Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Süllyedő Atlantisz. Ezt a kifejezést a kiváló Ander Balázs képviselőtársam hozta be a parlamentbe nagyon sokszor akkor, amikor a demográfiai viszonyokat, az élveszületések sajnálatos módon alacsony számát és a családosok nehézségeit írta körül. Szeretném a részletes és bizottsági szinten elhangzottakból azt a részt kiemelni, amely kimondottan családokról szól, és egyébként a demográfiai összeomlás következményeiről.

Egy lábjegyzetet engedjenek meg nekem! Engem megrendít az, amikor arról szólnak a hírek, hogy 500 ezer dolgozó hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és ezzel párhuzamosan hagyta Magyarország kényszerből kivándorolni legalább 500 ezer honfitársunkat anélkül, hogy egy lakhatási programot talált volna ki számukra, anélkül, hogy a korábbi béruniós koncepciót elkezdte volna megvalósítani legalább a multicégek irányába. Államtitkár úr, ha csak a multikkal kötött stratégiai szerződésben szövegezve ott lenne a munkabérek lassú felzárkóztatása az európai  nem a nyugat-európai, az európai!  átlaghoz, már léptünk volna ebben előre. A termelékenység megengedett volna, ha nem is nagyságrendekkel, de azért jóval nagyobb fizetésemeléseket az utóbbi években, mint amelyek szembejöttek.

A süllyedő Atlantisz tekintetében, igen, a költségvetés módosítása, rendeleti módosítása, majd a bizottsági szakasz és a plenáris vita legfontosabb kérdése is az, hogy mit csinál a kormány a váratlan bevételekkel. Tehát mit csinálnak azzal az áfabevételi többlettel, amire önök nem számítottak, ami azért jött össze, mert a családok kényszerből magasabb árakat fizetnek, jelesül az alapvető élelmiszerek, élelmiszerfajták után, és itt azért van egy 1500 milliárdos többlet, hogyha kiterjesztően értelmezzük az egy évet.

(16.00)

Mi erre azt mondjuk, hogy egy nemzeti élelmiszer-támogatási program akkor lenne jó, ha nem segélyszerűen és nemcsak a nélkülözők számára, hanem mondjuk, egy tipikus élethelyzetben, egy két gyermeket nevelő pedagógus-házaspár esetében is sikerülne ezzel célzottan operálni. De ennek előfeltétele lenne az ársapkák rendszerének kivezetése, hiszen én azok közé tartozom, akik nem vitatkoznak Matolcsy Györggyel ebben a dologban  más dolgokban egyébként erősen, és igen, például a forintárfolyam elszállásában őt tartom az egyik fő felelősnek , de az is látható, hogy itt, ebben a kérdésben egyáltalán nincs vele vitám, szerintem is legalább 3-4 százalékkal meglökte az inflációs adatot az, hogy néhány termék árát stabilizálták, néhány ezerébe pedig hagyták beépíteni az árak emelkedését. Nyilván Matolcsy elnök úr most azt mondaná, hogy jó, de a jegybankról szóló törvényben nincsen árfolyamcél, én meg azt mondanám a kormánynak, hogy de akkor legyen, nézzük meg, hogyan lehet védeni a nemzeti fizetőeszköz értékét.

De Nacsa képviselőtársam idézte  költségvetési szempontból helyesen  a családtámogatások amúgy kétségkívül terebélyes összegét, és én arra kapacitálom önöket, hogy tartsák meg ezt a magas szintet, tehát szerintem ebben ne legyen ellendrukker senki. Némi statisztikai bűvészkedés azért van a rendszerben, mert az amúgy jó alapfilozófiájú „Nők 40” program több mint 200 milliárdját, tehát alapvetően egy nyugdíjjellegű támogatási formát, szintén besorolnak a családtámogatások közé. És végigmehetnénk egyesével ezen, hogy miért nem olyan nagy az az összeg, de ez szerintem egy kicsinyes vita lenne, tehát ne ezen vitatkozzunk.

