SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szószóló Úr! Valóban, két sokat szenvedett népről beszélünk, szerbekről és magyarokról. A történelem összesodort minket, és ahogy ön is említette, már a középkorban is, a török hódítások során, a török hódoltság alatt, majd 1690-től a sikertelen balkáni felszabadító harcokat követően is rengeteg, több tízezer szerb család, egyházak érkeztek ide, és éltek velünk békességben, éltek velünk együtt, legyen az a Csepel-sziget, Vác, Pápa, Baja, Győr, vagy a későbbi telepeseknél Szentendrét, Pomázt, a Tabánt és Csobánkát érdemes említeni.
Közös küzdelem, közös kultúra és több évszázados együttélés, ez jellemezte a két nemzetet. Ezt szakította meg a XIX. század vége, a XX. század eleje. Ezt az együttélést törték ketté az átgondolatlan döntések és szörnyűséges tettek. Ártatlanok ezrei szenvedését és halálát okozták egymásnak magyarok és szerbek. Ezt a szörnyűséges időszakot zárta le valóban 2013 júniusában a két köztársasági elnök úr, Tomiszlav Nikolics és Áder János többnapos szerbiai találkozója. Egyik alkalommal a magyar-szerb akadémiai vegyes bizottságon szólaltak fel, megköszönték mind a történészek, mind az ottani politikusok közreműködését.
Áder János köztársasági elnök úr a szerb parlamentben is fölszólalt, mely fölszólalása után a szerb parlament fölállva tapsolta és köszönte meg a beszédet. Csúrogon pedig június 26-án megkoszorúzták először az ártatlan vajdasági magyar, majd pedig később a szerb áldozatok emlékművét. Itt hadd idézzek Áder János köztársasági elnök úr beszédéből: „Ahol most állunk, emberek haltak meg. Haláluk embertelen tettek, embertelen indulatok helyrehozhatatlan és visszavonhatatlan következménye volt. Hét évtizede vér folyt Csúrog utcáin: meggyalázott nők vére, idős és fiatal férfiak vére, gyermekek vére és csecsemőké. Magyar és szerb emberek haltak meg: ártatlan szerbek 1942-ben és ártatlan magyarok 1944-45 telén.” Majd így folytatta: „A bűnnek nincs származása, sem nemzetisége, nincsenek bűnös népek, csak bűnös tettek, bűnös indulatok és bűnös emberek vannak.”
Tisztelt Országgyűlés! A megbékélési folyamatnak részesei és segítői voltak a két országban élő nemzetiségek, így Magyarországon a szerbek és vezetőik, Szerbiában a vajdasági magyarok és vezetőik. Köszönet nekik, nélkülük ez a folyamat nem valósult volna meg. És köszönet a keresztény egyházaknak, felekezeteknek, ők is segítették, mint ahogy a történészek is segítették ezt a folyamatot. Minta- és példaértékű a világban, egyedülálló megbékélést mutat.
Miért is fontos ez, tisztelt hölgyeim és uraim? Miért is volt ez kiemelkedő tett tíz évvel ezelőtt? Emlékezetünkben él még sajnos a kilencvenes évek szörnyű délszláv, balkáni háborúja, annak pusztítása. Itt pusztít a szomszédunkban két testvérnép háborúja. Felértékelődik a béke, felértékelődik a békesség. A szerb-magyar példaértékű kapcsolat jó lenne, ha mindenki számára minta lenne, jó lenne, ha mindenki érezné a felelősséget, senki sem uszítana háborúra, és mindenki a békét szolgálná. Nekünk egyértelmű, hogy a békességet kell szolgálnunk a nemzetiségeken belül, a nemzetiségek között, a békességet kell szolgálnunk a népek között.
Felelősségünket mi sem jellemezte jobban, mint a szentatya nemrég elmondott szavai: „A következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt!” Köszönöm szépen a fölvetését, és köszönöm szépen az elmúlt tíz évet a szerb közösségnek is. Isten áldja önöket! (Taps a kormánypártok soraiban.)
(14.50)