DR. KOMÁROMI ZOLTÁN, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az előkészített vezérszónoklatom kicsit megváltozik attól, hogy államtitkár úr is és Pesti Imre képviselőtársam is néhány olyan dolgot hozott fel, amely valahogy nem illeszkedik a beterjesztett törvényjavaslathoz, illetve annak háttéranyagaihoz, beleértve, mondjuk, a szeptember 27-ei kiszivárgott kormányzati előterjesztés-tervezetet. (Nacsa Lőrinc: Be van nyújtva!) Az a baj, hogy aki itt van a Házban, és aki foglalkozott az elmúlt hetekben ezzel a törvényjavaslattal, annak nincs kétsége afelől, hogy jobbító szándék vezeti a Belügyminisztériumot ez ügyben. A hogyanokkal van a baj.

Itt mindjárt a végére ugranék, hogy elmondjam: egy salátatörvénybe beleraktak, ha jól számolom, körülbelül 150 javaslatot, intézkedést és azt várják el, hogy ezt mindenki, beleértve az ellenzéket is, elfogadja abban a formában, hogy igazából törvényi garancia nincs arra, hogy a megemlített tételek hogyan fognak megvalósulni. Azt mondanám, hogy akivel csak beszéltem az elmúlt hetekben betegektől szakemberekig, orvosokig, ápolókig, mindenhol bizonytalanságot, bizalmatlanságot éreztem, néhány helyen, néhány témában kifejezett félelmet éreztem, és amikor végiggondoltam, ez hogy is van, arra a következtetésre jutottam, hogy ennek az oka az információhiány. Úgy gondolom, hogy rengeteg pénzt költ a kormány kommunikációra, és most nem akarom a bombás plakátokat és a nemzeti konzultációt előhozni, de azt igen, hogy ha a betegeknek nem kezdik el mondani, hogy hogyan lesz az ügyelet, hogyan lesz a Mentőszolgálat (Nacsa Lőrinc: Ez egy tervezet!), a járási központok kialakítása hogy fog történni… (Nacsa Lőrinc: Nincs elfogadva!)

Nincs elfogadva, ez igaz, de én nem láttam például a Covid-járvány alatt sem olyan kormányzati kommunikációt, amely felvilágosította volna a betegeket bizonyos dolgokról. Ennek az a baja, hogy egyesével kell a betegeket meggyőzni a háziorvosi rendelőkben vagy a házi gyermekorvosi rendelőkben a szülőket. Holott egy központilag jól megcsinált kampányban nem kéne kétmilliószor elmondani, mondjuk, egy védőoltást, vagy nem kéne kétmilliószor elmondani, hogy mikor jöjjön védőoltásra, vagy hogy azért nem adjuk be, mert…  szóval, úgy gondolom, hogy a betegedukáció és a kommunikáció kulcskérdés.

(Folytatás 42/2-ben!)

2022-2026. országgyűlési ciklus Budapest, 2022. november 23. szerda 42/2. szám

Országgyűlési Napló

A jobbító szándék mellett azért az volt az érzésem, hogy itt olyan dolgokról van szó, ami nincs benne a törvényjavaslatban. Beszélt államtitkár úr a népegészségügyi programról, a népegészségügy fontosságáról, a prevenció fontosságáról. Ez a két szó nem szerepel a törvényjavaslatban. Beszélt arról, hogy a járásokban lesznek kialakítva azok az alapellátási helyek, ahonnan lehet szervezni az egészségügyi ellátást. Nem találtam meg a „járás” szót, „eljárás” van, „járás” nincs benne. Igazából egy féktelen és kontroll nélküli központosítást látunk, és elolvasva a Magyar Orvosi Kamara, a Kórházszövetség, a Járóbeteg Szövetség anyagait, úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a kételyeimmel, kérdéseimmel.

Úgy gondolom, hogy a 256 mentőállomásra és a Mentőszolgálat jelenlegi személyi állományára nem lehet rázúdítani ezt a feladatot. Hogy csak egyet mondjak: milyen telefonszámon fogják elérni ezt az új orvosi ügyeletet? (Nacsa Lőrinc: Egy megyein!) Mert a 104-et elvették a 112-vel. Saját példáim is vannak arra, hogy mikor balesethez hívja az ember a Mentőszolgálatot, 4-6 perc, míg eljutok addig az operátorig, aki el tudja indítani a mentőautót. Erre is gondolni kellene. Ez technikai kérdésnek tűnik, csak esetleg emberéletek függnek tőle. Az is tapasztalatom, hogy ha nincsenek a betegek előre kiokosítva, hogy mit kell tenniük és milyen rendszer vár rájuk, akkor minden beteg, minden szülő azt az utat fogja választani, hogy a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára bemegy, mert onnan nem fogják elküldeni, és meg fogják oldani a problémáit. Ilyen óriási terhet azonban nem szabad ráengedni az ellátórendszerre, mert akkor a valóban sürgősségi ellátást igénylő betegek fognak háttérbe kerülni.

