DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat a pedagógusok új életpályájáról szól, és feltettem magamban a kérdést, hogy szükség vane a pedagógusok új életpályájáról beszélni itt az Országgyűlésben és az ország nyilvánossága előtt, szakmai és politikai körökben. Azt állítom, hogy igen. Igen!

Többször végigolvastam a törvényjavaslatuk szövegét, ezért véleményem van róla szakmai értelemben, fogok, akarok beszélni politikáról, és arról is szeretnék beszélni, amit eddig még nem olvashattam, hiszen itt terjesztették be, mondták el a módosító javaslatukat. Megköszönöm, hogyha figyelik mindazt, amit mondok, azért, mert szeretném azt javasolni, hogy a vita eddigi menetén, amennyiben ez lehetséges, változtassunk, azért, mert, higgyék el, kérem, minden, a 2010 előtti oktatáspolitikát érintő kérdésben állom önökkel a vitát, szívesen vállalom, legyen az itt, a teremben vagy a termen kívül, csak megszervezés kérdése, de amikor egy olyan törvényről beszélünk, amely értelemszerűen a jövőre hat, akkor fel kell vetnem azt a problémát, hogy állandó összehasonlítást tenni a jelen és a múlt között néhányunk számára lehet érdekes, néhány elemző számára izgalmas, néhány jövendőbeli történész számára majdani kutatási téma, de egyébként tök fölösleges. (Kocsis Máté: Hitelességi kérdés!) Ne ezt csináljuk! (Kocsis Máté: Hitelességi kérdés!  Rétvári Bence: A múltat végképp eltörölni!) Ne ezt csináljuk!

Azt javaslom, hogy a nehezebb feladatot válasszuk, azt a feladatot válasszuk egy törvény, egy oktatásitörvény-javaslat esetén, hogy a jelent próbáljuk a jövőre kivetítve tárgyalni. Ez egy nehezebb ügy, de, kérem szépen, valljuk meg őszintén, hogy azt, ami akárhány évvel ezelőtt, a rendszerváltás előtt és után történt, összehasonlítani a jelennel, az lehet egy aktuálpolitikai vita, de én nem erre akarom  mondom még egyszer  az időt felhasználni, hanem éppen arra, amire egyébként a törvényjavaslat a szóhasználatában utal, tudniillik, hogy hogyan hat ez a gyermekeinkre, az pedig a jövő.

(19.30)

Ez egy nehezebb feladat. Egymást szidni a legkülönbözőbb módon, azt kitűnően lehet érteni; azt, hogy, kérem, hogyan hat egy törvény, mi lesz annak a hatása három-öt-hét év múlva, az egy nehezebb kihívás.

Ez részben a probléma is, tudniillik  helyesen  ez a törvényjavaslat hozza, illetve visszahozza, kiírtam, „a gyermekek mindenekfelett álló érdeke” kifejezést, többször van benne. Helyes! Az a baj, hogy 2011-ben kivették. Nem kellene most visszahozni, mert egyébként folyamatosan benne kellett volna lennie, és akkor a jövőre nézve ez egy közös gondolkodás lehetett volna. (Dr. Szeberényi Gyula Tamás közbeszól.) Ne beszéljen bele, amikor beszélek, legyen szíves! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.  Az elnök csenget.) Azért! (Derültség.) Tiszteljen meg! (Zsigó Róbert: Jó lesz ez!)

Na most, a második kérdés az, hogy lehete ebből a törvényből következtetéseket levonni a jövőre, és ebben énnekem az a meglátásom, hogy egy olyan iskolaképet mutat be, amely iskolába mi jártunk annak idején  egyébként nagyon hasonlatos volt ahhoz az iskolához, amibe a nagyapáink jártak , és egyáltalán nem ilyen az a tudásátadás-tudásátvétel folyamat, amelyben a gyermekeink, unokáink részt vesznek. Ez a törvényjavaslat és az az egész gondolatmenet, amely ezt áthatja, az a mi korunk, és a mi korunk hasonlatosabb volt a tudásátadás-tudásátvétel dolgában a nagyapáinkéhoz. Változott a leckék tartalma, de önök is, mi is, mindannyian emlékezhetünk, volt egy tananyag, azt leckékre bontották, csoportosították, megtanultuk, felmondtuk, osztályozták  nagyjából ezt csinálták az apáink meg a nagyapáink is. Kérem, figyeljék meg, hogy a gyermekeink és unokáink tudásátadás-tudásátvételében egészében ennek, amit most elmondtam, valójában mekkora a hányada! Azt állítom, hogy már kisebb, mint a tudásátadás-tudásátvétel egy másfajta módjának.

