KÓSA LAJOS (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm, tisztelt elnök asszony. Csak még egyszer mondom, nem tudtam jelezni azt, hogy előterjesztőként szót kérek, és a teremben hárman vagyunk előterjesztők, egyedül Kocsis Máté nincs itt, és az előterjesztők nevében kértem volna szót néhány rövid megjegyzés erejéig.

Előtte engedjék meg, hogy csak annyit hadd mondjak, hogy Szabó Timea képviselőtársam engem érintő állításait, illetve megjegyzéseit visszautasítom. Az az igazság, hogy a parlament legrégebbi képviselője vagyok vagy az egyik legrégebbi a négy közül, de Szabó Timeánál méltatlanabb képviselővel még egyáltalán nem találkoztam a 32 év alatt (Szabó Timea folyamatosan közbeszól.), pedig a mezőny elég erős, mert Torgyán Józseftől kezdve lefele, felfele jó néhány képviselőtársunkra emlékezhetünk. (Szabó Timea folyamatosan közbeszól.)

Tisztelt Ház! Csak az érdekesség kedvéért szeretném önökkel ismertetni a TASZ honlapján fellelhető megjegyzéseket. Szó szerinti idézet következik a TASZ-tól: „A TASZ”  aki nem a mi barátunk, nyugodtan mondhatom  „üdvözli a közügyek szabad megvitatásának közelgő dekriminalizációjáról szóló törvényt, és felhívja a figyelmet a kormány további teendőire.” Tehát korántsem barátságos a cikk, csak azt akarnám mondani, hogy a TASZ például kifejezetten ezt a kezdeményezést támogatja. (Folyamatos közbeszólások az ellenzéki sorokból, köztük: Olvasd végig a nyilatkozatot!) Azt írják, hogy „a törvényjavaslat beszédes példája annak, hogy vannak pillanatok, amikor a kormánypárt önös érdekei véletlenül a közjót is szolgálják, ezeknek a szerencsés együttállásoknak pedig mindnyájan örülhetünk”. Tehát ez csak egy érdekesség; egyébként számtalan olyan sajtóorgánum, aki kifejezetten baloldali kötődésű, baloldali orientációjú, kérte ennek a szabályozásnak a beterjesztését. Erről persze lehet nem tudomást venni, és nem is biztos egyébként, hogy a baloldali sajtóorgánumoknak egyébként igazuk van, csak mint érdekességet mondom, hogy nem osztják feltétlenül az önök véleményét.

(13.20)

Az az igazság, hogy megtévesztő a sajtó-helyreigazítási és főleg a rágalmazási, becsületsértési ügyek statisztikájával példálózni, mert adott esetben a jelentős számbeli különbségeket nem pusztán az befolyásolja, hogy kinek van igaza és kinek nincs, hanem az is befolyásolja, hogy kinek van olyan felfogása, ami miatt nem indít sajtótermékek ellen büntetőeljárásokat.

A 33 éves tapasztalatom alatt engem nagyon-nagyon sok mindennel támadtak már. Soha, egyetlenegy ügyben sem kértem büntetőeljárást, tehát rágalmazás kapcsán eljárást, pedig egyébként a polgári szakaszokat mindet megnyertem. Sőt, én vagyok tudomásom szerint a rekorder a magyar képviselők közül, a valaha megítélt legnagyobb összegű sajtókártérítés kapcsán, aminek az összegét egyébként azonnal a Debreceni Gyermekklinika alapítványába fizettem be, tehát nem arról volt szó, hogy itt bárkinek a személyes ügyét szolgálta volna. (Közbeszólások és derültség az ellenzéki padsorokban.) Inkább arra gondoltam, hogy a gonosz dolgokból így lehet valamifajta jót is csinálni.

Egy kétségtelen: a mi felfogásunk szerint nem helyes, ha a politikai vitákban büntetőeljárási szakaszokban folyik a vita. Sokkal helyesebb személyes sérelemért, vagy sajtó-helyreigazításért egyébként a bírósághoz való fordulást igénybe venni, annál is inkább, mert valóban nagyon problémás a magánvádas egyébként. Ezt tehát csak azért jegyzem meg, hogy minden olyan állítás, amely úgymond az ügyészséget keverte bele ebbe az egész ügybe, jogi tévedésen alapul; magánvádas, az ügyészségnek semmi köze ehhez az eljáráshoz.

