ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nos, az előttünk fekvő törvényjavaslatot a Jobbik frakciója meg fogja szavazni, ezt így előre szeretném bocsátani. Még akkor is, ha a munkavállalói jogok megerősítése elég haloványan történik, akkor is, ha a munkavédelem megerősítése sokkal hangsúlyosabb lehetne, és akkor is, ha a munka és a család összeegyeztetése szintén pregnánsabban szerepelhetne ebben a törvényjavaslatban, ugyanis meg kell hogy állapítsam, önök az EU-s irányelveket, bizony azt kell hogy mondjuk, nagyon minimalista módon veszik át és alkalmazzák az ilyen pozitív területeken is. Éppen ezért elég erőteljes lesz a kritika, illetve annak felvázolása, hogy milyen helyzetben vagyunk most, és miért kellene éppen ezért sokkal fokozottabban odafigyelni erre a területre. Ennyi kritikát azért talán majd még Nacsa képviselőtársam is megenged innen nekünk az ellenzék soraiból.

Valószínűleg annak a szociopata, neoliberális dogmának az apostola  Parragh Lászlóról van szó, Orbán Viktor jó barátjáról , amikor olvasta adott esetben ezt a törvényjavaslatot, akkor csikorgatta a fogait, mert nem az ő szája ízének megfelelő az a változtatáscsomag, ami itt szerepel. Egészen más versenyképességi modellben gondolkodtak önök, meg gondolkodnak még mindig, ő ezt el is árulta  ugye, hogy van, aki meri mondani, valaki meg nem , hogy a versenyképességünk még mindig az olcsó béreken alapszik Magyarországon, és hozzá lehet tenni, hogy ezen filozófia mentén nemcsak az olcsó bérek jelentik itt Magyarországon a versenyképességet, hanem a munkavállalói kiszolgáltatottság is. És ha összevetjük azt, amit 2014-ben Rijádban egy arab-magyar befektetői konferencián Orbán Viktor mondott, nevezetesen, hogy a minőségéhez képest milyen alacsony a magyar munkavállalók bére, és mennyire rugalmas a munka törvénykönyve, akkor, kérem, válaszoljanak arra adott esetben a kormánypárti padsorokból, hogyan lehet ezt összeegyeztetni az 1891-es XIII. Leó pápa-féle Rerum novarummal, amelyben kimondatott, hogy rút és embertelen dolog embertársainkat a puszta haszonszerzés eszközeként használni. Bizony, sehogy nem lehet összeegyeztetni, és ennek meg is lett egyébként Magyarországon az eredménye. Milyen eredményét látjuk ennek? Például az a Nyugatra történő exodus, ami egymillió honfitársunkat elűzte Magyarországról, még akkor is, ha miniszterelnök úr korábban azt nyilatkozta ezzel kapcsolatosan, hogy aki erről beszélni mer, az csak jajong; aztán Kósa Lajosnak volt ezzel kapcsolatosan olyan észrevétele, hogy az elképzelhetetlen, hogy innen a rettenetes munkahelyi meg bérviszonyok meg a kilátástalanság űzi el az embereket; aztán volt önöknek olyan önkormányzati képviselője is, aki azt mondta, hogy a kitántorgó magyarok tulajdonképpen csak bulinak fogják fel a kintlétet, meg amúgy is füves sütin élnek.

