DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Véletlenül sem szeretnék senkit az önéletrajzom meg az eddigi életpályám részleteivel untatni, de abban a sajátos helyzetben vagyok, hogy még 2005-ben közbeszerzési referens képesítést szereztem. Volt szerencsém megismerni a 2004. május 1-jén hatályba lépett közbeszerzési törvény részleteit is.

Akkor még a drága jó megboldogult, sikerélményekben sokkal gazdagabb kocsordi önkormányzati éveimet éltem, és gyakorlatilag központi szerepem volt a kocsordi önkormányzat által lebonyolított közbeszerzési eljárások megszervezésében. Én voltam ennek a fő felelőse.

Nagyképűség nélkül, de kellő önbizalommal kijelenthetem, hogy talán az egész megyében ritkaságszámba ment, hogy minden egyes élelmiszeralapanyag-beszerzést minden évben lebonyolítottunk. Az élelmiszer-alapanyagainkat közbeszerzési csatornákon keresztül szereztük be, és sokkal olcsóbbá vált ezáltal a beszerzés, ugyanakkor szolgáltatásmegrendelés és főleg építési beruházás volt az a másik két eljárási típus vagy beszerzési típus, amelyben szinte minden évben el kellett járni.

(10.40)

Felelősséggel ki merem azt jelenteni, hogy ha jó az előkészítés, ami itt az előbb a Mi Hazánk vezérszónokától is elhangzott, megfelelő a piackutatás, az árelemzés, az ár-érték arány elemzése, és az előkészítés folyamata megfelelően zajlik, a műszaki szakmai feltételek, a pénzügyi-gazdasági feltételek megfelelően, arányosan, normálisan kiírásra kerülnek, akkor nagymértékben lehet szűrni az összejátszást és a korrupciót. Egyébként arról a korrupcióról beszélek, amely 2004-től kezdve kormányokon átívelően jellemzi egyébként a közbeszerzési rendszer igen jelentős részét, tisztelet a ritka kivételnek, ugyanis valljuk be őszintén, hogy ha most nagyon leegyszerűsítjük a gondolkodásunkat, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen, ha rossz szándékú, ha úgy tetszik, bűnöző hajlamú emberek vesznek részt akár ajánlattevői, akár ajánlatkérői oldalon a közbeszerzési eljárásokban, akkor csak bonyolultabb vagy egyszerűbb, rövidebb vagy hosszabb terjedelmű  csúnya szóval élve  lepapírozás kérdése, hogy hogyan tudják megoldani a feketeüzleteket és zsebre vágni a feketepénzeket.

Alapvetően erkölcsi kérdésről, sok esetben büntetőjogi kérdésekről is beszélünk a közbeszerzési eljárások kapcsán, amelyek azért nagyon fontosak nemzetgazdasági szempontból, sőt stratégiai fontosságú törvényről vitázunk itt ma a parlamentben, hiszen éves szinten akár még az uniós források nélkül is több ezer milliárd forintot költenek el vagy költ el az állam, az önkormányzatok, különböző szervezeti egységek a közbeszerzési csatornákon keresztül.

Valóban arcpirító egyébként az egyszereplős eljárások száma, mint ahogy lehetnek olyan egyszereplős eljárások, amelyeknél úgy tűnik formailag, számszakilag, mintha több ajánlattevővel kerülnének lebonyolításra, de gyakorlatilag ott már eleve lebeszélt, lezsírozott, levajazott körülmények között megvan jó előre, hogy ki fogja megnyerni azt az eljárást.

Volt szerencsém olyan közbeszerzési eljárást bonyolítani, amikor szintén hasonló időket éltünk, mint most, mondjuk, 2004-2007 között, az építőanyagárak, munkadíjak, anyagárak elszálltak, míg mondjuk, az informatikában ehhez képest kedvezőbb folyamatok következtek be. Az akkori általános iskola felújítása és informatikai fejlesztése kapcsán az történt, hogy körülbelül 10 millióval került többe 2006. őszi indítással az építkezés, mint amit 2004-ben terveztünk, viszont a 26 milliósra tervezett informatikai fejlesztést, kapaszkodjanak meg, sikerült 15 millió 800 ezer forinton lezárnunk. Akkor még, ha jól emlékszem, a VÁTI Kht. által bonyolított eljárások kapcsán engedélyezték, hogy amit megspóroltunk az informatikán, azt be tudtuk rakni az építési beruházás pluszköltségeire. Így gyakorlatilag, amit elbuktuk a réven, azt megnyertük a vámon, hogy egyszerűen így fogalmazzak, de ehhez az kellett, hogy nem az akkori központosított közbeszerzési rendszeren keresztül bonyolítsuk le az eljárásokat, mert nem sokkal volt jobb a helyzet akkor sem, mint most korrupció tekintetében.

