Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha államtitkár úr expozéját valaki végighallgatta, esetleg olyan gondolatai támadhatnak, hogy alapvetően minden rendben van Magyarországon, szerinte jófelé mennek a dolgok, kisebb döccenők adódhatnak, és meg is találja azokat a külső körülményeket a különböző források tekintetében, mint amilyen a szankció vagy a fegyveres konfliktus, amelyek kétségkívül hatást gyakorolnak Magyarország életére. De a magyar bérkérdés azért annyira nehéz kérdés, mert egy rettenetesen rossz, alacsony bázisra rakódtak rá a kétségkívüli negatív hatások, és Magyarország Kormánya számos olyan kihívással találkozott, amit egyszerűen nem is tudott értelmezni, nemhogy kezelni.
Találkozott egy demográfiai vákuumhelyzettel, ahol a kétségkívül sok odacsoportosított forrás ellenére a legfontosabb mutatók tekintetében sajnos csak kozmetikai jellegű eredményeket tud felmutatni. Egy nagyon rossz, nagyon negatív 2010 előtti helyzetből egy gyenge átlagos helyzetbe sikerült visszajutnunk a demográfiai mutatószámok alapján. Azóta megtorpanás következett be, és egyáltalán a reprodukció vagy az önfenntartás lehetősége is távol van tőlünk. Sajnos, ehhez az elmúlt egy-két évben nem közeledtünk érdemben.
Ugyanilyen kihívásként jelent meg a kivándorlás spirálja, melynek tekintetében több százezer honfitársunk kényszerből, a magasabb bérek elérése érdekében el kellett hogy hagyja szülőföldjét, máshol próbál boldogulni. Államtitkár úr szavaiból engem először azok rettentettek meg, amelyek a migrációs mérleg állítólagos megfordulásáról szólnak, miközben mindannyian tudjuk azt, hogy számtalan honfitársunk, főleg az ingázók, főleg a kényszerből külföldön dolgozók nem tépik fel a vezetékeket, nem adják le a személyi igazolványukat. Itthon nagyon sokan be sem jelentik, hogy kényszerből, mondjuk, a volt devizahitelük átváltott forintterheit egy nyugat-európai vágóhídon realizált magasabb jövedelemből törlesztik. Tehát lehet készíteni ilyen irányú statisztikákat, nem biztos, hogy érdemes. Azt ugyanakkor látjuk, hogy Londonban, Németországban, Ausztriában mekkora magyar populáció milyen nehézségek közepette, egyébként bérszempontból pedig mennyivel előnyösebb helyzetben próbál boldogulni, de mégsem a szülőföldjén.
Harmadsorban pedig azt látjuk, hogy ahelyett, hogy egy motivációs programmal megpróbálnák minél több honfitársunkat hazahívni, elérni azt, hogy a szülőföldjükön boldogulhassanak, a vendégmunkások szervezett importja a harmadik óriási kihívás, amely minden régióbeli ország előtt megjelent, de Magyarország Kormánya nem látszik érdemi ellenerőt támasztani a Fülöp-szigeteki, az indonéz, a vietnámi és a mongol dolgozó tömegek elé, pedig a nemzeti konzultációja még a megélhetési jellegű bevándorlást utasította el, hozzáteszem: helyesen.
Azt látjuk ezenközben, hogy sokszor érték vádak a kormányt azt illetően, hogy két versenyelőnnyel próbál itt a régiós versenybe beszállni. Ezek közül az egyik a rettenetesen rossz magyar munkakörülmények rugalmas munkatörvénykönyve, a másik pedig a meglehetősen alacsony magyar bérek, és mind a két versenyfaktor tekintetében ez a kormány nem tudott érdemi előrelépést elérni, és sajnos tényleg ezzel akarnak versenyezni. Tényleg úgy képzelik el Magyarország jövőjét, hogy a működő tőke jöjjön ide azért, mert alacsonyak a bérek, és mert a magyar munkavállaló nagyon sok mindenre rákényszeríthető. És ha vendégmunkások tömege érkezik, akkor még ezt az alacsony bért is lejjebb lehet vinni, le lehet törni, illetve még rosszabb munkakörülmények kényszeríthetők a még itt lévő magyar honfitársainkra.
Összességében tehát a feladatok is láthatóak. A reálbérek tekintetében szeretnék annyi kiigazítást tenni, államtitkár úr, hogy ismereteim szerint hetedik hónapja csökkennek és csökken a fizetések értéke. Ezenközben pedig ami extra módon irritáló ezekben a hónapokban és főleg a válsághónapokban, az a családosokat, a gyermeket nevelőket sújtó extra, büntetőadó-jellegű terhek.
