Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű a helyzet, hiszen ha kimondjuk a szót, hogy zárszámadás, a minket a világhálón keresztül követők egy része talán azonnal elkapcsol. Nem véletlen, hogy ilyen unalmasnak tűnően és szakmai köntösbe bújtatva kényszerülünk beszélni az ország ügyes-bajos dolgairól és arról, hogy az állampolgárok milyen nehéz helyzetbe kerültek, és hát, ne titkoljuk, bizonyos nemzetvesztő folyamatokról is.

Mert a diagnózisom összességében az a 2021-es költségvetés megvalósulásáról, hogy a kormány felfalta a magyar jövőt, de annak egy részét mindenképpen. Látszik, hogy mintegy 2600 milliárddal  ízlelgessük  több bevételt tudott zsebre tenni a költségvetés, mint amennyit várt. Nagyon-nagyon sok tényezőből sokkal több folyt be, mint ami a várakozások alapján ott lehetett a tervben, és a másik oldalon viszont egy 4700 milliárdos nagyságrendű túlköltekezést látunk.

Tehát nagyon-nagyon sok váratlan bevétel jelentkezett, de ennek majdnem a duplájával többet sikerült költeni és fenntarthatatlan helyzetbe hozni a költségvetést. Értjük természetesen, hogy egy válságidőszak a nem szokványos megoldásokkal való élés egy részét megkövetelheti, csak azt is látjuk, hogy ilyenkor az önök unortodox megoldásai azért előtérbe kerülhetnek, de érdemes megvizsgálni tételről tételre, hogy mi történt.

(11.30)

A sokszor emlegetett uniós források tekintetében ugyanakkor tennék még egy zárójelet. Itt, ugye, 1200 milliárd forint környéki összeg érkezett az Európai Uniótól, és a másik oldalon általában a befizetést szokták vizsgálni, ez, ugye, egy 600 milliárdos nagyságrend, annál kicsit több. Tehát ha valaki elnagyoltan vizsgálja a kérdést, akkor azt lehetne látni, hogy hoppá, mekkora nyereséget realizál az uniós tagságán Magyarország. Két dolgot szoktak ilyenkor kihagyni. Egyrészt, hogy mekkora elvesztett lehetőségeink vannak a tagságból fakadóan, két okból: egyrészt azért, mert most már rendszeressé válik az, hogy befagynak bizonyos források, másrészt azért, mert a lehívott forrásokat elképesztő hatékonyságvesztés mellett vagy nettó korrupciós csatornákon keresztül költik el. Viszont ne titkoljuk el, és legyünk őszinték, hogy a költségoldalon jelentkezik a magyar gazdaság elképesztő kitettsége, kiszolgáltatottsága és az, hogy a multinacionális hálózatok ebben az országban zavartalanul tudnak úgy profitot termelni, hogy azt jórészt adózatlanul talicskázzák ki az országból, és ezzel szemben Magyarország Kormánya az érintett 2021-es időszakban sem tett semmit. Sőt, még felháborítóbb a helyzet: vissza nem térítendő támogatások tömegével dotálja ezeket a multi cégeket. Itt, ugye, egy több száz milliárdos nagyságrend áll fenn. És ugyanez a  mondjuk, munkahelyekre lebontva  terebélyes összegű támogatás töredékében sem áll rendelkezésre egy magyar mikro-, kis méretű vállalkozás esetében. Tehát ha uniós mérleget akarunk vonni, akkor ezt a két tényezőt mindenképpen bele kell venni.

De mint említettem, számos olyan tényező van, ahol sokkal többet szedett be az állam, mint amennyit várt. Csak soroljunk fel egy-kettőt ezek közül: áfából több mint 360 milliárddal több folyt be, mint a várakozás, személyi jövedelemadóból is 170 milliárdos nagyságrenddel több, de a társasági adó, az illetékek, a fuvarozói útdíj és a tranzakciós illetékből is több folyt be. Különösen irritál engem a tranzakciós illeték, mert jeleztük többször mindenféle módon, hogy ezt az utolsó fillérig áthárítják az ügyfelekre, a fogyasztókra, egy nettó fogyasztóvédelmi problémáról van szó. A tranzakciós illetéket, államtitkár úr, a jogalkotó a banki ügyfelekre vetette ki? Én úgy emlékszem, hogy nem. Lefolytattuk itt a parlamenti vitát, nem arról szólt a jogalkotó döntése, hogy magyar banki ügyfelek, sokszor kényszerből ügyfelek, fizessék ezt az illetéket, hiszen nagyon sok munkaadó azt mondja, hogy csak bankkártyára és bankszámlára utalom a fizetést, más felvételi módja ennek nincsen, tehát valahol kényszerülünk ügyféllé válni; arról senki nem beszélt nekünk, hogy a kormány által meghatározott, évente több mint 200 milliárd tömegű illetéket egy az egyben áthárítják a fogyasztókra, ügyfelekre.

Mondhatná azt egy-két gazdasági guru, hogy ez a probléma a tárgyalt időszakban vagy akár napjainkban csak az ügyfeleket érinti, fogjuk fel úgy, mintha néhány száz forinttal alacsonyabb lenne a fizetésünk  van, ahol egyébként ez is számít , de nem ilyen egyszerű a helyzet. Ugyanis a tranzakciós illeték kivetésekor magyar kisvállalkozók, akik szintén számlát tartottak az érintett bankokban, megkapták az értesítést utólag, hogy tessék már a kivetett tranzakciós illetéknek megfelelő kiegyenlítést fizetni, mert a jogalkotó hozott egy ilyen döntést, és mi most leverjük rajtatok. Tehát tulajdonképpen van egy beismerő vallomás papíron az érintett bankok egy részének részéről, hogy ez az áthárítás megtörtént.

Azóta is várom, hogy Magyarország Kormánya az alapfokú kötelezettségét teljesítse, és lépjen ebben az esetben. Ezt az arcátlan áthárítást meg kell szüntetni, ez önmagában több mint 200 milliárd forint, ami a magyar állampolgárokat illeti és semmiképpen nem azt a bankrendszert, amivel értem én, hogy önök lepaktáltak, értem, hogy van EBRD-paktum 2015-ből, értem, hogy a Bankszövetséggel állapodtak meg, nem pedig a devizahitel-károsultakkal, értem és látom, hogy felvételkori helyett piaci árfolyamon forintosítottak, és megkárosították magyar emberek tömegeit. Látom a folyamatokat, látom, hogy alapvetően multinacionális és banki érdekeket képviselnek a nemzeti érdek helyett. Ezen túllépve, és túllépni nem lehet rajta, de ezen túlmenően szólítom fel önöket arra, hogy legalább az ilyen teljesen egyértelmű és nyílt esetekben álljanak a magyar emberek oldalára, és állítsák le a tranzakciós illeték áthárításának legalább a nyílt lehetőségeit. Számtalan módszer van a banki eszköztárban arra vonatkozóan, hogy a költségeiket érvényesítsék, legalább ez a nettó arcátlanság ne maradjon benne a rendszerben. Ez nem lehet politikai kérdés, ez egy morális, etikai kérdés.

Említettem, hogy nagyon sok pluszadó folyt be, de vannak nagyon-nagyon tisztázatlan kategóriák is, ilyen az úgynevezett Gazdaság-újraindítási Alap. Itt, ugye, azt látjuk, hogy a kormány ebből több száz milliárd forinttal többet költött el, mint amennyit elkülönített rá eredetileg az első kommunikációjában, de a gazdaság-újraindítás tekintetében mit tapasztaltunk a magyar rögvalóságban? Amikor például a Covid miatt magyar cégek bajba kerültek, és Európa kormányai azon versenyeztek, hogy a kieső munkabéreket hogyan pótolják  ugye, követeltünk mi akkor 80 százalékot, 90 százalékot a kieső bérek tekintetében , azt láttuk, hogy novemberben jött egy ilyen ígéret, hogy a kormány segít az érintetteken, és februárban még nagyon sok vállalkozó számláján nem jelent meg ez az összeg. Tehát értjük mi az újraindítási alapból kicsatornázott százmilliárdokat, csak nem mindig találjuk a helyüket, nem mindig érkeztek meg ezek az érintettekhez.

