GRÉCZY ZSOLT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A számokat meghallgattuk az orbáni médiavilág kapcsán, de érdemes a történet mélyére menni. Ha már egy ilyen törvényjavaslat van előttünk, akkor nem árt, ha arról is beszélünk, hogy vane ma sajtószabadság Magyarországon. Nos, meg kell állapítsuk, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, és ezt nemcsak én állítom, hanem a Freedom House jelentése is (Nacsa Lőrinc: Ja, még az is?), amelyik a „teljesen szabad”-ból a „részben szabad” csoportba minősítette át a magyarországi sajtóviszonyokat. Ezenkívül az a helyzet, ami Magyarországon jelenleg a média körül létezik, többek között akadálya annak, hogy Magyarország hozzájusson az uniós forrásokhoz, amelyek látjuk, hogy milyen brutális hatást fejtenek ki a magyar gazdaság egészére, és nem látszik az Orbán-kormányon az a szándék, hogy ezen a helyzeten bármilyen módon javítani szeretne.

Emlékszem, amikor 2002-ben Orbán Viktor elveszítette a választást, akkor rögtönzött egy nagygyűlést, egy tüntetést a Szabadság téren, amelyben egy ellenzéki közszolgálati televíziót követelt a Fidesznek, hogy ha már nem tudták megismételni a ’98-as győzelmet, és megbukott az első Orbán-kormány, akkor legalább a közszolgálati média területén biztosítsák számukra a folyamatos jelenléti lehetőséget. Természetesen a 2002 és 2010 között regnáló kormány ezt a lehetőséget folyamatosan fenntartotta a mindenkori ellenzék számára, minden vitaműsorban, ahol kormánypárti képviselők megszólaltak, ott mindig ellenzéki képviselő is kapott lehetőséget arra, hogy vele egy időben, élő adásban kifejthesse a véleményét.

2010 után drámai fordulat állt be, és az a helyzet alakult ki, hogy a Fidesz kisajátította a közszolgálati sajtót, a közszolgálati médiumokat, ezért aztán ma már nem is tekinthetjük  ez most már inkább egy gúnykifejezés  közszolgálatnak, hiszen leginkább az „állami” jelzővel illethető az, ami ma médiaként működik Magyarországon közszolgálat címén. Ugyanis nem tekinthető közszolgálatinak az a média, ahol az ellenzéki politikusok nem jelenhetnek meg, nem szólalhatnak meg, egyetlen hírműsorban nem jelenik meg a véleményük, és ha ellenzéki politikust egyáltalán megemlítenek az állami rádióban és az állami televízióban, akkor az természetesen mindig valamilyen negatív, dehonesztáló jelzővel vagy valamilyen hírszerkezetben valósulhat csak meg, más lehetőség nincs. Ez például még az olyan kirívó esetekre is igaz, amikor mondjuk, pedagógusok, szülők, diákok élőláncot alkotnak Budapesten, áll a fél város, az ország számos pontján tüntetések vannak, és erről nem számol be sem az állami rádió, sem az állami televízió. Ezt hírhamisításnak és hírelhallgatásnak hívják, és semmi köze nincs ahhoz, hogy szabadnak nevezhessük a sajtót Magyarországon.

A problémát tovább súlyosbítja, hogy a kereskedelmi rádiókban sem hangozhatnak el ellenzéki vélemények. Akik nem a napi hírfogyasztást preferálják, hanem mondjuk, inkább szórakoztató műsorokra vágynak vagy zenét hallgatnának, amikor meghallják a hírszolgáltatást, akkor természetesen csak kormánypárti dicshimnuszokat hallgatnak kettő-három percben, majd indul a zene. Ellenzéki vélemény, ellenzéki sajtótájékoztató még véletlenül sem hangzik el soha egyetlenegy esetben sem. Hangsúlyozom: soha!

