NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Pedig meghallgattam volna a jobbikos, DK-s képviselő úr gondolatait a költségvetési vitában. (Z Kárpát Dániel: Maradjunk csak a DK-nál!) Az elmúlt pár órában, tisztelt képviselőtársaim itt a baloldalon, önök rendre kisebbítik a súlyát, megpróbálják eltagadni, és megpróbálják egy kicsit lefele játszani azt a témát, hogy háború van a szomszédságunkban, hogy nem ugyanaz a helyzet, mint volt négy-öt-hat-hét évvel ezelőtt, hogy háború van, hogy arra szankciós válasz született amely szerintünk elhibázott , hogy az európai gazdaság recesszióba kényszerülhet, hogy folyamatosan olyan intő jelek vannak szerte körülöttünk az európai gazdaságból, amelyek nyilvánvalóan nem ugyanazt a testtartást teszik lehetővé, és nem ugyanazt a testtartást helyes felvenni, mint a pénzbőség éveiben a magas gazdasági növekedésnél. Hiszen 7,2 százalékos gazdasági növekedést is elértünk egy pandémia utáni helyzetben, a magyar gazdaság ütésálló képessége nem is lehet a vita tárgya.
Örülnék, ha ebben a vitában önök a tények alapján, a számok alapján vennének részt, nem pedig az érzéseiket és a kormány elleni érzéseiket hoznák ide minduntalan, hiszen a költségvetés számokból áll, és igenis, a védelmi költségvetésben tényadatok vannak leírva. Egy védelmi költségvetésben is a rengeteg kulcsfontosságú területre több pénz jut nemcsak 2010-hez képest, amikor önök csődbe vitték az országot, hanem 2023-hoz képest is.
Szabó Timeának akartam reagálni, hiszen Óbudáról és Békásmegyerről is beszélt. Ők bezárták a 24 órás felnőttorvosi ügyeleti szolgálatot. Kérdezném, hogy mikor nyitja újra az önkormányzat. Ők megszüntették, nem csináltak semmit a gyermekszakrendelővel, hiszen az Egészséges Budapest programban a kormány megfinanszírozta a gyermekszakrendelő épületét, csak képtelenek felszerelni, és nem indítják el. Folyamatosan a zöldek nevében fákat vágnak ki, folyamatosan rontják Óbuda levegőjét, folyamatosan nehézzé teszik és adókkal sújtják az ott élő embereket. Én arra kérem őt, hogy inkább ezekre válaszoljon. Köszönöm szépen.