KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Volt szerencsém követni a vitát eddig online formában, ahol elhangzott  talán a KDNP részéről, Nacsa képviselő úr részéről , hogy egy egyeztetés is lezajlott a mai vita előtt. Ez való igaz, volt szerencsém ezen részt venni. Azt szeretném kifejezni, hogy ez mégiscsak egy unikális dolog itt, a nemzeti együttműködés rendszerén belül, hogy egyeztetésre kerül sor egy komoly törvényjavaslat előtt. Ez nagyon fontos és nagyon helyes, hogy ezt az egyeztetést megtartották. Én arra szeretném biztatni önöket, hogy tartsák meg ezeket az egyeztetéseket az oktatásügy, a szociális ellátások vagy éppen a megújuló energiák hasznosítása terén is, ott is vannak nagyon fontos fejlemények, illetve törvényjavaslatok. Tehát példát lehet venni az egészségügyi államtitkárságról ez ügyben. Ez nyilván részben dicséret, részben pedig kritika a részemről.

Én is egy helyzetképpel kezdeném, mielőtt rátérnék a törvényjavaslatra, ami szerintem sem tekinthető teljes értékű reformként, még akkor sem, ha az ellátás különböző szintjeihez hozzányúl, hol kevésbé, hol inkább bátrabban, de alapvetően a meglévő struktúrát próbálják egy kicsit, kisebb-nagyobb mértékben, alapvetően finomhangolni, holott nagyon is szükség lenne egyébként átfogó beavatkozásokra, mert nagyon komoly problémák vannak mind a magyar lakosság egészségügyi állapotát tekintve  és ebből a szempontból a törvény célkitűzései, hogy ezt az egészségi állapotot javítsuk, ez nagyon-nagyon helyes , mind pedig magát az egészségügyi ellátórendszert tekintve megvannak a kritikáink.

Tényleg felsorolásszerűen végigmenve ezeken a problematikus területeken: szóba került szintén a vita során az állami finanszírozásnak a mértéke. Itt alapvetően azért mégiscsak az a helyzet, hogy az elmúlt bő egy évtizedben bőven a GDP 5 százalékpontja alatt volt az egészségügy finanszírozása, még korábban ez egy magasabb érték volt, most ismét 5 százalékpont környékén, illetve felette vagyunk. Ez azért még mindig az Európai Unió átlaga alatti finanszírozást jelent, illetve azt jelenti, hogy az elmúlt években bizony sok száz-, illetve sok ezer milliárd forintot tehettek volna hozzá az egészségügyhöz, amit nem tettek hozzá. Ez nyilván bő egy évtized után hiányzik a rendszerből, és ennek látjuk is a hatásait.

Beszélhetünk a várólistákról, előjegyzési listákról. Ugye, tudjuk azt most, hogy jelenleg műtétre 56 ezer honfitársunk vár, közülük a legtöbb páciensnél, 17 500 embernél szürkehályogműtétet kellene elvégezni, de 10 500 fő térdprotézisműtétre vár, 8500 fő pedig csípőprotézisre, és máshol is bizony hosszú hónapokat, akár éveket kell várni a beavatkozásra. Minden egészségügyi rendszer küzd várólistákkal, illetve kapacitásproblémákkal, hiszen az egészségügy, a minőségi egészségügy iránt világszerte egyre nagyobb a kereslet, de magyar viszonylatban bőven-bőven lehetne és kellene is kezdeni ezzel a problémával valamit.

Beszélhetünk az ellátási fehérfoltokról is, például a 687 darab betöltetlen háziorvosi praxisról. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 164 360 magyar honfitársunk van, akik olyan településen élnek, ahol nincs betöltve háziorvosi praxis, és az is igaz, hogy 2021-ben egy háziorvosra évi 11 404 rendelőben ellátott eset jut, ami csaknem 45 beteget jelent naponta, sok helyen ennél többet is, ez óriási teher. A törvényjavaslat részben foglalkozik ezzel a kérdéssel, de alapvetően nem látom, hogy ezt érdemben javítaná, pláne megoldaná.

