KUNHALMI ÁGNES, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fideszes felszólalás után most egy kicsit térjünk rá a magyar valóságra.

Az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy az állam megszorító gazdaságpolitikát folytat, és ennek keretében felgyorsítja a kivonulását az alapvető jelentőségű állami szolgáltatásokból; késlekedik a pedagógusok béremelésével; a végletekig minimalizálja a szociális ellátási kötelezettségeket; postahivatalokat zár be, és most az egészségügyi salátatörvénnyel folytatja ezt a sort. Az egészségügy átalakításáról szóló jelenlegi törvényjavaslat ugyanis betegellenes, orvosellenes és szakdolgozó-ellenes így, ebben a jelenlegi formájában.

Betegellenes azért, mert egyre távolabbra viszi az ellátást a betegektől, rontja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, ami veszélyezteti a betegek biztonságát, egészségét, adott esetben életét. Számos beteget az egészségügyi ellátórendszerből a szociális ellátórendszerbe helyeznek át, csak éppen ez utóbbi felkészítése marad el. Nem mintha nem küzdene a szociális ellátás sokszor nagyobb bajokkal, mint az egészségügy, ráadásul bevallottan be akarnak zárni háziorvosi praxisokat is.

Orvosellenes azért (Nacsa Lőrinc: Nem igaz!), mert a kirendelési és ügyeleti szabályokkal, valamint a minősítésen alapuló bércsökkentéssel egy visszaélésekre módot adó, a személyi függőségi rendszert még inkább megerősítő struktúrát vezetnek be, amely kiszolgáltatottá, még inkább kizsákmányolhatóvá teszi az orvosokat, valamint szakdolgozó-ellenes is.

Szakdolgozó-ellenes azért, mert látható, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal folyamatosan, évről évre növekvő terhek keletkeznek, azonban a megfelelő mértékű szakdolgozóibér-emelésről továbbra sem gondoskodtak. Történik ez annak ellenére, hogy a jelen javaslat hátteréül szolgáló koncepcióban maguk is elismerik, hogy az egészségügyi szakdolgozók bérezése vállalhatatlanul alacsony, az orvosok átlagbérének mindössze 27 százaléka.

Nincs másról tehát szó, mint arról, hogy a kormány az egészségügy éveken át tartó alulfinanszírozása következtében létrejött ellátási és emberierőforrás-válságot kényszerintézkedésekkel, érdemi pluszpénz nélkül próbálja orvosolni, eszközéül pedig a központosítást választotta, miközben nincs egészségügyi minisztérium  mint ahogy tudjuk, oktatási sem , mivel a miniszterelnök az ezzel kapcsolatos konfliktusokat általában nem kívánja kormányszinten kezelni.

Nézzük először is az alapellátást, amelyet a jelenlegi törvényjavaslat számos ponton érint! Ugye, a jelenleg hatályos, most még érvényben lévő jogszabályi környezet célja az alapellátás kompetenciájának növelése, a lakóhelyközeli ellátások szélesítésének, elérhetőségének biztosítása érdekében. Ezzel szemben az új egészségügyi koncepcióban megjelenő részletek, valamint a jelen törvényjavaslat alapján pont az látható, hogy kevesebb lesz a körzet, és így távolabbra kerül az alapellátás a betegektől. A javaslat nem tartalmaz garanciákat arra, hogy a hozzáférés egyszerű és gyors lesz a betegek számára.

Egyrészt a háziorvosi körzethatárok átalakításának államosítása, valamint az a kifejezett cél, hogy 2028-ig az 1200 fő alatti praxisokat megszüntessék, kifejezetten abba az irányba mutat, hogy ez a tendencia csak fokozódik. A jelen javaslat alapján a jövőben az Országos Kórházi Főigazgatóság fogja meghatározni a háziorvosi körzeteket. Az egészségügyi koncepció kimondott célja  és a háttéranyagok és a háttér-információk is ebbe az irányba mutatnak , hogy számos praxist már rövid távon is egy másik praxisba való beolvasztással meg akarnak szüntetni. Ezek azok a körzetek, amelyek tartósan betöltetlenek, és amelyek mérete egyébként alacsony. Kimondottan cél az is, hogy a túl alacsony, nem gazdaságos praxisokat megszüntessék, akkor is, ha ezek egyébként most betöltöttek.

