SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Frakcióvezető Úr! Valóban nagy munkát végeztek mindazok, akik szervezésben segítséget nyújtottak, hiszen alig két hónap állt rendelkezésükre. Itt én is szeretnék kiemelni, kivételesen személy szerint is két embert: Kovács Zoltán államtitkár urat, illetve Tóth Tamás atyát, akik munkatársaikkal hihetetlen munkát végeztek mind fizikai, mind pedig spirituális értelemben is. De köszönetet szeretnék én magam is mondani az Országgyűlés munkatársainak, a rendvédelmi és honvédelmi szerveknek, az egészségügyi szakembereknek, az építőipari munkásoknak, alpinistáknak, mestereknek egyaránt, a média munkatársainak, de mindazoknak, akiknek a kényszerű, de szükséges forgalomkorlátozások nehézséget okoztak.

Köszönet a hívőknek, Istent keresőknek és a fiataloknak, akik átélhették ezt az ünnepet, a fáradtságot a sok munkáért, a nehézségért, a türelemért; kárpótlás volt és megerősítés a szentatya gesztusai, üzenetei és a háromnapos örömök. Gesztusokkal találkozhattunk minden egyes találkozón, az őt köszöntő, matyó népviseletben lévő gyerekek a felé áradó szeretetükkel. A kerekesszékes, lábát amputált Mihály atyának a köszöntése fantasztikus volt; kerekesszékesek, menekültek, fogyatékossággal élők megáldása akár a Rózsák terén, akár a Papp László Arénában, akár a vakok intézetében. Kiemelt figyelem a kommunisták által brutálisan meggyilkolt Brenner János fivére felé, aki köszöntötte a szentatyát. A fiatalokkal, a tanúságtevőkkel a szeretetteljes biztatás és a válaszok. A pici babák megölelése és szüleik megáldása. A cigány szendrőládi zenészekkel az együtt vigadás.

Az üzenetek erősek, fontosak a családok védelme szempontjából is. Ideológiai gyarmatosításról beszélt a szentatya, a genderkultúrát vagy az értelmetlen abortuszokat idézte ide, de a béke, a háborús infantilizmus is szóba jött, szóba jött a következő idézeteken keresztül: „a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt”. Ma pedig, úgy látszik, végig kell néznünk, hogy a háború szólistái törnek utat, miközben a békét éneklők eltűnnének.

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Egy ünnep mindig szép, de sajnos mindig vannak, akik ezt el akarják rontani. Ez így zajlott egyébként másfél évvel ezelőtt az Eucharisztikus Kongresszuskor is, és most is voltak, akik már korábban is olyanokat állítottak, olyanokat gondoltak a szentatya látogatásáról, amelyek valótlannak bizonyultak. Gondoljunk bele az egyházakat támadó, fanyalgó, kioktató hangokba, ezek kísérték a szentatya útját, illetve az előzményeket. Majd a szőnyeg szélére állítják Orbánt, persze úgy, hogy nem is akar vele találkozni. A Momentumtól a DK-ig hangoltak a károgók, Gelencsértől, aki eltörölné a hittanoktatást, Gyurcsányig, aki azt mondta, hogy a papokat megtanítjuk a Szentírásra. És a mindig hiteles médiájuk is részt vett mindenben. Az Eucharisztikus Kongresszus után a New York Times Budapest helyett bukaresti pápalátogatásról beszélt, most pedig fanyalgott, hogy nem kaptunk ki eléggé. Liberális osztrák lap Orbánnak tükröt tartana, egy idióta, újságírónak nem nevezhető valaki értekezett arról, hogy a pápa nem is hisz, mert ahhoz túlságosan is tanult. Persze, ezzel a logikával ő maga hívő kell hogy legyen, hiszen oly sötét szegényke.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A többségnek marad az ünnep, a megélt és a gyönyörű szép emlékek, a társadalmi üzenete a szentatyának és biztatásai. Védjük a gyermekeket, a családokat, támogassuk az ukrajnai menekülteket, és segítsük a bajbajutottakat, erősítsük a béke kórusának hangját, segítsük az ő, a szentatya misszióját, ami most a legfontosabb a világban, mellyel így búcsúzott, ezzel az imádsággal: „És innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét.” Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)