Nézzük meg, hogy ez az összeg miért nem hasznosul! Tehát hogy lehet az, hogy Európa egyik legnagyobb GDP-arányos családtámogatásából ennyire rettenetesen kevés vagy alacsony élveszületési szám jött ki az utóbbi több mint tíz évben. Nyilván az első egy-két évnél nem lehet önöket azért számonkérni, hiszen volt ott egy előtte lévő nem annyira acélos évtized  és akkor nagyon-nagyon finoman fogalmaztam , meg volt egy Bokros-csomag meg egyéb átgyűrűző hatások, tehát ezt ne vitassuk, de összességében elmondható, hogy kudarcos nemcsak a demográfiai célok megfogalmazása, de sajnálatos módon ezek teljesülésének az elmaradása is egy kudarc.

A legkeményebb az az egyik háttérszerv volt, amelyik az éves jelentésében kitalálta, hogy 110 ezres élveszületési szám kellene évente, és ezt a célt egy piros vonallal összekötötte az aktuális adattal, de elfelejtette odaírni, hogy ez mitől, hogyan jönne létre. S időközben a Ratkó-unokákat engedték elhagyni azt a szülőképes kort, amikor nagyszámú utódot tudtak volna vállalni, és nem volt lakhatási program számukra, nem volt egy olyan béruniós jellegű program, amely stabilizálhatta volna őket ebben az országban. És Nacsa képviselőtársam, engedje meg nekem, amit a devizahitelesekről mondott, az valami egészen elképesztő. Tehát állítom önnek, hogy a demográfiai számokon is nem nagymértékben, de egy kicsit látszana az, ha több tízezer családnak az életét nem engedték volna derékba törni. A helyzet az, hogy ott volt önök előtt a lehetőség, lehetett volna egy 165 forinton felvett hitelt 165 forinton forintosítani. Önök nem ezt tették, önök lepaktáltak a bankokkal, 256 forintos piaci árfolyamon forintosítottak. EBRD-paktum, bankszövetségi paktum, mindenkivel lepaktáltak, csak éppen a károsultakkal nem.

Most nyilván ön fel fog állni, és elmondja nekem, hogy nem mi találtuk ki, nem olyan jó ez a piaci árfolyam, tényleg feladja a károsultak érdekeit, no de a Kúria ezt mondta nekünk, s a valóság az, hogy nem, a Kúria nem mondott ilyet. A Kúria orientálta önöket, de önök rögtön az első döntésükkel kitértek ebből a dimenzióból, és 180 forintos kedvezményes végtörlesztő árfolyamot találtak ki a szerencsésebbeknek, azoknak, akik családi és egyéb tartalékok mozgósításával ezt össze tudták szedni. Tehát nem igaz, hogy a Kúria behatárolta volna önöket, hiszen pont a végtörlesztésnél, részben egyébként a tehetséges vállalkozói réteg irányába célozva el tudták érni azt, hogy volt kedvezményes árfolyam; az egyszerű magyar állampolgárnak nem volt, akit később kilakoltattak, annak nem volt.

S ne felejtsük el, a végrehajtói kamara (sic!) honlapja  olyan a szervezet, amilyen, és olyan dolgok derültek ki róla, amilyenek , de azért a honlapon a kilakoltatások száma viszonylag jól követhető. Ha visszaemlékszik, képviselőtársam, önök állapodtak meg negyedéves kvótákban a végrehajtókkal, hogy negyedévente hány embert lehet az utcára dobni elhelyezés nélkül. Ott ezeket az adatokat, ha összeadja, azt fogja találni, kicsit több mint 23 ezer kilakoltatásra került sor 2010 óta Magyarországon elhelyezés nélkül. Ne gondoljuk azt, és ön helyesen emelte ki, nem csak ennyi családot érint a történet.

Aki retteg a jövője miatt, és bár végül nem lakoltattak ki, de mondjuk, emiatt nem vállalt még egy gyermeket, mondjuk, emiatt nem költözött egy nagyobb helyre, mert nem tudott, vagy emiatt hagyta el kényszerből a hazáját, ez szintén látszik a demográfiai adatokon. Erről ne feledkezzenek meg, és sokkal őszintébb szembenézést kívánok ezzel a kérdéssel! Köszönöm a figyelmet és a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)