Nem vagyok abban sem biztos, Pesti Imrével ellentétben, hogy a halálozás 50 százalékáért az életmód lenne felelős. Ezek a sarkítások mindig kicsit kibúvót keresnek az alól, hogy mi is a feladata az államnak.

Amit még nem találtam meg a törvényjavaslatban, pedig nagyon kerestem: nem szabályozza a magánorvosi ellátás és a közfinanszírozott „állami ellátás” viszonyát egymáshoz. Pedig ezt a szakma is és a betegszervezetek is évek óta kérik. Most egy 12 éves adósságot ró le az egészségügyi államtitkárság, de ilyenre lehetett volna gondolni, hogy amire igény van és megalapozott igény van, azt jó lenne teljesíteni.

Igazából még egy kardinális dolgot mondanék el, mielőtt még végigmennénk a törvényjavaslaton, ez a személyes közreműködői szerződések megszüntetése. Nem is tudom, mekkora számot mondott államtitkár úr, talán hogy harmincvalahány jogviszonyban vannak az egészségügyi dolgozók. (Dr. Takács Péter: 13!) Ezt lehet egyszerűsíteni, de az, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére, nem mindenkinek jön be. Gondoljunk arra, hogy a kisvárosi szakrendelőben olyanok dolgoznak, akik valószínűleg azért vannak ott, mert nem akarnak kórházban dolgozni, nem akarnak éjszakázni, nem akarnak ügyelni, esetleg a családjuk mellett csak azt a napi hat-nyolc órát tudják vállalni, és ha végignézzük a szakrendelőket, nagyon sok, a nyugdíj előtt álló kolléga, mind nővér, mind orvos és a nyugdíj után ott dolgozó kolléga. Ők szinte soha nem egész állásban vannak, hanem félállásban, harmadállásban, negyedállásban. Négyszer, négy kórházzal kell majd szerződniük, ha egy megye-egy kórház jön ki?

(17.20)

Ez életszerűtlennek tűnik. Azonkívül egy személyes közreműködői szerződés, amikor ténylegesen számlát ad, hogy ott mennyit számolhat el, ez egyébként a finanszírozás kérdése, hogy mondjuk, ez egy adóssága a jogalkotásnak, hogy aki nem szolgálati jogviszonyban van, az nem kapja meg azt a pénzt, azt a fizetést, amivel, ugye, az összes többi ugyanolyan kollégája rendelkezik, tehát hogy el kell menni egészségügyi szolgálati jogviszonyba ahhoz, hogy hozzájuthasson a magasabb fizetéshez. Persze, ezt így lehet mondani, viszont akkor vállalnia kell azt is, hogy vezényelhetővé válik, vállalni kell azt, hogy magánrendelést vagy mellékállást vállalhat-e. Tehát túlzottak a kötöttségek ahhoz, mint amekkora előnyt egyébként az államnak hoz ez az egész dolog.

És akkor nézzük végig a csomagot! Számos szakmai szervezettel konzultáltak. Hát, tudomásom szerint az első papírba, amely kijött, bele volt írva, hogy mivel sürgős társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy ez a rendelet vagy ez a törvény minél hamarabb életbe lépjen, ezért eltekintenek a társadalmi egyeztetéstől. Kit gátolt volna vagy mit gátolt volna meg az, hogyha október elején leültek volna a szervezetekkel? Én tudom, hogy ott voltál minden szakmai szervezetnek a konferenciáján, és elmondtad, hogy mit hogyan kell csinálni (Nacsa Lőrinc: Magázódás!), vagy hogyan akarja a minisztérium csinálni, és ez egyébként mind hihető volt, logikus volt, és mindenki el is fogadta ezt a dolgot, de ezt a pénteken kiküldjük, hétfőre várjuk a válaszokat, én ezt nagyon nem szeretem. (Nacsa Lőrinc: Nem így volt!) És igazából a reflexióból is az jött ki, hogy ez azért nem tetszett a szervezeteknek sem.