Önök az elmúlt években célként tűzték ki a népegészségügyi szemléletű egészségügy megteremtését, a betegségek megelőzése érdekében az alapellátás kapuőri szerepének megerősítését a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás tehermentesítése céljából. Ezt azért fontos kiemelni, mert azzal, hogy az előzőekben kifejtettek alapján az ellátás távolabbra kerül a betegektől, a hozzáférés szűkül, és ez pont az alapellátás kapuőri szerepével szemben hat. Az alapellátás pontosan akkor képes betölteni ezt a kapuőri szerepét, ha az a beteg számára könnyen elérhető.

A terveik kapcsán több kérdés is felmerül tehát. Hány olyan praxis van, amelyeket beolvasztással meg akarnak szüntetni? Mivel a tervek alapján elsősorban a tartósan betöltetlen kis körzeteket szeretnék beolvasztani, és ezek jelentős része földrajzilag egyébként bizonyos régiókra, főként Északkelet-Magyarországra összpontosul, így okkal feltételezhető, hogy még akkor is jelentkezhetnek ellátási problémák ezeken a területeken, ha egyébként az átállás országos szinten zökkenőmentes. Hogyan kívánja megoldani a kormány az így feltehetően tovább növekvő területi különbségeket? Ez is egy megválaszolandó kérdés.

Másrészt az ügyeleti rendszer átalakításával a modellprogram tapasztalatai alapján jelentős mértékben, akár negyedével is csökkenhet azon helyek száma, ahol ügyeleti ellátást nyújtanak azáltal, hogy a járási központi szintre szervezik ezt át. Ezzel nagyban nőhet a beteg és az ügyeleti központ közötti távolság. Természetesen az elsődleges szempont az, hogy mennyi időbe telik, amíg az ügyeleti rendszer segítséget nyújt a beteg számára.

A benyújtott törvényjavaslat és annak háttéranyagai alapján tartott tájékoztatás szerint egyértelmű, hogy a központi telefonszámra érkezett, ügyelet iránti igény alapján dönt a diszpécser, hogy milyenfajta ellátást kell a betegnek nyújtani. A kulcskérdés ebben a körben az, hogy amennyiben a beteg számára ügyeleti ellátást kell nyújtani, akkor a jelenleg hatályos protokoll alapján mennyi időn belül kell az orvosnak kiérnie a segítséget kérő beteghez.

Máshonnan megfogalmazva a kérdést: mennyi idő telhet el aközött, hogy a beteg felhívja az ügyeleti telefonszámot és aközött, hogy az orvos megérkezik hozzá. A mi tudomásunk szerint önök két órával számolnak. Szerintünk ez egy kicsit sok, de majd válaszolnak rá.

(17.50)

Hasonlóan nevesített céljuk volt az alapellátás vonzóbbá tétele, az ellátatlan körzetek felszámolása; felszámolása, de nem egy körzet átrajzolásával, hanem az üres praxisok betöltésének biztosításával. Egyrészt ki kell emelni, hogy az alapellátás nem válik vonzóvá az átalakítások következtében, sőt ennek ellenkezője következhet be. Az alapellátási ügyeletben ugyanis a javaslat kifejezetten előírja az orvos számára, hogy másik városban, az ügyeleti központban is kelljen szolgálatot teljesítenie, s ennek során esetekhez a központhoz tartozó valamennyi településre ki kell szállnia. Ez különösen megterhelő a háziorvosok számára, ahol az átlagéletkor 60 év körüli és inkább efölötti. Ez várhatóan újabb orvoselvándorláshoz és pályaelhagyáshoz vezethet, amely azért is súlyos problémát okozhat, mert 2010 és ’21 között 644 fővel csökkent a praktizáló orvosok száma.