Azt sem értem továbbá, hogy egy átfogó állami hátterű bérlakásépítési program, ami szintén a gazdaságot számtalan ponton megpörgette volna a leállás idején, miért nem indult el, legalább koncepció szintjén miért nem gondolták végig.

De ennél is fontosabb kérdés a kormánynak egy szimbolikus ügye, ez pedig a családtámogatások, ezen belül is a családi adó- és járulékkedvezmények kérdése. Ma szóba került egy szám itt a felvezetés során, miszerint a „Nők 40” programra, tehát hogy hölgyek 40 ledolgozott év után nyugdíjba vonulhassanak  ez egy jó és indokolt kezdeményezés  több mint 300 milliárd forint költséggel számolnak az érintett időszakban. Államtitkár úr, a „Nők 40” programrészét még mindig a családtámogatások közé számítják? (Banai Péter Benő: Igen.) Tehát amikor kijön ez, hogy 3000 milliárdot vagy nem tudom, mennyit fordítanak családtámogatásokra, ebben még mindig benne vannak a nyugdíjjellegű ráfordítások? Tudnak három olyan európai országot vagy költségvetést mondani, ahol ezt a statisztikai bűvészkedést előadják? Nem baj az, hogy ennyit költenek a „Nők 40” programra, de amikor nettó családtámogatásokról beszélnek, akkor beszéljenek arról, ami a gyermeket nevelő családokat jellemzően érinti. Tehát nagyon jó lenne a két számot egymás mellé állítani.

Önök mindig ezzel a nagy felbruttósított összeggel számolnak, de a helyzet, hogy érdemes megvizsgálni ennek az egyik magvát, mondjuk, a családi adó- és járulékkedvezményeket. Hogy van az, hogy a költségvetés lemond több mint 1200 milliárd forintnyi adóbevételről, de a családi adó- és járulékkedvezmények kifizetett összege 17 milliárd forinttal csökken? Hogy van az, hogy önök szénné támogatják állítólag a családokat, infláció van, a családi adókedvezmény összege pedig 17 milliárd forinttal csökken, amit kifizetnek  ez hogyan fordulhat elő?

Megmondom a választ: amikor önök azt mondják, hogy a csodálatos családtámogatási rendszer egy demográfiai fordulathoz járul hozzá, akkor nem mondanak igazat, a helyzet ugyanis az, hogy egyre kevesebb sajnálatos módon a szülőképes korban lévő hölgy, és egyre kevesebb a megszületett gyerek, ebből kifolyólag önök kevesebbet tudnak kedvezmény formájában kifizetni. De a csökkenő születésszámmal kapcsolatos okokat elhallgatják, mert ez nem illik bele a kormányzati PR-ba. De én szeretném, ha őszintén beszélnénk erről. Ha a mostani születésszám így marad és ennyi marad, az évszázad második felére az akkori kormány, nem tudjuk, milyen színű lesz, valószínűleg egyikünk sem lesz már a 2070-es kormány tagja, de egy 6,5-7 milliós Magyarországon kell hogy a túlélés feltételeiért harcoljon, mert sem a magyar infrastruktúra, sem a magyar egészségügyi, de nyugdíjrendszer sem arra lett kitalálva, hogy 6-7 millió ember tartsa fenn, és egy elöregedő, idősödő társadalom nem lesz képes fenntartani ezeket a rendszereket. És ha önök őszinték lennének, erről is beszélnének.

Több száz oldalas indokolásokkal találkozunk  a demográfiai katasztrófa miért nincs benne? Ez a legnagyobb problémánk, nincsen nagyobb; és erre vezethető vissza számos további problémánk, a munkaerőhiány, az ágazati dolgozók, a szakdolgozók hiánya, a szülőföldön boldogulás lehetetlen volta százezrek számára, és önök ezt tétlenül nézik. Egy demográfiai bombán ülünk, az évszázad második felére az a Magyarország, amiért most küzdünk, harcolunk, mindenki a világlátása szerint, megszűnik létezni, vagy legalábbis jórészt megszűnik létezni az a fajta ország, amit most ismerünk, és én ezt nem szeretném. Őszintén kellene és lehetne küzdeni az ilyen folyamatok ellen, és nem látom az őszinteség nyomát, államtitkár úr, ebben a kérdésben, nem látom azt, hogy elismernék, hogy egy történelmi lehetőséget szalasztottak el.

