SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A mai vita folyamán már többször szó esett az egészségügy érzelmileg talán legterheltebb területéről, mégpedig a szülészetek helyzetéről. Én egy egészségügyi reform során elmondom, hogy mit szeretnék látni ezzel a területtel kapcsolatban, és erre semmilyen hatással nincsen ez a törvényjavaslat, ami benyújtásra került, sőt talán még tovább ront a helyzeten.

Mire lenne szüksége a magyar kismamáknak? Folyamatos tájékoztatásra például határozottan szüksége lenne, hiszen a kismamák mindennapos tapasztalata az, hogy az egészségügyi dolgozók a fejük felett beszélnek, és elkapott félmondatokból kell megpróbálniuk összerakni, hogy mi történik velük és a babával.

Szintén visszatérő panasz, hogy úgy végeznek el rajtuk beavatkozásokat  különösen gyógyszeradagolás, gátmetszés, a méhszáj kézzel történő tágítása , hogy nemhogy beleegyezésüket nem kérik, de sokszor még csak nem is tájékoztatják őket.

Rengeteg kismama panaszkodik arról, hogy sokszor egy-egy beavatkozásról csak a zárójelentésből értesülnek, és ez nemcsak akkor van így, ha komplikációk miatt a valós idejű kommunikáció nem lehetséges, hanem abszolút rendszeres azokban az esetekben is, ha alapvetően egy normál, komplikációmentes szülés történik.

Amit még határozottan szeretnének a kismamák, az evidenciaalapú, korszerű orvoslást. Szintén visszatérő panasz a szülészetekről, hogy a szülés menetét gyakran az határozza meg, hogy mi a szokás, és nem az, hogy melyek a korszerű módszerek, és mik azok a módszerek, amelyek hatékonyságát legalább ebben az évezredben való kutatások alátámasztják.

Szintén szeretnék a kismamák és szükségük lenne tiszteletteljes kommunikációra. Anyák napján nagyon szoktuk szeretni a kismamákat, ennek ellenére rendszeresek a beszámolók a megalázó bánásmódról, legyen szó „Le a bugyit, szét a lábat!” típusú beszólásokról, kismamák folyosón történő, alsónemű nélküli várakoztatásáról, a nő testét érintő beszólásokról, lekezelésről, fájdalomról szóló beszámoló nyafogásnak minősítéséről. Azt hiszem, hogy az egyik legdurvább eset pont nemrégiben jött velem szembe, amikor egy kismamát csúnyán megaláztak a combtőnél jelentkező visszér miatt, ami egyébként a szülés után el is múlt, de az nagyon komolyan belerombolt az önképébe.

Amit még a kismamák szeretnének, az az átfogó betegjogi tájékoztatás. A kismamák jogait nagyon gyakran sértik meg a szülészeteken és nőgyógyászatokon. A diagnózist várókban, mindenki előtt közlik, a diszkrét vetkőzési lehetőség nem feltétlenül biztosított. Ez egyébként egy olyan dolog, amivel szerintem a legtöbb nőtársam már találkozott. De Jámbor András képviselőtársunk már említette azt a problémát, hogy halva született gyermek esetén nem feltétlenül tájékoztatják őket a búcsúzás, sőt a gyermek eltemetésének lehetőségéről.

Amit még szeretnének a kismamák, az az „arany óra”, amely néhány szülészeten már elérhető, de mivel abszolút nincsen minőségbiztosítva az ellátás, innentől kezdve nem garantált az összes helyen. Az arany órának nagyon komoly jelentősége van, hiszen a közvetlen a születés utáni bőr-bőr kapcsolat a szülővel segíti a helyes szopási technika kialakulását a babánál, segít az anyatej termelésének kialakulásában, valamint segíti a szülők és a baba közötti kötődés elmélyedését. Szeretném, ha mindannyian úgy tekintenénk a szülészetekre, hogy amikor egy baba születik, akkor egy új család is születik. Ennek a folyamatnak a megakadályozása szükségtelenül korai szembe cseppentéssel, szondázással, leszívással súlyosan családellenes cselekmény.

Amire az anyáknak még szükségük lenne, hogy ők legyenek az egyik főszereplő a szülésben. A szülésnek két főszereplője van: az anya és a baba. Mellékszerepben van az apa, mindenki más csak támogató karakter. Ma Magyarországon az esetek többségében ez nem így van. Az anya a szülésekben nem főszereplőként van kezelve, hanem egy eszközként. Főszereplő az orvos és az egészségügyi szakszemélyzet, utána jön a baba, majd talán az anya, miközben az apa talán a „futottak még” kategóriába belefér.

Szükség lenne még arra, hogy az anyákat megtiszteljük azzal, hogy 0-24 óráig együtt tudnak lenni a babájukkal. Ma Magyarországon a legtöbb kórházban az újszülöttosztály a kismamák kórtermeitől távol van, rendszeresek a beszámolók arról, hogy a kismamák nem tudják, hová vitték a gyermeküket, akár órákon keresztül nem tudják, hogy hogy van, sőt olyan beszámolók is érkeznek, hogy naponta mindössze pár percre láthatják a kicsit. Ez nem normális.

Amire még szükség lenne a magyar kismamáknak, hogy legyen szoptatási tanácsadó minden szülészet közelében, minden kismama számára legyen elérhető ilyen tanácsadó. A magyar anyáknak arra is szükségük lenne, hogy ne kelljen választani, hogy apát vagy bábát tudhassanak maguk mellett a szülésnél. Mint említettem, az anya a szülés egyik főszereplője, az ő biztonságérzete az egyik legfontosabb dolog a folyamat során.

