VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Kollégák! Először rögzítsük azt, hogy elvileg miről kellene ma itt beszélnünk. Elvileg a Magyar Nemzeti Bank 2021. évi üzleti jelentése és beszámolója, ez a napirendi témánk. (Nacsa Lőrinc: Gyakorlatilag!) Nem, Nacsa képviselőtársam, aki bekiabálta, hogy gyakorlatilag is ez a téma. Ha figyelte az ön által kinevezett jegybankelnököt, ő sem arról beszélt. Ő azt feltételezte, hogy ön képes olvasni és elolvasta a beszámolót. Azt mondta, hogy gondolja, hogy elolvastuk.
Úgyhogy jegybankelnök úr sem a beszámolóról beszélt, hanem itt már a beszámoló vitájának az elején rögzítsük, hogy mit tett Matolcsy jegybankelnök úr. Azt tette, amit december 5-én tett már önökkel, csak még emelt a téten. Az ön bizottságában, a Gazdasági Bizottság ülésén december 5-én a NER-rendszertől talán szokatlan módon ez így jó kifejezés? önálló, nyilvános és rendkívül őszinte vagy őszintének tűnő, pusztítóan éles kritikát fogalmazott meg, az aktuális gazdaságpolitikáról tette ezt jegybankelnök úr tavaly december 5-én a Gazdasági Bizottság ülésén.
Arról a gazdaságpolitikáról fogalmazott ő meg már akkor is egy pusztító kritikát, amelyet Varga Mihály és az elnök úr korábbi helyettese, Nagy Márton javaslatai alapján a miniszterelnök, Orbán Viktor határoz meg. Jegybankelnök úr itt az elmúlt percekben szintet lépett szerintem, mert nemcsak hogy a kritikái erejében emelt a téten, még durvább kritikákat fogalmazott meg, hanem szerintem a felségsértés esete is fennforog, ugyanis itt már nevesítette miniszterelnök urat, hogy amikor a kormányzati kritikáról beszél, akkor bizony a miniszterelnökkel kapcsolatos kritikát fogalmaz meg.
És ne felejtsük el az utolsó mondatait jegybankelnök úrnak, mielőtt lesétált innen a pulpitusról, azt én fölírtam magamnak szó szerint. Azt mondta a végén, ez volt az utolsó pár gondolata: „Sértődött a jegybankelnök? Frusztrált? Összeveszett a miniszterelnökkel? Nem, isten őrizz! Elvi ellentét van a jegybank és a kormány között.” mondta Matolcsy jegybankelnök úr itt, ebben a Házban.
Szóval, akkor nézzük meg azért még egyszer, ismételjük át, hogy milyen típusú kritikákat fogalmazott meg a jegybankelnök december 5-én a Gazdasági Bizottság ülésén és itt a mai napon a parlamentben. Néhányat szó szerint idéznék önöknek, mondjuk, a december 5-ei bizottsági ülésről. Az első szó szerinti idézetem a következő, még egyszer, Matolcsy szavait hallják önök: „Volt egy kedvezőtlen fejlemény, ez pedig az, hogy 2021-ben a költségvetés GDP-arányosan 6,6 százalékos hiányt halmozott fel, szemben a lengyel költségvetéssel, amely 1,9 százalékos hiánnyal zárta a ’21-es évet. ’21-ben elszállt tehát a költségvetés hiánya, ez gazdaságtörténeti tükörben nézve gazdaságpolitikai műhiba volt. Az infláció beindulásakor a jegybank a fékre lépett, a kormány pedig a gázra. Ebből ’22-ben már 14,5 százalékos átlagos infláció lesz, a legutóbbi adat 21,1, valószínűleg ez még feljebb is megy, és csak jövő év első felében fog nagyon lassan lefelé indulni az infláció, de így is ’23-ban 15 százalékos, igen, 15 százalékos infláció várható az alapforgatókönyv szerint. Ez a béke forgatókönyve, ha nem ez a forgatókönyv lesz, akkor 18 százalékos lesz az infláció, ami az egész Európai Unió legmagasabb inflációja.” Még egyszer: az elmúlt mondatok szó szerinti idézetek voltak Matolcsy jegybankelnök úrnak tavaly december 5-én elhangzott gondolataiból.