Az önök kormányzására esik a Ratkó-unokák szülőképes korból való kivonulásának időszaka, pontosabban, amikor elhagyják a szülőképes kort. Egy óriási történelmi lehetőségük lett volna egy ilyen hullámhegyet produkálni a születésszámok tekintetében, ha ezt a korosztályt megfelelően támogatják, otthonteremtési bérlakásprogrammal, olyan családtámogatási rendszerrel, ami inflációkövető és nem csak szelektíven segít.

(11.40)

Egyezik a gondolkodásunk abban, hogy az ilyen alanyi jogon járó, segélyszerű juttatásokat ne toljuk túl, de mondjuk, a családi pótlék egy lábjegyzetet mindenképp megérdemel vagy annál is többet. Önök teljesen tudatosan inflálják a családi pótlék értékét, tehát nem növelik több mint tíz éve annak érdekében, hogy ez az alanyi jogon járó juttatás valamikor egyszer majd kipárologjon a rendszerből, de annak nem merték felvállalni a felelősségét, hogy bejelentik, hogy megszüntetik. Nem, inkább elpárologtatják az értékét, próbálják a munkához köthető kedvezményeket, egyéb formákat erősíteni, és ezzel sem lenne önmagában baj. A baj az, hogy nagyon sok magyar család egyszerűen nem keres annyit, nincsen akkora fizetése, hogy érdemben realizálni tudja ezeket a kedvezményeket, de az alanyi jogon járó juttatásnak, a gyermekek után járó juttatásnak az értéke párolog el.

A mi megoldásunk erre nem az alanyi jogon járó összeg csak úgy simán megduplázása, hanem családi kártyán történő megduplázása. Mindig megkapjuk a balliberális oldalról, hogy ez túlzottan paternalista, miért akarunk mi ennyire beleszólni a szülők életébe. Persze, hogy bele akarunk szólni, vállalom, igen. Gyermekvédelmi szempontból azt szeretnénk, hogy duplázzuk meg a családi pótlékot, de az utolsó fillére is a gyermekek érdekkörében hasznosuljon. Nagyon sokféle dolgot, szolgáltatást lehetne kifizetni ezzel: alapvető élelmiszert, gyermeknevelési cikket, a gyermek szellemi fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat, rengeteg lehetőség lenne. A helyzet az, hogy lenne is helye a családi kártyán lévő összegnek, ha a gyermeket, mondjuk, fejleszteni kell, vagy egészségügyi szolgáltatást kell kényszerből igénybe venni számára, mert bizony az önök egészségügyi finanszírozása 2021-ben sem segített ezen a helyzeten.

Államtitkár Úr! Magyarázzák el nekem, ha ezt a költségvetést annak idején 3 százalékos inflációval kezdték el számolni, a végén, ugye, már 5 százalék fölötti volt az infláció meg egyébként a várakozás is, akkor hogyan lehet az, hogy az egészségügyre fordított kiadások 0,4 százalékkal tudnak csak növekedni. Tehát nem látjuk azt, hogy akár csak az inflációt is követné az a pénz, amit önök az egészségügyre fordítanak. Ebből egyenesen következik a szolgáltatások színvonalának a csökkenése, a kényszerű spórolás, és mivel a kórházak számára soha nem volt egyértelmű, hogy a felhalmozódott adósságaikat átvállalják vagy pótolják  ugye, most is egy 90 százalékos értékről folyt a diskurzus , ezért ez a kényszerű spórolás a mindennapok részévé vált, egy életstratégia lett az egészségügyben. Egészen biztos, hogy mondjuk, az érintett gyermekek számára szükséges egészségügyi szolgáltatások elérhetőségét, elérését nem segíti ez a helyzet.