Ha önök felülnek egy vonatra, buszra, metróra, néznek fiatalokat egy buszmegállóban, akkor bizony sajátosan görnyedt hátú fiatalokat látnak, és nem azért, mert fáj a derekuk, hanem mert abba a mobiltelefonba vagy modern eszközbe mélyednek, amelyből egyébként még nagyon különös módon, mert még nem tudjuk pontosan, hogy ezt hogy kell csinálni, tudniillik abban az értelemben, ahogy a tudásátadás-tudásátvételnek a szervezett formája az elmúlt két és fél évszázadban az iskola volt, egy épület, ahova bementünk, ez meg nem az, mindenesetre így történik. (Sic!) Kérem szépen, erre az új életpályáról szóló törvényjavaslat nem mond egy szót sem. Nem gondolnak erre. Miközben a gyermekeinkről szól, meg azokról a pedagógusokról, akik a gyermekeket tanítják.

Az hogy lehet, hogy a jövőről szóló törvényben, amely a gyermekek mindenekfelett álló érdekét állítja a középpontba…  az a jövő, amelynek legalábbis egy részét mindennap láthatjuk, otthon is láthatják a saját gyermekeiken és unokáikon. Amikor néhány perc alatt összeáll egy virtuális közösség, és csapatot alkot egy paraguayi, egy új-zélandi, egy francia, egy dán meg egy magyar fiatal, és játszik egymással úgy, hogy még soha az életben nem látták egymást, tessék megmondani nekem, hogy ez a jövőkép melyik paragrafusban van benne!

Van valami olyasmi, amiben csak annyiban kérem a megértésüket, hogy három évvel ezelőtti múltról beszélek  nem megszegve a tett javaslatomat , és erről közösen kell gondolkodni. Nézzék, olyan éveket élünk, amelyeket velünk élő emberek közül alig valaki ért meg. Ennek ne nagyon örüljünk! Nem mértük még fel pontosan, hogy mit jelentett a gyermekeink nevelkedésében az a két és fél év, amikor többé-kevésbé be voltunk zárva a barlangjainkba. Két nappal ezelőtt volt alkalmam egy másik törvényjavaslat kapcsán elmondani, de annyira súlyosnak tartom a dolgot, hogy megismétlem: tudják, hogy van olyan ország, ahol iskola- és óvodapszichológusoknak az a feladata, hogy megtanítsák a gyermekeket mosolyogni? Éveken keresztül maszkban jártak, és egyszerűen nem alakult ki az, ami nekünk természetes.

Az első felmérések elemzésén vagyunk túl, hogy mit jelentett a magyar gyermekek, fiatalok számára a Covid-járványnak az a része, ami minket sújtott, és azt kell mondjam, hogy azok a hat-hét-nyolc éves magyar fiúk és lányok, akik akkor iskolások voltak, de nem iskolába járva tanultak, az alapkészségek tekintetében nem tanultak meg rendesen írni, olvasni, számolni, gyengén értik az elolvasott szöveget. Ha elfogadják tőlem azt a gondolatmenetet, hogy a jövőre nézzünk, akkor ebben a törvényben benne kell hogy legyen az a gondolat, hogy mit csinálunk három évfolyamnyi magyar fiatallal, mert hogyha erre nem fordítunk külön szakmai és egyébként finanszírozási figyelmet  megjegyzem, nem a pénzt látom itt a legsúlyosabbnak, hanem a szakmai hozzáértést és akaratot , ez a három évfolyam évtizedeken keresztül fog a magyar társadalom nyakán élni azért, mert hiába, higgyék el, aki nem tanulja meg az alapokat, azt nem fogjuk tudni megtanítani tizenévesen biológiára, földrajzra, történelemre, idegen nyelvre és informatikára. Javaslom, hogy ezzel foglalkozzanak.

