BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy messzebbről kezdjem a 2024. évi költségvetésitörvény-javaslat vitájához a hozzászólásomat, mert annak fényében talán minden világosabb lesz mindannyiunk számára, mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők számára.

2019 nyarán ilyentájt fogadtuk el a 2020. esztendő költségvetésitörvény-javaslatát; azzal a reménnyel mentünk neki mind a vitának, mind a 2020-as esztendőnek, hogy a gazdasági növekedésében, a polgárok gyarapodásában, az ország növekedésében nagyon-nagyon gazdag esztendő előtt állunk, tehát 2019-ben így fordultunk neki 2020-nak. Bíztunk benne, hogy a felzárkózás újabb sikeres évét készítettük elő azzal a törvényjavaslattal. Csökkenő államadósságra, alacsony költségvetési hiányra, gyors, az EU átlagánál nagyobb gazdasági növekedésre, alacsony inflációra, alacsony kamatokra készültünk; magyarán, egy békés új esztendőre készítettük a költségvetést 2019 nyarán. Most tudjuk már, hogy az utolsó békeév volt 2019 minden szempontból; ma már talán mindenki tudja, hogy ez így igaz.

2020. január-március között a világ a tetejére fordult velünk is, minden másképp látszott attól kezdve. Ránk tört, ránk szabadították a Covid-19-es járványt, amely minden álmunkat, célunkat porba döntötte. Minden ország, amelyiket a fertőzések elértek, a hullámok elértek, gyakorlatilag ugyanolyan gondokkal küzdött éveken keresztül, mint Magyarország.

Vészterhes hónapok jöttek, talán emlékeznek rá. És ezt a vitát nem is akarom megnyitni, bár itt mind a DK elnöke, mind képviselőtársaim a keddi napon belementek a Covidba is. Szerencséjük, hogy csak a vita szintjén mentek bele, de tudjuk jól mindannyian, hogy az oltásellenesség, illetve a Covid vagy túl-, vagy alulértékelése, amit az ellenzéki képviselők részéről számtalanszor láttunk, sok-sok embernek okozott akár végzetes kimerülést és akár halált is. Két éven keresztül menekültünk a fél világgal együtt, mentünk előre: hova? Talán a semmibe?

Sosem felejtjük el, hogy a Covid évei 10 000 milliárd forintos nagyságrendben ütöttek léket a gazdaságunkon, a költségvetésen, a magyar családokon; az egészség- és az oktatásügyre végzetesnek tűnő csapást mért.

A 2021. évi vitában már látszott a pandémia vége  hiszen addig tényleg csak menekültünk előre, és nem tudtuk, hogy amit teszünk, annak egyáltalán lesze valamikor is értelme, csak menekültünk előre , a pandémia vége közelebbnek látszott, hisz mind az átoltási ráták, mind pedig a vírusjárvány lecsendesedése láthatólag könnyebbé tette az ország helyzetét. Arra készültünk, hogy a gazdaság 2021. évi visszapattanása, majd a rendkívüli növekedése reményt ad arra, hogy gazdagabb évek elé fogunk nézni; így készültünk 2021 nyarán a 2022-es költségvetési esztendőre. Bár abban a vitában én nem tudtam részt venni, mert akkor éppen intenzív osztályon feküdtem sajnos.

2022. február 24e viszont újabb fordulópont lett az életünkben, ami szintén mindent átírt, mindent megváltoztatott; a jövőnket változtatta meg, és lehet, hogy végzetesen vagy végletesen, hiszen ma már látjuk, hogy az a vérontás, ami ott kezdődött valahol Ukrajna földjén, az nemcsak a háború frontjain, hanem a gazdaságban és a pénzügyi rendszerekben is óriási vérontást okozott, és a mai napig okoz. Talán erről érdemes beszélni, de mindig elfelejtjük, mert így érkeztünk el a mai vitánkhoz is.

Azért is mondtam el az előtörténeteket a 2019-es esztendőtől kezdve napjainkig, hogy lássuk azért az előzményeket; lássuk, hogy milyen jó volt békében élni, milyen jó volt gyarapodásban vitatkozni egymással, hogy mire adjunk többet Csepelnek vagy Kiskunhalasnak, vagy bárki másnak, hogy jobban élvezzék az ott élő honfitársaink mind a komfortjukat, mind az életüket. A gyarapodást jó volt menedzselni, jó volt átértékelni minden korábbi döntést; és láthattuk, hogy volt értelme a pozitív és jó döntéseknek, és kevés konfliktust kellett felvállalni a politika működtetéséhez.