Muszáj megemlítenem időskori honfitársainkat is és a nyugellátások rendszerét. Nacsa képviselőtársam részéről bizonyára csak elszólás volt, ő azt mondta, hogy a nyugdíjprémiumot az érintett nyugdíjas honfitársaink megkapják a kormánytól. Szeretném önt kijavítani, képviselőtársam, és egy fontos filozófiai…  feltételezem, csak rosszul fogalmazott, mert ön sem gondolja úgy, de fontos ezt helyre tenni: a kormánytól a nyugdíjas honfitársaink semmit nem kapnak. Önök nem főurak, nem a feudalizmus kegyurai, akik gyakorolnak bizonyos jogokat, aztán adnak adományt, nem. Amiről ön beszél, az az adófizetők, a járulékfizetők pénze. Önök nem adnak semmit Magyarországnak, én sem adok semmit, amikor megszavazok egy törvényjavaslatot vagy sem, ezt a magyar adófizetők adják össze. A kormánynak lehet stratégiája, hozhat döntéseket, de nem ő adja.

Tehát az alapgondolkodásunkba mindig ültessük el azt, hogy itt az adófizetők pénzéből megy ez a buli, és a mi felelősségünk sem a saját forrásainkra korlátozódik, hanem egy egész nemzet állampolgárainak az összessége az, aki összeadja azt a tortát, amit itt ebben a Házban újra lehet osztani. De ezt a felelősséget egy percre se felejtsük el, és ne gondolják azt, hogy a kormány itt kegyet gyakorol, adományokat biztosít, vagy éppen pallosjoga van, mert nincsen. Értem, hogy valószínűleg ez csak egy helytelen fogalmazás volt, de ezt fontosnak tartottam, én így alszom nyugodtan, ha ezt elmondom, és ezt helyre tesszük.

A helyzet az, hogy most beszéltünk már a gyermekekről, beszéltem a nyugdíjas honfitársainkról, kell még az aktívakról szólnunk, és főleg arról a helyzetről, amikor a lakhatási válság közepén valaki szeretne, mondjuk, önálló otthont szerezni. Nagyon sok lábat, támogatási lehetőséget kiütött ez a kormány ilyen esetekben, például a lakhatási célú előtakarékosság állami támogatását, ugye, LTP. Itt a Fundamenta és egyéb cégek igyekeztek egy nagyon furcsa, ilyen furmányos közvetítői rendszeren keresztül kihelyezni ezeket a hiteleket a támogatással együtt. Én ezt a működési modellt kritizáltam, tehát ebben egyetértés van közöttünk, hogy ezek a közvetítő cégek állami szempontból, tehát a nemzeti érdekvédelem szempontjából nem a legjobb hatékonysággal működtek, de szabályozni kellett volna ezt a piacot, nem pedig megszüntetni a támogatást, és nem beszántani az egészet, mert sokan, mondjuk, egy bankhitelhez való önrészt vagy egy egyszerű társasházi kazáncsere költségét is innen finanszírozták, takarékoskodták össze. Most már a társasház-tulajdonosok jelzik, hogy a fejlesztések elmaradása részben az LTP állami támogatásának a megszüntetésére vezethető vissza.

Önök akkor ígértek egy új konstrukciót, és ebből semmi nem lett, sem a 2021-es költségvetésben, sem a zárszámadás több száz oldalas indokolásában nem látjuk tetten érhető módon, hogy a lakástakarék tekintetében hogyan támogatnának pályakezdő magyar embereket, akiknek vannak családalapítási, -bővítési céljaik, de nagyon sokszor nincsen hova, és nagyon sokszor azt a döntést kényszerülnek hozni, hogy akkor külföldi fizetésből próbálják meg, és talán egyszer majd itthon. Ez egy veszélyes helyzet, mert ha a gyermekek ott születnek meg, ottani óvodákban, intézményekben szocializálódnak, akkor az nyilván egy sokkal nehezebb helyzet egy későbbi magyarországi szocializáció vagy ide való átköltözés, visszaköltözés szempontjából. Egyértelmű kockázat ez.

