KANÁSZ-NAGY MÁTÉ (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azt gondolom, hogy ennek a költségvetésnek a legnagyobb vesztese az ember, és ez az igazságtalanság költségvetése.

Úgy látom, hogy ön előtt vannak a költségvetési kötetek, a részletesen kidolgozott számok; ezek gyakorlatilag egy neoliberális gazdaság- és társadalompolitika mintapéldányai, mintakötetei. Én azt gondolom, hogy későbbi korok kutatói ezekre az ön előtt lévő fejezetekre, könyvekre hivatkozni fognak, mint egy régen elfeledett korszak téves irányaira és zsákutcás irányaira.

Azért mondom ezt, mert abból kell kiindulnunk, hogy milyen a jelenlegi helyzet. Egy válságos helyzetben vagyunk; jelenleg válság van, és nem pusztán az energiaválság és a klímaválság korszakát és időszakát éljük, hanem a putyini agresszió miatt egy háborús válság kellős közepén vagyunk, és annak a bérválságnak és annak az inflációs válságnak a következményeit is, ami a kormány elhibázott gazdasági és költségvetési politikájának következménye, azt gondolom, hogy mindenki a saját bőrén érzi.

A kulcskérdés az az, hogy hogyan próbálja a kormány kezelni ezt a válságot, és a különböző társadalmi és gazdasági szereplők hogyan viselik ennek a válságnak a terheit, illetve hogyan próbálják ezt enyhíteni. Ebből a szempontból mi az LMP részéről azt látjuk, és azért mondjuk, hogy igazságtalan ez a költségvetés, mert akik most is nagyon komoly terheket viselnek, komoly bajban vannak, komoly nehézséggel néznek szembe, az infláció hatásait viselik, azokon nem segít ez a költségvetés, akik viszont vagyonosak, tehetősek, magas jövedelmük van  itt elsősorban nagyvállalkozásokra, multinacionális vállalkozásokra gondolok , azoknak pont hogy enyhítik a terheit, és pont hogy plusz költségvetési támogatásokkal próbálják őket segíteni. Ez egy egyenlőtlen, még inkább egyenlőtlen helyzetet idéz elő, és ezért mondom, hogy ez a költségvetés az igazságtalanság költségvetése. Nagyon egyszerűen összefoglalva: aki szegény, az még szegényebb lesz jövőre; aki pedig gazdag, az még gazdagabb lesz 2023-ban, illetve ’24-ben.

Ha megnézzük, és most szakpolitikai területenként mennék végig, kezdjük a szociális szektorral: a szociális szektornak pont hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésében, a szegénység enyhítésében van kulcsszerepe, de ennél jóval szélesebb körű szolgáltatásokat, ellátásokat nyújt. A társadalmi összetartozást és az integrációt szolgálja; egy erős, fenntartható és fejlődő társadalomnak lehetne az egyik legfontosabb szakpolitikája.

Dunai Mónika képviselő asszony hivatkozott rá, hogy a kormány sokkal többet költ ezekre az ellátásokra, mint az elmúlt években, évtizedekben. Ez sajnos nem igaz, a KSH méri ezeket a kiadásokat. Itt a szociális védelmi kiadásokra kell hivatkoznunk: ez mutatja legátfogóbban azokat a szociálpolitikai, illetve társadalompolitikai kiadásokat, amiket a magyar állam például öregség, betegség, rokkantság esetén, fogyatékossággal élőknek biztosít, munkanélkülieknek biztosít, szegénységben élőknek biztosít, a lakhatási támogatások, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi támogatások sorolhatók ide.

Azt látjuk, hogy ebből a szempontból GDP-arányosan 16-17 százalék körül állunk, tehát a magyar GDP 16-17 százalékát fordítjuk gyakorlatilag az emberre, a családokra, a társadalmi közösségekre. Hát, ez az arány egyébként 2009-ben volt a legmagasabb, akkor a 22 százalékot is meghaladta; pont a gazdasági világválság kellős közepén, amikor az begyűrűzött Magyarországra, akkor költöttünk 22 százalékot ezekre az ellátásokra. Az is nagyon kevés volt egyébként, és akkor is bőven le voltunk maradva az európai uniós átlagtól, és bőven le voltunk maradva ahhoz a szinthez képest, amire szükség lett volna, hogy a magyar társadalmi problémákat enyhítsük, de ehhez a szinthez képest is visszaléptünk.

