BARKÓCZI BALÁZS, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2023-as év elég erős lesz a kulturális emlékezet szempontjából. Itt már többször is elhangzott, hogy 200 éve született Petőfi Sándor, Madách Imre és 200 éve volt az, hogy Kölcsey Ferenc letisztázta a nemzeti imánk, vagyis a Himnusz kéziratát.
A most előttünk fekvő előterjesztés nem kisebb feladatot vállal magára az előterjesztők szándékai szerint, mint, idézem: „Országos szintre emelje a bicentenáriumi évet, az arról való emlékezést. A Madách-örökség nemcsak Nógrád megyén mutat túl, hanem az ország jelenlegi határait is átlépi, súlya és értéke össznemzeti, sőt európai és egyetemes. Bízunk benne, hogy büszkén és emelkedetten ünnepelhetjük meg Madách Imre születésének 200. évfordulóját.” idézet vége.
Tisztelt Ház! Nincs olyan magyar honfitársunk, aki ezekkel a célokkal és vállalásokkal, Madách Imre szellemi örökségének ápolásával és a Madách-emlékév gondolatával ne értene egyet. De én mégiscsak azt javaslom önöknek, hogy egyet most lépjünk hátra, és nézzük meg kicsit tágabb összefüggéseiben a magyar kultúra mai helyzetét, önök ugyanis, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezt az emlékévet úgy ünnepelnék meg, hogy közben kivéreztetik a kultúrát. Megszállták az intézményeket, a maradék függetlenek előtt elzárták a csapokat, hiszen akkor legalább nincs gond a színészekkel, a múzeumi és közművelődési szakemberekkel, a zenészekkel, a zenekarokkal, a táncművészekkel, az írókkal és más alkotókkal, csakhogy a kultúra ellehetetlenítése több mint hiba, ez bűn.
Persze nincs min csodálkozni, hiszen minden, ami 2010 után a magyar kulturális életben lezajlott, valójában a miniszterelnök 2009-es kötcsei beszédének megvalósulása. Akkor a miniszterelnök arról beszélt, hogy a nem jobboldali, tehát baloldali liberális alkotók elitként a 2000-es évtized végére megbuktak, szerinte ráadásul nem egyszerűen arról volt szó, hogy egyfajta kormányzati leszereplés következett be a baloldalon, hanem a kormányzati leszerepléssel együtt egyúttal a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is leértékelte akkor Orbán Viktor.
Hadd idézzem a miniszterelnök akkori szavait: „Az igazi probléma ma Magyarországon tehát az, hogy semmifajta közösség által elfogadott értékelési rend nincs, amely kiválaszthatná a teljes magyar nemzetből azt az elitet,” tehát a politika választhatná ki, jól értették „amelytől azt várjuk, hogy mintákat és példákat adjon a számunkra. Ez az a pont, ahol meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy politika és kultúra elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz.”
Pont egy olyan vitán vagyunk túl, ahol önök, kormánypárti képviselőtársaim azt bizonygatták, hogy az egyház és az állam elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz, meghazudtolva mindent, amit a felvilágosodás óta az európai kultúráról tudunk. A miniszterelnök 2009-ben kimondta, hogy igenis a politika által kreált és irányított kultúrát szeretne.
Ebből következik az, ismét hadd idézzek: „A kultúrpolitikának pedig az a feladata, hogy azokat a személyeket és csoportokat, akik értékeket hoznak létre, megbecsülje, elismerje és alkotásra sarkallja, az így megszületett mintákat pedig a megfelelő formák és csatornák megtalálásával eljuttassa az emberekhez, ha úgy tetszik, a tömegkultúra részévé tegye.” Nem 1937-ből származik az idézet és a Szovjetunióból, hanem 2009-ből Magyarországról. Vagyis a politika szerepe a kultúrában akkor a miniszterelnök szerint az, hogy megmondja, melyek azok az értékek, amelyek számítanak, és majd megmondja, hogy kik azok a művészek, akik értékeket hoznak létre. Ehhez természetesen új kulturális elitre volt szükség. Ennek felépítése 2010-től elkezdve meg is indult.
(16.40)
Ennek főbb mérföldköveire hadd emlékeztessem önöket! 2013-ban a Nemzeti Színház igazgatójának nevezték ki Vidnyánszky Attilát, de több fővárosi és vidéki színház élére is vállaltan fideszes embereket választottak, például a szolnoki Szigligeti Színház élére Balázs Pétert, a József Attila Színház élére Nemcsák Károlyt, de színházi területfoglalás történt a kaposvári, majd a fővárosi színészképzés… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)