Az egyik fideszes vezérszónok említette, hogy 30 ezer építési engedélyt adtak ki az érintett esztendőben. Ez egy nagyon nagy számnak tűnik, ugye, impozáns, ha 30 ezer van valamiből, az sok. A helyzet az, hogy két trükk van ebben a statisztikában. Egyrészt nem a megépített ingatlanok számáról beszél, hanem a kiadott engedélyek számáról, az mindig sokkal magasabb, mint ahányan be is tudják fejezni, főleg a mostani alapanyag- és szakemberárak mellett az ingatlanjukat.

Másrészt azt kell még megvizsgálni, hogy hány ingatlan van Magyarországon összesen. Államtitkár úr, mennyi? 4,4-4,5 millió. A helyzet az, hogy ezekből 550 ezer egyébként üresen áll, tehát ha már bérlakásprogram, 12 év miért nem volt elég arra, hogy megpróbálják legalább egy részüket hasznosítani, magyar fiatalnak odaadni bérlakásként, és megkönnyíteni egy kicsit a bankhitelesként töltött éveket, vagy akár meg is akadályozni, hogy valaki a bankok fogságában töltsön 15 évet, és emiatt, mondjuk, ne vállaljon gyereket; ezt nem tették meg.

Ha megnézzük azt, hogy 4,5 millió ingatlan van, akkor egyszerű és nem is nehéz egy nagyon szimpla matematikai számítást kihozni, hogy évente olyan 40 ezer, de inkább 45 ezer új építésű ingatlanra lenne szükség ahhoz, hogy százévenként megforduljon az ingatlanállomány, tehát százévente lecserélődjön a Kádár-kocka, a békásmegyeri panelház vagy éppen bármelyik kistelepülés egyszerű háza, a vályogházakról nem is beszélve. Ha a 30 ezer kiadott engedélyből következően, mondjuk, huszon-egynéhányezer új építésűvel számol, akkor államtitkár úr könnyen rájön arra, hogy az önök adatai alapján kétszázévente tud most ez az ingatlanállomány megcserélődni. Jobb a helyzet, mert az önök kormányzása alatt volt, amikor 550 év volt ez a mutató, amikor 8 ezer alatt volt az új építésű ingatlanok száma. Volt egy ilyen év, emlékszik rá? Lényegesen jobb ennél a helyzet, üdvözöljük az elmozdulást.

Én egyébként a kedvezményes lakásáfa megtartását is üdvözlöm, de semmiképp ne mondjuk erre a számra azt, hogy impozáns. Tehát amikor felolvassa ezt egy kormánypárti vezérszónok, igazából egy beismerő vallomást tesz, hogy a lakás-, lakhatás- és ingatlanpolitika nem működik Magyarországon, és nem is várható ebben érdemi változás, ha nem kezelik az alapanyagárakat érintő elképesztő felfutásokat, ami sokszor a hosszú ellátási láncoknak köszönhető, és annak, hogy hagyták leépülni a történelmi magyar termelőkapacitást, illetve nem építették azt újra.

A nyugdíjak tekintetében muszáj még egy lábjegyzetet tennünk. Az is látszik, hogy folyamatosan nő az olló a fizetések és a nyugdíjak között, ezt nem tagadja egyébként egyikük sem, tehát a helyzet az, hogy ez egy statisztikai megállapítás, de a generációk közötti szolidaritás kimutatását sem teszi lehetővé ez a kormány, pontosabban: nem könnyíti meg. Van egy idevágó javaslatom, amit, kérem, fontoljanak meg, de mindenképpen reagáljanak rá, mert van annyira fontos: ez az évek óta hangoztatott szülőtámogatási járadék intézménye. Látjuk, hogy többet szednek be személyi jövedelemadóból is, mint várták azt egyébként a költségvetésben, százmilliárdos nagyságrenddel többet. Én nem azt kérem, hogy ezt az egész összeget, a befizetett személyi jövedelemadót adják vissza a magyar családoknak; egyébként logikus lenne, hogy akitől beszedtük, azokat támogassuk belőle, de látjuk, hogy nem ez valósul meg Magyarországon.

