DR. GURMAI ZITA (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kettőnkben nagyon kevés közös pont van, azonban az egyre nyilvánvalóbb testalkati hasonlóságon túl van egy dolog (Derültség.), amiben biztosan azonosak vagyunk: mindketten szülők vagyunk, és mint szülőknek, a magánéletben semmi sem fontosabb, semmi sem előrébb való, mint gyermekeink, unokáink jelene és jövője. De amikor ön vagy az ön kormányának tagja azt mondja egy ellenzéki politikusra, hogy az hazaáruló és háborúpárti, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy közülünk bárki kockára tenné családja, gyermeke és unokája biztonságát. Komolyan gondolja? Őszintén, komolyan azt gondolja, hogy közülünk bárki egy háborúban leöletné fiát, lányát vagy unokáját?

Azért vagyunk háborúpártiak, mert mi az önök nyilatkozata helyett a világ országainak háromnegyede által elfogadott, az ENSZ békenyilatkozatát támogattuk? De hát azt ön is támogatta, hiszen megszavazták, sőt beterjesztői voltak, csak itthon szavaztak ellene a parlamentben. Azért vagyunk háborúpártiak, mert támogattuk az agresszor Oroszország elleni európai uniós szankciókat? De hát azokkal ön is egyetért, hiszen megszavazták. Nem, nem vagyunk háborúpártiak, csak ön és az ön kormányának kommunikációs csapata próbálja ránk sütni ezt.

Miniszterelnök Úr! Ön békéről beszél, miközben az ellenkezőjét teszi: belső feszültséget kelt, és egymás ellen hergeli az embereket, mert ez a retorika terjed, ez a gyűlöletbeszéd sajnos elhagyta a politikai színteret, lecsorog a társadalomba, ahol egyre agresszívebbek az emberek a velük nem egyet gondoló, a velük nem azonos módon élni kívánó embertársainkkal.

A múlt héten napirend előtt azt kértem a kormánypárti képviselőktől, hogy ne legyenek részesei egy olyan retorikának, amely magyar embereket fordít magyar emberek ellen. Most öntől kérem ugyanezt, és egyben kérdezem öntől: mikor akar véget vetni annak a kormányzati kommunikációnak, amely valótlan jelzőket aggat ránk, ellenzéki politikusokra, és ezzel belőlünk, valamint az ellenzéki szavazókból egy elpusztítandó ellenséget kreál? Köszönöm. (Kálmán Olga tapsol.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage