GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Odakint több ezren állnak a Kossuth téren, és ha bárki azt gondolja, hogy azért jött el ez a sok-sok ember az ország különböző pontjáról, mert a gaz ellenzék, amelyik a Nyugat uszályába kerülve és a gaz imperialistákat képviselve iderendelte őket azért, hogy tiltakozzanak egy fantasztikus oktatási törvény ellen; én most önöket idéztem egyébként, de hát ezek a szövegek, amiket önök szoktak mondani, nagyjából az 1952-es Országgyűlésben voltak utoljára jellemzőek ezek a szófordulatok, amelyeket önök szoktak használni egyébként nyugat-európai szövetségeseinkre, akiktől egyébként olyan nagyon várják azt az uniós támogatást, csak nem veszik észre, hogy minden egyes ilyen megszólalással mindig kicsit távolabb tolják Magyarországot az uniós pénzektől.

De én arra is fölhívnám a figyelmet, hogy a mai nap egy történelmi dátum. Június 16-a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének és újratemetésének a napja. (Németh Szilárd István: És az egyházi iskolák államosításának a napja is!) Ma 34 évvel ezelőtt újratemette az ország a mártír miniszterelnököt, és az egy fantasztikus és felemelő pillanat volt, mert a rendszerváltásban, azt gondolom, hogy kialakult egyfajta nemzeti egység, és nagyon sokan abban bíztak, hogy Magyarország egy új, egy demokratikus, egy szabad, egy szolidáris európai úton fog elindulni, most pedig már ott tartunk, hogy ma már tudjuk, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz a KDNP-vel együtt ezt az utat elárulta.

Magyarország letért erről az útról az Orbán-kormánynak, a Fidesznek és a KDNP-nek köszönhetően, elvesztette európai szövetségeseit, és Orbán Viktornak az a bizonyos mondata, hogy a hatodik koporsóban a magyar fiatalok húsz éve fekszik, sajnos igaz lett. (Dr. Pósán László: Ötödik!) Tényleg ez a helyzet, hogy a magyar fiatalok teljesen reménytelen helyzetben várják életük jobbra fordulását.

Ez az oktatási törvény, amit önök most benyújtottak, valóban a bosszúról szól, és arról szól, hogy oktatási szakemberek helyett egy rendőrminiszterre, egy belügyminiszterre bízták a magyar oktatás ügyét, és azt hiszik, hogy ezzel, ami a rendőröknél parancsra megy, az majd a pedagógusoknál is működni fog parancsra. Nos, nem fog működni, ez már most látható. A helyzet tényleg katasztrofális.

Sokszor előkerül itt a vitáinkban, hogy az ellenzéki képviselők jobb, ha meg sem szólalnak, mert 2010 előtt ők még éltek, és ők is vezettek oktatási tárcát, és voltak oktatáspolitikusaik. (Sebők Éva közbeszólására:) Hát, úgy nehéz is lesz egyébként, ha azzal büszkélkedik valaki, hogy ő még nem. Szóval, szerintem, ami 2010 előtt történt a magyar oktatásban, azon nincs mit szégyellni. 2010 előtt a magyar oktatásban több volt a tanár, mint jelenleg. Többen jártak egyetemre. Kevesebb volt a tanárok és a diákok általános leterheltsége. Volt szabad tankönyvválasztás.

(21.00)

Önök brutális tandíjat vezettek be a felsőoktatásban. Az előző kormányt ütötték-verték, még népszavazást is kitaláltak annak érdekében, hogy jaj istenem, bevezetik a tandíjat. Ma az ELTE Bölcsészkarán egy fél év 300 ezer forintba kerül, egy év 600 ezer forint, az öt év pedig 2,5 millió forint. (Sic!) Azt gondolom, aki tandíjat vezetett be, az az Orbán-kormány volt Magyarországon. Ezenkívül abban az időszakban, 2010 előtt fölépítettünk hat új egyetemi központot, többek között a Corvinust, a SOTE-t, Szegeden, és így tovább, és így tovább, fölújítottunk több száz iskolát, ami egyébként szintén annak a kormánynak az időszakára esik. Ezenkívül még a bérek ügyében is, azt gondolom, hogy van miért helytállni. 2002-ben, az első Orbán-kormány utolsó évében 42 700 forint volt a pedagógusok átlagbére, 2010-ben pedig 122 000 forint. Szeretném jelezni, hogy jelentősen nőtt a pedagógusok bére abban a nyolc évben, amikor mi kormányoztunk.