Én azt kérem, hogy mindenki a befizetett személyi jövedelemadója 10 százalékáról rendelkezhessen, mondhassa azt  ugyanúgy, ahogy nyilatkozunk a családi adókedvezmény felvételéről előre, mondjuk, egy évre szólóan , hogy a befizetett szja 10 százalékából ő a nyugdíjaskorú szüleit vagy szülőjét szeretné támogatni, és ez közvetlenül kerüljön átvezetésre. Ne akarjon az állam dönteni mindenről, ne vonja el a teljes adótömeget, legalább egy részéből hadd fejezzük ki a generációk közötti szolidaritást, tehát azt, hogy ha valaki dolgozó gyermekeket nevelt ennek a nemzetnek, azok jórészt azért tudják gyarapítani az ő nyugellátásukat, nyugdíjukat.

Látható, hogy a költségvetés nem ettől a kiadástól omolna össze, tehát nagyon könnyen kiszámítható, hogy ez mekkora összeget emésztene fel, viszont nagyon-nagyon pozitív, szimbolikus értékű és gesztusértékű módon tudná ez a generációk közötti szolidaritást egy válsághelyzet közepén kifejezni.

(11.50)

Még egyszer mondom, ez töredékébe sem kerülne, mint az a pluszbevétel, amit a kormány úgy realizált, hogy nem várt, nem számított erre. Csak áfából és szja-ból 580 milliárd forinttal többet szedett be ez a kormány az említett évben, mint amennyit várt, mint amennyi a várakozása volt, a szülőtámogatási járadék összege ennek a felét sem emésztené fel.

És azt látjuk, hogy az áfa kérdéséről azért muszáj egy szót váltanunk. A most vizsgált költségvetési időszakban, tehát ebben a 2021-esben, mintegy 5400 milliárd forintnyi áfabevétellel találkozunk, azt látjuk, hogy ötössel kezdődik ez az ezermilliárdos összeg. Most, amikor a következő költségvetést majd látjuk megvalósulni, akkor már a 7000 milliárd felé fog közelíteni az az összeg, amit áfa formájában ez a kormány beszed. Tehát ezermilliárdos ugrások vannak az áfabevételben, és ennek az oka egy kormányzati inkorrektség, ha durvább akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy kormányzati sunyiság és gazdaságpolitikai árulás, mert egy válsághelyzet közepén, amikor piacosítják részben a rezsiszámlákat, robbannak az élelmiszerárak, akkor mi történik? A magasabb árak miatt magasabb számlát fizetnek a polgárok, ennek magasabb az áfatartalma, tehát több bevételt realizál a kormány, és ez egy ezermilliárdos nagyságrend, egy nagyon-nagyon komoly összeg.

Ezt a pluszbevételt álláspontom szerint inkorrekt a kormánynál tartani, és inkorrekt, ha ő költi el; ezt a válságon generált extraprofitot  nevezzük így  célszerű lenne a családoknál hagyni. Tehát az áfarendszerhez célszerű lenne úgy hozzányúlni, hogy az alapvető élelmiszerek teljes körén, a gyermeknevelési cikkek teljes körén le kellene nullázni ezt az áfát, ott kellene hagyni az érintett családoknál. Mindez egyébként alátámasztaná a kormány demográfiai célokról való beszéde közben az őszinte szándékának a kifejeződését, mert fölállhatnak, mondhatnak bármit a demográfiáról, ha egész Európában itt adóztatják a gyermeknevelési cikkeket a legdurvábban, akkor nincs miről beszélni.

Nem tudom, hogy önök közül a gyermeket nevelők szoktáke figyelni az árakat az üzletekben. Tehát végiggondoljáke azt, hogy akár a KSH szerinti hazug átlagfizetésből a 400-500 forintos bébiétel, a különböző gyümölcsök, probiotikumok, vitaminkészítmények, a 8 ezer forintos csomag pelenka kigazdálkodhatók-e? A helyzet az, ha az átlagfizetést nézzük, akkor azt látjuk, hogy itt félmilliós bruttó fizetéssel is reklámozta magát a kormány, most a napokban pont kijöttek a NAV adatai, és azt látjuk, hogy erre az évre vonatkozóan, amit itt tárgyalunk, a NAV adatai már csak háromszázötven-valahány ezres bruttó átlagfizetésről beszélnek. Tehát több mint százezer forintnyi szakadék van a KSH és a kormány, illetve a NAV által bevallott adatok között. Hogy van ez, kérem szépen? Kinek hihetünk, illetve hihetünke egyik adatnak egyáltalán?

