DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió generációja vagyunk. Én ezt arra alapítom, hogy valamennyiünk életének meghatározó élménye a rendszerváltozás mellett, hogy hazánk az Európai Unióhoz csatlakozott. Az uniós csatlakozás és annak ígérete volt tehát az, ami meghatározta életünket: ha bárki is vagy, ha keményen dolgozol, ha nem vagy rest, ha a benned rejlő magyar akaraterőt beveted, akkor lehetsz valaki, kereshetsz tisztességesen, élhetsz nyugati életszínvonalon minden akadály nélkül. És ami a legfontosabb reményünk volt: ha nekem nem is sikerülne, biztos, hogy a gyermekeimnek már sikerülni fog. Talán sokunknak valóban ez volt a legfontosabb és ma is ez a legfontosabb, szóval, ha a gyermekeink is élhetnek szabadon és a képességeik alapján tisztességesen boldogulhatnak, akkor vagyunk boldogok.

Ki kell jelenteni, hogy ez a vágy, ez az álom, hogy lesz még a magyar bér nyugati színvonalú, hogy meg fogjuk tapasztalni azt az élményt, hogy tisztességes, becsületes munkáért tisztességes bért kapunk, szertefoszlott. Ki kell jelenteni tehát, hogy az egymást váltó kormányok  ebben a jelenlegi fideszes kormány a 17 évével  nem tudták beteljesíteni a rendszerváltásban gyökerező, az uniós csatlakozással kiteljesedő magyar vágyat, a vágyat, hogy egy normális országban normális bért lehessen keresni.

Igen, beszélni kell arról a 17 évről, amikor Orbán Viktor volt Magyarország miniszerelnöke, az elmúlt 30 év magyar dolgozói vesszőfutásáról, ami az alacsony bérekben nyilvánult meg. Emlékezetes pillanata a kormányzásnak, amikor a kormányfő magyar-arab üzletemberek előtt, politikusok és diplomaták társaságában Magyarország előnyei közé sorolta annak földrajzi elhelyezkedését, a fejlett logisztikai hálózatot, a jól kiépített autópályákat és a minőségéhez képest meglepően olcsó munkaerőt, valamint azt, hogy a munka törvénykönyve rendkívül rugalmas. Amire minden dolgozó magyar hátrányként tekint, a miniszterelnök a magyar dolgozók kihasználása mellé felsorakoztatott előnyként tekint. Ez az éles szembenállás azóta is megmaradt, és hazánk valójában a jól képzett, de alulfizetett dolgozók országa.

És aggasztó a jelenlegi kormány politikája is, hogy mit gondol a magyar jövőről, a dolgozók jövőjéről és béréről, ugyanis két üzenettel rendelkezik. Az egyik: az akkugyárak és a vendégmunkások víziója az ország fő útja, ahol az olcsón foglalkoztatott keleti vendégmunkások kiszorítják a dolgozókat és alacsonyan tartják, ha úgy tetszik, alullicitálják a magyar dolgozók bérét, így a felzárkózás esélye is vakvágányra jut. A másik aggasztó üzenet: a jelenlegi miniszterelnök valójában ki akarja vezetni hazánkat a biztonságunkat jelentő európai közösségből (Dömötör Csaba: Ó!), mert mi másért fordulna szembe az európai közösséggel, mi másért kockáztatja a pedagógusok béremelését, miért vívja ki látványosan Putyin-pártiságával a szövetségeseink rosszallását, és mi másért barátkozik a hozzá hasonszőrű vezetőkkel?

Látni kell, hogy a kormányzati gépezet készen áll arra, hogy meglépje, hogy hazánkat legkésőbb 2030-ban rávezesse az Unióból való kilépés útjára: a jogrendszer készen áll, a hangulat épül, a magántőkealapok bespájzolták az uniós és állami forrásokat, ha úgy tetszik, a fiúk készen állnak a kilépésre, eltökéltek, hogy ismét a történelem vesztes oldalára állítsák hazánkat. És ne felejtsük el, amit a kormányfő az új generációval kapcsolatban mondott: 2060-ig tervez, de elfelejtette mondani, hogy mindezt az Unión kívül.

(16.40)

Hiába tagadják a szándékukat itt, vagy ott, mi tudjuk, hogy ha levágják az öszvér fülét, attól még nem lesz belőle ló. Ki kell mondani, hogy a jelenlegi fideszes kormány víziója a magyar emberekről, hogy olcsón dolgozzanak kevés munkajogi lehetőséggel, önérzetüktől, önbecsülésüktől megfosztva. Ne felejtsük el, 2060-ig ezt az ígéretet kínálják az embereknek, és úgy tűnik, jó úton is halad minden ebben az irányban.

