Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az iménti szavakból már-már a dicséret is kiérezhető volt bizonyos területeken, de én a teljes állami építésüggyel kapcsolatban szeretném megfogalmazni a 33 éves kritikámat.

Ahogy itt elhangzott az egyébként jórészt helyes, néha kicsit túlfűtött ellenzéki aggályok sorában is, itt azért nem csak a III. kerületi csatornafejlesztésről van szó. Említhetném, mondjuk, az M0-s befejezését, amely kimondottan az én élőhelyemet és a családom leendő élőhelyét is érinti. És azt látom, vannak itt évtizedeken átnyúló olyan beruházási tervek, majd kísérletek, amelyek aztán hamvába holtnak nyilváníthatóak, és azt is látjuk, hogy 33 éve, akármilyen kormányzati színezetekről van szó, ez a rendszer lényegében nem változik. Túlárazott beruházások, teljesen fölösleges projektek, meg nem valósuló, de mégis milliárdokat, tízmilliárdokat felemésztő tervezetek vannak előttünk. Ha ezen a rendszeren, ebben a mocsárban valaki lecsapolást akar végezni és szabályozni akar, én azt támogatni fogom. Nyilván ennek a mikéntjéről érdemes vitatkozni.

Dicsérjük meg miniszter urat, mert itt van a körünkben, ez nem mindennapos egy ilyen típusú vita során, hogy az ezért felelős kormányzati szakember itt van velünk, és az a menedzseriális szemlélet, amelyet elővezetett, egyébként szerintem jó irányú, tehát ezzel nem lenne semmi probléma az égvilágon. Nyilván én is bele tudnék kötni a civil szervezetek, közérdekű vagyonkezelő alapítványok látszólag körön kívül tartásába és nagyon sok minden egyébbe, de azt látnunk kell, hogy amit miniszter úr a felvezetőjében mondott, az legalább olyan fontos, mint az előttünk fekvő törvényjavaslat. Ez a Magyarország uniós fejlettségi szintjéhez mért, nagyságrendileg 78 százalékos fejlettség  ami, nagyon helyesen jegyezte meg, a csehek esetében már 90, és ha a magyar bérkérdést vizsgáljuk, ugye, emiatt szerveztük be korábban a béruniós koncepciónkat , a magyar bérek vizsgálata tekintetében ez a 78 százalék egy európai átlaghoz képest, azt mondom, egy nagyon tolerálható és jó dolog volna, de sajnos nagyon távol állunk ettől is. Tehát nagyon helyes, meg kell vizsgálni, hogy ezt a 90 százalékot hogyan lehet elérni, mondjuk, bérszínvonal tekintetében is. Ha nekem lenne még hajam, égnek állna attól, hogy nyithatsz cukrászdát Bécsben, 2030-ra utolérjük Ausztriát; annyit hülyítették már a magyar embereket hasonló, amúgy nagyon szép megfogalmazásokkal, ami egy idő után átfordul irritáló hangulatba, hogy itt tényleg a valóság talaján kellene állni.

Az építésügy tekintetében is igaz az, hogy nem szabad szerintem többet ígérni, mint amennyi ebben a rendszerben benne van. Én évek óta mondom azt, hogy az egyajánlatos közbeszerzések micsoda mérgező állatfajai ennek a műfajnak. A helyzet az, hogy persze, most itt megfogalmazzák, hogy ne legyen egyindulós, de mi lesz azokkal a közbeszerzésekkel, ahol látszólag két induló van, adott esetben három, de a mögöttük lévő tulajdonosi kör vagy éppen a portfólió jó allokációja révén mégiscsak ugyanaz. Mit csinálunk akkor, ha két közbeszerzési eljárás van, és valakik felosztják a piacot maguk között? Tíz vagy tizenöt éve még mondhattuk volna azt, hogy hát, ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert mire kiderül a mögöttük álló cégháló és az összefonódások, addigra már döntöttek ezekről a pénzekről, már el is indult a kivitelezés. De most pont egy olyan rendszert szeretnék a figyelmükbe ajánlani, amit egyébként javasoltam öt éve az élelmiszerárak kapcsán  egy online árfigyelő rendszert javasoltunk akkor; most a GVH a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal elkezdte évekkel később megvalósítani azt, amit akkor javasoltunk , most nemcsak az OPTEN-re alapozva, de a modern céginformációs hálózatok alapján egy teljesen jól működtethető online adatbázist létre lehetne hozni, ahol a különböző céges összefonódások a közös tulajdonosi háttér kapcsán azonnal láthatók, láttathatók lennének. Ez legalább akkora vívmány lenne, mint önmagában azt megfogalmazni, hogy ne legyen egyindulós egy közbeszerzési eljárás. Lehet az nyugodtan kétindulós úgy, hogy előre le van játszva a meccs, és ezt sem támogathatjuk. Tehát szerintem itt még bőven lenne mozgástér, és ez a javaslat akkor indulna el a teljesedés irányába, ha ezen a területen tudna hatni.

