DUDÁS RÓBERT, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy először azzal kezdjem, hogy picit reagáljak az ön felvezető gondolataira. Ön azzal kezdte, hogy ha a családokat erősítjük, akkor magát a nemzetet erősítjük, és ha a családokat építjük, akkor magát a nemzetet építjük. Ezzel egyébként maximálisan, teljes mértékben egyet tudunk érteni, ugyanakkor bízom benne, hogy ön is és önök is látják azt, hogy bár számos támogatási rendszert vezettek be, és ezekkel egyet is értünk, közel sem mondhatjuk azt, hogy elérte volna a kormány a célját, és ténylegesen mindent megtett volna a lehetőségeihez mérten is a családok kapcsán. Ez egy olyan terület, aminél nem lehet, azt gondolom, különböző dicshimnuszokat zengeni, egyes támogatásokat időről időre felsorolni, mert ezeket folyamatosan felül kell vizsgálni, folyamatosan aktualizálni kell. Változik a világ, változik a rendszer, meg kell nézni, hogy egyébként a jó szándékkal meghozott támogatási rendszerek elérike azt a célt, elérike azt a hatást, amit egyébként a jogalkotó eredetileg megcélzott.

Így én arra kérem  a jelenlegi családtámogatási rendszerek megtartása mellett kardoskodva mondom mindezt önnek , hogy vizsgálják felül egyébként ténylegesen azokat a helyzeteket, hogy elérike a megfelelő hatást, mert én azt gondolom, hogy számos olyan van, ami újragondolást érdemel, és egyébként akár magasabb támogatási összeg vagy más rendszer kidolgozását teszi szükségessé. Tehát még egyszer mondom: nem elég mindezeket fenntartani, hanem ezeket folyamatosan felül kell vizsgálni.

Említette államtitkár úr, hogy tartalmaz a törvényjavaslat egy olyan részt is, hogy innentől kezdve a családi pótlék akár 50-50 százalékban megosztható a két szülő között bizonyos esetekben. Legyünk őszinték, azért ez egy kis számra vonatkozik nagy valószínűség szerint, elég kevesen fogják ezt ilyenformán igénybe venni, de nem baj, ha csak néhánynak is, de lehetőség nyílik nekik erre, akkor az már egy eredmény. Ugyanakkor igazán komoly eredményt akkor tudnánk elérni, ha 2008 óta, mondjuk, történt volna a családi pótlék esetében emelés. Értem én, hogy munkaalapú társadalom, értem, és egyet is értek ezzel, egyet is értek önökkel, viszont a jelen törvényjavaslat tekintetében családtámogatásokról beszélünk. A családi pótlék összege 2008-ban teljesen más vásárlóerőt képviselt, mint 2023-ban, azt gondolom, ez egyértelmű. Tehát ebben az esetben, bár ezzel a javaslattal is egyetértünk, ez akkor érné el a kívánt hatást, amennyiben ez az összeg emelésre is került volna.

Kitérek néhány pontra még a törvényjavaslattal kapcsolatban, ugyanakkor elöljáróban elmondom, hogy a Jobbik-Konzervatívok közössége helyesel minden pozitív családtámogatási lépést, ezért frakciónk ezt a törvényjavaslatot is támogatni fogja.

Nemzetünk legfontosabb sorskérdésének tekinthetjük a teljes összeomlás rémével fenyegető népesedési katasztrófa megoldását, ezért üdvözöljük azokat az intézkedéseket, amelyek a bürokratikus hozzáállás helyett a humanisztikus megközelítést helyezik előtérbe, ezzel is bátorítva a családalapításra vállalkozó honfitársainkat. De nem tisztem, hogy hozsannát zengjek a kormánypárti javaslattal kapcsolatosan, hiszen annak pontjai ugyan pozitív, de mégsem kardinális lépéseket tartalmaznak, tehát azt hiszem, a hiányérzet jogos.

Örvendetes, ha könnyítjük a családok helyzetét, de tekintetbe véve demográfiai helyzetünk súlyosságát talán jogos, ha kimondjuk azt a kritikát, hogy ennél sokkal jelentősebb előrelépésre volna szükség ahhoz, hogy el tudjuk kerülni a legrosszabb forgatókönyvet, ami a népesedési folyamatokban már évtizedek óta megfigyelhető Magyarországon, az ugyanis példátlan egész eddigi történelmünkben.