Szintén nem látok garanciát arra, hogy végre betiltásra kerüljön a hasba könyöklés gyakorlata, amit a legtöbb nyugat-európai országban már betiltottak a méhlepény korai leválásának a kockázata, valamint az anya belső szervei sérülésének a kockázata miatt. Magyarországon jelenleg továbbra is rutinszerűen alkalmazzák a hasba könyöklés gyakorlatát, az esetek többségében a kismama beleegyezésének kérése vagy akár a kismama tájékoztatása nélkül.

Szintén szükség lenne arra, hogy a férjöltés rendkívül barbár szokásától végre megszabaduljunk. Szeretném, ha egyértelmű lenne mindenki számára, hogy a férjöltés nem egészségügyi beavatkozás, nem plasztikai beavatkozás, hanem nemiszerv-csonkítás.

Szintén rendkívül fontos lenne a szükségtelen császározás mellőzése. Korábban szintén Jámbor kolléga már említette, hogy körülbelül 15-20 százalékban lenne indokolt a császármetszés, ma Magyarországon 40 százalék felettiek.

(7.50)

Szintén fontos lenne, hogy a kismamák minden szülészeten szabadon választhassák meg a vajúdási és kitolási pózt. A kismama szül, és nem szülesztik, ennek része kellene legyen, hogy partnerként kezelik, és figyelnek rá, bíznak benne. Bíznak abban, hogy érzi, hogy számára mi a megfelelő a vajúdás során, és mi a legjobb kitolási póz.

Minden szülészeten elérhetőnek kell lennie a gátvédelemnek, ez nem lehet vita tárgya. Ha van módszer arra, hogy egy nagyon nehéz és hosszú gyógyulási folyamattal járó gátsérülést, gátvágást megelőzzünk, márpedig van, akkor mégis miért nem csináljuk? Ma Magyarországon márpedig a legtöbb kismama számára nem elérhető a gátvédelem.

Szintén a magyar egészségügy fejlesztésének egyik legfontosabb momentuma kellene hogy legyen, hogy a méhszáj kézzel történő szükségtelen tágítását a jövőben mellőzzük. Ez lehet egy szükséges és hasznos módszer, de messze nem olyan gyakran, mint ahogy alkalmazzák. A méhszáj kézzel történő tágítása a hüvelybe kézzel történő benyúlást igénylő beavatkozás, ami nyilvánvalóan érzelmileg és fizikálisan is megterhelő, és általában kifejezetten fájdalmas. A beavatkozás célja a szülés beindítása és/vagy gyorsítása. Ez időnként lehet indokokolt, de az esetek többségében szükségtelen, és csak az orvos kényelmét szolgálja. Az esetek többségében a valódi és helyes cél a szülés háborítatlan kísérése kellene hogy legyen.

Szeretném, ha egyértelmű lenne az, amit mondok: ma Magyarországon sokszor rutinszerűen nyúlnak fel a kismamák hüvelyébe, és okoznak jelentős és szükségtelen fájdalmat anélkül, hogy ezzel bármilyen orvosszakmai igazolható célt szolgálnának.

Ugyanebbe a kategóriába tartozik még, hogy rendkívül fontos lenne a szükségtelen burokrepesztés mellőzése. Ez is a szülés beindítására, gyorsítására szükségtelenül alkalmazott módszer, szintén olyan beavatkozás, amely lehet indokolt, de sokkal ritkábban, mint ahogy alkalmazzák. Mit értek az alatt, hogy sokkal ritkábban? Az otthonszülések során mindössze az esetek 4 százalékában alkalmazzák, miközben a kórházi szüléseknél az esetek mintegy 40 százalékában. Szintén a hüvelybe való felnyúlással járó beavatkozás, ami ráadásul növeli a kismama által érzett fájdalmat a szülés során, mivel a folyamat során elfolyik a magzatvíz, ami egyébként enyhítené a baba feje által kifejtett nyomást.

Az egyik legkritikusabb kérdés a szükségtelen oxitocintolás mellőzése. Ez is szintén a szülés gyorsítását segíti, szintén egy olyan beavatkozás, amely szükséges lehet, de messze nem olyan gyakran, mint ahogy használják. Feltételezhetően ma Magyarországon a hüvelyi szülések mintegy 80 százalékában alkalmazzák. Ennek körülbelül egy számjegyűnek kellene lennie. Ez egy olyan hormon, ami a szülés során természetes úton termelődik, és akkor indul be igazán, amikor a baba feje elkezd nyomást gyakorolni a méhszájra. Enyhíti a fájdalmat, és vezérli a méhösszehúzódásokat, viszont ha folyamatosan tolva van, akkor megszűnik az a pulzálás, ami a szülést segítené.

Végezetül itt lenne az ideje végre szakítani a rutinszerű borotválással. Semmilyen orvosszakmai indok nincsen mögötte. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy Sanyi, a műtősfiú egy egyszer használatos borotvával nekiesik szerencsétlen nőnek. Ez a gyógyulási folyamatot sokkal fájdalmasabbá és kényelmetlenebbé teszi, miközben valós orvosszakmai indok nincs a borotválás mögött. Arról nem is beszélve, hogy ez a nő testi önrendelkezése feletti súlyos beavatkozás.

Szeretném látni, hogy végre egy olyan törvényjavaslat kerül elénk, amely mindezeket a dolgokat biztosítani tudja a magyar anyák, a magyar családok számára. Egészen addig, amíg ez nem történik meg, minden anyák napi bohóckodás, a virágosztás hiteltelen, és valójában majomszeretet. Köszönöm szépen. (Taps a Momentum és a DK soraiból.)