Szintén problémát jelent a bérhelyzet. Itt most nem is elsősorban az orvosbérekről beszélek. Ha orvosbérekről beszélek, akkor az elmúlt egy évtizedben jelentett ez nagyon komoly problémát és hiányosságokat. Nyilván az, hogy jelenleg orvoshiány van Magyarországon, az összefügg azzal, hogy alulfinanszírozták az egészségügyet, és 2010 óta nagyon sokat vártak azzal az orvosibér-emeléssel, ami az elmúlt egy-két évben megérkezett. Nyilván ezt is lehetne még fejleszteni, de amit igazán szeretnék kiemelni, az a szakdolgozók bérezése, ami továbbra is nagyon-nagyon komoly elmaradást mutat, és súlyos problémát jelent.

Az alacsony bérek mellett a bérfeszültség, ami szintén előkerült a vita során, akár ágazaton belül, akár ágazatok között. Itt az egészségügy és a szociális ellátás szektora közötti feszültségeket kell mindenképpen megemlíteni, ami pláne az ápolás-gondozás átalakítása miatt talán még élesebbé válhat a jövőben. Ha ápolás-gondozásról beszélünk, akkor azért alapvetően van ma Magyarországon, kijelenthetjük, egy ápolási-gondozási válság. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok olyan személy van, akiről nem gondoskodnak, nem gondozzák őket, pedig kéne, és nagyon-nagyon sokan vannak családtagok, hozzátartozók, akik gondozzák a hozzátartozójukat, ezért nem kapnak megfelelő ellentételezést az államtól, és óriási terhet jelent számukra ez a gondozás. Ez mind-mind az ápolási-gondozási válság része, és ez a teher, ez a gondozási teher alapvetően a nőket, illetve alapvetően a szendvicsgeneráció tagjait érinti, akik gondoskodnak a gyermekükről, és adott esetben a szüleikről is gondoskodniuk kell egyszerre.

Ha a helyzetképről beszélünk, akkor a magánegészségügyről mindenképpen szót kell emelni. Az elmúlt évek tendenciája  és én ezt nem tartom egy jó tendenciának , hogy egyre többen kényszerülnek arra, és ez egy kényszerhelyzet, hogy a magánegészségügyben keressék a boldogulásukat, a gyógyulásukat, hiszen az állami egészségügyben nem találják meg, például a hosszas várakozási idő miatt ezt a gyógyulási lehetőséget. Ma már Magyarországon a magánegészségügy ezermilliárdos nagyságrendű bevételre tesz szert egy évben. Ez egy dinamikusan fejlődő ágazat, nyilván a páciensek szempontjából óriási anyagi terhet jelent, hogy ezt meg kell fizetni. És beszélhetnénk az egészségügyi állapotról, arról az epidemiológiai válságról, ami Magyarországon a Kádár-rendszer óta, a hatvanas évek óta jellemző, és a különböző egyéb népegészségügyi mutatókról.

Egy ilyen helyzetkép után, ha rátérünk a törvényre, hogy kezelie ezeket a problémákat, én azt gondolom, az egy tényszerű megállapítás, és ez is az egészségügyi államtitkárságnak a javára írható, hogy szintén unikális ez a nemzeti együttműködés rendszerében, hogy úgy próbálnak törvényt alkotni, hogy tényleg egy részletes felmérés, alapos vizsgálat, hosszas adatbekérések előzték meg ennek a törvényjavaslatnak a megszületését. Nagyon jó lett volna, hogyha a szociális törvény módosítása előtt vagy bármilyen oktatási módosítás előtt  vagy egyéb szakpolitikákat is lehetne említeni  jöttek volna ezek a felmérések, hiszen a tényalapú és az adatalapú döntéshozatal, én azt gondolom, mindenképpen elengedhetetlen lenne.