De ugyanez a helyzet egyébként a megyei napilapok világában is, amelyik még létezik. Ott például az történik, hogy egy adott oldalon, az összes lapszám ugyanazon oldalán ugyanazzal az Orbán Viktor-i fotóval ugyanaz a cikk jelenik meg Battonyától Nemesmedvesig, tehát még véletlenül sem másképp. Ez a nagyjából az észak-koreai médiafogyasztási szokásokat erősítő gesztus semmiképpen nem tekinthető a sajtószabadság ünnepének.

A történet azért is rendkívül drámai, mint jeleztem a beszédem elején, mert Magyarország jelenleg abban a helyzetben van, amikor minden létező euróra szüksége lenne ahhoz, hogy megpróbáljon kievickélni az Orbán-kormány által kreált gazdasági és megélhetési válságból. Ehhez szükség lenne természetesen azokra az uniós forrásokra, amelyeket többek között a sajtószabadság megsértése miatt tartanak vissza, és többek között ezért sem tekintik Magyarországot jogállamnak. Ezen a helyzeten mindenképpen előbb-utóbb változtatni kell, ebben a formában ez a fajta működési modell semmiképpen nem valósulhat meg.

Az is előfordult már, hogy valaki, mondjuk, kiszabadult az állami televízió műhelyéből, használjuk ide ezt a nemes kifejezést, és aztán elmeséli, hogy bizony közvetlen kézivezérléses irányítással kapják a híreket, és meg is mondják nekik, hogy aki nem a Fidesz érdekeit szolgálja, az nem is dolgozhat ott a jövőben.

Mennyiben tekintjük a sajtószabadság kritériumának azt, hogy internetes portálok, amelyek a Fidesz érdekeit szolgálják, és természetesen nyilván erőteljes költségvetési támogatásban részesülnek, semmi mást nem csinálnak ellenzéki pártokkal, mint folyamatosan a képviselőikről dehonesztáló cikkeket jelentetnek meg? A kormánypárti képviselőknek egyetlenegy olyan kérdést nem tesznek fel, ami esetleg bizonyos kormányzati döntésekre vonatkozna. Úgy látszik, az ő számukra van egy hatalom, amely mindent tökéletesen csinál, és van egy ellenzék, amelyiket folyamatosan meg kell próbálni eltiporni.

Nem véletlen, ha megnézzük azokat az adatokat, amelyek a sajtó-helyreigazítások és kártérítések világát ismertetik, hogy több ezer sajtópert veszítettek el kormánypárti orgánumok, de az a baj ezzel, hogy ők akkor is pontosan tudták, amikor azt a rágalmazó cikket az adott politikusról megjelentették, hogy az nem igaz, amit ők állítanak.

(13.50)

De nem baj, majd egy év múlva, ha kimondja a bíróság, addigra már azt az adott pártot vagy adott politikust sikerült esetleg lejáratni, vagy meg kell próbálni kellemetlen helyzetbe hozni. Ezek sem arról szólnak, hogy a sajtószabadságot bárki tiszteletben tartaná Magyarországon.

És akkor most nem is utalok arra a beszélgetésre, ami néhány nappal ezelőtt az egyik televízióban elhangzott, ahol egy megválasztott polgármesterről beszéltek egészen elképesztő, arcpirító hangnemben egy fideszes médiacsatorna munkatársai (Nacsa Lőrinc: Ez a lényeg!), és utána még természetesen másnap ugyanez a személy ezt másnap meg is erősítette egy ennél még sokkal durvább kifejezéssel. Tehát azt mondom, hogy amíg nincs méltányos és tisztességes sajtó Magyarországon, addig nincs demokrácia sem Magyarországon, addig nincs szabad választás sem Magyarországon, hiszen amíg nem szabad a sajtó, addig nincs szabad választás sem.

A magyar választóknak az orbáni kétharmad rendszerében nincs egyenlő lehetősége hozzájutni a hírforrásokhoz, tudatosan elzárják magyarok millióit a magyar valóságtól, a gazdaság valóságától, a hírszolgáltatás befogadásától, és ez szintén súlyosan árt Magyarország már amúgy is romba döntött tekintélyének. A Demokratikus Koalíció természetesen  mint az orbáni világ képződményét és annak költségvetését  nem fogja támogatni. Köszönöm szépen.