Az uniós rekorder 27 százalékos áfa a gyermeknevelési cikkeken is egy olyan helyzetet idézett elő, hogy egy átlagos, egy gyermeket nevelő honfitársunk már többet fizet be áfa formájában a költségvetésbe, mint amennyit onnan családi pótlék formájában alanyi jogon megkap. És ez egy szimbolikus fordulópont, amikor a gyermeket nevelő már többel támogatja a költségvetést, mint amennyit onnan alanyi jogon kap.
Ez egy tarthatatlan helyzet, tehát ha máshol nem, legalább a több gyermeket nevelők helyzetén könnyíteniük kellene ezekben az időkben is, az alapvető élelmiszerek, ezen belül a gyermeknevelési cikkek haladéktalan áfanullázásával.
Összességében elmondhatjuk, hogy mind a demográfiai, mind a nyugdíjjellegű kihívásokra megoldást csak egy normális béreket célzó koncepció adhat, ezért a Jobbik-Konzervatívok közössége korábban a béruniós kezdeményezését, most azt kibővítve a normális béreket célzó koncepcióját egyértelműen annak rendeli alá, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, hogy kényszerből ne kelljen senkinek elhagynia ezt az országot.
A kormány képviselői elé három utat tettünk le az asztalra, három megoldási csomópontot javasoltunk. Önmagában megfogható mindegyik és segítene a bérkérdésen, de ezen három megoldási javaslat közül eddig egyikkel kapcsolatban sem nemhogy nem tett semmit a kormány, nem osztotta meg az érdemi álláspontját sem.
Említettük azokat a multicégeket, amelyeknek az érdekében és a munkaerőéhsége érdekében szervezik a vendégmunkásimportot is. Ezekkel jellemzően stratégiai szerződéseket kötött a kormány, ugyanakkor átvizsgálva ezeket a stratégiai megállapodásokat egyikben sem találtunk olyan passzust, amely a magyar munkabérek legalább lassú közelítésére utalna az európai átlag felé.
(16.30)
És nem szeretnénk politikai sci-fi mezsgyéjére átevezni, legalább a termelékenység növekedése által megengedett módon szeretnénk a bérek növekedését is látni, de még ez sem következett be az utóbbi években; bizonyos országok tekintetében lassú távolodás következett be az ottani bérszínvonal és az itteni között.
Különösen hajmeresztő, akár még számomra is, hallgatni azokat a jóslatokat, amelyek arról szólnak, hogy 2030-ra esetleg utolérjük Ausztria színvonalát. Korábban, ugye, a „nyithatsz cukrászdát Bécsben” című, nagyon-nagyon irritáló, vérlázító kiszólásokkal szembesültünk, és a magyar polgárok több mint harminc éve egy ilyen összkormányzati átverés részesei, hiszen folyton jönnek olyan ígéretek, amelyek egy korábbi, baljós emlékű korszakból talán ismerősek lehetnek: most még húzzátok össze a nadrágszíjat, de majd később jobb lesz.
Ezzel szemben a Jobbik-Konzervatívok közössége egy aktív és bátor szembenézést javasol és megoldások keresését, nem pedig kifogások keresését. Az elsőt elmondtam: tárgyalják újra a multicégekkel a stratégiai szerződéseket, kössék ki a magyar bérek legalább lassú közelítését nem a luxemburgi, nem a német, hanem az európai átlaghoz.
Másodsorban: a magyar kkv-szektortól, szeretném leszögezni, nem követelünk extra terheket, nem kérünk semmifajta olyan erőfeszítést, hogy ők termeljék ki, mondjuk, a pár év alatt másfélszeresére emelt bérszínvonal költségeit, ehhez egy olyan alapra van szükség, amelybe becsatornázzuk a kohéziós forrásokat, a majdan felszabaduló uniós forrásokat. Ahhoz viszont, hogy ezek felszabaduljanak, egész másfajta kormányzati gazdaságpolitika, hozzáállás és retorika szükségeltetne. De mindenképpen egy olyan bérfejlesztési alap létrehozását javasoljuk, amelyhez a magyar kis és közepes méretű vállalkozások fordulhatnak, amely támogatja az ő bérfejlesztésüket, mert ne felejtsük el, hogy a magyar munkahelyek mintegy kétharmadát ők adják, ők cipelik a hátukon a nemzetgazdaságot, és minden nehézség közepette ők azok, akikre számíthatunk.
