HEGEDÜS ANDREA (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy kicsit érzelmes szálat szeretnék megcsengetni itt az elején: „Doktor úr, a maga szíve sose fáj, és soha meg nem áll? Beteghez jár, bekopog, s kikopog mindent.” Ez a régi sláger napjainkban nagyon aktuális. Igen, ma az egészségügyben dolgozók mindent megtesznek értünk, emberekért. Gyógyítanak, megelőznek, segítenek erőn felül. És mit tesz a kormány?
Visszaemlékszem gyermekkorom pici orvosi rendelőjére, ahol a doktor bácsi név szerint ismert mindenkit, és több generációt gyógyított. Ma már ez ritkaságszámba megy. A frissen végzett orvosoknak nincs lehetőségük úgynevezett családfákat gyógyítani, ugyanis külföldön vannak vagy más szakterületen, vagy a pálya közelében sincsenek. Gyógyítás: nemes és magasztos hivatás. Vajon meddig teheti mindezt, és milyen körülmények között ma egy orvos, egészségügyi ágazatban dolgozó munkavállaló? Vajon a betegek meddig tűrnek még, meddig tart még a fájdalomküszöb, amit át kell élniük, és el kell viselniük?
Az elmúlt években a pandémia rázta minden oldalról a teljes magyar egészségügyet, súlyos munkaerőforrás-hiánnyal, munkavállalói kiégéssel, a betegellátás hiányosságaival, osztálybezárásokkal, égig érő várólistákkal kell, kellett szembesülnie a lakosságnak. És a Fidesz államtitkára, államtitkár úr azzal kezdte a hozzászólását, hogy megkérdőjelezhetetlen minőséget tartanak majd fenn, és biztosítanak a betegeknek.
Hát, lássunk egy nem igazán könnyed példát! Ha késő este, hétvégén orvosra van szüksége egy betegnek, akkor irány a sürgősségi osztály. Már a neve hallatán is elfogja az embereket, a magyar embereket a viszolygás. Sürgősségi? Jaj, csak oda ne, inkább átvészelem az éjszakát, akármilyen fájdalmam van! (Nacsa Lőrinc: Ne szidd már az orvosokat!) De van, amikor elkerülhetetlen ez a futószalag-effektus, 6-7 óra várakozás után… (Nacsa Lőrinc: Miért kell szidni az orvosokat!) Végigmondhatom? Köszönöm szépen! Tehát 6-7 óra várakozás kemény várótermi széken, a betegfelvételi információs pultnál (Nacsa Lőrinc: Szégyen!) kiégett, fáradt arcok és közöny.
(21.50)
Odadobott mondatok. A fájdalom fokozódik, esetleg eszméletvesztés, amíg végre vizsgálóasztalhoz jut a beteg. Órákon át infúziós kezelés, a beteg a vizeletétől és székletétől átázva, kórházról kórházra szállítva, végre este 10-től reggel 6 órára kórházi ágyhoz jut, majd három napig a csuklójára keményedik a vértől átitatott kötözőpólya. Vérfoltos ágynemű, párnának nem nevezhető fejalátét, hepehupás, gödrös ágy, nem záródó hálóing vagy pizsama, a hozzátartozók aggódó, több napon át tartó telefonhívása, majd földöntúli boldogság, ha három nap után végre orvost hall a vonal végén. (Nacsa Lőrinc: Az egészségügyi dolgozókat szidja!)
Két nővérre hatvan beteg jut. A folyosón letakart egykori beteg, kórteremből hosszú perceken át elcsukló beteg hívja a nővérkét, fájdalomhörgésre azonban nem reagál senki. A menü diétás, még ha nem is arra van szükség. A beteg, mint a Messiást, várja a hozzátartozóit, hiszen éhes, és végre van elegendő szalvéta, tusfürdő, toalettpapír, zsebkendő, amit otthonról hoznak. És ez egy átlagos, mindennapi esetleírás volt Miskolcról. Nem említve a súlyosabb, daganatgyanús betegek vizsgálatszűrési, várakozási folyamatát.