Ha jól emlékszem, az akkori Miniszterelnökség egy nagyon jó szándékú főosztályvezetőjével beszéltem telefonon, aki azt mondta, hogy ha jót akarunk, akkor a 26 milliósra tervezett informatikai beszerzést magunk bonyolítjuk le, mert biztos, hogy sokkal olcsóbb lesz a vége, sokkal jobban járunk. Ugyanis azt mondta, hogy ha a 26 milliós közbeszerzést betesszük az akkori baloldali kormányok által üzemeltetett központosított közbeszerzési rendszerbe, ő garantálja látatlanban, hogy az legalább 35 milliós ajánlati árral vagy még magasabb ajánlati árral fog lezárulni. Na, ebben a pillanatban el is vetettük, hogy a központosított, számunkra sokkal kényelmesebb központosított rendszeren keresztül szerezzük be. Lebonyolítottuk mi magunk a közbeszerzési eljárást, és a 26 milliós keretösszeg helyett 15 millió 800 ezer forintért sikerült akkor a kocsordi általános iskolát felszerelni a kor szintjén nagyon korszerű informatikai eszközökkel. Maradt 10 millió 200 ezer forint, amit nem vontak el tőlünk, hanem az építési beruházás lyukait ki tudtuk ebből tömni, ami közmegelégedésre szolgált. A képviselő-testület gyorsan belátta, hogy bizony ez optimális és ideális esetben a megtakarítás eszközévé tud válni. Igen, a közbeszerzés tud a megtakarítás eszközévé válni, ha nem húzódnak meg mögötte sötét szándékok.

Pontosan ezek a közel 20 éves emlékeim mondatják velem, hogy nem látok túl nagy innovációt ebben az új eredménytelenségi okban, hiszen már 2004-2005 vagy 2005-2010 között is az ajánlati vagy ajánlattételi felhívásokba bele lehetett fogalmazni, hogy egy meghatározott összegű ajánlat fölött eleve érvénytelennek tekintjük az adott ajánlatot. Ahhoz képest az most eredménytelenségi ok, nem érvénytelenségi ok, de gyakorlatilag a vége ugyanaz, azzal a nagy különbséggel, hogy ott előre lehetett rögzíteni… Úgy gondolnám egyébként, lehet most is, igaz, az elmúlt években nem követtem már olyan szorosan nyomon a közbeszerzési jog fejlődését, miután önökre jellemző módon, mondjuk, 40-50 módosító indítványból jó, ha kettőt elfogadnak, gyakori esetben egyet sem, hiszen csak az a jó meg úgy a jó, ahogy önök gondolják, nem hallgatnak senkire, semmire, mennek a saját fejük után.

Tehát kérdezem egyébként államtitkár urat, hogy a 18-20 évvel ezelőttihez képest milyen innovációt tartalmaz ez a fajta eredménytelenségi ok. Ezt jóval egyszerűbben, akár érvénytelenségi ok formájában is meg lehetne fogalmazni.

Az, amit pedig itt az előttem szólók közül valaki említett, hogy a kihirdetés után és az érdemi elbírálás után is lehet reparálni a túlzottan magas ajánlati ár okozta gazdasági érdeksérelmet, egyfelől első hangzásra nagyon jónak tűnik, hogy még az utolsó utáni pillanatban is utána lehet nyúlni a túl magas árat megajánló ajánlattevőnek, és esetleg vissza lehet tapsolni az egészet, lehet érvényteleníteni az eljárást. Csak azért jogászként az merül fel bennem, hogy ez rendszertanilag nagyon kezd belelógni a polgári jognak a „biztatási kár” című fogalmába. Tehát főleg azoknál a beszerzéseknél, ahol a nyertes ajánlattevő és adott esetben, mondjuk, tisztességes körülmények között az eljárást megnyerő, a munkát megszerző, a szolgáltatást, megrendelés elvégzését megszerző vagy az árubeszerzést teljesítő ajánlattevő, vagy éppen a kivitelező egy építési beruházásnál fölkészül a szerződésszerű teljesítésre, bízván abban, hogy ő már megnyerte az eljárást, egy első pillanatban még nem aránytalanul magas ajánlati áron, utána érvénytelenítik az eljárást a bírálat, illetőleg az eredmény kihirdetése után, egy magas összegű kivitelezésnél, nagy összegű megrendelésnél ez nemcsak súlyos tízmilliókat, hanem akár százmilliós összegeket jelenthet. Ki fogja akkor az egyébként, mondjuk, tisztességes vállalkozónak kifizetni a biztatási kárból eredő többletköltségét, elmaradt hasznát, esetleg direkt kárát, ami ezen az ügyleten keletkezett?