No, a valóság azonban nem így néz ki. A valóság úgy néz ki, hogy sok esetben a magyar munkavállalót valóban egyfajta ilyen eldobható biorobotnak tekintették, tekintik még most is. És lehet arról beszélni, hogy itt ez az ellenzéki képviselő nem tudja, hogy miről szól, hiszen munkaerőhiány van, és jóformán most már a feltételeket a munkavállalók diktálják. Akkor azért szeretném elmondani, hogy vannak Magyarországon belül olyan halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított megyék  és azt is hozzáteszem, nem biztos, hogy ez csak az önök 12 év munkálkodásának az eredménye, mert volt előtte 8 év meg azt megelőzően még jó néhány nagyon súlyos, nagyon kemény évtized , például Somogy megyében egyetlenegy üres álláshelyre majdnem 11 álláskereső jut. És adott esetben, ha ezeket a számokat egymás mellé rakjuk, akkor mindjárt egyértelművé válik, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak a magyar munkavállalók az ilyen területeken, mert nemcsak Budapestből áll az ország meg nemcsak Nyugat-Magyarország egyes prosperáló régióiból, hanem bizony vannak ilyen leszakadt területek is, ahol valóban megtapasztalhatja azt a magyar munkavállaló, hogy mi az a Latin-Amerika, itt, Európa kellős közepén.

A nemzeti humántőke-állomány brutális leépítése zajlott az elmúlt években Magyarországon. Önök az offshore lovagok ellen harcot hirdettek, aztán közben meg azt látni, hogy adott esetben offshore államokkal is felveszik a versenyt a multipátyolgatás során. És ennek meglett a negatív hozadéka a munkavállalók helyzetében is. Pedig még ellenzékben önök mellszélességgel kiálltak amellett, hogy ez nem jó paradigma, aztán, amikor kormányra kerültek, akkor viszont gőzerővel fújni kezdték ezt a neoliberális nótát  hozzátesszük, hogy sajnos , ami úgy szól, hogy a versenyképességi modell Magyarországon nem más, mint az alacsony bérek, a bérvisszafogás, illetve mindent építsünk akkor a külföldi tőkére. Ennek megfelelően alakult aztán a magyar munkavállalók helyzete.

Az, hogy a munkaerőpiac úgymond rugalmassá lett téve, az egy ordas álarc, mögötte rengeteg emberi tragédia és családok megnyomorodása áll. Amikor a munkavállalói jogokat leépítették, vagy éppen a munkaügyi ellenőrzéseket meglazították, gyakorlatilag felszámolták Magyarországon, akkor ezt eredményezte, ezeket az áldatlan állapotokat bizony a munkajognak, hogy neoliberális füleknek kedvenc szót használják, a deregulációja.

Mit tettek 2010 után? Az első lépésük az volt, hogy az érdekvédelem fundamentumát, a sztrájkjogot teljesen tönkretették, gyakorlatilag ezt kicsinálták, eltiporták a jogszerű munkabeszüntetés lehetőségét, és Magyarország így vált aztán a multik gyarmatává és a saját oligarcháiknak egyfajta tartományává.

A szakszervezeti lefedettség egy nagyon érdekes szám, mondjuk, a 2000 környéki 20 százalékról mostanra 9 százalék alá süllyedt Magyarországon. Talán nem véletlen, még egyszer, hogy ilyen áldatlan állapotokkal találkozhatunk, hozzáteszem, akkor, amikor OECD-felmérések szerint az egyik legkeményebben dolgozó nemzet pontosan a magyar, éves vonatkozásban olyan 1900 órányi átlagos munkateljesítménnyel, szemben a német 1400 órával.

(18.30)

Képviselőtársaim! Képviselő Urak, Hölgyek! Ez a valóság, ez a magyar rögvalóság, meg az, hogy mondjuk, egy harmincas évei elején álló munkavállaló Magyarországon 11 nappal kevesebb szabadnapban részesül, mint mondjuk, finn sorstársa. No, ez a valóság, ebből indulunk ki, és akkor nézzük azt, hogy ezek a halovány, mondjuk úgy, hogy módosítások és javítások milyen állapotban találják, mondjuk, a munkaügyet Magyarországon.

Akkurátusan egyébként kigyűjtöttem a támogatandó pontokat. Engedtessék meg, hogy azért agyon ne dicsérjem ezt a törvényjavaslatot, de találtam benne jó néhányat, ami azt mondatja velünk, hogy igen, ezt el kell fogadni, még akkor is, ha halovány előrelépés.