(11.00)

Lehet, hogy van az adott szektorokon belül egy szerkezeti átcsoportosítás és elmozdulás, de ez sem feltétlenül a társadalmi igazságosságot szolgálja abban az esetben, ha tehetősebbekhez, magasabb jövedelemmel, vagyonnal rendelkező családokhoz csoportosítunk át forrásokat a szegényebb családok rovására. Tehát ez itt a fő probléma, hogy az ő rovásukra történik átcsoportosítás. Márpedig akkor, amikor valóban a magyar kormány 2008 óta nem emeli a családi pótlék összegét, akkor gyakorlatilag egy átcsoportosítást valósít meg, hiszen a családi pótlék reálértéke folyamatosan zuhan, más ellátások értékei pedig lehet, hogy nőnek, vagy adott esetben szinten vannak, de itt a fő probléma, hogy a mindenkihez eljutó családi pótlék összege nem nő.

Ha megnézzük a szociális kiadásokat  és erre néhány példát hoztam , ott van például az étkeztetések normatívája, ami csupán 9 százalékkal nő. Ott van a falugondnoki normatíva, ami 9 százalékkal nő, vagy az idősek otthonápolási normatívája, ami csupán 10 százalékkal. Hát, ezekkel az a probléma, hogy ezek bőven-bőven infláció alatti növelések. Tehát, bár nominálisan itt nőnek a kiadások, de ha az elmúlt évek inflációját, az idei év inflációját…  hát, ha 25 százalékos reálinflációt nézünk, ugye, az étkeztetés normatívája esetén 40 százalékos az élelmiszer-infláció, de mégis ezt csupán 9 százalékos emeléssel akarják kompenzálni önkormányzatok esetében, települések esetében, akik ilyen szolgáltatásokat nyújtanak. Ez azzal jár, hogy ezek a szolgáltatások még nehezebb helyzetbe kerülnek, ezeknek a szolgáltatásoknak a biztosítása települések, önkormányzatok részéről még inkább ellehetetlenül. Ez egy reálérték-csökkenés, ez egy rosszabb helyzetbe kerülés még az idei évhez képest is.

Ami az egyik legsúlyosabb, hogy amíg az egészségügyben történt béremelés, vagy történik béremelés, amíg a pedagógusok esetében nem történik béremelés, bár beszélnek róla, hogy valóban kellene béremelés, ott, ugye, az Unióra mutatnak, addig a szociális dolgozók vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen ott béremelésről sincs szó, legalábbis semmilyen érdemi béremelésről sincs szó. Ők, ugye, a közalkalmazotti bértáblában ragadtak benne, ami szintén, most már lassan évtizedes távlatban be lett fagyasztva, és ennek a bértáblának a 98 százalékát lefedi a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Itt idéznem kell a KSH-t, átlagkeresetekről beszélünk; azt mondja a KSH: „Most először fordult elő, hogy egy ágazatban egymillió forint fölé ugorjon a bruttó átlagkereset, a pénzügyben és a biztosításban dolgozóknál 1 millió 32 ezer forint az átlag. A legrosszabbul a szociális ellátás fizet, ott 303 ezer forint a havi bruttó átlagkereset.”  vagyis a harmadát sem éri el. Ugye, ezt érdemes összevetni a magyar átlagkeresettel, ami bruttó 500 ezer forint, a szociális ágazatban ez 300 ezer forint.

Tehát, hogy lehet az, hogy valakinek a munkája 1 millió forintot ér, de a szociális dolgozóknak a munkája a magyar államnak alig ér 300 ezer forintot? Tehát bruttó 300 ezer forintból ma Magyarországon hogyan lehet megélni, és hogyan lehet ezektől az emberektől elvárni, hogy tisztességesen ellássák a munkájukat, és pont hogy családoknak, gyerekeknek, rászorultaknak segítsenek? Hogy tud segíteni az a segítő, aki lassan szintén segítségre szorul, mert a magyar állam nem biztosítja számára a tisztességes kereseteket? Tehát a szociális ágazatban az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a szociális dolgozókat nem becsülik meg, az ő fizetésüket nem emelik, és továbbra sem hajlandóak arra, hogy azt az 500 ezer forintot biztosítsák a számukra, amit a Covid alatt az egészségügyben dolgozók nagyon helyesen megkaptak, de a szociális ágazat munkavállalói, akik szintén részt vettek a védekezésben, szintén helytálltak, az ő számukra ezt elfelejtették mind a mai napig biztosítani.

