magyar diákoknak, 2018-ban 476 pont; matematikából 490-ről 481-re csökkent a pontszámuk, természettudományból pedig 503 pontról 481 pontra. Tehát minden egyes kompetenciaterületen romlott a magyar diákok pontszáma (Rétvári Bence: Pont mint a PISA-átlag!), és ez mutatja azt, hogy bizony ez a változtatás, amit önök hoztak, negatív irányba billentette a magyar diákok képességét arra (Rétvári Bence: És a PISA-átlag miért romlott?), hogy alkalmazzák azt a tudást, amit megszereznek a magyar iskolákban.

Ha megnézzük azt, hogy hol voltunk ezekkel a számokkal a nemzetközi rangsorokban a többi országhoz képest, akkor azt látjuk, hogy 2009-ben ez egy átlagos eredménynek számított.

(21.20)

Nem volt akkor sem annyira magas színvonalú a magyar oktatás, és nagyon sok kritikájukat osztjuk a 2010 előtti rendszerre vonatkozóan, de azt gondolom, hogy akkor elérte az átlagos színvonalat a magyar diákok kompetenciaszintje, míg 2018-ban, az utolsó PISA-mérés idején ez már szignifikánsan az átlag alatt volt. Tehát önök egy lecsúszásba kergették a magyar diákok teljesítményét, egy leszakadást hoztak a magyar közoktatásban.

Ha megnézzük azt, ami szintén egy nagyon fontos adat, hogy hogyan alakul a gyengén teljesítők aránya, azt látjuk, hogy a PISA-mérés szerint a szövegértésben a 2009-es 18 százalékról 2018-ra 25 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik gyakorlatilag a leggyengébb szinten teljesítettek, funkcionális analfabétaként tanultak abban az adott évfolyamban. Ez egy óriási szám. Ha belegondolunk, minden negyedik magyar diák, aki részt vett ezen a mérésen, nem érti azt, amit olvas. Ez nagyon súlyos, és ez a szám is jelentősen, szignifikánsan nőtt, ami az önök kormányzásának szintén egy komoly kudarca, hiszen ezek a diákok később, kikerülve az iskolapadból, nem tudják továbbképezni magukat, nem tudnak tanulni, emiatt a XXI. század munkaerőpiacán, ahol nagyon fontos, hogy át tudja képezni magát egy diák, hogy új szakmákat tudjon tanulni, nem fognak tudni beilleszkedni tartósan.

Szintén egy óriási probléma a pedagógusszakokra jelentkezők számának drasztikusan csökkenése, ami tökéletesen mutatja, hogy milyen a pálya népszerűsége. 2016-ban több mint 20 ezren jelentkeztek ilyen szakokra, 2022-ben azonban ez 12 ezer alá, majdnem a felére csökkent a pedagógusszakokra jelentkezők száma. Ez óriási csökkenés, kedves képviselőtársaim, és mutatja azt, hogy a felvételizők bizony a lábukkal szavaznak, és pontosan tudják, hogy milyen egzisztenciális körülmények fogadják őket a pedagógusszakokon, és pont ezért, akár sokszor úgy, hogy lenne affinitásuk a pályára, nem választják mégsem ezt a pályát, mert lebeszéli őket a családjuk, lebeszélik őket a szeretteik azzal, hogy nem tudnak majd megélni ebből a hivatásból.

Itt hivatkoznék Dúró Dóra képviselőtársamra, aki mondott pár bölcs gondolatot arról, hogy bizony elhangoznak különböző statisztikai adatok mindkét oldalról, és egy egyszeri választó, aki nézi ezt a vitát  nem tudom, hányan követték teljes terjedelemben , aki végignézte, lehet, hogy nem tudja, melyik oldalnak higgyen. Én azt tanácsolom ezeknek a választóknak, hogy a megélt valóságnak higgyenek. A megélt valóságnak higgyenek. Hogy mi a megélt valóság? Azt gondolom, hogy például ez a kép, amit közösen megnézhetünk (Felmutat egy papírlapot.), és amely a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karát mutatja. A kép tökéletesen ábrázolja azt, hogy mi a megélt valóság, és mi az, amit látunk a magyar oktatás rendszerében, hogy milyen a pedagóguskar korösszetétele. A tanárok közel fele egy nemrégi mérés szerint több mint 50 éves, ami nagyon aggasztó, miközben mindössze 5 százalékuk 30 év alatti. Ez egy nagyon kedvezőtlen korösszetétel, és ha így megyünk tovább, ilyen alacsony jelentkezői számokkal, akkor egyszerűen nem fogja tudni tartani magát a közoktatás ezen a színvonalon, vagy nem lesznek tanárok, vagy pedig olyan embereket lesznek kénytelenek felvenni az iskolák, akiknek nincs diplomájuk, vagy végtelen számú helyettesítésbe fognak bocsátkozni. Ez mindenképpen rombolja az oktatás színvonalát.