Ki mindezért a felelős? A kormány, a Fidesz-KDNP-kormány. Idejuttatták az egészségügyet. Szétzilált, omladozó rendszer van. Amit az egészségügyi ellátórendszer megújításával terveznek, az egy újabb veszélyes mélyrepülés.
És akkor nézzünk néhány konkrétumot! (A jegyzeteiben lapoz.) Nézzünk tehát akkor egypár konkrétumot, igen! A kórházak helyett a szociális ellátórendszer fogja megoldani a tartós ápolásra, gondozásra szorulók ellátását. Ezt már hallottuk ma. Aki a családtagját, rokonát továbbra is elfekvőkön kényszerül tartani, keményen fizetnie kell. Két lehetőség van: hazavinni vagy ott tartani, de fizetni. Ha marad, akkor hogyan fizet? Miskolcon rengeteg a szegénysorba került család. Ha otthon marad a beteggel, akkor hogyan lássa el a munkahelyi feladatait? Ha kéri a fizetős ápolást, azt miből fizesse ki, amikor a betegnek alacsony a nyugdíja és a családnak kellene kipótolnia az ellátás összegét? Pláne, ha otthon még van két-három kiskorú gyermek. Most is eltérő az úgynevezett havi beugró az otthonokban, a nyugdíj 80 százalékától, a fix 100-200 ezer forinttól a csillagos égig.
További kérdés: a szociális szféra el tudjae látni a megnövekvő igényeket? A lakosság képes megfizetni majd a költségeket, és az állam mennyire lesz rugalmas? Rászorultság szerint lesze mód mérlegelni? A törvény nem szól az otthonápolásról sem, az idős beteg elhelyezéséről. Nincs összhang, nincs átmenet a kórház és a szociális ellátórendszer között. A teher a család, az önkormányzat és a civilek vállán, és csak végső esetben lép be az állam. Micsoda felelősségvállalás! Családbarát kormány.
Miskolc is egy elöregedő társadalom része, ahol a szülők, nagyszülők is maradnak egyedül, mögöttük nincs család, és nem tudnak mit tenni. A gyermekek, unokák a kormány helytelen gazdaságpolitikája miatt külföldön keresnek megélhetést. Miskolc lélekszáma emiatt évek óta csökken. Az idős betegekre a kilátástalanság, reménytelenség, legrosszabb esetben a halál vár. Van erre megoldás a törvénymódosításban? Még utalás sincs.
A kormány tovább szűkíti az önkormányzatok feladatait és annak úgynevezett segítő szerepét. A rendelők eddig az önkormányzatok ingatlanaiban működtek. Az orvosi rendelőket pedig sorra újítja fel a város. Jelen esetben például Miskolcról beszélek. Egyet például most adott át éppen, ahol európai színvonalon teljes energetikai korszerűsítés történt, és további három rendelő átadása pedig a napokban fog megtörténni. Mi a terv az ingatlanokkal? Einstandolja újra az állam? Mi lesz a helyi közösségek önrendelkezési jogával? A kormány államosítani akarja az önkormányzati kézben levő jól működő szakrendelőket (Nacsa Lőrinc: Ez nem igaz!), és a megyei kórházak fennhatósága alá rendeli őket, habár a szakma szerint ez hatalmas hiba.
Úgy járnak, mint a miskolciak a diósgyőri rendelőintézettel. Hónapok óta lebegtetik a kérdést: bezárják vagy leépítik? Kevés a szakember, átvezénylik majd őket a központi telephelyre. A betegeknek így többet kell utazniuk az ellátásért, és nőni fog a várólista. Nézzük a szakrendelések megyei kórházakba történő koncentrálását! (Nacsa Lőrinc: Nincs ilyen a törvényben!) A környező városok kórházait (Nacsa Lőrinc: Nincs ilyen! Melyik oldalon, hol van?) kiüresítik a szakfeladatokból, ellenben a megyei kórházak terhei nőnek. (Közbeszólás a DK padsoraiból: Vármegyei!) Igen, vármegye. Miskolcon is több hónapos várólista van a szakrendelésekre történő bejutáshoz. Emlőultrahang-vizsgálatra, szemészetre júliusra, illetve augusztusra van előjegyzés. Nincs más út: a magánegészségügy. Már aki megengedheti magának. És aki nem? Aki ezt nem tudja megfizetni (Nacsa Lőrinc: De nincs ilyen a törvényben!), annak rövidebb élet jut. Miskolcon ez tömegeket érint.
Munkaerőhiány van országszerte. A kormány szerint ez a probléma átvezénylésekkel megoldható lesz. Egyre kevesebb szakemberrel ellátni ugyanazokat a feladatokat, abszurd. A szakdolgozók és orvosok háromórás munkába járásra kényszerítése újabb pályaelhagyási hullámot fog előidézni. A praxisjog kiüresítésével és az orvosi ügyeletben a háziorvosok személyes közreműködésének megkövetelésével és a körzethatárok kormányzati átrajzolásával nem lesz több háziorvos, házi gyermekorvos, körzeti nővér. Ezekkel az intézkedésekkel összeomlást idéznek elő a nappali és ügyeleti ellátási rendszerben.
Ne feledjük, átlagéletkoruk mára elérte a 60 évet! 2020-ban a praktizáló háziorvosok 20 százaléka elérte a nyugdíjkorhatárt. Tizenkét év alatt 156-ról 686-ra mondom pontosan a számokat nőtt a betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Borsod megyében ez jelenleg 9 felnőttpraxist, közel 15 ezer lakost, 13 házi gyermekorvosi praxist, 8 és fél ezer gyermeket érint és 52 vegyes praxist, közel 40 ezer lakost érint. Önök véglegesen lemondtak az egészségügy valódi fejlesztéséről, és a magyar embereket inkább át akarják terelni a fizetős magánegészségügyi ellátásba. Eszük ágában sincs az orvos- és ápolóelvándorlást megállítani. Pedig a legoptimistább számítások szerint is 9 ezer új egészségügyi szakdolgozóra és 3 ezer új szakorvosra lenne szükség.
Az állami bürokrácia működtetésére költenek, az egészségügyi kiadásokra nem. Hogyan tudnak tiszta lelkiismerettel aludni, amikor pontosan tudják a lesújtó adatokat, hogy Magyarországon arányosan kétszer annyi ember hal meg megelőzhető vagy gyógyítható betegségben, mint az Unióban? Az egyik legfontosabb feladatuk lenne meghallgatni, amit a szakma kér, és az egészségügyre fordított kiadásokat pedig növelni kellene. A Fidesz módszere: kezelni a jéghegy csúcsát. Ez történt a paraszolvencia eltörlésével és az orvosbérek rendezésével, mely a hozzá fűzött reményeket nem hozta meg, csupán bérfeszültségeket idézett elő a kórházakban és a rendelőintézetekben együtt dolgozó egészségügyi szakdolgozók és orvosok között.
A hogyan továbbra viszont nincs válaszuk, csupán a maszatolás marad. Igaz, az oktatás területén még a maszatolás sem sikerült. A törvénymódosító javaslatcsomagból nem derül ki, hogy mik a célok, az eszközök nem egyértelműek, hatástanulmányt nem ismerünk, az előkészítésébe az érdekelt kamarák, szakszervezetek, betegjogi szervezetek nem lettek bevonva. Kihagyták a munkavállalók és a betegek érdekeit. Nyomatékosított zárszóként a Magyar Orvosok Szakszervezete által írt levél egy részletét szeretném idézni: „A változtatási szándék örvendetes, az államtitkár jó szándékát nem kérdőjelezzük meg, de a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve.” Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)