Innét és ebből az újraértékelésből kell néznünk a vitánkat, és ezért érdemes a 2024. évi jövőt is megnézni. Bár igaza van Szabó Szabolcs képviselő úrnak, hogy ezt a törvényt lehet, hogy kár meghoznunk  képletesen mondom, tisztelt államtitkár úr , mert tényleg nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Senki nem tudja megmondani, mert gondolom, Banai államtitkár úrnak nincsen egy gömb bent a szobájában, és a kollégái nem tudják megnézni, mit vetít ki az oldalára a jövőtudó szellem belőle, de azt tudjuk, hogy bármi megtörténhet. Az infláció, a forint/euró árfolyam, a gazdasági növekedés mértéke, ezek mind-mind többtényezősek, és akár olyan negatív tényezők is lehetnek, amik teljesen felforgathatják a költségvetési törvény jövőjét. De önmagában nemcsak ettől félek, hanem attól, hogy megértjüke, önök és mi megértjüke, hogy ha kell, akkor hozzányúlunk, hogy ha kell, akkor a veszélyforrásokat lecsökkentjük, és nem félünk attól, hogy életbe léptessünk olyan intézkedéseket, amelyek az ország jövőjét és a megmentését is szolgálják, mert erre is készült ez a költségvetés.

Tényleg nem tudjuk, hogy mi fog történni holnap, holnapután, de éppen azért, mert tudjuk, hogy létezik a kvóta a Pénzügyminisztériumban, ahol kiváló szakemberek dolgoznak és terveznek, biztos vagyok abban, hogy az általuk elképzelhető legrosszabb forgatókönyv alapján készítették elő ezt a következő évi, ’24. évi költségvetésitörvény-javaslatot.

Engedjék meg, pár szóval  ha már mindenki felhozta, hogy mit szeretne a választókerületének, vagy mit gondol a saját vagy a kedvenc térsége jövőjéről  azért azt elmondhatjuk, hogy a költségvetésitörvény-javaslatban nem álltak le az ország és az önkormányzatok, illetve a vállalkozások fejlesztési lehetőségei, hiszen tartalmaz ezermilliárdos nagyságrendben forrásokat, amik igaz, hogy nincsenek még itt, de ebben kell az összefogás az önök részéről, mert nem bennünket büntetnek azzal, hogy nem engedik Magyarországra az európai uniós forrásokat, hanem az egész ország szenvedi majd ezt el, hiszen nekünk kell azokat a forrásokat… Egyébként mi küldjük ki a pénzek nagy részét, mi engedjük át a nagy részét, és csak olyan célokra adják vissza, amit a Bizottság, illetve az európai vezetők szeretnének látni az ország gazdasági életében és a fejlesztéseiben, de akkor is, nekünk ezek a pénzek azért hiányoznak, bár az európai fejlesztésekről az ellenzékiek mindig a lopásra gondolnak, hogy itt mindent, de mindent ellopnak, ezt mondogatják; és mélyen hat a magyar társadalomra, az tény és való, hogy az európai pénzeket mind ellopják a fideszesek.

Csak jelzem, hogy több mint 400 ezer olyan vállalkozás, nyertes van az elmúlt években, akik európai uniós forrásokat is felhasználtak a fejlesztéseikhez, és ha ők is mindent elloptak, akkor nem tudom, miből van az a rengeteg gyarapodó gazdaság, üzem, gyáregység; vagy akár a földeken dolgozó gazdák meg az ország önkormányzatai rengeteg, soha nem látott mértékű fejlesztést folytattak le. Itt jegyzem meg, hogy egyébként tény és való, hogy az egészségügy, az oktatásügy mindig rászorul a fejlesztési forrásokra, mindig rászorul arra, hogy segítsük, illetve létkérdés a segítség, de csak jelzem, hogy messze, Budapesttől nagyon messze a választókerületem településeinek zömében az összes iskolát, intézményt felújítottuk. Tömegével épültek újjá az óvodáink, épültek újra, és új bölcsődék is; ami korábban, még a megelőző baloldali kormányok alatt nem történt meg, az megtörtént.

Utak százkilométereit építettük ott, ahol a megelőző 30 évben soha nem volt útépítés. Ma mindenki, aki nem jutott hozzá új aszfaltozású utakhoz, persze, jogosan kéri számon rajtunk, hogy az ő útjai miért nem épültek meg. Nálunk az iskolarendszer  van itt a teremben olyan, aki onnan származik, talán tudják, olvassák vagy látják  és az egészségügyi intézmények zöme tényleg felújításra került, műszerekkel felszereltük újra, tehát rengeteg pénzt öltünk bele és nemcsak európai uniós forrásból, hanem zömében már hazai forrásból. Tehát nem történt meg az, amit jósoltak éveken keresztül; az ország nem egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, persze, de nem a világ legrosszabb helye, amit állandóan hallgatnunk kell az ellenzéki megszólalóktól itthon, és akár az európai államokban vagy a tengerentúlon.