Kérem szépen, ez a jövőbe mutató törvény foglalkozike azzal, hogy hogy áll a magyar fiatalok idegennyelv-tudása? Szívesen felelevenítem önöknek, hogy az én politikai közösségem politikai, választási programjában korábban szerepelt, hogy magyar fiatalokat a magyar állam segítségével, lehetőleg tömegesen, nyelvi közegben, anyanyelvi közegben tanítsunk idegen nyelvre. Ezt önök helyesen egyébként  e tekintetben nem érdekel  átvették, sőt még miniszteri biztost is kineveztek a Covid előtti időben, hogy ezt szervezze meg, elképesztő mennyiségű pénzt tettek rá, szerintem nem kellett volna annyi, 72 milliárd forintot különítettek el tervekben, de ezt elvitte a Covid. Kérem szépen, gondolják végig, mert azóta csak romlott a helyzet.

Hogyan nem jut eszükbe, hogy az új életpályáról szóló törvény esetében a túlterheltsége a diáknak és a túlterheltsége a pedagógusnak rosszul szabályozott? Talán önök is beszélgetnek hétvégenként olyan családokkal, ismerősökkel, barátokkal, akiknek elsősorban alsó tagozatos gyermekük van, kérem, ezeknek a kislányoknak és kisfiúknak, hat-tíz év körüli gyerekeknek, mire hazaérnek, nincs kedvük játszani, mert fáradtak.

Itt kell kitérnem a módosító javaslatukra. Kérem szépen, amennyiben jól értettem  nyilván írásban még nem láttam , az a két kormánypárti frakciónak a módosító javaslata, hogy egy egységes óraszámba, 24 órát mondtak, állítsuk be a hagyományos értelemben vett általános iskolai pedagógusok óraszámát, és ne ebbe a 22-26-ba.

(19.40)

Ez azt jelenti, amit most javasoltam, hogy az általános iskola alsó tagozatos pedagógusai számára, a tanító néniknek és a tanító bácsiknak felemelik 2 órával a kötelező óraszámát, mert nekik most 22. Ezért vagy írják le, és akkor el fogom tudni olvasni, vagy pontosítsák, mert az nem egy olyan nagy kedvezmény, hogy bár másoknak csökken, de egyébként pont az alsó tagozatosoknak pedig növelik, ez így nincsen rendben.

És végezetül erről a brüsszeli dologról, amiben nemcsak szakma, hanem politika is van: érdemes ezt úgy megbeszélni egymással, szemtől szembe, hogy világos legyen a véleményünk és a véleményem, és nem egyszerűen csak, mondjuk, egy televíziós stúdióba megüzenni, aztán vagy meghallják, vagy nem. A magyar pedagógusok bérrendezése szükséges, de nem elégséges feltétele a magyar közoktatás színvonala javításának  kell, de nem elég.

Az pedig, hogy önök egy politikai kampányt csinálnak abból tudniillik, hogy valaki ezt támogassa, más meg nem támogatja, és akkor az milyen, én, mi ebbe a játékba, ebbe az utcába nem megyünk be. Nem megyünk be, mert az alaptételt nem fogadom el. A magyar pedagógus bérét a magyar központi költségvetésnek kell állni, mindig. Tisztességesebbnek tartom, hogyha azt mondják: ennyi pénzünk van, ezt tudja most a magyar költségvetés tenni, de nem ezt mondják, hanem ebből politikai akciót csinálnak, és a magyar pedagógusok bérrendezésének sikertelenségét, mert egyébként az elmúlt tíz évük az, ebbe a politikai akcióba húzzák bele. Én nem fogom azt mondani, hogy: de, majd erősítünk ott. Nem, nem erősítünk! Egyáltalán nem fogadom el, az alaptételt nem fogadom el. A magyar pedagógus fizetése a magyar központi költségvetésből kell hogy meglegyen. Ezért azt javaslom önöknek, hogy ezt a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt azokkal a gondolatokkal, amiket javasoltam  visszavonva az eredetit , egészítsék ki. Mi ezt nem fogjuk támogatni se szellemiségében, se politikai akciójában.

Kérem, fontolják meg, amit mondtam, éppen azért, hogy legyen értelme az új pedagógus-életpályának a gyermekek mindenekfelett álló érdeke miatt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és a DK padsoraiból.)