Ha már munkahelyi balesetekről volt szó, és Nacsa képviselőtársam itt ezt azzal tromfolta tulajdonképpen le: hát, de nőtt a foglalkoztatottság. Képviselőtársam, 2012-ben 17 ezer bejelentett munkahelyi baleset volt, aztán ez 2017-re 41 százalékkal nőtt. Azért 41 százalékkal nem gyarapodott a munkavállalók száma Magyarországon! 24 ezerre ugrott a munkahelyi balesetek száma 2019-re, és akkor jött a Covid, akkor volt egy visszaesés, de azt tapasztaljuk, hogy 2021-ben ez már megint 21 600-as számon van. Úgyhogy a 2012-es bázisévhez viszonyítva ez 27 százalékos növekedés, és 2022 első fél évében  2021 első fél évéhez képest  3,5 százalékos volt a munkahelyi balesetek növekedése  sajnos, hozzáteszem  Magyarországon. Ez mind-mind családi tragédiát takarhat, elvesztett édesanyákat, édesapákat, gyermekeket.

És a magyar állam is rossz példát mutatott. Volt korábban olyan írásbeli beadványom, amire aztán válaszoltak. Hogy a magyar állam hogyan mutat rossz példát? 170 cégben többségi tulajdonos a magyar állam az MNV Zrt.-n keresztül, és még ha a Közútkezelőt nézzük, ott a vizsgált időszakban megduplázódott a halálos balesetek száma. Úgyhogy, ha egy kicsit jobban odafigyeltek volna erre a területre, a munkavédelem területére, akkor ilyen számokkal nem találkozhattunk volna.

Ugyan most mintha rákapcsoltak volna, és a mostani első fél évben a tavalyi első fél évhez képest plusz ezer munkaügyi vizsgálatot folytattak le, összességében 4500-as számmal találkozhatunk, de hogy milyen elborzasztó állapotok vannak, jól mutatja az a szám is egyébként, hogy a 4500 vizsgált esetből 3250 esetben valamiféle szabálytalansággal találkoztak. Ha a munkavállalókat nézzük  ugye, 142 ezer munkavállalót fedett le eddig ez a vizsgálattömeg az első fél évben , akkor azt tapasztaljuk, hogy a fele esetében, 50 százalékuk esetében problémák akadtak. Ha fölszorozzuk a munkavállalók számával ezt az egész vizsgálatmennyiséget, illetve ha azzal elosztjuk, akkor azt kell mondani, hogy 16 esztendő kellene hozzá, hogy a munkaügyi ellenőrök mindenhova odaérjenek.

Tehát, amíg ilyen laza az ellenőrzés Magyarországon, addig lehet itt egyébként ilyen támogatandó törvényjavaslatokat a tisztelt Ház elé hozni, amit  akkor még egyszer szeretném hangsúlyozni  mi el is fogunk fogadni, csak állami részről is sokkal hathatósabban kellene odafigyelni, hogy ezeket a tragédiákat, ezeket a baleseteket meg tudjuk akadályozni. Mert bizony ezekben az embernyűvő munkakörökben sok esetben, ha valaki megbetegszik, vagy éppen baleset éri, akkor nagyon könnyen egy egzisztenciális vágóhídon találhatja magát, ahonnan adott esetben nincsen visszatérés, és ha ilyen szűkmarkúan állapítják meg, mondjuk, a gondozói szabadságot, ami a korábbihoz képest talán azért mégiscsak egy pici előrelépés, de továbbra is egyfajta mohósággal  vagy nem tudom, hogyan fogalmazzak , ellenzéki mohósággal csak azt tudjuk mondani, hogy ez kevés, képviselőtársaim. Egy ilyen egészségi állapotban lévő nemzet esetén, ilyen elborzasztó munkaügyi statisztikák mellett ez mindenképpen kevés.