Tehát úgy kellene a túlzottan magas ajánlati áraktól megóvni az államkasszát, hogy közben ne okozzunk biztatási kárt a vállalkozóknak. Ebben nem látok itt ezzel kapcsolatban garanciát. Tehát úgy néz ki, hogy a ló másik oldalára kezdünk átesni; azzal együtt, hogy létezne jóval egyszerűbb módszer a korrupció szűrésére, amely megint nagyobbrészt az előkészítő szakaszon múlik.

Ha az előkészítő szakasznál nem tudjuk, akár még egyébként az ajánlattételi felhívás megfogalmazásáig bezárólag nem tudjuk kigyomlálni azokat a tartalékokat a rendszerből, amelyek eredményezik a visszaosztást jelentő összegeket, tehát nem tudjuk eleve csak a tisztes vállalkozói haszon mértékéhez igazított ajánlati árat belőni vagy becsült értéket meghatározni, jobban mondva, akkor gyakorlatilag onnantól kezdve erkölcsi és büntetőjogi kérdés, hogy sikerüle megfogni a korrupciót. Nagyon nehéz ennek aztán utánamenni, ha az előkészítés rosszul sikerül, mert mind a feketepénzeket átadó, mind az átvevő félnek az az érdeke, hogy soha ne derüljön ki semmi, hogy ne következzenek a súlyos börtönévek. Éppen ezért onnantól kezdve már szinte csak leplezett vagy fedett vagy titkos nyomozati módszerekkel lehet utánamenni. Az pedig nem életszerű, hogy évente van sok ezer eljárás, és ez a sok ezer eljárás milyen rendőri vagy titkosszolgálati kapacitásokat kötne le, ha ilyen jellegű eszközökkel kellene utánamenni.

Sokkal egyszerűbb lenne, ami az elmúlt két évben valóban nehézzé vált, fajlagos költséghatárokat felállítani. Ezerszer elmondtam már ezt ebben az ülésteremben: négyzetméterben, folyóméterben, egyéb módszerrel vagy mértékegységben meghatározott fajlagos költségeket megállapítani, az építési beruházásoknál jellemzően, de ezek adják a legnagyobb értékű eljárásokat. De akár egyébként a szolgáltatásmegrendelésekhez, árubeszerzések jó részéhez is kapcsolódhatnának olyan fajlagos költséghatár-megállapítások, folyamatos aktualizálás terhe mellett, amelyekkel vagy meg lehetne szüntetni, vagy nagyon jelentősen vissza lehetne szorítani a korrupciót, hogy az úgynevezett, ezt most ironikusan mondom, szokásos mértékű ajándék ne tudjon eljutni az átadó féltől a kedvezményezetthez.

Ha azt látjuk, hogy mondjuk, építési beruházásoknál olyan négyzetméterre kivetített  ez a leggyakoribb  fajlagos költségek maradnak benne, mondjuk, egy magasépítési beruházásban, amelyek aztán igen magas összegű visszaosztást tesznek lehetővé, akkor kiírhatjuk mi a legszigorúbb műszaki szakmai vagy pénzügyi-gazdasági feltételekkel az ajánlattételi felhívást, semmit nem fogunk vele elérni, mert benne maradt az a rendszer, amelynek eredményeként közben vagy esetleg csak a projekt végén vagy elején, vagy teljesen mindegy, a kihirdetés után bármikor a visszaosztás megvalósulhat.

