Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aki az év elején a világon az élelmiszer-drágulás sorrendjét vizsgálta, egy meglepő grafikonnal szembesülhetett. A leginkább Zimbabwében drágultak az élelmiszerek, ugye, 321 százalékkal, azt követte Libanon, Venezuela, Törökország, Argentína, Irán, Srí Lanka, majd Ruanda és Suriname után Magyarország volt sajnálatos módon ennek a listának a 10. helyén, akkor éppen 44 százalékos élelmiszer-drágulással. Ez egy sokkoló adatsor volt, amely még az előző ünnepi időszakban jött szembe, és az év első napjaiban vált ebből hír. A probléma az, hogy az uniós élelmiszerár-drágulást azóta is sokszorosan meghaladja a hazai adat, és nem szeretnék a Matolcsy-féle indoklás mögé bújni vagy azzal takarózni, ami a magyar élelmiszeripar alacsony termelékenységéről szól, kimondottan igaz egyébként a megállapítás, de nem önmagában ez az oka a magyar élelmiszerárak robbanásának, mert azt látjuk, hogy az ársapkák rendszere elképesztően drágította tovább a magyar élelmiszerek árát.
Értjük és elfogadjuk, hogy hat-hét áruféleség tekintetében megpróbáltak befagyasztani bizonyos folyamatokat, de azt látjuk, hogy elkövettek egy fatális, egy katasztrofális hibát, ugyanis a nagy multinacionális cégek az elosztórendszerükben 6-7 ezer féle élelmiszer árát határozzák meg, és kontrollmechanizmus, lényegi ellenőrzés nélkül lazán be tudták építeni az ő vélt vagy valós veszteségeiket ennek a 6-7 ezer terméknek az árába, és a helyzet az, hogy mivel nem volt kontroll, sokkal többet építettek be, mint amennyit a másik oldalon veszíthettek, ily módon a magyar élelmiszerárak robbanása megállíthatatlanná vált. És érdekes módon hangsúlyozom: érdekes módon , amikor a Gazdasági Versenyhivatal helyesen elkezdte vizsgálni a tejtermékek árazását, elkezdte vizsgálni különböző termékcsoportok árazását, ezek az áruféleségek hirtelen elkezdtek olcsóbbá válni, a multicégek akciói egymást érték, egymás után szórták be a prospektusokat a postaládákba, voltak itt 30-40 százalékos áresések is bizonyos termékek esetében. Ki fogja visszaadni a magyar fogyasztók pénztárcájába a több hónap alatt indokolatlanul, azáltal elvont pénzösszegeket, hogy teljesen lazán az égbe lőhették az élelmiszerárakat ezek a multicégek?
Öt éve tettük le a megoldást az asztalra egy online árfigyelő adatbázis javaslatával, amelynek a lényege az lett volna, hogy egy színkóddal láthatóvá, láttathatóvá tegyük, hogy állnake az élelmiszerár-emelkedések mögött valós piaci folyamatok, vagy pedig pusztán piaci spekuláció az egész. A digitalizált kornak nem sok előnye van, de ez az egy biztos, hogy minden tranzakció és ezek a piaci folyamatok bizony nyomon követhetőek, megállapítható lett volna, hogy ezek a cégek visszaélnek a magyar vásárlók bizalmával, vagy pedig engedik, mondjuk, egy áfacsökkentés értékét keresztülmenni a rendszeren. És ha öt éve megfogadták volna a tanácsunkat, az alapvető élelmiszerek áfáját teljes körben nulla százalékra lehetett volna csökkenteni, mert lett volna kontrollmechanizmus, tudtuk volna ellenőrizni, hogy az áfacsökkentésből árcsökkenés legyen.
Azt várjuk, hogy ha már megfogadták ezt a tanácsunkat, csinálják meg jól, de az ársapkák kivezetése az idők végezetéig nem kerülhető el. Fogyasztóvédelmi eszközökkel kell tehát nagyon helyesen ellenőrizni a folyamatokat, de a magyar családok jó része esetében egy nemzeti élelmiszer-támogatási programra lenne szükség, ahol nem a külföldi cégek szemetét szeretnénk magyar családokhoz eljuttatni, hanem jellemzően hazai előállítású, minőségi élelmiszert. És óva inteném magunkat attól, hogy itt csak a magyar KSH szerinti szegénységküszöb alatt gondolkodjunk, nagyon-nagyon fontos, hogy lehet, hogy egy kétgyermekes pedagógus-házaspár, amely gyerekeket nevel, a KSH szerint nem számít a szegények közé, azt látjuk ugyanakkor, hogy mondjuk, a gyermeknevelési cikkek áfájával esetenként többet fizet be az államkasszába, mint amennyit onnan családi pótlék formájában megkap, és még ő fizeti a gyenge forint extra árát, és még ő fizeti az ársapkák költségét, a brutális élelmiszerárakat.
(13.40)
Ezért azt mondjuk, hogy akár az európai uniós szegénységi küszöb figyelembevételével minden érintett magyar család tarthasson igényt a nemzeti élelmiszer-támogatási program által odaadott juttatásra, ami kimondottan nem készpénz, szeretném hangsúlyozni, és vállalom ezt a konfliktust. Nem szeretnénk, ha szerencsejátékra fordítaná bármely család ezt a támogatást; nem szeretnénk, ha a félkarú rablóban végezné, vagy éppen bizonyos élvezeti szerekre, dohánytermékekre fordítanák. Azt szeretnénk, hogy a magyar családok érdekkörében és jellemzően a nevelt gyermekek érdekkörében hasznosuljanak ezek az összegek. Látjuk, hogy a költségvetésben megvan ennek a forrása, rengeteg extra adóbevételt realizált a válságon a kormány.
A kérdés egyértelmű: hajlandóe ezen extraprofitja egy részét a kormány egy nemzeti élelmiszer-támogatási programra fordítani? Az érdemi választ tisztelettel várom. (Taps a Jobbik padsoraiból.)