Tehát minden ilyen magánvádas eljárási ügyben valóban a bizonyítás, főleg az, hogy ki volt az elkövető, rendkívül nehéz, hogy ne mondjam, szinte lehetetlen; főleg azért, mert egyébként rémségesen cinikus álláspontokkal találkozik. Én például jó néhány esetben találkoztam olyan cinikus hozzáállással, amikor egy sajtótermék azt állította, hogy ő nem tudja, hogy a cikket ki írta, azt sem tudja, hogy hogy került a kiadványba, miközben egyébként teljesen nyilvánvaló volt az egész folyománya.

Megjegyzem: továbbra is polgári szakaszban, sérelemdíjért, sajtó-helyreigazításért helyes, ha egyébként olyanok a tényállások, akkor a politikusok  adott esetben a sajtó-helyreigazításért minimálisan, de valahogyan jelezni akarják, hogy az egész egy koholmány, nem igaz, vitatják, s a többi  ilyenkor a bírósághoz fordulnak. Demokráciában szerintem a büntetőszakasz, tehát a büntetőfenyegetettség egyszerűen nem jó, nincsen helye. (Arató Gergely: Hol a demokrácia, Lajos? Mesélj!)

A helyzet az, hogy éppen ezért képviselőtársaimmal terjesztettük elő ezt a javaslatot. Nem azért, hogy a TASZ-nak vagy valamelyik baloldali sajtóterméknek a szimpátiáját elnyerjük, ilyen eszünkbe sem jutott, meg egyébként is, amióta a sajtó a baloldalon az osztályharc eszköze, itt sem tények, sem semmi nem számít. (Szabó Timea: TASZ mint sajtótermék!)

Ellenben a helyzet az az, hogy ha valaki igazán komolyan veszi azt, hogy valami módon a hamis állításokat fékezni kellene a sajtóban, ami jogos és akkor egyet lehet vele érteni, azt nyilván nem a büntetőeszközök szigorításával vagy számosságával lehet elérni. Sokkal inkább gondolom azt, hogy a sérelemdíjak, illetőleg a kártérítések  amit azért forintosítani lehet  tételének az emelésével, valamilyen jogi eszközzel nagyobb fékező erőt jelent, mert egy kiadványnak, mondjuk, egy 20 millió forintos büntetési tétel komolyabb visszatartó erő a hazugságok terjesztésétől, mint az, hogy az egyik újságírót fenyegetik, mit tudom én, három hónap elzárással.

Hozzáteszem, nincs ilyen javaslat a Ház előtt, csak szeretném mondani, hogy kicsit álságosnak tartom a baloldal érvelését a tekintetben, hogy mi szabadjára engednénk a nem tudom, milyen valótlanságok terjesztését a sajtóban. Nem, csak más eszközöket gondolunk helyesnek, hogyha komolyan vesszük a szólásszabadságot, meg azt, hogy egyébként különös közérdek  megjegyzem, az Alaptörvényben is rögzítetten  fűződik ahhoz, hogy a politikai vitákat le lehessen bonyolítani. Még akkor is egyébként, hogyha adott esetben valaki képtelen kulturáltan vitatkozni, hanem egyrészt sérteget másokat, másrészt pedig nem tudja a mondanivalóját kulturáltan előadni. Az az ő baja, de ettől függetlenül a politikai viták akadálya ne a Btk. legyen, tehát ne a büntetőeszközök legyenek; ezért helyes ez a módosítási irány, aminek a támogatására kérem a képviselőket.

Sőt, ha olyan problémájuk van, amit elmondtak a vitában, akkor sokkal inkább össze kellene dugni a fejünket és azt mondani, hogy akkor nézzük meg, hogy mondjuk, a polgári peres eljárási szakaszokban a különböző büntetési tételeket, pénzbírságokat emeljük olyan szintre, ami  hogy mást ne mondjak  Angliában van! És akkor egy Sun nevű bulvárlapot 20 millió fontra meg lehet büntetni. És onnantól kezdve nincsen vita arról, hogy mindenki nagyon meggondolja, hogy mit ír le, mennyire alátámasztottan, de nem Btk.-val. Büntetőszakba szerintem nem szabad vinni a politikai vitákat, ezért támogatom ezt a javaslatot, és hogyha az ellenzéknek van más olyan javaslata, amivel a szándékaikat meg tudják valósítani, hajrá, beszéljük meg, nézzük meg, hogy tudunke ebben az ügyben előrelépni.

De ez a javaslat most jó. Ez a javaslat egyébként nem bárkinek a kedvére van, hanem abból a felfogásból ered, amit mondtam, még egyszer: szerintünk politikai vitákat büntetőszakba újságírók ellen nem kell vinni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)