A miniszter úr részéről meglehetősen ambiciózus az, hogy rákényszerítenék az egyes tárcákat, minisztériumokat, hogy tíz évvel előre tervezzék meg, ugye, még a különböző óvodafejlesztési projekteket és egyebeket is. Jelen pillanatban viszont azzal szembesülünk, hogy a költségvetési tervezés fél év alatt meg tud borulni  fél év alatt! Gondoljunk bele, hogy 370-es euróárfolyammal tervezték azt a költségvetést, amelynek a megvalósulása jó részében 400 forint fölött vagy annak környékén volt az árfolyam. És ez csak egyetlen bizonytalan faktor. Említettem az M0-s befejezésének példáját: tökéletes bizonyítéka annak, hogy a négyéves ciklusok átka miatt ezek a beruházások nem tudnak nagyon sok esetben megvalósulni. És gondoljunk bele, mi lesz a sorsa egy tárca tízéves fejlesztési tervének! Tehát jó a távlatokban gondolkodás, támogatom, de itt is legyenek koncentrikus körök! Legyen deklarálva az, hogy mit lehet egy kormányzati cikluson belül megvalósítani, mit akarnak, és ne toljuk át a felelősséget a következő ciklusokra, mert annak az eredményét ismerjük; még egyszer említeném az M0-st e tekintetben. A költségvetés pedig fél év alatt szokott megbukni nagyjából, és módosítják nagyon sokszor. Attól félek, hogy a most elénk kerülő papírnak is látatlanban ez lesz a sorsa.

Azt is meg kellene azért beszélnünk, hogy a lakhatás területén egy állami építésügyi koncepciónak lennee feladata vagy sem. Ugye, itt a ciklus elején én örültem, hogy részben önökhöz került ez a terület, de a lakhatás legalább három minisztériumot érint, ha kiterjesztően értelmezzük, akkor inkább négyet. Mégis azt látom, hogy állami építési beruházások terén óriási feladata lenne a kormánynak rendet tenni a lakhatás frontján. Vizsgáljuk meg! Az új építésű lakások számáról tényleg a nem létező hajam megint kihullik, amikor arról olvasok, mondjuk, féléves adatok alapján, hogy nőtt az új építésű lakások száma. De mihez képest nőtt? Mindig a bázist érdemes megvizsgálni. Volt olyan fideszes kormányzati év, amikor kevesebb mint 8 ezer új építésű ingatlant adtak át; ez az ingatlanállomány 450 évenkénti cseréjét tette volna lehetővé. Most, amikor 20 ezer környékén talán beállni látszik ez a dolog  és reméljük, hogy nem fog újra csökkenésnek indulni , akkor is azt látjuk, hogy ezzel 200 évente cserélődik ki az ingatlanállomány. Tehát biztos, hogy nem egy fenntartható irányba mozgunk.

A bérlakások piacán ugyanezt látom. Itt lenne állami feladat: egy állami hátterű bérlakásépítési program egyrészt, és lenne feladat egy kiterjedt panelfelújítási programmal; főleg, amikor arról beszélünk, hogy az energiahatékonyság mennyire felértékelődött az utóbbi években, és egyébként vannak sikeres projektek erre nézve. És az is tökéletesen látható, hogy az ingatlanállomány 200-250 évenkénti cseréje mit jelent, mondjuk, nálunk egy óbudai vagy békásmegyeri panelrengeteget illetően. Lehet, hogy azoknak a házaknak a váza még állni fog, de hogy emberi és méltó lakhatásra teret és lehetőséget nyújtanake, az egy óriási kérdés.

Én egyébként szeretem a korrektséget a számok tekintetében is. Amikor elmondták, hogy 5000 milliárdnyi állami beruházás áll le, akkor azt mondom, hogy nem feltétlenül az összeggel lenne probléma, hanem a mögötte álló terveket lenne érdemes megvizsgálni, és 3000-4000 milliárd forintnyi marad meg. A helyzet az, hogy egy állami hátterű bérlakásépítési program, ha akkor kezdték volna el, amikor először felvetettük, az olyan 200 milliárd forint lett volna éves szinten; most azért kicsit több, ha nem is nagyságrendekkel, de kicsit több. Mégis úgy látom, hogy azért vannak itt inflációs és válságot illető bevételei a kormánynak, tehát bőven lenne mozgástér egy ilyen koncepcióra, hogy legyen bármennyi, piaci szinten kimutatható haszna vagy egyáltalán életjele ennek, évente 5-10 ezer bérlakást kellene emelni  ezek az új építésűek.

De amire biztos, hogy lenne önöknek pénzük és lenne a költségvetésben mozgástér, ez az üresen álló ingatlanállomány felmérése, és erről is beszélgettünk korábban. 550 ezer olyan ingatlan található Magyarországon, amelyből vonjuk ki a magánkézben lévőket  bár ott is egyébként a lakásügynökségek koncepciójáról én szívesen látnék egy törvényjavaslatot, és végigvitatkoznám, hogy szerintem mi a jó benne, és mi az, ami fenntarthatatlan , vonjuk ki még esetleg az önkormányzati tulajdonban lévőket is, mert hagyjuk azt az önkormányzatok kezében, döntsék el ők, hogy hogyan gazdálkodnak a lakásvagyonnal.

