DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy ilyen salátatörvénnyel állunk most is szembe, elhangzott már előttem is többek által is, hogy 14 darab törvény módosítása. Ahogy az előterjesztő államtitkár úr is mondta, itt alapvetően értelmezésről, alkalmazásról, jogtechnikai módosításokról van szó. Áttekintve egyébként ezeket a törvényjavaslatokat, én is nagyjából ezt gondolom, hogy ez az alapvető jellemvonása ennek, de azért vannak itt kritikus kérdések vagy kritikus pontok is.

Én magamnak három területet írtam ki, amelyekről fontosnak gondoltam beszélni, aztán a vita során kiderült, hogy az előttem szólók már beszéltek erről, így könnyebb a helyzetem, mert rövidebbre tudom fogni ezt az egész kérdést.

Az első dolog, amit fölírtam magamnak, ez a posta, a postával kapcsolatos, de itt szomszédom, képviselőtársam, Szabó Sándor már elég részletesen beszélt erről. Én pusztán csak annyit szeretnék mondani, hogy mind a postai bezárásokkal kapcsolatban, mind a szolgáltatásnak most egy lejjebb szintre való vitele, tehát hogy nem egy, hanem két nap alatt fogják a szolgáltatásokat tudni teljesíteni az elsőbbségi levelek vonatkozásában, azt mutatja, hogy a postánál bizony komoly problémák vannak. Nem hiszem egyébként, hogy ezt most itt kellett volna elintézni és bele kellett volna ebbe venni. A helyzet, azt hiszem, megérett arra, hogy a postánál egy nagyon alapos átvilágításra és egy nagyon alapos átrendeződésre lenne szükség, mert a problémák annál sokkal nagyobbak, mint hogy néhány posta bezárásával, néhány ember elbocsátásával, illetve a szolgáltatások szintjének csökkentésével ezt meg lehetne oldani. Úgyhogy sajnálom, hogy ez most idekerült, szerintem ezt máshol kellene elrendezni.

A második dolog az Erzsébet-táborokkal kapcsolatban  ott viszont Dávid Ferenc mondta már el a mondókáját. Itt szeretném hangsúlyozni: tehát én úgy vettem ki Dávid Ferenc szavaiból is, de majd ő megcáfol, ha nem így van, de én mindenképpen azon az állásponton vagyok, hogy itt nem arról van szó, hogy az Erzsébet-táborokat mi nem támogatnánk. Hogyne támogatnánk! Nagyon örülünk neki, hogy ilyen táborok vannak, nagyon örülünk, hogy létezik a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, örülünk, hogy ilyen jó munkát végez, valóban szükséges és valóban fontos dolog ez. És természetesen az is fontos, hogy az állam gondoskodjon arról, hogy megfelelő vagyontárgyak legyenek ott, hogy ezt a funkciót el tudja látni, de ebből egyáltalán nem következik az, hogy ezt a tulajdonjogot is át kell adni. A működtetési jogot át lehet adni, erre megfelelő szerződést lehet kötni, és megfelelő módon lehet ezt a munkát végezni. Amikor én a Pécsi Tudományegyetemen tanítottam, akkor az én egyetemi oktatói munkámat az nem befolyásolta, hogy akkor állami tulajdonban volt az egyetem  és most viszont alapítványiban van, most akkor nekem rosszabbul vagy jobban kellene oktatni vagy tanítani?

Tehát itt van egy alapvető probléma, amit, azt gondolom, hogy végig kellene gondolni, amikor vagyongazdálkodásról beszélünk, hogy önmagában az egyes tulajdonformák sem nem abszolút jók, vagy sem nem abszolút rosszak; annak a függvénye egyébként, hogy a feladatok, a funkciók hogy néznek ki, illetve a szabályozás és az ellenőrzés milyen módon van kialakítva, és ennek megfelelően lehet mindig megválasztani és kiválasztani a megfelelő formát.

De ha már itt tartunk, akkor hadd mondjak egy-két szót arról, ami itt azért a vitában fölmerült. Itt van ez a magyar ló, én úgy hívom; ennek a magyar lónak nincs igazából háta, amire rendesen föl lehetne ülni, mert vagy a lónak az egyik oldalán vagyunk, vagy a lónak a másik oldalán vagyunk. Megéltük azt a rendszerváltozás után, hogy a baloldali szocialista kormányok kiárusították az állami vagyon egy jelentős részét, stratégiai üzletágakat, és ez kifejezetten hibás volt, rossz volt. Én ezt annak idején is megírtam, most is ezt gondolom, ez valóban nem volt jó.