Ellenben, ha a tisztes vállalkozói hasznot magában foglaló mértékű fajlagos költségekkel kalkulálnánk, akkor vagy nem maradna a bűnözéshez szükséges tartalék a rendszerben, vagy lényegesen sikerülne ezt megszüntetni.

(10.50)

De valljuk be őszintén, tisztelt képviselőtársaim, ezt is talán elmondtam már azért, talán a korrupció nem más, mint a szellemi prostitúció, és ahogy a prostitúció, a hagyományos értelemben vett prostitúció egyidős az emberiséggel, és a legősibb szakmának számít, valószínű, hogy amíg ember lesz a Földön, a korrupció valamilyen formája mindig létezni fog. Éppen ezért az emberi gyarlóság, az emberi tényező folyamatosan benne lesz a rendszerben, nem csak Magyarországon, a világ bármely más országában, ezért érdemes lenne a jog eszközeivel és a józan ész eszközeivel, jelen esetben a fajlagos költséghatárok felállításának eszközeivel ennek teljes mértékben elejét venni, vagy ahogy az előbb mondtam, legalábbis jelentős mértékben csökkenteni, mert utána, gondoljanak bele, hogy milyen állami erőforrásokat emészt fel bottal ütni a korrupciós pénzek nyomát.

Nemcsak az előbb említett rendőri vagy titkosszolgálati eszközök alkalmazása mennyibe kerül a magyar államnak és a magyar adófizetőknek, hanem a Gazdasági Versenyhivatal fenntartása, a Közbeszerzési Hatóság folyamatos üzemeltetése. Ha összeadnánk, hogy aztán az, amit megelőzhetnénk, mennyibe kerül megelőzés hiányában, az arra fordított összes költség, dologi kiadásokkal, munkabérekkel, azok közterheivel, akkor az jönne ki, hogy egy észszerűen, alaposan, megfelelően átgondolt és előkészített közbeszerzési eljárási rendszer kialakítása nagyságrendekkel olcsóbb lenne, jóval kevesebb hivatalnokot kellene fenntartani, meg jóval kevesebb munkavállalót az előbb említett testületeknél vagy az előbb említett szerveknél. Úgyhogy ennek a józan ésszel való végiggondolását kérem önöktől, vagy erre hívom vagy szólítom fel önöket.

Nem lenne ez annyira bonyolult, ezt a gordiuszi csomót az elején kellene kettévágni vagy megszüntetni, onnantól kezdve sokkal könnyebb lenne minden, és sokkal több pénz maradna arra, amire adott esetben a nemzeti, hazai költségvetés vagy az Európai Unió költségvetése erre teret engedne. Jóval több munkahely létesülne, sokkal többet keresnének a munkavállalók, és egyébként főleg azokban az időkben, amelyek most köszöntenek be  messze nem vagyunk még a végén , mondjuk, a beszerzés típusától függetlenül, különösen az ország hátrányos helyzetű térségeiben azt egy kiemelt bírálati szemponttá tenni elvileg már régóta lehet, csak a gyakorlatban még nem nagyon alkalmazzák. De legalább az állami beszerzéseknél, és főleg építési beruházásokra gondolok ezúttal is, mondjuk, kiemelt bírálati szemponttá tenni, hogy az adott hátrányos helyzetű térségben a projekt teljes időtartamára hány fő segédmunkás, betanított munkás, szakmunkás foglalkoztatását vállalja a nyertes ajánlattevő. Aztán jelentős kötbérrel bevédeni, vagy elkerülni azt, hogy aztán ahogy megnyerte a munkát, egy hónap múlva kirugdossa azokat az embereket, akiket a kötelezettségvállalás miatt fel kellett vennie, hiszen akkor azokban a térségekben, ahol a közmunka még mindig nem is annyira foltokban, de jelen van, piaci alapú munkavégzés történne. Sokkal többet keresnének azok a hátrányos helyzetben lévő emberek, akik adott esetben alacsony fizetésen, nem is túl nagy értékteremtő munkát végeznek.

Úgyhogy a gazdaságfejlesztés motorja lehetne a közbeszerzési eljárások rendszere, ha hagynák, meg ha erre politikai akarat lenne, és legfőképpen akkor, ha a mohóságát az a nagyon szűk kör tudná végre fékezni, amire, mondjuk, már részben 33 éve, de különösen az elmúlt 13 évben folyamatosan várunk. Köszönöm szépen. (Szabadi István tapsol.)