SZABÓ SZABOLCS (Momentum): Köszönöm szépen. Meg azt is, hogy ilyen figyelmes, hogy emlékszik, hogy hol hagytam abba az előbb. De egy félmondatos kitérőt teszek az elején, mert engem ennek a nyugdíjpénztári egyéni számlának az emlegetése tényleg felzaklatott, megmondom őszintén. Az egy dolog, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy én is voltam önkéntes nyugdíjpénztári tag, minden évben kaptam egy elszámolást, előző évben mennyit fizettem be, mennyi volt a hozam. Ezt hívják számlavezetésnek. És amikor önök azt ígérték, hogy egyéni számla lesz, önök is azt mondták, hogy ez lesz, nem az, hogy nyilvántartják a születési dátumomat meg hogy mikor kezdtem dolgozni az ELTE-n.

De nem ez zaklatott fel igazán, hanem bennem a mai napig is az egy nagyon élénk emlék, amikor engem a magyar állam megzsarolt. Taxatíve ez történt. Én első körben nem adtam oda a megtakarításaimat. Második körben pisztolyt tartottak a fejemhez, ugyanis az volt a deal az akkori törvényi szabályozás szerint, hogy ad 1. maradsz nyugdíjpénztári tag, de akkor állami nyugdíj nulla forint, ad 2. belépsz az államiba, és lemondasz róla. Tehát gyakorlati értelemben engem megzsaroltak. Életemben eddig egyszer fordult ilyen elő, és ma is nagyon mérges vagyok emiatt. És az, hogy így viccelődve kitalál ilyeneket, hogy ez egyéni számla, ez engem személyemben sért, megmondom őszintén.

Na de akkor térjünk vissza Csepelre! Ott hagytam abba még az előző felszólalásomban, olyan két és fél órával ezelőtt, hogy megnéztük, hogy mi a helyzet a háziorvosi ellátásban meg a szakorvosi ellátásban, és akkor lépjünk át a sürgősségi betegellátásba. Ugye, a mentők nagyon kedves, rendes és hivatástudó emberek, velük az égadta világon semmi baj nincs. Néha már magával a szolgáltatással azért van probléma, mert kapacitáshiányok miatt nem mindig érnek oda 15 percen belül, vagy van olyan eset, amikor azt mondják, hogy inkább menjen be az ember az ügyeletre, mert gyorsabban jut ellátáshoz, mint ha kijönnek. Meg néha előfordul, hogy a városban föl-alá furikáztatják az embert, mert összevissza változik, hogy éppen adott időpillanatban hol működik SBO Budapesten.

De ami Csepelt érinti, és ez egyébként Soroksárra is igaz: nincs elég pénze a Mentőszolgálatnak, hogy jutalmakat fizessen meg a felújításokat, karbantartásokat rendszeresen meg tudja csinálni. Csepelen nem olyan régen tönkrement a kazán, és egy hétig dolgoztak a hidegben, úgy történt meg a kazáncsere, hogy egy civil kazánszerelő felajánlott egy kazánt, és maga felszerelte. Az önkormányzat vitt be pokrócokat, meg az emberek vittek be meleg teát egyébként  abban sincs pénz. Jutalmakat meg úgy tudnak fizetni a mentőknek, hogy az önkormányzat ajánl fel pénzt ehhez. Mondjuk, legutóbb például a soroksári önkormányzat 4 millió forintot ajánlott föl, tehát ennyire vannak jól finanszírozva, mi ezt látjuk Csepelen meg Soroksáron.

Na de akkor menjünk tovább a kórházra! Ugye, sem Csepelen, sem Soroksáron nincs önálló kórház, mi a Dél-pesti Kórházhoz tartozunk. Itt is azt tudom mondani, hogy lelkiismeretes, jó orvosok, ápolók meg szakdolgozók vannak ott, ezzel önmagában nincs probléma, de nagyon jól kitapintható a pénzhiány, az orvoshiány, az ápolóhiány. Megint csak azt tudom mondani, mint a mentőknél: jutalmat kell adni Semmelweis-napra? Az önkormányzatok finanszírozzák meg. Vásárolni kell valamilyen eszközt? Körbejárja az orvos igazgató a környező települések önkormányzatait, így Csepelt meg Soroksárt is, és kéri, hogy ugyan már pár milliót, pár tíz milliót adjanak be az adott eszköz megvásárlásába, mert így tudnak csak jó ellátást nyújtani a csepelieknek, soroksáriaknak. Ha valaki erre azt mondja nekem, hogy így kell finanszírozni egy egészségügyi ellátórendszert, akkor én azt mondom, hogy itt ez nem működik. Mert nyilvánvalóan ez nem önkormányzati feladat, azért fizetünk adót, hogy az egészségügyi ellátásunkat biztosítsák.