„Ennek okait ismerjük folytatta egyébként Matolcsy jegybankelnök úr , az egyik ok az, hogy ’21-ben a magyar állam inflációs politikát meghatározó két intézménye, a kormány és a jegybank különböző utakra tért rá. Megbomlott a kormány és a jegybank korábbi gazdaságpolitikai összhangja. Meg kell önöknek egyenesen mondani, még mindig idézek: „Ha továbbra is úgy teszünk, mintha nem lennének nagyon kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok Magyarországon, akkor a 2020-as éveket el fogjuk veszíteni.” Az idézet folytatódik: „Magyarország a világ pénzügyileg negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa. Ide visszakerülni, ebbe a csoportba kár volt, ebben nagyon sok hibás döntés van” mondta jegybankelnök úr december 5-én.
Ma pedig továbbment, mert tételesen felsorolta a hibás döntéseiket. Olyanról beszélt jegybankelnök úr, hogy hibás kormányzati gazdaságpolitikai fordulat volt, beszélt a pénzügyi csapdáról, ezen belül a kamatcsapdáról. Beszélt a működő tőkével kapcsolatos csapdáról, hogy milyen hibás, hogy nem nagy hozzáadott értékű cégeket csábítunk ide, nevesítette is, hogy az akkumulátorgyárak nem ilyenek. És beszélt az energiacsapdáról, ahol szintén nevesítette egyébként miniszterelnök urat.
Engedjék meg, hogy tovább idézzek a jegybankelnök úr decemberi szavaiból. További idézetem: „Nem volt annak igaza, aki azt mondta, hogy lokális kivételek leszünk, hacsak abban az értelemben nem, hogy néhány makrogazdasági adatunk a pénzügyi rendszert nézve ma a legsérülékenyebb országok közé sorol bennünket. Ilyen a folyó fizetési mérleg magas deficitje, ami 8 százalék körüli hiányt mutat, ilyen a költségvetés magas deficitje, ami, még egyszer: súlyos gazdaságpolitikai műhiba volt.” Ez is egy idézet tőle. A következő idézetet már nem mondanám szó szerint, de az élelmiszeriparról mondott decemberben is súlyos kritikát, és most is arról beszélt, hogy kiváló élelmiszeriparunk lehetne, ehhez képest az egyik legversenyképtelenebb a régióban.
És még egy idézetet a végére itt az idézeteknél, de aztán pedig azért folytatom a beszédemet. Még egy idézet jegybankelnök úrtól decemberből: „Szembe kell nézni azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van, szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatók az Európai Unióban az 1., 2. legrosszabbak közé tartozik, jövőre” mármint idénre vonatkozóan, csak teszem hozzá „már biztosan a legrosszabb lesz. Szembe kell nézni azzal, hogy ha Magyarország folytatja ezt a gazdaságpolitikát, akkor stagfláció lesz. Idén még lehet ezen változtatni, jövőre már nem.” mondta tavaly, tehát idénre vonatkozik. És most pedig itt a Házban már a stagfláció részletes bemutatásával is foglalkozott a jegybankelnök.
Akkor nézzük… elnök úr megfogalmazása a tavalyi év végén ilyen drámai volt, ilyen drámai, pusztító jelzőkkel illethető szerinte a magyar gazdaságpolitika. Mondom a jelzőit: válságközeli helyzet, legsérülékenyebb ország, második legnagyobb ikerdeficit az EU-ban, gazdaságpolitikai műhibák. És azt is mondta tavaly év végén, hogy ’22-ben még korrigálhat a kormány, ’23-ban ez idén van már késő lesz. Úgyhogy bennem joggal merül föl a kérdés, hogy most már hónapokkal később, itt március elején itt ragadnám meg az alkalmat, hogy boldog nőnapot kívánjak minden itt lévőnek, illetve bárkinek, aki minket hallgat , tehát itt nőnapon, március 8-án egyébként Zoltán nap is van (Nacsa Lőrinc: Az ember, aki magát köszöntötte.) , hónapokkal azután, hogy ezt elmondta jegybankelnök úr, vajon a kritikája jogose még most? Úgy látom, hogy még pusztítóbb kritikákat kellett mondania, tehát hónapokat haladtunk úgy, hogy nem fogadta meg a kormányzat a jegybank kritikáját. Úgy látom, hogy jegybankelnök úr úgy érzékelte, hogy nem korrigált a kormányzat, nem fogadták meg a tanácsait, és így még súlyosabb válságot vizionál, mint amiről ő beszélt. És még egyszer: ő azt mondta, hogy nem sértődöttségből beszél, hanem elvi ellentétet lát.
