BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagy-nagy érdeklődéssel olvastam el a beszámoló azon részét, amely a magyarországi roma nemzetiség általános helyzetéről hivatott beszámolni, és elmondhatom, hogy nem kis meglepetésben volt részem. Az elvitathatatlan, hogy egy szakmailag jól előkészített, átfogó beszámolót tarthattam a kezemben, viszont a beszámolóban leírt adatok, elemzések rendkívül távol állnak az általam látott és tapasztalt helyzettől, amely a magyarországi roma közösség nagy részének életét jellemzi.

Mindjárt az elején megragadta a figyelmemet egy rendkívül beszédes adat, mely szerint  idézem a KSH 2011. évi népszámlálási adatokon alapuló becslését  112 roma többségű és 531 legalább 20 százalékban roma kötődésűek által lakott település van az országban. 1985-1987-ben csak 10 ilyen település volt.

Évtizedek óta halljuk a szegregáció, a roma települések felszámolásának fontosságát. Ezzel szemben minden intézkedés ellenére ezek a számok egyre inkább nőnek. Természetesen befolyásolhatja a folyamatot a nem roma lakosság elvándorlása is, de ez is csak azt támasztja alá, hogy a magyar vidék elvesztette a megtartóerejét. Persze, mindez igaz hazánk tekintetében is, hiszen láthatjuk, mennyi fiatal dönt úgy a biztos megélhetés, a boldogulás reményében, hogy más országban kamatoztatja tudását, tehetségét.

De visszatérve a beszámolóhoz: számomra aggasztó, hogy főként az ország hátrányos helyzetű régióiban szegregátumok, romatelepek alakulnak ki, ahol gyakran még a legalapvetőbb szolgáltatások sem állnak az ott élők rendelkezésére. További probléma, hogy az így kialakuló lakossági arányok következtében szegregált oktatási-nevelési intézmények alakulnak ki, amelyek még inkább lassítják a felzárkóztatás folyamatát.

A mélyszegénységben élők közötti felülreprezentáltság kapcsán egy 2015-ös statisztikai adatot osztanék meg önökkel. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya a roma és a nem roma népesség körében százalékosan mérve: a romák körében 83,7, míg a nem roma lakosság esetében ez a szám 26,8. Sajnos hazánkban sok család kénytelen olyan körülmények között élni, hogy nem biztosított számukra a villamos energia, így a fény és a mindennapi élethez elengedhetetlenül fontos eszközök használata. Szerencsére vannak olyan civilek, akik aktívan segítenek ilyen családoknak. Büszkék vagyunk arra, hogy a Párbeszéd is aktívan részt tudott venni ebben a munkában.

Olvasom továbbá, hogy egyes intézményekben, ahol is a magyar nyelv mellett nemzetiségi nyelvet is oktatnak, a pedagógusok bérkiegészítéshez juthatnak. Ezt mindenképpen egy jó iránynak tartom, de kérdem én, hogy miért csak a nemzetiségi nyelv oktatása és miért nem a szegregáció ténye, a tanulók szociális és bármilyen nemű hátrányból fakadó helyzete jelenti a kivételt. Úgy vélem, még inkább meg kell becsülni a pedagógusokat, és még inkább azokat, akik az átlagnál is sokkal nehezebb körülmények között kénytelenek nap mint nap teljesíteni. És ha már oktatás, az is beszédes adat, miszerint a 18-64 év közötti romák körében 86 százalék azok száma, akik nem jutottak el az érettségiig.

A Covid alatt a digitális oktatásban való részvétel akadozott, erről a beszámoló is ír. A koronavírus okozta helyzet komoly nehézséget jelentett a legrászorultabb családok és a fiatalok számára. Sokan nem rendelkeztek a tantermen kívüli digitális oktatáshoz szükséges infrastruktúrával, elektronikai eszközökkel.

A roma gyerekeket az általános szegénységen túl az iskolai szegregáció sújtja a leginkább. A szegregált iskolákban túl azon, hogy a tisztán roma osztályok, iskolák léte önmagában is diszkriminatív, nem adottak a tárgyi és a személyi feltételek sem. Az ilyen iskolákból kikerülő gyerekek továbbtanulási esélye rendkívül csekély, ez pedig a munkaerőpiacon érinti hátrányosan a felnövekvő generációkat.