És akkor, hogy milyen problémák vannak: ismerősöm több mint tíz év ápolói tapasztalattal onnan, a Jahn Ferenc Kórházból elment parkolóőrnek. Azt mondta, hogy elege van, mert nemhogy a fizetése kevés, hanem olyan szinten túlterheltek, hogy ő ezt tovább nem bírja, és inkább parkolóőrnek ment el, és járja naponta az utcákat, és azt ellenőrzi, hogy ki fizette be a parkolójegyet meg ki nem. Tehát ilyen szinten vannak problémák nálunk az orvosi ellátásban.

És akkor, ugye, fölmerül a kérdés, itt végigmentem gyorsan a háziorvosi ellátáson, szakorvosi ellátáson, SBO-n, kórházi ellátáson, hogy akkor ezeken foge javítani ez a törvényjavaslat, ami előttünk van. Az én határozott állításom az, hogy voltaképpen nem. Ugyanis ez a törvényjavaslat egyértelműen egy centralizálás, egy központosítás irányába mozdul el. És akkor végigmehetünk ilyenen, többen már emlegették, úgyhogy nagyon nem mennék a részletekbe, csak hogy felelevenítsem. Tehát ezt próbálták az oktatásnál. A KLIK bejött? Nem. Csináltak helyette több mint 60 Klebelsberg-központot. Bejött? Nem. Ki kell nézni az utcákra, mióta megy a tüntetés.

(5.40)

Vagy nézzük meg például, amikor a szociális ellátások egy részének a folyósítását meg az elbírálását kiszervezték a kormányhivatalokhoz. Bejött? Nem. Jobb lett az ellátórendszer? Nem. Vagy ott van a kukaholding. Azt is beszervezték egy nagy központba. Volt olyan, hogy én hat hónapig nem kaptam számlát egyébként, csak jelzem. Tehát igazából ezek a fajta központosított megoldások soha nem működtek.

Ha Nacsa úr itt lenne még, akkor neki hosszasan tudnék mesélni a hatvanas évekbeli trösztösítésről és cégösszevonásokról, ez már akkor se működött. Neki biztos nagyon tetszene ez a téma. Csak az meg kevésbé, amikor én azt mondanám ezzel kapcsolatban, hogy ha akkor se jött be, akkor most se fog bejönni. Innentől kezdve fölmerül akkor a kérdés, hogy jó, de mit kellene csinálni. Azt hiszem, hogy viszonylag egyszerű a dolog. Az egészségügyben jól láthatóan van egy nagyon nagy pénzhiány. Ezt sajnos nem lehet megkerülni, az egészségügy olyan, hogy sok pénzbe kerül, és mivel egyre modernebb gépek kellenek, egyre drágább gépek meg egyre drágább gyógyszerek, ezért egyszerűen több és több és több pénzt kell betenni. Máshogy nem fog működni.

Másrészt határozott azt gondolom, hogy az orvosokat nem utasítgatni, irányítani kell, hanem hagyni őket dolgozni, és olyan környezetet teremteni, hogy ők jól érezzék magukat, és szeressenek dolgozni, és a hivatásuknak tudjanak élni.