Harmadsorban: van a kormánynak cselekvési tere oly módon is, hogy nem kell várnia senkire, se külső erőtérre, se nemzetközi hatalmi pozícióharcok változására, az állami szférán belül egy bérfejlesztési koncepciót ugyanis bármikor elkezdhet a saját szakállára ez a kormány. És úgy látjuk, hogy a költségvetésben ennek a forrásai megvannak, adottak, mintegy ezermilliárdos nagyságrendű az a váratlanul bejött pluszáfabevétel, pluszadóbevétel, amellyel gazdálkodhat a kormány és amelyet akár bérfejlesztésre is fordíthatna, ha lenne ilyen irányú szándéka.
Összességében el kell hogy mondjuk, a demográfiai vákuummal szemben a már említett vendégmunkásimport nem jelenthet megoldást, és itt is három javaslatot tettünk le az asztalra annak érdekében, hogy konszolidálható és visszafordítható legyen a helyzet.
Követeljük azt, hogy csak olyan cég kaphasson vissza nem térítendő állami támogatást még egyszer mondom: a magyar adófizetők pénzéből , amely legalább 90 százalékban EGT-n belüli, jellemzően magyar állampolgárokat foglalkoztat. Nyilvánvaló, hogy a vendégmunkás-témakör nagyon sokáig velünk marad, de egy filozófiai alapvetés lehet az, hogy magyar emberek adóforintjaiból olyan munkahelyek létrehozását, megtartását támogassuk csak és kizárólag, amelyek magyar családokat gazdagítanak, és magyar családokat segítenek a szülőföldön való boldoguláshoz. Irreális és fenntarthatatlan, hogy egy ilyesfajta versenyelőnyt csak a vendégmunkásokat foglalkoztató multicégek kapjanak meg, a magyar kisvállalkozások pedig sem.
Másodsorban azt is követeljük, hogy egy munkáltató, ha a harmadik világból hozna vendégmunkást, ne csak azt igazolja előtte, hogy nem talált magyar dolgozót, hanem azt is, hogy nem tudta átképezni a már meglévő magyar munkaerejét, mert rettenetesen irritáló azt látnom, hogy akár a somogyországi kistelepüléseken is több száz filippínó vendégmunkás van ott, ahol egyébként munkaképes korú, de inaktív magyar lakosság is található a megyében, az ő ingyenes átképzésükre ugyanakkor nem fordít elég figyelmet a kormányzat.
Harmadsorban pedig azt javasoljuk, hogy ebben az esetben is a magyar munkakeresők legyenek az elsők Magyarországon, tehát legyen egy olyan, az ingyenes átképzéseket segítő alap, amely megvizsgálja azt a multicéget és azt a munkakört, ahova vendégmunkást akarnak hozni, és megvizsgálja, hogy ugyanarra a munkakörre vane a magyar inaktívak között olyan, aki ingyenesen és a megfelelő motivátorok igénybevételével átképezhető. Magyarországon tehát legyen a magyar munkavállaló, a magyar kisvállalkozás az első, és azt egészen biztosan elmondhatjuk, hogy a normális béreket célzó koncepció nélkül nem lehet a szülőföldön való boldogulást segíteni. Ha ezt nem valósítjuk meg, a kivándorlási spirál nem fog lassulni, a demográfiai vákuum nem fog csillapodni, és Magyarország mind gazdasági, mind nemzetstratégiai értelemben az elszigetelődés felé fog haladni, ezt pedig nem tűrhetjük el.
A magyar parlamentben álláspontom szerint nem ülhet olyan képviselő, aki csendben asszisztál ehhez a folyamathoz. Biztos vagyok benne, hogy mindenki javítani akar ezen a helyzeten, ennek viszont alapvetése és belépő kategóriája az imént ismertetett 3+3 javaslat elfogadása, de legalább annyi, hogy egy kormányzati álláspontot kapjunk arról, hogy miért kívánja későbbre tolni a magyar jövő szavatolását ez a kormány, miért nem fog hozzá a nemzeti sorskérdések kezeléséhez. Ameddig erre nem kapunk választ, addig nagyon nehéz komolyan venni a kormányzat sokszor ilyen-olyan statisztikai és termelési jelentéseit. Ahhoz, hogy komolyan vehető vitát tudjunk folytatni ezekről a kérdésekről, muszáj beszélnünk azokról a nemzeti sorskérdésekről, amelyek az utóbbi években fájó módon háttérbe szorultak. Ez a vitanap pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy végre kibogozzuk ezeket, és konstruktív, termékeny, de őszinte vitát folytassunk mindezekről. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)