Önkritikát azért nem fogalmazott meg a jegybankelnök úr. Itt nézek az alelnökre, remélem, hogy tolmácsolja jegybankelnök úrnak azt a gondolatomat mert látom, hogy ő elment egyébként, tehát elmondta a magáét, de nem hallgat meg minket , tegye meg, alelnök úr, hogy tolmácsolja azt a jegybankelnöknek, hogy időnként az önkritika a hitelességet még inkább emeli. Mert ha valaki képes önkritikával is látni a saját tevékenységét, akkor a másokra vonatkoztatott kritikája még erősebb lesz.
Segítek akkor: emlékezzünk meg egy évfordulóról, egy kerek évfordulóról! Néhány nappal ezelőtt, március 4-én volt éppen tíz éve, hogy Matolcsy György elfoglalta az MNB elnöki székét. Nézzük meg, hogy mivel jellemezhető ez az évtized, Matolcsy jegybankelnök úr évtizede. Azt talán ő sem tagadhatja, hogy jó sok botránya volt. Az első talán, ami évekig húzódó botrány, kapásból ’13-ban kezdődött. Ez a jegybanki alapítványok létrehozása és akkori 270 milliárdos feltőkésítése. Az alapítványi pénzek átláthatatlan elköltése kapcsán született meg az a fideszes érvelés ugye, emlékszünk? , hogy az alapítványoknak juttatott vagyon elveszíti közpénzjellegét. Ez a rigmus önálló életre kelve NER-ellenes mottóvá és a tüntetések rigmusává nőtt. Utóbb azért persze bírósági és alkotmánybírósági döntések nyomán kiderült, hogy nem, nem, nem vesztette el közpénzjellegét, az alapítványoknak és vállalkozásaiknak ki kell adniuk a működésükkel és gazdálkodásukkal kapcsolatos adatokat.
(10.20)
Mindezt egyébként az utóbbi időkig leginkább ingatlanügyletekből finanszírozták, ami akkor is meglehetősen aggályos volna, ha nem akadnának aggályos tranzakciók, de hát azért voltak aggályos tranzakciók; mondjuk, a Széll Kálmán téri Postapalota ügye, amelyet ’16-ban vett meg a jegybanki alapítványok egyik cége, az Optimus Penta alapítványi kölcsönből. A cég aztán felújításhoz alapítványi biztosítékokkal vett fel hitelt, és a jegybank ’19 tavaszán vásárolta meg a Pentát Postapalotástul, bezárva ezt a bizonyos közpénzkört.
Hát, de azért voltak a jegybankelnök úr családtagjaival kapcsolatos újsághírek is; kedves fia, Matolcsy Ádám, ugye, közismert, ő hát, a sajtómegnevezést kölcsönözve egy ilyen NER-lovag vagy NER-lovagocska. Ő dögös kocsikkal, állami és jegybanki megrendelésekkel van kitömve, ő és baráti köre alkotják a NER-vállalkozók új generációjának egy részét. Például barátja, Száraz István az, akinek a kezén ment át a valamikor még szebb napokat látott Origo, valamikori hírportál, amely mára a fideszes KESMA-propagandagépezet online zászlóshajója lett. Szóval, Matolcsy Ádám és köre nemcsak befutni tud, de azért távozni is jól tudnak, mert a Matolcsy Ádámhoz köthető vállalkozók közül többen jó időzítéssel léptek le az MNB által felügyelt Növekedési Hitelbankból, mielőtt az egyébként bedőlt.
Úgyhogy a legfontosabb kérdés még azért a végére mert látom, hogy futok ki az időből , mielőtt még további kritikákat fogalmaznék meg jegybankelnök úrnak a ténykedéséről: mégiscsak, mi az elsődleges célja a jegybanknak? Hát, az infláció elleni küzdelem lenne az ő célja. Tehát, amikor önkritika hiányáról beszélek, akkor bizony arról is érdemes beszélni, hogy vajon hogyan látja saját szerepét abban jegybankelnök úr, hogy messze a legmagasabb infláció Európában nálunk van, kiemelten ebben az élelmiszer-infláció is. Jegyezzük meg, hogy mai adat a 25,4 százalékos infláció, igen, egy hajszálnyival alacsonyabb, mint az előző adat, de azért még azt jelenti, hogy beragadt ezen a szinten az infláció.
