ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik-Konzervatívok számára a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak kitalált új státusztörvény , hivatásrendi törvénytervezet teljes mértékben elutasítandó, hiszen ez egy katasztrófa, egy merénylet a közoktatás ellen, ilyenformán merénylet a magyar nemzet jövője ellen is. Lehet ugyan a nemzet napszámosait a kormány cselédjeivé nyomorítani, de ez felvirágzást nem fog okozni. Sőt, a bajok, a gondok egyre csak növekedni fognak, egészen odáig, hogy azokat majd belügyminiszteri gumibottal sem lehet a szőnyeg alá söpörni. (Rétvári Bence: Na, na, na!) De így van, hiába morognak kormánypárti oldalról. Új klebelsbergi fordulatra lenne szükség, ehhez azonban meg kellene becsülni erkölcsi és anyagi értelemben is a pedagógusokat. Az ilyen törvényjavaslatok vagy tervezetek nem ezt a célt szolgálják, ezzel nem fog működni.
Nézzük meg, hogy nem is olyan régen a kétharmad mit ígért az EU-nak az EFOP Plusz pénzek kapcsán! Olvasnám: „A kormány és a parlament nem fog egyoldalúan bevezetni a pedagógusok munkaterheit növelő, a meglévő szakmai autonómiát korlátozó vagy a szakma vonzerejét csökkentő szabályokat. Ilyen intézkedésre kizárólag a legnagyobb pedagógus-szakszervezetekkel folytatott érdemi társadalmi párbeszéd alapján, különösen a szerzett jogok tekintetében konszenzusra törekedve kerülhet sor.” Nos, az ígéretekkel szemben a valóság ennél sokkal-sokkal szomorúbb.
És ha brüsszeli pénzekről van szó, akkor egyvalamit tegyünk tisztába mindjárt a legelején. Ezek a források Magyarország számára járnak, ezek nem valamiféle nyugati könyöradományok a magyar nemzet számára. Viszont, államtitkár úr, nem is azért érkeznek hazánkba, hogy abból erdő nélküli lombkoronasétányok meg valamelyik Döbrögi számára majd kacsalábon forgó kastélyok épüljenek.
A másik: mindenképpen tisztázni kell azt is, hogy önök a tanári bérrendezést mindig Brüsszelhez kötik. Ezerszer elmondtuk és elmondjuk ezeregyedik alkalommal is, hogy a trianoni katasztrófát követően Klebelsberg nem Párizsban kilincselt azért, hogy források érkezzenek a hazai oktatásügy rendbetételére, hanem ahhoz nemzeti erőforrásokat teremtett. Tegyenek önök is így!
Kell még néhány szót szólni a magyar versenyképességről. Mi a magyar versenyelőny? Nyilván attól függően, hogy ki hogyan gondolkodik az ország jövőjével kapcsolatosan, többféle válasz is elképzelhető. A neoliberális szociopata dogma szerint a latin-amerikai modell Magyarország számára a követendő út. Mit is mondott Orbán Viktor 2014-ben Szaúd-Arábiában, Rijádban arab befektetőknek? Mivel akarta őket idecsalogatni? Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas. Magyarán: kizsigerelt és alulfizetett magyar dolgozók számára a versenyképességi előny. Jó úton járnak, ha ezt akarják követni.
A magyar társadalom 30 százaléka semmiféle megtakarítással nem rendelkezik, a másik 40 százaléknak két-három hónapra szóló tartaléka van. A román GDP beérte a magyart, és eközben az átlagbérek tekintetében gyakorlatilag már csak Bulgáriát előzzük meg. Az ilyesféle versenyképességgel szemben azonban van egy másik, konzervatív versenyképességi modell. (Rétvári Bence: Na, halljuk!) Ez nem másról szól, államtitkár úr, mint az anyagi biztonságban élő, releváns tudással rendelkező polgárokról, hogy ők alkossák a társadalom legszélesebb talapzatát. Ezt mondta egyébként Széchenyi és az önök Matolcsyja is. Tehát az oktatásra és a tudásra kellene alapozni.
Tegyünk fel egy költői kérdést. Egy újfeudális rendszernek szüksége vane magabíró és tudással rendelkező emberekre? Ha megnézzük a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács legfrissebb jelentését, akkor néhány választ ezzel kapcsolatosan el tudnánk mondani. Nézzük: a PISA-eredmények évtizedes kitekintésben csökkenő eredményeket mutatnak. Aztán, a legmorzsolódók aránya még mindig igen magas, tehát a korai iskolaelhagyók száma horrorisztikus Magyarországon. Nézzük meg, hogy, mondjuk, a felnőttoktatásban mennyien vesznek részt! Az európai uniós átlag fele. A tanári pálya emellett elöregedett, sokkal többen mennek nyugdíjba és menekülnek el a tanári pályáról, mint ahányan elkezdenek tanítani.
És az a helyzet, hogy ezekkel a javaslatokkal, amelyeket önök elénk tártak, tehát a tanári szabadság csökkentésével, a tanári terhek fokozásával és a pálya presztízsének rombolásával nem tudnak gyógyírt találni a fölmerülő bajokra. Államtitkár úr, várom a válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)