A jelenlegi helyzet és ez a törvény azért is tragikus, mert azt a kérdést veti fel, hogy mi lesz Magyarország jövőjével. Itt vannak ezek a fiatalok, akik ma 16-17-18 évesek, és nemcsak az a dráma, hogy 2026-ban szavazni fognak, és csak bízhatunk abban, hogy még itt lesznek és szavaznak majd, és elmondják a véleményüket erről a kormányról, de a megkérdezett gimnazisták több mint fele azt nyilatkozza az őket kérdező biztosnak, hogy el akar menni ebből az országból. Én azt kérdezem kormánypárti képviselőtársaimtól, fölmértéke, hogy ez mit jelent. Már így is 600 ezer magyart veszítettünk el 2010 óta, akik elmentek ebből az országból. Egyre több fiatal megy el innen, és keresi a boldogulást Nyugat-Európában. Természetesen egyik sem a Türk Tanács felé keresi a jövőjét, vagy esetleg valamilyen keleti fordulatban reménykedik, hanem Hollandiába, Németországba, Angliába, Ausztriába, és így tovább, mennek a magyar fiatalok.

Ennek a következményei drámaiak. Ez többek között azért van, mert a magyar oktatás ilyen sanyarú helyzetbe került az önök kormányzása idején. Ha ma elmegy egy fiatal ebből az országból érettségi után, és azt mondja, hogy külföldön fog egyetemre járni, ennek alapvetően akár örülhetnénk is, mert szélesedik a látóköre, megtanul egy nyelvet, és abban bízunk úgy általában, hogy hazajön. De ma már ezek a fiatalok nem akarnak hazajönni. Azt mondják a szüleiknek, hogy ebben az országban nem lehet élni, ebben az országban nincs esély arra például, hogy lakáshoz jusson, mert nem tud annyi pénzt keresni kezdő bérből és fizetésből, hogy akár egy lakáshitellel  egyébként rekordon vannak a lakáshitelkamatok is  lakáshoz jusson. Milyen reménye van egy mai középiskolás fiatalnak, aki itt szeretne élni, ebben az országban, ha a brutális tandíjat beszedik tőle az egyetemen? Ha egy diák tanár akar lenni, akkor olyan helyzetbe kerül a magyar felsőoktatásban, hogy rajta kívül már szinte senki nem akar jelentkezni fizika vagy kémia szakos tanárnak, általában a reáliákra már szinte senki nem jelentkezik. Ez a szégyen is az Orbán-kormány alatt esett meg, éppen a tavalyi évben, hogy egyszerűen nem jelentkeznek tanárszakokra.

S hogy mi van a tantestületekben, arra egy példa egy mai interjú. Juhász András, az újbudai nagy hírű és méltán jó hírű József Attila Gimnázium igazgatója nyilatkozott egy mai sajtóterméknek. Szó szerint idézem:

Attól tartok, hogy két-három év múlva azt fogjuk mondani, milyen jó volt a helyzet 2023 szeptemberében. Nem egy iskola fog teljesen ellehetetlenülni a közeljövőben a felmondások miatt. Tudok olyan újbudai intézményről, ahol eddig nyolcan álltak föl, de az igazi nagy csapás az lesz, ha év közben azok is felmondanak, akik most úgy döntöttek, hogy szeptemberig még kivárnak. Eddig négyen jelentették a felmondásukat. Nagyon fontos, hogy hány évesek azok a tanárok, akik jelentették a felmondásukat. 26, 27, 41 és 42 éves tanárokról beszélünk, két magyar és két matematika szakos tanárról. Közülük többen a pályának is búcsút mondanak, mondja a József Attila Gimnázium igazgatója, mivel a státusztörvény és az új minősítési rendszer hatálya alatt nem tudnának dolgozni. Egyikük egy egyházi intézményben folytatja a munkát, az általuk hátrahagyott űrt pedig egy ötödik, nyugdíjba vonuló pedagógus is tágítja. Mi az országos átlagnál jobb helyzetben vagyunk, ezzel is magyarázható, hogy bár nagyon sokan kétségbe vannak esve, egyelőre csak négyen adták be a felmondásukat. Elsősorban fiatalok és középkorúak mennek el, akik még tudnak új karriert építeni. A helyzet jó ideje katasztrofális, és bár a kormány az EFOP Plusz programban a tanári hivatás vonzerejének növelését vállalta az EU felé, a státusztörvénnyel és az új minősítési rendszerrel, ami szakmai szempontból ugyanolyan rossz, mint a jelenlegi, csak sokkal kártékonyabb, tovább ront a helyzeten. Ha szeptemberig nem jelentkezik senki a meghirdetett állásokra, nem lesz más lehetőségem, mint szétosztani a tanórákat a meglévő tanárok között, megemelve az óraszámukat a maximális 26-ra, vagy annál is magasabbra, hiszen papíron erre is van lehetőség. Több matektanár mondta, hogy ők abban a pillanatban be fogják adni a felmondásukat, ez a megoldás tehát kontraproduktív, mert még nagyobb tanárhiányt fog generálni. Ráadásul a diákok is veszítenek vele, mert ezzel búcsút inthetünk a csoportbontásnak és a tehetséggondozásnak is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mi iskolánkban a tanárok 59 százaléka 50 év feletti, 15 százaléka 60 év feletti, tehát néhány éven belül jelentős részüket biztosan elveszítjük, a helyzet még kilátástalanabb lesz. Több olyan tényező van, ami rontja a helyzetet, és nincs olyan, ami a javulást sejtetné. Ha 11 éve láttam volna, mire vállalkozom, egészen biztosan nem pályázom meg az igazgatói széket. Senki nem számított arra, hogy a helyzet idáig fajul majd. Fokozatosan lett egyre rosszabb tanárnak, igazgatónak egyaránt, de ennyire kétségbeejtően rossz még soha nem volt. Mintha egy őrült, vak kocsis hajszolná a lovakat a szakadék felé, és közben nagyképűen kioktatna mindenkit arról, hogy nem kell izgulni, hiszen fut a szekér. Azt pedig már csak centiméterek választják el a szakadéktól. Nem számítok tömeges iskolabezárásokra, az viszont várható, hogy egyre inkább ócska gyermekmegőrző hellyé válik az iskola, ahol a testnevelő vagy a magyartanár megy majd be matekórát tanítani. Ha pedig a távolabbi jövőbe nézünk, ez felveti a kérdést: ki fog házakat építeni és embereket gyógyítani. Ha nem lesz megfelelő középiskolai képzés, annak a hatása rövid időn belül eléri az egyetemeket is, és olyan össztársadalmi problémává fogja kinőni magát, aminek már a gondolata is elképesztő a XXI. században. Ha a fiatalok tömegei fognak ebben a perspektívátlanságban szocializálódni, tömegesen fogják elhagyni az országot.