(10.40)

A Magyarország első sorskérdéséből fakadó probléma súlyával tisztában lévők mára nem a népességrobbanás, hanem a demográfiai összeomlás szerteágazó és roppant pusztító következményeitől tartanak, hiszen a népesedéspolitika összetettségénél fogva kölcsönhatásban áll az egészségpolitikával, a szociálpolitikával, a foglalkoztatáspolitikával, a lakáspolitikával és az oktatáspolitikával is, ezért mélységeiben csak ezek komplexitásában szemlélhető. A magyar nemzetre nehezedő demográfiai katasztrófa szinte megoldhatatlannak tűnik, az azonnali cselekvés mindennél sürgetőbb.

Hazánkban már 1958 óta tart a demográfiai válság. Tehát nem új keletű dologról beszélünk. A teljes termékenységi arányszám először ekkor csökkent a reprodukcióhoz elengedhetetlenül szükséges 2,1 alá, azaz kevesebb gyermek született, mint amennyi a népesség szinten tartásához elegendő lett volna. 1962-ben pedig a népesség számához viszonyítva már nálunk született a legkevesebb gyerek az egész világon.

A társadalmi, nemzeti tudatban bekövetkezett rombolás; a társadalom szövetrendszerének atomizálása; a többgenerációs, differenciált munkamegosztású nagycsaládok szétverése, szétesése; a családbarát foglalkoztatáspolitika hiánya; a társadalomra veszélyes devianciák járványszerű terjedése; a gyermekneveléshez szükséges feltételrendszer bizonytalanságának fokozódása és a társadalmi méretű anómia növekedése miatt csupán négy évben, 1974 és ’77 között reprodukálta magát a népesség.

A népesedési dinamika törvényszerűségeinek köszönhetően a természetes fogyás azonban csak a nyolcvanas éveket követően vált láthatóvá, hiszen a nagyjából két évtizedes eltolódás a demográfiai ciklusok jellemzője. Ezért van, hogy a korábban kezdődött baj csak 1981-től vált észrevehetővé.

Magyarország lakossága az 1980-as 10 millió 700 ezres szintről mostanra jó 10 százalékos csökkenéssel 9,5 millióra apadt. A természetes fogyás pedig az eddigi mélypontnak tekinthető ’99-es évben majdnem elérte az 50 ezret, és ha a jelenlegi tendenciák nem változnak, akkor a század közepére a trianoni Csonka-Magyarország lakossága még az optimistább becslések szerint is 7,5 millióra fog csökkenni. Ha beszámítjuk, hogy az elmúlt három és fél évtizedben sok határon túli nemzettestvérünk is áttelepült az elszakított területekről, akkor viszont kijelenthetjük, hogy a csonkaországi magyarság száma mintegy 2 millió fővel csökkent 1980 óta, ami mintegy 20 százalékos fogyásnak felel meg.

Szomorú tény, hogy a mai Magyarország társadalmi normái, közigazgatási, szociálpolitikai feltételei miatt minden újabb gyermekvállalás olyan többletterhet jelent, ami a szülők számára anyagi javakban, társadalmi elismerésben, létbiztonságban még hosszú távon sem térül meg. Ha viszont egy szülőnemzedék a saját létbiztonsága vagy kényelme érdekében kénytelen lemondani a kettőnél több gyermekről, akkor ezzel sajnos nemzete jövőjének jelentékeny hányadáról is lemond.

A KSH felméréseiből rendre kiviláglik, hogy a negatív folyamatok, tehát a születések számának csökkenése és a természetes fogyás fokozódása felgyorsultak, illetve a halandóság mérséklődése túlságosan lassú javulást mutat. A lefelé mutató spirál hatásaként már odáig jutottunk, hogy a népességfogyás mérhető gazdasági kiesést okoz. Neves angol közgazdász úgy vélte, hogy egyértelmű kölcsönhatás mutatható ki a gazdaság és a népesedés között, hiszen a fogyó, elöregedő népesség mellett tovább nőnek az infrastrukturális és intézményi költségek, a befektetési lehetőségek pedig törvényszerűen beszűkülnek. A korszerkezet arányainak az eltolódása még inkább hozzájárul a legdinamikusabb néprétegek elvándorlásához, és így megyéink humán erőforrása is legyengül.

Tisztelt Államtitkár Úr! 20 százalékkal csökkent a születésszám az előző év azonos időszakához képest, és ami ennél még aggasztóbb, hogy a termékenység is visszaesett, amire 2011 óta nem volt példa.

Ha családtámogatásról beszélünk: számos támogatási rendszert említett már ön is, én is említettem, és azt is hozzáfűztem, hogy ezekkel egyetértünk, ugyanakkor viszont folyamatosan felül kell ezeket vizsgálni, de azt gondolom, hogy a családok mindennapjainak a segítése, a gyermeknevelés segítése és oda minden eszköz megtalálása, valójában a kormány és az Országgyűlés feladata. Ilyen például a gyermeknevelési cikkek árának a csökkentése. Ez oly módon tehető meg, hogy a rátett Európa-rekorder, közel világrekorder áfát el kellene hogy engedjék. Azt gondolom, ez egy alapvető lépés lenne, hogy sem a pelenkán, sem a bébiételen, és most hosszan sorolhatnám a gyermeknevelési cikkeket, ami egyébként nagyon komoly kiadást jelent minden gyermeket nevelő szülő és család számára hónapról hónapra, ott a közel világrekorder áfát elengednék.

