KANÁSZ-NAGY MÁTÉ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy vélemény, amivel viszont, azt gondolom, mindannyian egyetértünk: „Célunk a magyar orvostársadalom és hivatás emelése, az orvosok állásának szabályozása az államhoz, a közösséghez és ügyfeleinkhez.” Ez az idézet Markusovszky Lajostól származik, és 1857-ből való. Ő gyakorlatilag meghirdette azt a politikát, azt a szakpolitikát, amiből többek között az Orvosi Kamara is kinőtt, hogy szükség van egy olyan hatékony és érdemi, az orvosok és a páciensek érdekeit védő orvosszakmai szervezetre, amilyenné a Magyar Orvosi Kamara is változott. A Magyar Orvosi Kamara nem létezett 1949-1988 között, tehát nem demokratikus időkben nincs orvoskamara, általában nincsenek kamarák. Demokratikus időkben, így a rendszerváltás után is újra létrejött a kamara; akkor mindig az a kérdés, hogy a tagság kötelezőe, illetve milyen jogkörei vannak. Nagyon érdekes ez a mai vita abból a szempontból is, hogy a hatalom és az orvosok, a hatalom és a páciensek, a hatalom és mindannyiunk közötti kapcsolatra is egyébként rávilágít, hiszen és így volt ez a rendszerváltás után is amikor valamilyen törvénymódosítás volt, valamilyen komolyabb változtatás volt vagy valamilyen konfliktusos helyzet előállt, akkor megszüntették a kötelező kamarai tagságot. Amikor, idézőjelben mondom, „békeidők” honolnak az egészségügyben bár a magyar egészségügyben, ha valamiről, akkor békeidőről sajnos nehéz beszélni , akkor úgymond normálisan, hagyományosan, nyugat-európai módon működik a kamarai rendszer, egyébként nagyon helyesen, kötelező tagsággal.
Nem véletlen ugyanis, hogy vannak szakmák, ahol a kötelező tagságot előírják, és ilyen az orvosszakma is; de ilyen, ha beszélünk a közjegyzőkről, állatorvosokról, mérnökökről vagy bizonyos mezőgazdasági szakmákról is, ahol szükség van az átláthatóságra vagy egyfajta szakmai kontrollra, ami az adott szakmával kapcsolatba kerülők hogy mondjam? jóllétét szolgálja és minőségi szolgáltatásokhoz jutását szolgálja, és én azt gondolom, én bízom a Magyar Orvosi Kamarában, hogy ők is ezt a célt szolgálják és szolgálják mind a mai napig.
(12.00)
Érdekes kijelentések voltak itt a vitában, amire, azt gondolom, érdemes reagálni. Vejkey Imre beszélt a hatalommal való visszaélésről, miszerint a MOK visszaélt a hatalmával. Ez is rávilágít arra a kérdésre, hogy van egy hatalom, egy kormányhatalom vagy egy államhatalom, és van egy nálánál jóval kisebb hatalom, egyfajta szakmai hatalom, amit most azzal vádolnak, hogy visszaél az ő hatalmával.
Egyébként 2010 óta három módszert láttunk arra, hogy a Fidesz-féle kormányzati hatalom hogyan reagál arra, ha más hatalommal vagy az ő elképzeléseit hogy mondjam? kritizáló, azzal szembemenő hatalommal találkozik. Az első módszer, hogy befoglalja ezt a szervezetet, legyen az szakmai szervezet, érdekképviseleti szervezet. Tehát ez a befoglalás, amikor megmarad az adott kamara, az adott szakmai érdekképviseleti szervezet, csak hogy, hogy nem, a kormánypártokkal erősen szimpatizáló tagokkal, vezetőséggel töltik fel. A nemzeti együttműködés rendszerén belül ez egy nagyon hagyományos módja egyébként a Fidesz hatalmi érdekei érvényesítésének.