Ki fog holnap tanítani?  kérdezik joggal a pedagógus-szakszervezetek és a tiltakozók önöktől. Erre önöknek kell választ adniuk, hiszen nem mutogathatnak örökké vissza a 12 évvel ezelőtti időkre. Már csak azért sem, mert mindenki a saját tetteiért felelős, és 12 esztendő bizony elegendő arra, még az oktatásban is, hogy beérjen a munka gyümölcse. Az oktatásban hosszabb idő kell ahhoz, hogy meglátszódjanak az eredmények, de 12 év már elegendő arra, hogy ne lehessen visszamutogatni az előző kormányokra. Ha belegondolnak, már vannak olyan diákok, akik az önök oktatási rendszerében lettek első osztályosok és az önök oktatási rendszerében érettségiztek le. Az ő eredményeikért kizárólag az önök kormánya felelős.

Kicsit úgy érzem, amikor erről beszélnek, és már kóros mértéket ölt a gyurcsányozás, a 2010 előtti időkre mutogatás, hogy ez olyan, mint egy autótolvaj, akit ha elkapnak és bíróság elé állítanak, arra hivatkozik, hogy neki nem volt gyerekszobája, és nem kapott matchboxokat az édesapjától, ezért követte el az autótolvajlást. Önök is egy mentségbe, kifogáskeresésbe menekülnek, és a saját teljesítményüket próbálják elpalástolni azzal, hogy milyen problémák voltak, milyen hibák történtek a 2010 előtti időkben. Azt kérem önöktől, hogy ezt ne tegyék, vállalják végre a felelősséget, és a saját tetteikkel bizonyítsák azt, hogy elkötelezettek az oktatás iránt, hiszen az oktatás nemzeti hatáskör, és önöknek 12 évük volt arra, hogy tisztességes bérszínvonalat kialakítsanak. Az 50 százalékos emelésre egyébként  csak hogy lássuk a nagyságrendeket  körülbelül 300 milliárd forintra lenne szükség, és önök például nemrégiben 350 milliárd forintot költöttek csak a veszteséges Vodafone megvásárlására, valamint további súlyos százmilliárdokat költenek nemzeti konzultációra, kormányzati propagandára vagy soha meg nem térülő Budapest-Belgrád vasútvonal építésére.

De azt is látjuk, hogy magában a közoktatás rendszerében is van még pénz, csak nem jól hasznosul. Gondolhatunk itt például arra, hogy a tankerületi vezetők milliós jutalmakat kaptak az előző év végén, miközben a pedagógusok két bejglit vagy még annyit sem. Azt gondolom, ez nagyon igazságtalan motivációs jutalmazás. Tudom, hogy önök is kaptak, államtitkár urak, jelentős jutalmat, de azt gondolom, hogy a pedagógusoknak is járna a teljesítményükért jutalom, és nemcsak jutalom, hanem tisztességes fizetés.

Önök arról beszélnek, az elején Rétvári képviselő úr, államtitkár úr is mondott nagyon igaz mondatokat, amikor arról beszélt, hogy a tettek számítanak, nem a szavak. (Rétvári Bence: Így van!) A tettek számítanak. Azt kérem önöktől, tartsák magukat ehhez, és amikor ígérgetnek béremelést, akkor tudják azt, hogy a pedagógusoknak ez már nem jelent semmit, ők már annyi ígéretet kaptak, hogy lehúzhatják a vécén az egészet. Ők tetteket szeretnének, azt szeretnék, hogy végre egy olyan bér érkezzen a számlájukra, amely után a hónap végén nincsenek megszorulva, és ki tudják fizetni a számláikat. Azt kérem, hogy a tettek beszéljenek önökből, és ne takarózzanak semmilyen álindokkal, hanem valósítsák meg azt, amit a tiltakozók és az oktatás iránt elkötelezett emberek szeretnének. Pénz ugyanis van a rendszerben, van a költségvetésben, csak úgy látszik, hogy egyelőre nincs elég akarat önökben ahhoz, hogy ezt a pedagógusoknak is adják.

Ha már önök nem hajlandók leülni az oktatás érintettjeivel és a tiltakozást szervező civilekkel, a Momentum-frakcióval ezt megtettük, és be is adtuk a követeléseiket határozati javaslat formájában „Változást a közoktatásban!” címmel. Kilenc pontban összegeztük, ezeket ismertetném, és arra kérem kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimat is, hogy amikor ez az Országgyűlés szakbizottságának színe elé kerül, támogassák a vitára vételt, illetve támogassák magukat a követeléseket is. Gyorsan felolvasnám, hiszen ezek a legfontosabbak, ez a lényeg. 1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról, üljön le végre a kormány az érintettekkel tárgyalni, hozzanak létre egy közoktatási egyeztető fórumot! 2. Megbecsülést a pedagógusoknak! Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését, a kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! 3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak! 4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást, önálló oktatási minisztériumot, a tankerületi rendszer átalakítását! (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) 5. Kisebb terhelést a diákoknak és pedagógusoknak! 6. Esélyteremtő minőségi oktatást és nevelést mindenkinek az óvodától az egyetemig! 7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak! 8. Minőségi, XXI. századi környezetet a tanuláshoz és tanításhoz, neveléshez, iskolafelújítási programot! (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) Végül az utolsó: szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban, korszerű nemzeti alaptantervet, szabad tankönyvválasztást! Ezeket kívánja a magyar nemzet önöktől.