Ugyanúgy, mint ahogyan elengednék az alapvető élelmiszerek áfáját. Tették ezt a környékbeli országok, voltak országok, ahol még a rezsi adóját is elengedték, voltak ilyen nyugat-európai országok. De nem akarom most ezt a rezsi irányába elvinni, ugyanakkor viszont akár ezt is meg lehet említeni, hiszen a családoknak ezeket a számlákat is ki kell fizetni. Viszont az alapvető élelmiszerek adójának elengedése, azt gondolom, elengedhetetlen és rendkívül fontos lenne.

Ha az élelmiszerek áremelkedését nézzük, kilenc ország van előttünk a világon, ahol magasabb az áremelkedés. Tehát Magyarország a tizedik a 44 százalékos, most éppen 42,6 százalékos élelmiszerár-emelkedéssel, úgy, hogy egyébként az egész Európai Unióban nincs olyan ország, ahol a 30 százalékot meghaladná. Egyébként az átlag 19 százalék. Magyarországon több mint 40 százalékos ez.

Ezt többek között azzal érték el, hogy a bevezetett ársapkákra, amire azon túl, hogy most hosszabbítás történt, még különböző kiegészítéseket is hozott a kormány. A bevezetett ársapkák egy nagyon jól kommunikálható üzenet, ugyanakkor viszont a gazdaságra és az inflációra gyakorolt hatása viszont rendkívül negatív. Hét-nyolc, nyolc-tíz termék rögzítésre került, ugyanakkor viszont minden más termék ára  ennek köszönhetően  arányait tekintve is jobban nőtt, hiszen a kereskedelmi láncok más termékekre tették rá ezeket a hasznokat.

Ha a tavalyi évet nézzük, az első félévben kétezer kisvállalkozás ment tönkre. Ha ez a tendencia folytatódott  erről nem tudok pontos adatot , akkor a tavalyi évben négyezer kisvállalkozás ment tönkre. Amennyiben most ez a kötelező akciózás bizonyos nagyvállalatoknál, nagy ellátó központoknál megvalósul, azt fogja jelenteni, hogy még több kisbolt lesz kénytelen sajnos bezárni.

Beszélhetnék a sajátos nevelési igényű gyermekek irányába benyújtott határozati javaslatunkról, de ezt majd egy képviselőtársam fogja megemlíteni. Ez a lépés is olyan alapvető fontosságú, amire nem értjük, hogy miért nem kaptunk pozitív visszajelzést. Leszavazni nem merték, de egy határozott tartózkodással azért mégsem támogatták ezt a javaslatot.

És egy utolsó gondolat erejéig, hiszen ha a családokat nézzük, természetes, hogy a család minden tagjáról beszélünk, ugyanakkor viszont az anya az, aki igazán, azt gondolom, az összetartója és a legfőbb támasza egy családnak. Alig találnak részmunkaidős állást a kisgyermekes anyák  egy sajtóhírre hivatkozva mondom mindezt. A dolgozó anyák közel 64 százaléka dolgozik teljes munkaidőben, részmunkaidős állása csak 36 százaléknak van. Az anyák csaknem 70 százaléka nem otthonról dolgozik, mindössze 14,6 százalék tudja otthonról megoldani a munkavégzést és további hasonlóan 14,6 százalék dolgozik részben otthonról.

Szóval, ha már a családok életének megkönnyítéséről van szó, akkor az ilyen javaslatokat is szívesen látnánk egy-egy törvényjavaslatban, hogy hogyan tudnánk az anyákat segíteni annak érdekében, hogy lehetőség szerint minél több, akár részmunkaidős, akár otthonról történő munkavégzést meg tudjanak valósítani, mert egyébként ezzel a gyermeknevelést tudjuk elősegíteni.

(10.50)

És akkor egy ténylegesen utolsó gondolat, talán ezzel is kezdtem, hogy támogatjuk, frakciónk támogatja ezt a törvényjavaslatot, pozitív, de úgy érezzük, hogy mégsem kardinális lépéseket tartalmaz, tehát azért van hiányérzetünk. Bízom benne, hogy számos hasonló, a családok életét pozitívan érintő törvényjavaslatot fogunk látni az előttünk álló időszakban.