Fontos kiemelni azt is, hogy a feladatok ilyen átvételére a Mentőszolgálat jelenleg nincs felkészítve és felkészülve. Ez olyan rendszerszintű felkészítést, szervezést igényel, amelynek vagyoni, költségvetési és komoly emberierőforrás-igénye van. A mentőorvosok száma azonban 2010 óta majdnem 20 százalékkal csökkent, továbbá a feladatok átvételével kapcsolatban azonban kétséges, hogy annak előkészítésére megfelelő többletforrás álle rendelkezésre. Látható a tapasztalatok alapján, hogy az eddigi rendszer gyakorlata és a bevezetni kívánt új modell között most alapvető feszültség alakult ki.

Az országos szinten bevezetni kívánt rendszert egy kísérlet előzte meg Hajdú-Bihar megyében. E modellprogram alapján, különösen a kirendelés, munkavégzés helyének meghatározása miatt számos visszajelzés érkezett arról, hogy a jövőben az orvosok nem kívánják majd háziorvosként folytatni emiatt a tevékenységüket, amin a praxisjoggal kapcsolatos módosítás sem segít. A visszajelzések alapján egyébként a modellprogrambeli átállás sem volt zökkenőmentes. A vonatkozó informatikai rendszerek nem stabilak jelenleg, a mentősök által üzemeltetett szisztéma erőltetett és idegen az eddigi gyakorlattól, ami ellátásbeli problémákat okoz jelenleg is. Az ügyeleti telephelyek drasztikus csökkentése is megfigyelhető, ami azt jelenti, hogy az eddig ügyeleti ellátást biztosító helyek számához képest hozzávetőlegesen negyedannyi helyen fognak ügyeleti ellátást nyújtani.

A Magyar Orvosi Kamara véleménye is egyébként az, hogy az OMSZ feladatellátásával kapcsolatban vannak kétségek. Azt is említették, hogy a Hajdú-Bihar megyei modellkísérletet csak részben tartják relevánsnak. Látható tehát, hogy ez egy elsietett reformterv, amely sem a benne dolgozók, sem a betegek számára nem megfelelő.

Az MSZP tehát azt javasolja, hogy bocsássák további társadalmi egyeztetésre ezt a javaslatot, amennyiben azonban erre mégsem hajlandóak, akkor legalább építsék be törvényi szinten azokat a garanciális szabályokat, amelyek egyértelműen garantálják, hogy a betegek számára nem lesz nehezebb a háziorvosi és ügyeleti ellátás elérése a törvényi szabályok következtében.

Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy bár a témában jelenleg az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatnak nem része, de a kormányzati cél egyértelműen az, hogy a járóbeteg-szakellátás önkormányzati intézményeit az önkormányzatoktól elvegyék, államosítsák. Ezzel kapcsolatban, bár a kormány azt próbálja jelenleg kommunikálni, hogy az államosítással az önkormányzatok egyetértenek, azonban a fővárosi önkormányzatok szövetsége határozottan elítélte ezt a tervet, nemcsak azért, mert olyan rendszert vonna el az önkormányzatoktól, amelyre azok milliárdos összegeket fordítottak évente eddig, hanem azért is, mert ez szembemegy a kormány korábbi ígéretével, és ez sajnos szintén vélhetően az ellátás további korlátozásával fog járni.

A szakellátásra továbblépve három körülményről kell még beszélni. Az egyik az egészségügyi teljesítményértékelés kérdése, a másik az ettől egyébként nem független bérezés, a harmadik pedig a fekvőbeteg-ellátás. Senki nem vitatja, és az MSZP által is javasolt megoldás volt, hogy szükség van az egészségügyi területen a szolgáltatás minőségének értékelésére. Emlékeztetőül kiemelendő, hogy pont a kormány volt az, amely éveken keresztül titkolta a minőségértékelésnek alapvető részét képező kórházi fertőzési adatokat, azonban a jelen javaslat ehhez az értékeléshez komoly jogkövetkezményeket is társít, nevezetesen: a bérezés kérdését. Történik mindez úgy, hogy hiányoznak azok a garanciális szabályok, amelyek egyébként biztosítanák, hogy ne történhessen a bérmegállapítással kapcsolatos jogokkal való visszaélés. Maga a minőségértékelés szempontrendszere hiányzik a javaslatból, mert ennek megállapítását kormányrendeletre bízza.