(13.30)

De még mindig van egy több százezres olyan állami ingatlanállomány, amelynek ha csak egy töredékét felújítva visszahozzuk a magyar életbe, akkor bérlakásként a szülőföldön való boldoguláshoz segíthet akár több tízezer magyar fiatalt a kényszerű kivándorlással szemben. Látjuk, hogy egy önrészhez egy átlagos méretű lakás esetén, egy bankhitelhez fel kellene mutatni, mondjuk, 400 ezres nettó fizetést havonta. Nagyon sok magyar fiatal kiesik ennek a lehetőségéből. Vitatkozhatunk, hogy lennee építőipari kapacitás egy ilyenre és mennyiben szálltak el a munkaerőköltségek, de két dolog biztos, ez tökéletesen látható: szükség van állami hátterű bérlakásprogramra, főleg demográfiai szempontok miatt és a szülőföldön boldogulás szempontja miatt; a másik biztos dolog pedig az, hogy ez évről évre egyre drágább lesz, és évről évre nehezebb a kivitelezése. Ráadásul, minden ide fektetett forint 4-6 éven belül vagy nullára megtérülne, vagy bevételt is hozna a költségvetésnek, hiszen olyan multiplikátorhatásokkal számolhatunk, amilyenekkel másfajta beruházásoknál nem.

Nyilvánvaló az is, hogy ha tömegesen építünk bérlakásokat, a kezelésüket érdemes a helyi önkormányzatokra bízni, tehát azokra, akik a legjobban értenek hozzá, a költségek finanszírozását viszont az országos költségvetésnek kell biztosítania, hiszen az önkormányzatoktól nyilván dőreség lenne bármifajta extra terhet várni. Itt is, ha be tudnánk hozni egy osztrák, német típusú, akár szociális szempontokat érvényesítő pontrendszert, amely egy bérlakás megszerezhetőségénél előnyben részesíti az ápolót, az oktatási rendszerben dolgozót, tehát a nemzetstratégiailag kiemelt fontosságú ágazatok dolgozóit, megint csak a szülőföldön való boldoguláshoz járulnánk hozzá. Ha azt mondanánk, hogy 4-6-8 év sikeres bérlői jogviszony elteltével bekerülési költségen, államilag támogatott hitellel megvásárolható lenne az ingatlan, tehát az eddigi bérleti díj átalakulna egyfajta törlesztési díjjá, törlesztőrészletté, akkor megint csak a szülőföldön való boldoguláshoz tudnánk tömegeket segíteni. Amennyibe ez a rendszer kerülne, töredéke annak, amit most önök letettek az asztalra. Biztos, hogy az egytizedét sem éri el a költségvonzata annak, ami itt az 5000 milliárdos sorban szerepel. Lenne tér és hely egy országos hátterű bérlakásépítési programra, mi ezt a „Mi várunk” koncepció néven letettük az asztalra, ennek a részletszabályai is ismeretesek önök előtt, hiszen hosszú évek óta propagáljuk ezt minden fórumon.

Azt látjuk azonban, hogy van még egy terület, amelyre önök nem gondoltak kellőképpen, ez pedig egy olyan panelfelújítási program, épületszigetelési program, amely egészen újszerű megközelítéssel és forrásbevonással lényegében törlesztőrészletté csak a megspórolt energia árát alakítaná át, tehát az egyszeri állampolgárnak semmifajta pluszkiadásba nem kerülne az az energiahatékonysági beruházás, amely egyébként a lakásának, társasházának energiaköltségeit töredékére lenne képes leszorítani. Az európai piacon abszolút működőképesek ezek a modellek, magántőke is megjelenik itt-ott bennük, tehát nagyon figyelni kell, hogy ne a magántőkének és ne a különböző befektető konzorciumoknak okozzunk nagy nyereséget ezzel, hanem valóban spóroljunk Magyarország és a magyar családok számára.

Azt látjuk, hogy nem lehet állami építésügyről beszélni anélkül, hogy ne érintenénk azt, hogy kevés az új építésű lakás Magyarországon, rettenetesen kevés a bérlakás Magyarországon. Lettek volna lakossági energiahatékonyságra fordítható források, de ezeket a kormány megállította az állami és közintézmények területén, de ezeket ki kellene és ki lehetne még most is terjeszteni arra, hogy magyar családok boldogulását segítsük vele.

Ezen kérdések megtárgyalása nélkül tehát ez a koncepció nem értékelhető teljes körűként, és amíg ezekre a kérdésekre nem találunk megnyugtató választ, addig nagyon nehéz lenne támogatni ezt a csomagot így, ahogy előttünk fekszik. Köszönöm a figyelmet és a türelmet, elnök úr.