Ha én a NAV-adatnak hiszek  ami azért lényegesen alacsonyabb, és a mediánhoz közelít egyébként , akkor azt kell mondjam, hogy ezekből a gyermeknevelés költségei a 27 százalékos áfa mellett vagy nagyon nehezen kitermelhetők, vagy kitermelhetetlenek. Tehát abszolút indokolt lenne meglépni azt, hogy a gyermeknevelési cikkek áfáját nullázzák le. Államtitkár úr mindig elmondja, hogy az áfacsökkentésből nem biztos, hogy lesz árcsökkenés, én pedig zárásként szeretném elmondani, hogy hogyan lehet ebből biztosan árcsökkenés.

Tíz éve vagy 15 éve, államtitkár úr, ne lepődjön meg, önnek igaza lett volna, a piac valószínűleg lenyelte volna az áfacsökkentés áldásos hatásainak egy jó részét, talán egy kicsi eljutott volna a fogyasztóhoz. Önök ma már azt mondják, hogy az áfacsökkentés marhaság, miközben pont önök voltak, akik szelektíven, néhány termék esetében, de csökkentették az áfát  háromszor így is árcsökkenés is lett az áfacsökkentésükből , de most már beléptünk a globalizált kor következő szobájába. Én ennek nem feltétlenül örülök, de ha vannak áldásos hatásai, azt ragadjuk meg.

Ilyen például a nyilvánosság ereje, államtitkár úr. Egy online, követhető és színkóddal ellátott adatbázisban bárki, bármely fogyasztó az adott termék nevének a beütésével hasznos tudásra tehetne szert. Megvizsgálhatnánk, ahol lehet, a beszerzési költségeket, a fogyasztói árakat, és azt, hogy az árváltozások mögött állnake valós piaci folyamatok. Nyilván nem akarjuk megerőszakolni a piacgazdaságot, még egyszer mondom, ott, ahol lehet. Egy színkóddal ellátva tökéletesen láttatható az, hogy egy áfacsökkentés után melyik kereskedő, melyik cég él vissza a fogyasztói bizalommal, tehát hogy ki az, aki lenyeli az áfacsökkentés értékét, és ki az, aki engedi átgyűrűzni ezt az árakba. A helyzet az, hogy a nyilvánosság erejénél nagyobb erő ebben a kérdésben nincsen. Ha más nem, akkor a Danone-bojkott időszaka ezt abszolút tudja bizonyítani, de azóta előrelépett még egy szintet a globalizáció, és megvannak azok a technikai eszközök, amelyek alapján az állampolgárok számára ilyen kedvező hatásokat lehetne elérni.

Én tehát arra biztatom önöket, hogy legalább vizsgálják meg ennek a lehetőségét, csökkentsék az áfát, a pluszban beszedett, váratlanul realizált százmilliárdok, ezermilliárdok egy részét legalább hagyják az érintett családoknál, a banki visszaéléseket, átveréseket szüntessék meg, bontsák fel a paktumaikat a Bankszövetséggel, ha úgy tetszik, az EBRD-paktumot is felbonthatnák, és álljanak ezekben a kérdésekben végre a magyar családok mellé. Gyönyörű szép dolog beszélni a családtámogatásokról és demográfiáról, én támogatom önöket ebben a retorikailag szépen megfogalmazott célokban, de semmit nem ér, ha önök nem tesznek eleget ebben a kérdésben.

A statisztika azt bizonyítja, hogy nem megy, nem tesznek eleget, zuhan a magyarság lélekszáma, sokan vándorolnak ki kényszerből, és elképesztő a fogyatkozásunk. Itt lenne a szembenézés ideje. Én nem szeretnék egy süllyedő Atlantiszon élni, tehát szeretném azt, hogy a hazám végre gyarapodó, de legalább fenntartható nemzetállam lehessen, és önöknek pedig kutya kötelességük lenne kormányon ezért mindent megtenni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)