Azt is tudjuk, hogy ebben a költségvetésben számunkra benne van az, hogy tovább fognak fejlődni a települések. Nem olyan mértékben, mint az elmúlt két-három-hét esztendőben, mert tény és való, hogy amikor az embert szorítja a nadrágszíj, akkor ott is meghúzza, ahol nem szeretné, de éppen ezért, hogy ne álljon le semmi, ne álljon le az élet akár a falvakban, akár a kisvárosokban, rengeteg fejlesztést fogunk akár utak, akár intézmények révén odavinni a térségeinkbe, a településeinkre, hiszen másképp nem lehet őket fenntartani, nem lehet marasztalni az ott élőket, hogy itt még lehet élni és érdemes lesz maradni.

(9.00)

Jövőre elkészül az oly fontos, a Délvidék számára rendkívül fontos  sőt még a határon túlra is nagyon fontossá fog válni  M9-es autóút kiviteli terve az 54-es, 51-es út közötti összekötéssel, és akkor le tudja folytatni az Építési Minisztérium a feltételes közbeszerzési eljárását, és talán már akár a jövő év második felében  hogyha, mondjuk, Banai államtitkár úr is engedélyezi  elindulhat a fejlesztés, egy autóút építése, ami össze tudná kötni Dunántúlt és Bács-Kiskun megye déli részét Csongrád-Csanád megyével és a Vajdasággal, hiszen ez egy nagyon komoly, kiemelt célunk. Folyik közben az M9-es, 54-es 51-es út közötti összekötések tervezése, ami azzal kecsegtet, hogy akár a ’25-ös, ’26-os évben valamikor elindulhat ennek az építése.

Nagyon fontos üzenni haza, már mindenki megtette, hadd tegyem meg én is záró gondolatként. Rengeteg fejlesztési tervünk készült el vagy készül, a tervezés lassulása miatt sajnos csak ebben az évben, de végre ki tudjuk írni a Kiskunhalasi Csipke Gyógyfürdő fejlesztését, ami nekünk egy olyan fontos beruházás, mint egy idősek otthona Csepelen, ami nélkül a térség gazdasága nem tudna egy másik lábra is állni, jelesül a turizmusra. Az engedélyezési tervei most már végfázisba kerültek, és az év második felében ki tudják írni a feltételes közbeszerzési eljárást, és 2024 közepe, vége felé akár már az építés is elindulhat, amit nagyon várnak a térség nemcsak a halasi, hanem a többi  22 településeinek polgárai. Tehát ez a költségvetés amellett, hogy vészhelyzetben készült, a megelőző évek is szinte vészkorszakszerűek voltak, most a kifejezés, lehet, hogy kicsit nem idevaló, akkor inkább mondjuk úgy, hogy tényleg háborús helyzetben készült. Ezért tekintettel arra, hogy senki nem látja sem a háború, sem az inflációs időszak, sem a bármilyen rossz döntéseket Brüsszeltől vagy tőlünk vagy bárkitől, hogy mit hoz még, és ha előbb-utóbb kitörne a fegyverszünet és a béke, akkor ez az energiaválság, ami egyébként mindannyiunkat rendkívüli módon érintett… És nagyon fontos látniuk, hogy nagyon drága gázzal vannak feltöltve az európai és a hazai tározók, ezeket nem fogyasztottuk el, mert kedvező időjárás volt a télen, és ennek még isszuk majd a levét ebben az évben, hiszen hiába olcsó ma a világpiacon ez az energiahordozó, nem valószínű, hogy be tudjuk oda tárolni, ahol nincs már hely.

Úgyhogy ez a költségvetés  tisztelt államtitkár úr, a munkájukat ismerjük régóta  nagy munkát takar, tény és való, hogy vitára ad okot bőségesen, még mi is bele tudnánk kötni, ha annyira szeretnénk, de nem akarunk, hiszen az ország ma nem arra készül, hogy itt egy békés idő lesz. Ezért nem akarjuk szítani a hangulatot, hanem abban vagyunk érdekeltek, hogy valahogy lendítsük át ezen a rendkívül nehéznek tűnő ’24. évi költségvetési időszakon és az ország minden lakójának, polgárának az életében meghatározó esztendőn, mind a költségvetés, mind az ország szekerét húzzuk ki közösen a bajból. Magyarán, én a konszolidációt látom ebben a költségvetésben, és én a ’25-ös évre készülök a lelkem mélyén, amikor talán, ha az esze megjön a háborúzó feleknek Nyugaton és Keleten, akkor előbb-utóbb talán a háború ködéből a béke fényességébe bejutva lesz újra olyan életlehetőségünk, amiben olyan vitákat lehet lefolytatni, aminek lesz alapja, lesz idősek otthona, lesz gyógyfürdő, lesz autópálya, lesz minden, amit szeretnénk. Időközben még hátha a világ csodájának csodájára megérkezhetnek az európai uniós források, aminek a nagy részét mi magyarok dobjuk össze. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és a munkájukat, és köszönjük, államtitkár úr. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)