(18.50)

Alapvetően jelenleg egy kapacitáshiányos és forráshiányos egészségügyi rendszerben vagyunk. Én úgy látom általánosságban, hogy a törvényjavaslat igazából a meglévő kapacitásokkal gazdálkodna, és ahol ellátási fehér folt van, ellátási hiány van, a meglévő kapacitásból onnan csoportosítana át. Ez természetesen racionális és helyes irány lehet, de hát mégiscsak, ha általánosságban vannak hiányok  forráshiány, orvoshiány, kapacitáshiány  a rendszerben, ezt általánosságban is kellene emelni forrásoldalról, orvosok, szakdolgozók létszámát illetően. Erre vonatkozó törekvések, ugye, nincsenek a törvényjavaslatban, és úgy látszik, az egészségügyi államtitkárság sem tudja ezt a lobbiküzdelmet a kormányon belül eredményesen végezni, hogy több és döntően több forráshoz jussanak hozzá a költségvetésből.

Nézzük a különböző főbb pontokat! Talán az egyik legfontosabb része rögtön az első, a szakápolás átalakítása. Itt említettem, ugye, hogy van egy gondoskodási, ápolási válság Magyarországon. A fő kérdés az, hogy azzal, hogy a krónikus beteg tartós ápolását igénylő ellátást az egészségügyi rendszerből a szociális törvénybe raknák át, ezzel megoldódike vagy javule ez a helyzet, javule ez a probléma. Önmagában nem gondolom, még akkor sem gondolom, ha ez a fajta átalakítás vagy ez az irány nem feltétlenül rossz, ezt lehet indokolni.

Nekem a fő problémám nem is elsősorban ezzel az iránnyal van, a fő problémám azzal van és az LMP-nek a fő problémája azzal van, hogy számtalan kérdés, bizonytalanság, kockázat merül fel, szintén itt a vita során beszéltek képviselőtársaim ezekről a kockázatokról. Nem tudjuk, hogy pontosan mely intézményeket, mely ágyakat, hány intézményt, hány ágyat érint ez az átadás. Ez egy bizonytalanság. Ugye, azt mondják, hogy ezt majd kormányrendelettel fogják kezelni. Hát, kérem szépen, egy nagyon fontos ágazati szegmenst, egy teljes intézményi ellátórendszert átrakni egyik törvényből a másikba úgy, hogy nem látjuk, hogy pontosan, még egyszer: hány intézmény, mely intézményt, mennyi kapacitást helyeznek át egyik törvényből a másikba, egyik ellátórendszerből a másikba, szerintem ez nem elfogadható, ez egy olyan bizonytalanság, amit ebben az esetben egyébként tényleg nem lehet támogatni. Nem tudjuk pontosan, hogy ki fog ápolni, kiket fognak ápolni, hogyan fognak ápolni, milyen feltételek mentén fognak ápolni, hiszen a törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy gyakorlatilag minden további részletet majd valamilyen, későbbi miniszteri vagy kormányrendelet fog szabályozni. Tehát gyakorlatilag egy biankó csekket adnánk most a kormánynak, ha ezt a törvényjavaslatot egyébként elfogadnánk. Márpedig szerintem olyan horderejű kérdésről és helyzetről van szó ápolás-gondozás terén, amivel kapcsolatban pontosan kéne látnunk, hogy mit tervez a kormány, és ezt a biankó csekket senkinek, nemhogy a Fidesz-KDNP-kormánynak nem lehet egész egyszerűen odaadni.

Ha továbbmegyünk, akkor ezt a bizonytalanságot látjuk a betegek oldaláról, a családok oldaláról, és arra a szempontra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez kinek mennyibe fog kerülni, mennyi pénzt szán erre az átalakításra az állam, és mennyi pénzt fognak kérni a családoktól, hozzátartozóktól térítési díjjal kapcsolatban. Nyilván a szociális törvény is ismeri a térítési díj fogalmát, például az idősellátásban alkalmazzák. Kérdés az, hogy vajon ennél az átalakításnál hasonló szabályokat akarnake, de tulajdonképpen itt is úgy fogalmaz a törvény, hogy majd az intézmény vezetője 15 napon belül meghatározza a térítési díjat. Mi alapján határozza meg? Mennyit kell fizetnie azoknak, akik ápolásra szorulnak, mennyit kell fizetnie az ő családjuknak?