Szóval, ez az igazi kérdés szerintem, hogy beragade ez a magas infláció, reméljük, hogy előbb-utóbb egy számjegyű szinten; vagy sikerüle letornázni majd a jegybanki célra, 2-4 százalék közötti szintre a következő egy-másfél év alatt. Mert, ugye, ez nagyjából a jegybank előretekintési horizontja. Mert a szakértőknek az szerintem egyértelmű konszenzusa, hogy az egy számjegyű inflációig eljutni nem olyan különösebben nehéz. Lehet, hogy jegybankelnök úr a miniszterelnök által kiadott ukázt, hogy decemberig érje el az egy számjegyű inflációt, fogja tudni teljesíteni. Én magam is természetesen ennek drukkolok, hiszen közös az érdekünk, hogy csökkenjen. Ez akár még teljesülhet is, de vajon utána mikor tudja elérni a kitűzött 3 százalék körüli célt?
Én ahhoz hasonlítanám ezt a problémát, mint amikor egy nagyon túlsúlyos ember elkezd fogyni. Ezt én magam is tudom: viszonylag könnyen leadtam az első 15 kilót, de utána minden kilóért nagyon-nagyon nehéz megküzdeni. Valami ilyennek látom az infláció elleni küzdelmet, az első adagot leadni nagyon könnyű, de az igazi kihívás ezután jön: minden egyes kilót letornázni. Itt is ezt látom, hogy vajon mekkora kihívás lesz az egy számjegyű, tehát, mondjuk, a 9 százalék körüli inflációról eljutni az MNB-törvényben kitűzött 3 százalékig.
A jegybank kommunikációja mindenesetre eltökéltnek tűnik, mindent alárendelnek az infláció letörésének és a forint megerősítésének, nagyon helyesen. Idén némi kamatcsökkentésre akár már sor is kerülhet, kerülhetne. Itt egyébként megint csak alelnök úrra nézek, akit a főnök elég nehéz helyzetbe hozott akkor, amikor bejelentette nyilvánosan a főnöke, hogy lezárult a kamatemelési ciklus 13 százalékon. Én sajnáltam, hogy önnek elég nehéz éjszakája lehetett Washingtonban, amikor magyar idő szerint éjszaka kellett bejelentenie, hogy a 13 az 13, de most kitalálunk egy másik mutatót, és egyszer csak 500 bázisponttal 18 százalékra kellett emelniük egy hasonló mutatót, olyan módon, hogy formálisan ne hazudtolja meg a főnökét, de egy másik mutatóval bizony menteni kellett, amit lehetett, és egyszer csak 18 százalékra emelték meg a kamatot. Azt a kamatot, ami nincsen ingyen; ezt a magyar emberek fizetik meg, a drága kamatot, ezt az országkockázati felárat, amit kell fizetnünk.
Szóval, remélem, hogy a kamatcsökkentésre akár már idén sor kerülhet, de az kizárható szerintem, hogy a következő két évben lehetőség lenne visszatérni ahhoz a laza, növekedést támogató gazdaságpolitikához, ami jellemezte a jegybankot.
De mivel jegybankelnök úrnak és ezzel fejezném be a gondolataimat, mert lefutott az időm , szóval, mivel jegybankelnök úrnak 2025-ben át kell majd adnia a székét valaki másnak, jó kérdés, hogy a jegybankelnök úr távozásáig ez sikerüle, vagy a magas infláció korszaka lesz az, ami jellemzi majd Matolcsy György távozását.
Az utolsó húsz másodpercemet csak arra használnám ki, hogy még egyszer rögzítsük itt a Házban jegybankelnök úrnak az előbb elmondott beszéde utolsó mondatait, ami annyi, még egyszer: „Sértődött a jegybankelnök, frusztrált? Összeveszett a miniszterelnökkel? Nem, isten őrizz! Elvi ellentét van a jegybank és a kormány között” mondta az a Matolcsy György, aki, még egyszer, csak jelzem, ha még nem mondtam volna, a Költségvetési Tanács tagja, és a költségvetést aláírásával hitelesítette. Itt is önkritika kellett volna. Köszönöm szépen, hogy elmondhattam. (Taps az ellenzék soraiból.)