Az látható, hogy a javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók bére az adott fizetési fokozathoz tartozó összeghez képest 40 százalékkal magasabb, illetve 20 százalékkal alacsonyabb legyen. Ez azt jelenti, hogy orvos és orvos vagy akár szakdolgozók fizetése között 60 százalékos különbség is kialakulhat. Ezt a rendszert a Magyar Orvosi Kamara úgy foglalta össze, hogy a teljesítménymérés bevezetésének módját és ütemét elsietettnek és nem kellően kimunkáltnak tartják, és az alapbér ehhez kapcsolt csökkenését visszaélésekre módot adónak, a feudális viszonyrendszer megerősítésének tartják.

Félő, hogy a garanciák nélküli javaslattal pont azt érik el, hogy a visszaélésekre lehetőséget adó olyan rendszer jöjjön létre, amelyben a bérezéssel és a vezényléssel járó jogok egyfajta előjogként lesznek gyakorolhatók. Félünk attól, hogy ez még több embert el fog küldeni erről a pályáról. A Magyar Orvosi Kamara véleménye ennek okán helytálló, a javaslat ezen rendelkezése ilyen formában elfogadhatatlan.

Az MSZP már évek óta egy másik rendszert javasol. Igen, szükség van a teljesítményértékelésre, ez nagyban javítja az egészségügyön belüli szakmai döntéshozatalt, szükséges, kellene egy olyan, az egészségügyi ellátórendszertől egyébként független hatóság, amely részben ezekre a minőségbiztosítási adatokra támaszkodva azt vizsgálja, hogy a betegek megfelelő ellátást kapnake, és amennyiben nem, akkor hatósági eszközökkel fellépjen a rossz gyakorlattal szemben.

Végezetül, mert lassan lejár az időm, sajnos az egyik legproblémásabb javaslat a fekvőbeteg-ellátással kapcsolatos. A szociális törvényben megteremti ugyanis a jogalapját annak, hogy az egészségügyi szakellátás azon ápolási ágyai a szociális ellátórendszer részére átadásra kerüljenek, amelyeken tartós ápolást, gondozást végeznek. Az ezen intézményekben végzett ápolást a szociális ellátórendszer keretein belül működő szakápolási központok végzik a jövőben.

Számos kérdés felvetődik az átalakítással kapcsolatban. Nem tudjuk, hogy milyen elfekvőt miként érint az átalakítás, honnan hova kerülnek ezek az emberek; nem tudjuk, hogy kelle majd ezért fizetni; nem tudjuk, hogy az átalakítás miként érinti a meglévő szociális intézményeket és az ellátási kapacitásokat. Nem tudjuk, hogy mekkora állami támogatás jár majd a szakápolási központokban elhelyezett betegek után. Azt sem tudjuk, hogy lesze elegendő szociális és mentálhigiénés végzettségű, illetve egészségügyi végzettségű szakember a megfelelő ellátáshoz. Tehát nagyon félő az, hogy az egyébként az egészségügyinél is rosszabb állapotban lévő szociális rendszert túlterhelik, ahogyan egyébként a Mentőszolgálat sincs felkészülve.

Összefoglalva tehát, azt lehet elmondani, ami már a bevezetőben is elhangzott, hogy a törvényjavaslat nem más, mint egy kényszerintézkedés, a megszorító politika egy következő eleme. Kényszerintézkedés, amelyre azért van szükség, mert éveken keresztül alulfinanszírozták, elhanyagolták az egészségügyet. 2010-ig egyébként az orvosok bérét sem rendezték, és a szakdolgozók béremelése is kétséges; átgondolatlan ez a javaslat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)