Vannak további nagyon fontos kérdések és pontok ebben a törvényjavaslatban, ugye, azért úgy tűnik, hogy ami államosítási és központosítási irány, ezzel messzemenőkig nem értek egyet. Bizonyos szándékoktól egyelőre elálltak. Ez elsősorban most a szakrendelők átvételét érinti. A törvényjavaslat szerint a jövőben, a közeljövőben az önkormányzatoktól, akik szakrendelőket tartanak fenn különböző formákban, még több adatot fognak bekérni, nyilván monitorozni, felmérni akarják a helyzetet, de egyértelműen ez az államosítási kockázat és veszély nemhogy elmúlt volna, hanem fokozódik, még akkor is, ha ez a konkrét államosítás nem következik be. Én amellett szeretnék érvelni, hogy nagyon-nagyon fontos szempont az, hogy egy helyi településnek legyen beleszólása az ott lakó lakosság életének alakítását szolgáló szolgáltatásokba. Akár egészségügy, akár oktatás, akár kultúra, akár szociális ellátás vagy az élet számos más területe, a helyi érdekek, a helyi értékek, a helyi tudás, a helyi motivációk, a helyi akarat, a helyi igények becsatornázása ezekbe az ellátásokba nemcsak hogy szakpolitikailag indokolt, de a demokráciának is az egyik alapköve. Ezt az alapkövet számos szakpolitika terén, oktatásról ha beszélünk, szociális ellátás bizonyos pontjairól, pláne most az egészségügyről, elvették már vagy el akarják venni. Nem lehet mindent központilag meghatározni és szabályozni, a helyi szintre szükség van, és én azt látom, hogy a szakrendelők az elmúlt években bebizonyították azt, az önkormányzatok bebizonyították azt, hogy nagyon jó gazdái a szakrendelőknek, saját forrásból fejlesztették a szakrendelőket, beruházásokat tettek. Nem szabad elvenni a szakrendelőket az önkormányzatoktól. Kérjenek be bármennyi adatot is, de a jövőben ne államosítsák a szakrendelőket, ez mindenképpen egy alaptétel.

Beszélhetünk az egészségügyi szolgálati jogviszony változtatásáról, itt a közreműködői szerződéseket kell kiemelni. Bizonyos lehetőségeket elvesznek, személyes közreműködésről beszélek. Itt azt a kockázatot említeném meg, és kíváncsi vagyok a kormány válaszára: hogyan kezelik azt a veszélyt, hogy azok az orvosok, akik most személyes közreműködők, és a rendszerben jelenleg így találják meg a számításukat, akár a magánegészségügy, akár az állami egészségügy szektoraiban vesznek részt, hogyan lesznek abban motiváltak, hogy továbbra is az állami egészségügyben maradjanak meg? Hogyan nem fognak átmenni a magánegészségügybe, vagy hogyan nem fognak elmenni nyugdíjba, akik ezt megtehetik, mert elég idősek jelenleg?

Ott vannak a védőnők, akiket viszont úgymond államosítanak, tehát ott bejön a központosítás. Mindig is úgy hivatkoztak az elmúlt években a védőnői rendszerre egyébként, hogy az egy magyar unikum, unikális, ahogy ez működik, akkor miért kell ezt megváltoztatni? Miért kell ezt a rendszert megbolygatni? Gyakorlatilag itt a körzet kialakítója, a munkáltató és az a hely, az a tér, ahol dolgoznak a védőnők, elkülönül egymástól. Nem igazán értem, erre miért van szükség. És nyilván itt a vita további részében további szempontokat is el fogok mondani.

Még egyszer: örülök, hogy volt egyeztetés, örülök, hogy volt komoly adatfelmérés, a törvényjavaslat mégis számtalan bizonytalanságot és kérdőjelet rejt magában. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)