(A jegyzői székben dr. Tiba Istvánt Gelencsér Attila váltja fel.)

Aztán jött a Fidesz a későbbiekben, és akkor a Fidesz elkezdett visszaállamosítani, ami önmagában nem volt rossz, de az a kérdés, hogy ezek után mi történt, és jó néhány esetben azt lehetett látni, hogy a Fidesz visszavásárolta ugyan ezeket a vagyontárgyakat, csak azért egyébként, hogy újból az ő kedvelt barátainak adja át, adja ki vagy adja el olcsón. Tehát gyakorlatilag ugyanoda jutottunk.

A legszembetűnőbb történet éppen az egyetemek vagyonátadása alapítványokba, alapítványi formákba. Nem is nagyon tudom értelmezni egyébként azt, amit itt Nacsa Lőrinc képviselőtársam elmondott, hogy milyen horribilis mértékben nőtt az állami vagyon az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, és szemrehányást tett itt nekem, hogy én csóváltam a fejemet, hogy ezt nem tudom elfogadni, és azt gondolja, hogy azért nem tudom elfogadni, mert az én politikai álláspontom most már megváltozott.

Szó sincs erről. Pusztán arról van szó, hogy a szakmaiság kérdését is föl kellene vetni. Tehát ha mondok egy számot, hogy 2010-ben ennyi volt az állami vagyon, majd 2020-ban pedig amannyi, és itt forintokat mondok, akkor az lenne a minimum, hogy megmondanánk, hogy ezt most folyó áron vagy pedig változatlan áron kell értelmezni, és ha változatlan áron, akkor tessék mondani, milyen áron valójában, mert én is tudnék mondani egy olyan számot. Vegyük euróban, nézzük meg euróban, hogy hogyan nézett ki 2010-ben ez a vagyon, és nézzük meg, hogy most hogy néz ki ez a vagyon. Akkor a 260 forintos euróárfolyamon, most meg a 400 fölöttivel kellene számolni. Könnyen lehetne, hogy az állami vagyon nem növekedett, hanem csökkent. De nyilvánvalóan akkor is hibát követnék el, mert ott viszont vásárlóerő-paritáson kellene mindenképpen számolni. Tehát itt nem politikai elköteleződésről van szó, hanem sokkal inkább szakmáról, és azért egyfajta szakmai minimumot meg kellene követelni itt a parlamentben is, azt gondolom.

Van egy harmadik pont, amelyet viszont nem érintett még senki itt a törvénymódosítás kapcsán. Módosítja a nemzeti vagyont, a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű gazdasági társaságok üzletrészeit felsoroló táblázatot. Nos, ebben egyébként én azt láttam, hogy most az MVM-nek kicsit más lett a neve, de itt az van, hogy állami tulajdonban marad, 75 százalék plusz 1, és akkor gyakorlatilag a maradék rész pedig akár privatizálható is. Egyébként én ezt most kifejezetten egy veszélyhelyzetnek gondolom, különös tekintettel arra, hogy az MVM most elég nagy gondban van, elég nagy problémái vannak, hiszen neki kell gondoskodni a gázellátásról, arról a rossz és hibás szerződésről, amelyben nagyon drágán vásároljuk meg a gázt; nincs elég pénze, ezért aztán kínai hitelt vesz föl.

(13.40)

És látható más országok példáján, hogy Kína előszeretettel ad olyan hiteleket, amely hitelek fedezeteként mindenképpen vagyont, vagyontárgyakat akar, szeretne megkapni. Én élek a gyanúperrel, hogy ez akár egy kiskapu is lehet, hogy ha itt a 25 százalékos részt kinyitjuk, akkor ő ezt megkaparinthatja, megszerezheti, és így beteheti a lábát ebbe a szektorba, és esetleg majd a későbbiekben tovább is terjeszkedhet. Tehát én megnyugtatóbbnak gondoltam volna vagy gondolnám azt, ha ez 100 százalékos lenne, és gyakorlatilag az is maradna, mert ez nagyon fontos.

Egyébként a postánál is egy ugyanilyen konstrukció van. Azt gondolom, hogy a postánál is célszerűbb lenne megtartani a 100 százalékos részt. És mindezt annak alapján mondom, hogy továbbra is fenntartom azt, hogy nem szabad fetisizálni egyik tulajdonformát sem, mindig az adott feladat, az adott funkció dönti el, de ebben a két esetben, én azt gondolom, hogy az állami funkció, az állami feladat és az állami ellenőrzés elengedhetetlenül fontos, tehát törvényileg itt szigorúbbnak kellene mindenképpen lennie. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)