A roma közösségek életkörülményei az észak-magyarországi régióban a legdrámaibbak, itt a legrosszabbak a foglalkoztatási adatok is. Az ország hátrányos helyzetű térségeiben szinte az egyetlen munkalehetőség a közfoglalkoztatás, ahol ugyancsak felülreprezentáltak a romák. Mivel a közfoglalkoztatást a helyi önkormányzatok szervezik meg, az ezen a területen jelentkező diszkriminációs ügyeket, attól félve, hogy elveszítik a járandóságaikat, sok esetben nem is jelentik a sérelmet szenvedők. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy milyen nagy arányban csökkent a közfoglalkoztatásban részt vevők száma az elmúlt években. A hátrányos helyzetű térségekben ennek oka legkevésbé az, hogy a dolgozók a munkaerőpiacon tudtak elhelyezkedni. A gyakori lakhatási, egészségügyi, infrastrukturális hiányosságokra, úgy néz ki, továbbra sincsenek kielégítő megoldások.

Bár vannak programok, mint például a „Felzárkózó települések” program, de a projektek egy kivétellel nem jelennek meg azon városokban, ahol számos szegregátum lelhető fel. Bár városokról beszélünk, nem egy esetben megyei jogú városokról, mégis ugyanazon problémákkal, hiányosságokkal szembesülnek, mint a kisebb településeken, falvakban. A megfelelő út vagy ivóvíz és más szolgáltatások hiánya, lakhatási és egészségügyi problémák, valamint az energiaszegénység felszámolása, kezelése is a fontos teendők közé tartozik.

Érdemes megemlíteni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét is. Az ítélet szerint aggályos, hogy a nemzetiségi listára szavazóknak le kell mondaniuk a pártlistára szavazásról. Az ítélet szerint sérül a választási titkossághoz való jog is a listás szavazás tényének rögzítése és az egyetlen listára szavazás miatt. Ráadásul a nemzetiségi lista zárt, így nincs mód a választói akarat valódi kifejezésére. Kimondta a bíróság azt is: alapvető jogkorlátozás, hogy a 13 magyarországi kisebbségből 11-nek a kis létszáma miatt esélye sincs arra, hogy parlamenti képviselőt válasszon.

Véleményem szerint az önbevalláshoz képest jóval több roma élhet Magyarországon, bár a 2022-es népszámlálás vonatkozó adatait nem ismerjük, de iránymutató lehet a 2011-es, amely szerint 315 ezren vallották magukat cigánynak, de a becslések szerint a számuk a valóságban 600-700 ezer volt akkor. Felmerül a kérdés: mi lehet annak az oka, hogy a cigányok nem a nemzetiségükhöz tartozónak vallják magukat. Félelem a megbélyegzéstől, kirekesztéstől?

Itt most szeretnék válaszolni Hollik képviselőtársam megszólalására is. Mindig elmondom, hogy friss képviselőként számomra azt hallgatni, hogy mi volt a múltban és melyik kormány hogyan használta ki a magyarországi cigányságot, nem válasz a kérdéseinkre, és nem ad felmentést az alól, hogy a jelenleg hatalmon lévő kormány miért nem tesz többet a magyarországi kisebbségekért. Folyamatosan ezt hallgatni, hogy Gyurcsány Ferenc és a múlt kormányai, nem releváns, számomra nem információdús, és a ma élő romákat és kisebbségeket ez nem érdekli  ezek nem válaszok.

(10.50)

Az a válasz, hogy jelen pillanatban mit teszünk azért, hogy a magyarországi kisebbségek helyzete jobb legyen.

Határon túli magyarok. Én pont az az ellenzéki képviselő vagyok, aki a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagja vagyok, mégpedig azért, mert én kértem, mert azt gondolom, hogy minden kisebbség fontos, és minden, határainkon túl élő magyar is ugyanolyan fontos a magyar államnak. És folyamatosan felteszem azt a kérdést, hogy ha a határon túli magyarokat ilyen mértékben  és tényleg azt mondom, hogy ezek a programok nagyon jók  tudja támogatni a magyar állam, akkor ugyanezt a programot miért nem valósítja meg a határainkon belül is. Én ezt a javaslatot tudom tenni.

De a végére, összegzésként  mert azt gondolom, hogy kezdeményező és együttműködő képviselő vagyok, mert az ügy a fontos, nem pedig a pártállás  ugyanazt tudom elmondani, hogy jómagam továbbra is készen állok az együttműködésre minden olyan dologban, ami a magyarországi cigányság problémáira kíván választ adni. Továbbra is partner kívánok lenni a vidék fejlődésében, a szegregáció felszámolásában, mert  mint ahogy többször is elmondtam  a romaügynek felül kell írnia a pártok politikai érdekeit. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.)