Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Megnyugtatom képviselőtársaimat, hogy nem fogom még egyszer kibeszélni a 15 perces időkeretet, cserébe viszont az alelnök úrtól hadd kérjek már konkrét válaszokat a végén! Merthogy mind a Matolcsy-féle expozéban, mind pedig a tárgyalt jelentésben szóba került a lakhatás kérdésköre, és, ugye, Matolcsy elnök úr a korábbi időszakra vonatkozóan most is nagyon pozitívan nyilatkozott az otthonteremtési, lakhatási programról, az anyag kapcsán is kiemelhetjük, hogy ennek a 2021-es hatásait és általában a hatásait azért szokták vizsgálni.

Én szeretném most valódi emberek valódi problémáit idehozni a lakhatás frontján, mert tök jó a statisztika, meg nagyon szép dolgok kiderülnek belőle, csak éppen az érintett időszakban, csak a tavalyi évben, mondjuk, a budapesti átlagos albérleti díj 150 ezerről olyan 200 ezer forintra emelkedett, és ez a ’21-es időszakban is több tízezer forintban mérhető drágulást takart. Egy átlagos élethelyzetben lévő magyar fiatal, vagy éppen az életét elkezdő  márpedig a szülőföldön való boldogulás szempontjából ők a legfontosabb célcsoportunk , lehetetlen helyzetbe kerül akkor, hogyha a lakhatással kapcsolatos kiadásokat egyedül, vagy mondjuk, egy életét elkezdő pár egyik tagjaként kellene finanszíroznia. És az a helyzet, hogy itt dicsérhetjük az új otthonteremtési kedvezményeket; az utolsó nagyobb polémia talán a tetőtér-beépítési támogatás körül alakult ki, ahol, ugye, az volt, hogy 3 millió forint környéki összeget akár igénybe is lehetett volna venni, viszont mire élő emberek megkapták ezeket az összegeket, ezek talán már csak másfél milliót vagy másfél millió környékit értek, hiszen mind az alapanyagárak, mind a szakemberek költségeinek az elképesztő megugrása egy kezelhetetlen helyzetet teremtett. És hát, ugye, a napelempályázatok kapcsán is nemcsak akörül volt a polémia, hogy megpróbálta a kormány ezt befagyasztani, ellehetetleníteni, hanem akörül is, hogy a beruházó vagy a kivitelező nagyon sok esetben úgy döntött egy idő után, hogy neki annyival emelkedtek a költségei, hogy azt most rá kéne terhelni az egyszeri magyar állampolgárra. Lehet tehát dicsérni itt ezeket a kedvezményeket, de ha senki nem foglalkozik ezeknek a széles körű hatásaival, tehát azzal, hogy horrordrágaság alakult ki ezen a piacon, azzal, hogy a lakhatás frontján amúgy is óriási bajok vannak, akkor nem jutunk előrébb.

Itt ugye, az egyik statisztikából kijön az, hogy az átadott új lakások száma éppen mekkora. Itt is szeretnék azért egy tisztázást tenni. Ugye, most már nagyjából 4,5 millió otthon van Magyarországon, és hogyha a mostani, ilyen 20-25 ezer környéki marad az évente átadott új ingatlanok száma, akkor az azt jelenti, hogy nagyjából 200 évente fog kicserélődni az ingatlanállomány. A III. kerületben, nálunk, mondjuk, egy békásmegyeri panelház esetében én nagyon megnézném, hogy ott mi marad 200 év elteltével, tehát biztos, hogy ez a program hosszú távon fenntarthatatlan. Volt olyan fideszes év, amikor 7-8 ezer átadott ingatlan volt, azzal, ugye, 450 évenként cserélődött volna ki az ingatlanállomány.

Egyáltalán nincs tehát mire büszkének lenni. És azt látjuk, hogy ezek mellett bérelhető lakásból is rettenetesen kevés van, és ha akár a jegybank, akár a kormány az otthonteremtési programokat dicséri, nagyon jó lenne pár szót váltani arról, hogy mi az elképzelés egy tipikus élethelyzetben lévő magyar fiatal számára vagy éppen az albérletpiacon. Mert amikor bejött az Airbnb, és egyébként óriási károkat okozott az albérletárak szempontjából, akkor mit csinált a kormány? Először a nagy semmit  de egyébként ez igaz volt minden más érintett szervezetre is , aztán pár év után gyáván áttolta az önkormányzatokra az Airbnb szabályozásának a felelősségét. Pedig hát a közösségi gazdasággal, a sharing economyval két dolgot nem szabad csinálni: az egyik, hogy teljesen szabadjára engedni, mert akkor jön a közteherviselés elmaradása, lényegében az adócsalás; a másik, amit nem érdemes megpróbálni, az a teljes körű, politikai bunkósbottal való betiltás, mert, ugye, mindannyiunk kezében van egy okostelefon, tehát lehet, mondjuk, a taxisoknak kedvezni az idők végezetéig, de hát attól még emberek ilyet használnak, és megoldják máshogy. Itt kizárólagosan a korrekt szabályozás lehet a követhető módszer, tehát nem betiltani, viszont szabályozni és adófizetést, közteherviselést elérni.

Azt látjuk, hogy amikor a lakhatási piacról van szó, sem a kormány, sem a jegybank, sem a különböző felügyeletek, senki nem áll a helyzet magaslatán, senki nem beszél arról, hogy megint a magyar állampolgár, a szülőföldjén boldogulni akaró magyar fiatal vagy középkorú vagy éppen idősebb kerül lehetetlen helyzetbe, amikor albérletet kell fizetni. Éppen ezért egyértelműen csak egy állami hátterű bérlakásépítési programban látjuk a megoldást, ahol az ingatlanok kezelését nyilván végezzék majd az ehhez legjobban értő önkormányzatok, de a piaci ár legyen a mostani albérleti piaci díjaknak maximum a fele, és vizsgáljuk meg azt, hogy a nemzetstratégiai ágazatokban dolgozók itthon tartásához hogyan lehet hozzájárulni egy otthonteremtési, lakhatási vagy akár éppen szolgálatilakás-programmal.

Nagyon kedvező történelmi tapasztalatai vannak ennek egyébként az egész európai térben. Értetlenül állunk az előtt, hogy itt dicsérik nekünk az otthonteremtési kedvezményeket és programokat, de elnézik azt, hogy kényszerből, és nagyon sokan egyébként a lakhatási költségek drágasága miatt vándoroljanak ki külföldre, pedig ezzel szemben lenne alternatíva: a szülőföldön való boldogulás minden körülmények között. Köszönöm a figyelmet.