Betegútkövetés. A betegútkövetés nem az, hogy elkezdek egy törvénynél az alapellátásról beszélni, és utána befejezem az egyetemi klinikáknál. Egyébként az egyetemi klinikák és az egyházak által fenntartott intézmények szintén nincsenek benne a törvényjavaslatban. De igazából a lakóhelyközeli ellátásnak a hangoztatása is sántít egy kicsit, mert ha egy kisvárosból elviszem az ottani szakrendelőt, és semmi garancia nincs arra, hogy ne vigye el egy megyei kórház, hogyha megszorul, vagy hogy egy-egy szakrendelést elvisz onnan, mert kevés a szakember az adott megyében, akkor ez mindenképpen annak a településnek az ellátásbiztonságát és -minőségét fogja jelenteni. És azért tanulságos az, hogyha az ember végignézi az elmúlt négy-öt hónapban az NNK-nak a kirendelési határozatait, hogy megyei kórházakban kellett ideiglenesen szüneteltetni szülészeti, koraszülött-ellátást, városi kórházakban kellett szüneteltetni szülészeti ellátást, Kalocsán egy olyan faramuci helyzet jött létre, hogy gyermekorvoshiány miatt kellett leállítani a szülészeti osztályt. És hiába mondja a polgármester és a megyeikórház-igazgató, hogy találtak egy orvost, azzal nem oldja meg a generális kérdést. Tehát ott bizonyos számú szakembernek lennie kell, és az a szemhunyás, amit az NNK a minimálfeltételek ellenőrzésénél elkövet, az nem biztos, hogy a betegek javát szolgálja.

Azonkívül a rendeleti csomag. Mindnyájan tudjuk vagy emlékszünk rá, az alapellátási törvénynek volt egy ilyen szerkezete, hogy ezt majd rendelet, ezt majd kormányrendelet, ezt majd miniszteri rendelet fogja szabályozni. Van, ami még most sem jelent meg, tizenév után vagy tíz év után vagy nyolc év után. Tehát a szakmai szervezetek is és a betegszervezetek is, és vegyük hozzá, hogy mi, ellenzéki politikusok is szeretnénk látni a megoldásokat, valamiféle törvényi garanciát arra, hogy egyrészt meglesznek azok a rendeletek időben, másrészt hogy mi lesz azokban a rendeletekben, milyen egyeztetés lesz azoknak a rendeleteknek az előzménye.

Én orvosi kamarai titkárként és alelnökként tudom azt, hogy miniszteri rendeletek és kormányrendeletek kapcsán hányszor konzultált az akkori egészségügyi, illetve Népjóléti Minisztérium az orvosi kamarával, és hány javaslatunkat építették be, mert logikus volt, mert betegpárti volt, mert orvospárti volt, mert nővérpárti volt. Ez a párbeszéd, nem az, hogy odaadom, és tetszik, nem tetszik, de úgyis ez lesz. (Nacsa Lőrinc közbeszól.)

Körzetkijelölés. Az egyik leggyengébb része az anyagnak ez az alapellátási, ugyanis aki leírta azt, hogy az 1200 főnél kisebb praxisokat meg kell szüntetni, az nincs tisztában a legalapvetőbb háziorvosi finanszírozással, a pontrendszerrel. És egy 1200 fős praxisban lehet 600 nyugdíjas és lehet benne 200 nyugdíjas, és a két praxis máris teljesen más munkát követel. Lehet ez az 1200-as praxis Budapest egy kerületében, és lehet Borsod megyében, ahol hat község tartozik hozzá. Tehát ezeket nagyon végig kéne gondolni.

És a praxisközösségeknek a forszírozása. Igazából nem látom és nem láttuk, akik átnéztük ezt az anyagot, hogy hol van annak a fedezete, hogy a praxisközösségek majd pluszszakembereket tudnak felvenni. Tehát attól, hogy praxisközösséget csinálok, és mindenkinek a finanszírozása belemegy, illetőleg az orvosnak a bérére nagyobb bértámogatás jut, nem biztos, hogy ez fedezetet termel erre.

Egységes szoftver. Teljesen igaz, egy állami rendszerben minden adatszolgáltatásnak illeszkednie kell valahova. Na de ezt egyszer végigcsináltuk ’93-ban, amikor három ingyenes szoftverrel kínálták meg a háziorvosokat, és akkor még nem volt adatkonverzió. Gondoljuk végig, aki 25 éve, 30 éve használ számítógépet becsülettel, és benne van 200 ezer lelet digitalizálva az ő gépében lekérdezhetően, akkor biztos, hogy az a miniHIS-be úgy át fog menni, hogy egyetlenegy adat nem fog elveszni? Erre nem sok garanciát látunk, de itt is látni kéne azt, hogy vannak életképes szoftverfejlesztők, akik egyébként az OEP és a NEAK minden egyes feltételének megfeleltek.

Egyelőre ennyi, remélem, lesz következő kör is, és köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és a DK soraiban.)