Nem csoda ezek után, hogy a 11 milliós luxusórában pózoló Parragh László iparkamarai elnök úgy nyilatkozott a minap, nem szeretné kipróbálni, milyen tanárként 300 ezer forintból megélni. De emlékezzünk arra is, amikor a mostani köztársasági elnök, Novák Katalin azt írta: „Én hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből.”

De a helyzet persze még ennél is súlyosabb, ugyanis a munkabérunió helyett valami mégis megvalósult, ez pedig az árak uniója, ugyanis a nyugati bér helyett már nyugati árakon vásárolhatnak a magyarok. Sőt, az elmúlt hónapok katasztrofális kormányzati gazdaságpolitikája miatt már ott tartunk, hogy hazánkban drágultak leggyorsabban és legnagyobb mértékben az élelmiszerek, az általános áremelkedés Európa-rekorder. Európa-rekorder az áfa, és emellé Európa egyik legszerényebb bére jár, ami a magyaroknak minden hónapban jut.

Világosan látszik, hogy a hazai kommunista stílusú ársapkás gazdálkodás megbukott, sőt a hozott intézkedések zöme valójában növelte az inflációt, hiánygazdaságot okozott, és emiatt szegényednek el az emberek. Az emberek dühösek, a pocsék bér pedig felemészti a nem normális orbáni inflációt. Sokan úgy gondolják persze, hogy jól van ez így. Így azzal vigasztalják magukat, hogy amit elveszítettünk a tűzben, még meglelhetjük a hamuban. De tévednek, a drágaság nem tágít, az éveket pedig, amiket az alacsony béren tengődve a magas árak mellett töltöttünk, nem adja vissza senki, sem a kastélyok tulajdonosai, sem a „jótét lélek, nemzeti pénztáros” Lőrinc.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy területről röviden is beszéljek, ez az egészségügy kérdése! A rendszerváltás utáni évek egyik legnagyobb lemaradását az egészségügy és a szociális szféra tudta magáénak. Sokáig kellett abban konszenzust keresni, hogy végre elindulhassanak a bérek és felzárkózzanak az egészségügyi téren. Annak örülni kell, hogy az egészségügyi dolgozók közül az orvosok már eljutottak oda, hogy tisztességes bérért tudnak dolgozni, és hogyha nem is európai bérszínvonalon, de ahhoz közelítő bérekért dolgoznak. De bőségesen akad tennivalónk az egészségügy mindennapi dolgozóinál, azoknál, akik a magyar betegágyak mellett állnak, azoknál, akik az egészségügyet fenntartják, akik a technikai feltételeket biztosítják. Az ő számukra ebben az évben még csak egy olyan béremelés jön, amely az általános inflációt sem éri el, és azt sem visszamenőleg kapják meg. Így hát világosan látszik, hogy ezen a téren Magyarországnak konszenzusosan rendkívül sok előrelépésre van szüksége.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik-Konzervatívok hisz egy robusztus, jól finanszírozott állami egészségügyben, és ehhez az szükséges, hogy a hazai egészségügyi béreket növelni lehessen, ehhez pedig az Európai Közösség támogatására van szükségünk és arra a biztonságra, amit az Európai Közösség adhat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Életünk meghatározó pillanata volt tehát az uniós csatlakozás. Életünk meghatározó élménye maradt azonban, hogy mind ez idáig nem voltunk képesek, semelyik politikai erő nem tudta megvalósítani azt az ígéretet, hogy tisztességes munkáért tisztességes fizetést kapjanak a magyarok, hogy a nyugati árakat érjük utol, a magyar bérek érjék utol azokat az árakat, amelyekkel szembesültek. Az nem normális, hogyha ráadásul az országon belül valakinek Szabolcsból Szombathelyre kell mennie, és az sem normális, hogyha ezért családok szakadnak szét.

A normális Magyarország vízióját, a tisztességes bérfelzárkóztatást az Európai Unióban is és hazánkban is a Jobbik-Konzervatívok képviselik. Azt szokták mondani egy nagyon egyszerű kérdésre, amely a bérfelzárkóztatással kapcsolatos, hogy csak tudni kell elsütni a pisztolyt, az nem nagy tudomány. A rajt most van, tisztelt képviselőtársaim. Egy normális Magyarországért, normális bérekért pedig jobboldali ellenzékiként azt kívánjuk, hogy bátran, tisztességesen és értelmes vitával fogalmazzuk meg a követeléseinket, és tegyünk a magyar bér felzárkóztatásáért. Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)