Van egy másik módszer, ezt is szeretik alkalmazni, ezt is alkalmazzák, korábban is alkalmazták: amikor létrehozunk egy másik szervezetet, és akkor nekünk is van egy ilyen szervezetünk. Más szakpolitikák terén látunk erre vonatkozó példákat. Hadd mondjak egy példát: kicsit ez motiválta egy másik szakterületről beszélünk , amikor megvoltak a szakszervezetekkel a konfliktusok az oktatás terén, és hogy, hogy nem, létrejött egy Nemzeti Pedagógus Kar. Emlékszünk még a Hoffmann Rózsa-féle időszakra.
És van a harmadik módszer, ez talán a legkonfliktusosabb módszer, amit most választanak, amikor tényleg frontálisan nekimennek egy adott szervezetnek, és kihúzzák alóla a szőnyeget, jogi értelemben; tehát amikor gyakorlatilag be akarják szántani ezt az adott szervezetet.
Ezt tegnap a Törvényalkotási Bizottság esti ülésén is elmondtam, 2023. február 5-én Takács Péter államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy nem az orvostársadalommal, nem az egészségügyi dolgozókkal (Dr. Takács Péter: Ez most is így van.), hanem a Magyar Orvosi Kamarával van a konfliktus; és ezt a sajtóban is végig lehet követni, hogy ez a konfliktus az elmúlt hetekben, hónapokban hogyan alakult ki, oda-vissza üzengetések voltak, pengeváltások voltak, sajtótájékoztatók voltak. Csak azt kérdezném államtitkár úrtól, hogy ha megvan ez a konfliktus a felek között, akkor az előttünk fekvő 24 órás törvényjavaslatot, hiszen 24 órán belül gyakorlatilag tárgyaljuk, elfogadjuk, egyfajta konfliktuskezelési technikának tartja-e. Nekem ez azért picit távol áll, mondjuk, egy asszertív konfliktuskezelési módszertől, de lehet, hogy tévedek. Kérem államtitkár urat, erről nyilatkozzon, hogy ezt a konfliktust ezzel a törvényjavaslattal kívánjae feloldani, kezelni, megoldani. Ugyanis akkor, ha a felek konfliktusban állnak egymással, azért az mégiscsak igen érdekes konfliktuskezelési technika, hogy az egyik fél a másik fél alól kihúzza a szőnyeget, a másik felet megtámadja, a másik fél szabályozását változtatja meg, ahelyett, hogy mondjuk, ezt a konfliktust más téren próbálnák megoldani. Hogyan állunk tehát konfliktuskezelés terén?
Volt olyan kijelentés is, miszerint a Magyar Orvosi Kamara veszélyezteti a betegellátást, ilyen képet akarnak festeni. A nemzeti együttműködés rendszerének hatalompolitikájából szintén jól ismerjük ezt a módszert, ez a megbélyegzés, illetve a bűnbakképzés módszere: amikor valamilyen konfliktus van, akkor mindig mutogatni kell valakire, akkor mindig ki kell jelölni egy csoportot, amely miatt a probléma van, amely miatt nem lehet előrehaladni, akik gátolják, akadályozzák a kormány csodálatos terveit, akik akadályozzák a fejlődést. Most tulajdonképpen a MOK van kijelölve mint bűnbak, nyilván miattuk akadozik a háziorvosi ellátás, nyilván miattuk nem tudnak átállni az új ügyeleti rendszerre, egyébként minden tökéletes lenne, tökéletes a szabályozás, tökéletes a finanszírozás, nincsenek kapacitásproblémák, de itt van ez a csúnya Magyar Orvosi Kamara, amely miatt nem lehet haladni, tehát őket kell kijelölni felelősnek.
Természetesen, hogy ezt az egész politikát el lehessen adni, szükség van még egy casus belli megnevezésére is, ugye, a konfliktusok mindig kitörnek valahogyan. Itt is van egy casus belli: itt valamiféle etikai eljárásokra, néhány orvost érintő etikai eljárásra hivatkoznak, illetve arra, hogy ezeket az orvosokat, ezeket az orvos kollégákat a Magyar Orvosi Kamara el akarja lehetetleníteni, és gyakorlatilag meg akarja akadályozni, hogy ők a hivatásukat végezzék. Ezek miatt a konfliktusok miatt tehát egy teljes törvényt módosítani kell, és egy teljes szervezet szabályozását meg kell változtatni. Ez egy tipikus casus belli megnevezés tulajdonképpen.
