SZABADI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH adatai szerint 2021-ben 74 ezer rászoruló élt ápolást-gondozást nyújtó bentlakásos intézményekben, emellett 53 ezer családtag ápolta otthon tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos családtagját. Szakértők szerint valójában tízszer több, mintegy félmillió otthonápolóról beszélhetünk Magyarországon, azonban a szigorú és korlátozó szabályok miatt legfeljebb 13 százalékuk jogosult az ápolási díj valamilyen formájára.

Az állam számára az otthonápolás olcsóbb és kényelmesebb, ezzel helyettesíti az intézményrendszer fejlesztését, ráadásul a szociális törvény tavaly őszi módosításával tovább szűkítették az állam felelősségét a szociális ellátás területén. Természetesen üdvözlendő, hogy 2019. január 1-jétől a gyermeküket otthon ápolók számára bevezették a gyermekek otthongondozási díját, vagyis a gyodot, melynek összege 2022-től a mindenkori minimálbérhez igazodik. Több mint 30 ezren azonban felnőtt hozzátartozóik egész napos gondozásáért évtizedek óta méltatlanul alacsony összegű ápolási díjban részesülnek. Az otthonápolók kétharmada idén a beteg állapotától függően havi bruttó 45 ezer és 82 ezer forint közötti ápolási díjat kap, ami a minimálbér 20-35 százalékát teszi ki.

(13.30)

A kormányzásuk 13 éve alatt az ápolási díj alapösszege mindössze 60 százalékkal nőtt, amit szinte teljes egészében elvitt az infláció. Az otthonápolók szegénységbe vannak taszítva, mert a 24 órás szolgálat miatt nem tudnak munkát végezni, lelkileg, fizikailag és anyagilag is kimerültek.

A civil kezdeményezéseik kérdéseit tolmácsolva kérem államtitkár úr szíves válaszát azzal kapcsolatban, hogy miért tesznek diszkriminatív különbséget a szeretteiket ápolók között. Az ápolási díj összege miért nem éri el a minimálbért? Miért nem lehet nyugdíj mellett ápolási díjban részesülni? Az otthonápolást végzők jogviszonya miért nem minősül munkaviszonynak. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)