Gyakran hivatkoznak ezekre a megemelt bérekre. Értelemszerűen én azt megszavaztam, miközben láttam a törvényjavaslatban, hogy számtalan ponton vérzik a javaslat. De nem tudtam nemet nyomni rá, hiszen kétségtelenül az szerepel benne, hogy a fizetés összege nő. Az a helyzet, hogy utána nagyon sok helyi orvos engem megkeresett, és keresetlen szavakkal illetett, pont azért, merthogy ők meg azt is kiolvasták belőle, hogy őket utasítgatni meg irányítani fogják, és nagyon nem tetszett nekik. Részben ennek a következménye, hogy sokan ott is hagyták egyébként az állami ellátást. Tehát igazából hosszú távon ez nem oldotta meg a problémát, és ezt jól lehet érzékelni.

Ezért kellene olyan képzési rendszer meg olyan foglalkoztatási rendszer az egészségügyben  de ezt Komáromi doktor nálam jobban el tudja mondani, ami vonzóvá teszi a pályát, és nem valamiféle utasítgatható hivatalnoknak meg utasítgatható rendőrnek tekinti az orvost, hanem olyan embernek, aki egy szakmai autonóm döntést meghozni képes szakember, aki tud beteget kezelni, gyógyítani. Mégiscsak ez lenne a lényeg.

Azt tudom mondani, hogy itt a központosítás helyett a szubszidiaritás lenne a lényeg. Persze, ez egy ilyen uniós alapelv is sok szempontból, és tudom, hogy ez ilyen brüsszelita dolog, de sajnos ezt be kell látni, hogy a szubszidiaritásnál jobb megoldás nincs. Helyben kell dönteni, és nem nagy központokban.

Akkor itt a végén kitérnék még egy dologra. Itt sokan szóba hozták már a koronavírus-járványt és annak a hatásait, és itt vitatkoztak a képviselő urak, államtitkár urak a számokról. Én nem is nagyon mennék bele a statisztikai adatokba, mindenki elő tud húzni a kalapból olyat, amiről azt gondolja, hogy az állítását alátámasztja. Én tényként annyit szögeznék le, hogy mi azt érzékeltük Csepelen meg Soroksáron, hogy a koronavírus-járvány alatt az egészségügyi ellátórendszerünk, ami nem volt jó előtte se, az gyakorlati értelemben szétesett. Tehát egyszerűen olyan szinten vált elérhetetlenné az egészségügyi ellátás, ami egy ilyen életminőségbeli romlást eredményezett. A mai napig nem tért teljesen magához a rendszer ebből a kómából.

Tehát ez a legrosszabb ebben az egészben. Amellett, hogy sokan meghaltak, mondom, én számokat nem is emlegetnék, tény, hogy nagyon sokan meghaltak ebben a koronavírus-járványban, de sajnálatos módon az a tény még sokkal több embert érintett, hogy az egészségügyi ellátórendszerünk egy nagy mélyütést kapott, és ezt napi szinten tapasztaltuk meg, hogy sajnálatos módon képtelen a rendszer egyszerre kezelni azt a nagy mennyiségű koronavírusos beteget, amely rászakadt, meg a normál betegeket.

Erre utaltam akkor, amikor még az előző felszólalásomat azzal kezdtem, hogy én magam azt tapasztaltam a koronavírus-járvány idején, hogy nem érem el a háziorvosomat. Ha nem szervezem meg saját magamnak az oltásomat, akkor soha a büdös életben engem nem olt be senki, mert a háziorvost egyszerűen elérni nem lehetett. Úgyhogy így éljük meg mi Csepelen az egészségügyi ellátás jelenlegi helyzetét, és azt gondolom, hogy ez a törvény ezen az égadta világon semmit nem fog változtatni.

Még egyszer csak azt tudom mondani, hogy hagyják nyugodtan, békében dolgozni az orvosokat, és olyan körülményeket teremtsenek, amelyek segítik az ő munkájukat. A háziorvosoknak több pénzt kell, meg több lehetőség a szakmai autonóm döntéseikhez és a gyógyításhoz, a járóbeteg-ellátáshoz több pénz kell és olyan környezet, hogy az orvosok szeressenek ott dolgozni, a kórházakat meg rendbe kell tenni, és oda sok-sok ápoló kell meg szakápoló, meg szakszemélyzet. És akkor talán egyszer eljutunk oda majd valamikor, hogy lesz rendes egészségügyi ellátásunk. Ez a törvény ezen jottányit nem fog javítani, legalábbis nekem ez a véleményem. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)