Ne nekem higgyenek egyébként, hanem mondjuk, Selye Jánosnak vagy éppen Kopp Máriának  akit nagyon tisztelek , hogy adott esetben a munkahelyi viszonyok  és itt nemcsak a fizikai munkaviszonyokra gondolok, hanem az ottani légkör  milyen pusztító hatást tud gyakorolni. És ha mi azt tapasztaljuk, hogy egy törvényjavaslatban csak egy kicsi előrelépés is van, akkor éppen ezért támogatni tudjuk ezeket a javaslatokat, mert ott vannak azok az elborzasztó számok, hogy például a magyar férfiak háromötöde meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, vagy ha elérnek a nyugdíjig, akkor azt is meg kell vizsgálni  állandó kérdésem , hogy hány egészségben eltöltött évre számíthatnak még.

Hozzá tudjuk tenni azokat a hihetetlenül rossz egészségügyi statisztikai számokat, amelyek azt mondják, hogy hatvanéves kor fölött a magyar polgárok 10 százaléka valamiféle fogyatékossággal kénytelen élni az életét, 40 százalékuk krónikus betegséggel küszködik. És amikor itt azt látjuk, hogy 5 nap a gondozói szabadság, és arra egy fillér nem fog járni, akkor, képviselőtársaim, ugye, önök is belátják, ha egy kicsit a magyar rögvalósággal szembesítik saját magukat, hogy ez édeskevés lesz ahhoz, hogy itt érdemi előrelépés legyen.

A családügyi pozitív változások kapcsán azért azt el kell mondani, hogy óriási összefüggés van a demográfia és a munka, valamint a család összeegyeztetése között. Ha demográfiáról beszélünk, akkor azt is ki kell mondani, hogy mondjuk, Magyarországon volt az az Aczél György, aki azt mondta, hogy ha valaki a népesedési problémát pedzegeti, az egy káros dolog, mert az nacionalizmushoz vezet. Márpedig mi itt, a Jobbik frakciójában ki merjük mondani, hogy a legfontosabb nemzetstratégiai terület lenne a demográfiai egyensúly helyreállítása Magyarországon, mert a társadalom jövőjébe való legbiztosabb befektetés ez.

Ha soroljuk azokat a számokat, amelyek itt is alátámasztják, hogy ennél sokkal többet kellene tenni, azt, hogy gyakorlatilag 1958 óta a teljes termékenységi arányszám alatta van a reprodukciós szintnek, ha hozzátesszük, hogy 1962-ben Magyarország lett az első ország, amelyik a földön azt az elborzasztó számot produkálta, hogy lakosságszám-arányosan itt született a legkevesebb gyermek, ha hozzátesszük azt, hogy csupán négy esztendőben tudta a magyarság saját magát reprodukálni itt, a csonka Magyarországon  1974-75-76-77-ben volt ez a négy esztendő , akkor látni kell, hogy bizony további előrelépésekre van szükség, mert 1980 óta számszerűleg is egymillióval lett kevesebb hazánk lakossága. És ha ilyen pozitív előrelépések lesznek, hozzáteszem, kevés, kicsi ez a lépés, akkor azt is el kell mondjuk, hogy látjuk, igen, a globalista, neoliberális társadalom- és gazdaságfilozófia bizony nehéztüzérséggel lövi a családot mint olyat, rombolja, ahogy csak lehet.

Arra kérem önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy akkor valamiféle neoliberális dogma foglyaként ne tegyék meg nekik azt a szívességet, hogy ilyen minimalista módon vezetik át ezeket az EU-s irányelveket, legyenek bőkezűbbek! Elhangzott itt előbb, egyébként nagyon helyesen, hogy néhány milliárd forintról van szó, mondjuk, az apasági szabadság kapcsán. Nem hiszem, hogy a magyar költségvetés, akármilyen helyzetről legyen szó, ne engedhetné meg magának, hogy itt érdemi előrelépés legyen.

Köszönöm szépen a figyelmüket, folytatni fogom egyébként innét.