Magyarországon a szociális válság része, hogy gondoskodási válság is van. Nagyon sokan vannak, akikről nem gondoskodnak, de erre szükségük lenne, és nagyon sokan vannak azok is, akik másokról gondoskodnak, de az ő gondoskodásukat nem fizetik meg, és itt például az ápolási díjról, a gondozási díjról beszélek, aminek az összegét a minimálbér szintjére kellene felemelni. Egyébként volt olyan időszak, amikor még a fideszes képviselők is beterjesztettek arra vonatkozó javaslatot, hogy az ápolási díj összege érje el a minimálbér szintjét. Úgy látszik, hogy korábbi önmagukkal nem értenek egyet, ugyanis ez a költségvetés sem tartalmazza ezt az emelést. Én azt gondolom, hogy a gondozás, az ápolás munka, az egy nagyon-nagyon fontos társadalmi munka, amit a magyar államnak  mivel munka  a minimálbér összegével, legalább a minimálbér összegével kellene biztosítani. Ez, ugye, a bruttó 200 ezer forintot meghaladná a jelenlegi 40-60-80 ezer forintos ápolásidíj-összegekkel, ami körülbelül a harmadát, negyedét éri el a minimálbér összegének.

Ha beszélünk gondoskodásról, beszéljünk a gyermekekről, a gyermekvédelemről és a gyermekjóllétről. Itt a kormánypártok arról beszélnek, hogy egy gyermekvédelmi javaslattal fognak előjönni. Én azt gondolom, hogyha gyermekvédelemről és gyermekjólétről beszélünk, akkor ellátásokról, támogatásokról, a munkavállalók megbecsüléséről, akik a gyermekvédelmi rendszerben dolgoznak, a gyermekvédelmi intézmények normatívájának az emeléséről mindenképpen beszélnünk kéne. Ugyanakkor még úgy nyilatkoztak korábban, hogy ez a gyermekvédelmi javaslat konfliktusos lesz, ez vitákat fog kiváltani. Hát, én azt gondolom, hogy ha források emelésében gondolkoznának, akkor az nem váltana ki vitákat: mindenki egyetértene abban, hogy szükség van ezen források emelésére. Ez a korábbi kijelentés és a jelenlegi költségvetés, beterjesztett költségvetés azonban bizonyítja, hogy nem a források emelésében gondolkoznak, ugyanis a költségvetés a gyermekvédelem és a gyermekjólét területén nem tartalmaz érdemi emeléseket. Márpedig azt gondolom, hogy az intézményi normatívák emelése nélkül, a gyermekvédelmi ágazatban dolgozók bérének érdemi emelése nélkül nem lehet a gyermekvédelem erősítéséről beszélni, ez pénzkérdés is, ez pénz nélkül nem fog menni, és ebből a szempontból ez a költségvetés szintén nem tartalmaz előrelépést.

Ha a szociális ágazatnál akarok még maradni, akkor az energiaszegénységről mindenképpen beszélnék. Hivatkoznak itt a rezsicsökkentésre, illetve a csökkentett rezsicsökkentésre, ami továbbra is egy ilyen csökkentett formában valósul meg. Ezzel, ugye, a különböző zöldszempontokon túl azért nagyon súlyos probléma volt az elmúlt évtizedben is, hogy nem érte el a legszegényebb helyzetben élőket, nem érte el azokat, akik energiaszegénységben élnek. Ők azért élnek energiaszegénységben, mert például a különböző energiaszolgáltatók vagy közművek eddig sem értek el hozzájuk, tehát nem részesülhettek a rezsicsökkentésben. Itt több tízezer olyan családról beszélünk, aki nem tudja kifűteni megfelelő hőmérsékletűre az otthonát a téli időszakban, nem jut megfelelő energiához, hogy, mondjuk, főzni, mosni tudjanak. De vannak, több ezer olyan család van Magyarországon, ahol még a villany kérdése sem megoldott, és civil szervezetek segítenek nekik, hogy legalább áramhoz jussanak, mert a magyar állam 2023-ban nem jut el oda, hogy minden család és minden állampolgár számára biztosítsa azt, hogy legalább az áram be van vezetve a háztartásba.

Paks településről beszélek például és a Fényhozók Alapítvány munkáját emeltem most ki. Nem látom azt, hogy ez a költségvetés az energiaszegénységben élők helyzetén javítana, mert nem tartalmazza az ezen szolgáltatásokhoz való hozzájutás segítését, nem tartalmazza a szigetelési programokat, és nem tartalmazza, mondjuk, a szociális törvény hatáskörében szabályozott lakásfenntartási támogatások vagy lakhatási támogatási típusok  adósságkezelési szolgáltatásra gondolok még  emelését, kiterjesztését vagy legalább, mondjuk, a tíz évvel ezelőtti szintre való visszavitelét. Itt is egy folyamatosan leépülő rendszerrel találkozhattunk.