Azért az nagyon érdekes, hogy amikor ilyen problémák, konfliktusok előállnak, akkor jönnek ezek a 24 órás törvényjavaslatok, akkor 24 órán belül beterjesztik, megtárgyalják, és elfogadják ezt a törvényt, de amikor olyan problémákkal szembesülnek, amelyek szerintem a valódi problémák, akkor valahogy nem látjuk ezeket a törvényjavaslatokat, nemhogy 24 órás törvényjavaslatokat, de 168 órás vagy akár több évre vonatkozó törvényjavaslatokat sem látunk.
Itt a valódi problémák egyébként azok, hogy a magyar háziorvos átlagéletkora a 60 évet közelíti, vagy akár meg is haladja, ez egy komoly probléma, és amikor tavaly ősszel vagy év végén vitatkoztunk az egészségügyi, nevezzük félreform törvényjavaslatról, erről szólt a vita, akkor arra a kérdésre nem tudtak választ adni, hogyan lesz több háziorvos, hogyan növekednek a kapacitások, hogyan lesz több gyógyító, mert azzal, hogy praxisokat vonogatunk össze, felülről praxisokat rajzolunk át, a kapacitásproblémákat nem tudjuk megoldani, nem tudjuk azt megoldani, hogy nemhogy vidéken, de itt a fővárosban is lassacskán nagyon-nagyon nehéz háziorvos kollégát találni, és akkor szakorvosokról, szakrendelőkről nem is beszéltünk még.
Amikor valódi problémákról beszélünk, akkor nem jönnek azok a törvényjavaslatok, hogy jelenleg egy háziorvosra egy nap közel félszáz beteg jut, vagy azt is meghaladó a betegszám, hogy nagyon-nagyon leterheltek a háziorvosok; nem jönnek a törvényjavaslatok, amikor arról beszélünk, hogy egy páciensre átlagosan 10-12 perc vagy ma már talán annyi sem jut egy háziorvosi rendelőben; akkor nem jönnek a tárca javaslatai, hogy gyakorlatilag a háziorvosokat, a rendeléseket nem lehet telefonon elérni, mert folyamatosan csöngenek a telefonok, nagyon-nagyon leterheltek az orvosok. Erre nem látjuk igazából a megoldásokat.
Tehát én arra kérem államtitkár urat, hogy túl azon, hogy beszélünk most erről a hatalompolitikai lépésről, mert ez a hatalom részéről egyértelmű, a hatalomgyakorlás fitogtatása, egy konfliktus erőből való megoldása, egy sokkal kisebb, sokkal gyengébb hatalommal rendelkező rovására történő büntetőjellegű törvényalkotás, államtitkár úr, beszéljen arról is, hogyan áll jelenleg az ügyeleti rendszer átalakítása, és hogyan kezelik azt a problémát, hogy Magyarországon kevés az orvos, kapacitásproblémák vannak, az orvostársadalomra is jellemző sajnos az elöregedés, hogy kevés a fiatal kolléga, mi lesz velünk 5, 10, 15, 20 év múlva, ki fog minket gyógyítani.
És itt szeretném feltenni a kedvenc kérdésemet: hogyan áll a szakrendelők államosítása, mi ezzel kapcsolatban a tárca álláspontja, mi ezzel kapcsolatban a kormány álláspontja, és mi ezzel kapcsolatban a fideszes képviselők álláspontja? Ha egészségügyről beszélünk, nyilván, mivel a különböző ellátási szintek egymásra épülnek, én azt gondolom, nem ördögtől való ezt a kérdést is előhozni, hogyan áll a szakrendelők államosítása, államtitkár úr. Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az ellenzéki padsorokból.)