Azt gondolom, hogy ezek a szavak megfontolandók, méltán drámaiak, és nagyon pontosan leírják, hogy egy polgári környezetben lévő iskolában hogyan gondolkodik egy igazgató. Tehát nem egy leszakadó térségben, egy kistérségben egy falusi iskola tanára panaszkodik, hanem egy polgári környezetben egy nagy hírű és méltán jó hírű gimnázium igazgatója.

A helyzet kritikus. Én értem, hogy a fideszes és KDNP-s képviselőknek ebben a helyzetben is az a dolguk, hogy mindenre gúnyolódjanak, odavágjanak valamit az ellenzéki képviselőknek, mintha ők nem értenének hozzá, csak önök tudják a biztos megoldást, hogy mit kell csinálni, de közben önök pontosan tudják és értik, hogy mekkora a baj. Nem hiszem el, hogy önök között, a 135 rendkívül bátor ember egyikében sem merül föl az a kérdés, hogy biztosan jó irányba megyünk-e. Az nem lehet, hogy ennyien panaszkodnak, az nem lehet, hogy emögött mind a Soros van, meg a Gyurcsány, meg a nem tudom én kicsoda. Mindenhonnan a panaszszó jön, bármerre megy az ember az országban, ha tanárokról, diákokról van szó.

S képzeljék el azt a helyzetet, amikor fölül egy repülőre egy 20 éves gyerek, és a család kint ül a repülőtéren, és azt látja, hogy ez a gyerek nem fog visszajönni, évek múlva sem. Kint fogja megtalálni a szere-lem, kint fogja elvégezni az iskoláit, kint fog megnősülni, férjhez menni, a gyermekei ott születnek meg, nem fog hazajönni karácsonyra, egyébként pedig Skype-on fog időnként bejelentkezni, hogy szia, szia, integess a nagymamának, és a gyerek csodálkozik majd, hogy milyen érdekes egzotikus nyelven beszél a nagymama, mert lehet, hogy magyarul már meg sem tanul.

(21.10)

Idevezet az önök oktatáspolitikája. És ne mondják, hogy önöknél nincs ilyen probléma, nincsenek ilyen ismerőseik  mindenkinek van. Én zokogó nagymamákat látok, és aggódó szülőket látok, bárhova megyek, és nem azért, mert engem ez ügyben megkeresnek, és biztos azért, mert éppen találok egy-két embert, hogy panaszkodjon. Biztos, hogy önöknek is vannak ilyen barátaik, ismerőseik, és azt kérdezik, hogy elment a gyerek, mit csináljak, nem fog többet visszajönni. Ez az igazi drámája Magyarországnak. Önök fölélték a jövőt. Karcagra éppen 7 milliárdért építenek stadiont. 7 milliárdért Karcagnak! Minek? Abból a 7 milliárdból bármit lehetett volna csinálni, még a magyar oktatásban is vagy a magyar nyelv oktatásáért, vagy néhány iskolát megsegíteni, vagy néhány ösztöndíjprogramot elindítani, bármit lehetett volna csinálni, csak nem Karcagon stadiont építeni 7 milliárdért, Karcagnak, ami nincs is a magyar futballtérképen, de nagyon fideszes. Minek?!

Drámában van Magyarország, vegyék tudomásul, tisztelt képviselőtársaink! És nem azért, mert az ellenzék nyavalyog és károg, hanem mert tényleg iszonyatosan nagy baj van. Térjenek észhez! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)