Mehetünk tovább, beszéljünk az oktatásról is! Erről a rendkívüli ülésnap keretében a holnapi napon még nagyon sokat fogunk beszélni. Itt is a legsúlyosabb probléma a béremelés elmaradása. Lehet az Európai Unióra mutogatni, csak én attól tartok, hogy lehet, hogy amikor államtitkár úr itt fog ülni a jövő évben is, akkor az Európai Unióra fog mutogatni, amikor a nyugdíjemelés kerül terítékre, vagy amikor a családi pótlék, még e befagyasztott családi pótlék biztosításának a kérdése kerül napirendre. Tehát, ha a pedagógusok bérét az Európai Uniótól várják, akkor jövőre majd a közalkalmazottak más köreinek bérét is az Uniótól fogják várni? Akkor a nyugdíjakat is az Uniótól fogják várni? Akkor majd az Unió fog küldeni tankönyveket, vagy az Uniótól várják azt, hogy elinduljon a vonat meg a busz minden reggel? Tehát ez egy nagyon-nagyon veszélyes zsákutca, amibe, azt gondolom, hogy belemanőverezték magukat.

A helyzet az, hogy a pedagógusok bérét a magyar költségvetésnek kellene biztosítani. Ez így volt az elmúlt 150 évben, ez így van mindenhol, a magyar költségvetésben viszont nem látni azokat a forrásokat, hogy a nettó 200-300 ezer forintos pedagógusbéreket felemeljék arra a szintre, ami tisztességes és becsületes lenne a magyar állam részéről, aminél nyilván itt nettó 400-500-600 ezer forintos szintekről kellene beszélnünk.

(11.10)

Külön kiemelném a nevelést-oktatást közvetlenül segítő munkatársak alacsony bérezését is. Egészen elképesztőnek tartom, hogy ők is beragadtak a közalkalmazotti bértáblába, annak is abba a részébe, ugye, ami a garantált bérminimum szintjét biztosítja. Ezt ilyen-olyan pótlékolással csupán néhány százalékkal kívánják megemelni, holott itt is tízezer munkavállalóról beszélünk, és nélkülük sem működhetne az oktatás.

És ha beszélünk az egészségügyről, látszik, hogy az egészségügy is válságos helyzetben van. Megnéztük az elmúlt hetek híreit: nem érkezik ki időben a mentő, több olyan megye van Magyarországon, ahol kapacitásproblémák vannak, nem tudják garantálni azt, hogy a normán belül, 15 percen belül kiérkezzen a sürgős segítség, itt a P1-es és a P2-es kategóriáról beszélek. Látjuk a híreket folyamatosan: a mosonmagyaróvári kórház szülészete esetét szintén nem tudják most már hetek vagy hónapok óta megoldani, vagy ott volt a közép-magyarországi gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyelet kérdése, ahol egyetlen orvos próbált helytállni, gyakorlatilag 24 óra alatt 168 sérültet kellett ellátni. Hát, mi ez, ha nem kapacitáshiány, ha nem orvoshiány, ami végső soron pénzhiányra, forráshiányra vezethető vissza?!

Az egészségügy terén  az egészségügyben óriási pénz van, ez a magánegészségügy és nem az állami egészségügy  mintha ebben a költségvetésben is tudatosan azt a politikát folytatnák, hogy a magánegészségügy felé terelik a betegeket. Éppen ezért javasoltuk egyébként a magánegészségügyben egy ármaximum bevezetését, és javasoltuk azt, hogy a NEAK-finanszírozást tegyék lehetővé, hogy a magánegészségügyben legalább a diagnosztikai ellátások tekintetében lehessen lehívni, igénybe venni, hiszen ma Magyarországon nagyon rosszul teljesítünk az európai uniós országok sorában is, ha mondjuk, a megelőzhető betegségek időben történő felismerését tekintjük. Nem ismerik fel időben ezeket a betegségtípusokat, és itt pláne a diagnosztikának és a korai felismerésnek lenne óriási szerepe.

Összességében tehát én azt látom, hogy ez egy neoliberális gazdaságpolitikának a költségvetése, amely megvalósul, amely a társadalompolitikai területeket, a szociális területet, az oktatást és az egészségügyet elhanyagolja. Pénz bőven van, csak én úgy látom, hogy ezt a gazdagok, a nagyvállalkozások, a multinacionális vállalkozások, az autógyárak és az akkumulátorgyárak támogatására fordítják. Ott van több száz milliárd forint, van több ezer milliárd forint, ha az elmúlt éveket is idevesszük, de ami az ember, ami a társadalom, arra nem jut pénz. Ez így a kizsákmányolás és a neoliberalizmus költségvetése, mi ezt nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen.