DR. KOMÁROMI ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom átlépni az árnyékomat, közel 43 év… (Derültség a kormánypártok soraiban.) Közel 43 év gyógyító munka után lettem országgyűlési képviselő, ezért a legtöbb politikai vitában lefuttatom a tárgyalt témákat a politikai ellenfeleim, valamint szövetségeseim álláspontján, az élettapasztalataim szoftverén. A kormány által beterjesztett bosszútörvényhez, a pedagógusok új életpályájáról szóló T/4255. törvényjavaslathoz sem tudok enélkül hozzászólni.

Kezdjük a szolgálati jogviszonnyal! Ez már az egészségügyben sem jött be, nem javult tőle az egészségügyi ellátás, nem rövidültek a várólisták nem kapnak jobb ellátást a betegek, nem hagyta ott kevesebb szakember az ágazatot, nem jelentkezett több fiatal, hogy ő egészségügyi dolgozó, szakdolgozó vagy orvos akar lenni. Akkor meg minek?

2013-ban elvették a települési önkormányzatoktól a városi kórházakat, rendelőintézeteket azzal az ígérettel, hogy a szegényebb, hátrányos helyzetű önkormányzatok által esetleg rosszabbul működtetett intézményeket az állami einstand majd javítani fogja, kiegyenlíti a fennálló különbségeket. Ebben a dologban, egyébként ritkán fordul elő, de igazat mondott a Fidesz. Az egyenlőség három-négy év alatt létrejött, persze nem úgy, ahogy ígérték, hanem kissé módosult formában, a jobban működő intézmények csúsztak le a gyengébben teljesítők színvonalára. Ezt egyébként az iskoláknál is láttuk, de most erre még egy srófot rátesz a kormány és a parlament.

És hogy senkinek ne legyenek illúziói, se önöknek, se az önöket még támogató választópolgároknak, ha az oktatás is összeroskad, akkor a gyerekeinket, unokáinkat nem lesz, aki magas színvonalon tanítsa, nem lesz 5-10-15 év múlva itthon egyetemen végzett orvos, gyógyszerész, tanár, mérnök, informatikus, jogász. Nem lesz, mert nem fogja tudni senki megfelelően felkészíteni biológiából, fizikából, kémiából, matematikából, magyarból, történelemből, mert a tornatanárt nem képezték ki arra, hogy biológiát vagy kémiát tanítson akár középiskolás fokon, mert a földrajztanár nem biztos, hogy annyit ért a biológiához vagy a történelemhez, hogy megfelelően készítse fel a rábízott diákokat egy emelt szintű érettségihez vagy egyetemi felvételihez.

A gazdagabb családok persze önvédelemből magántanároknak kifizetett tízezrekkel, százezrekkel meg fogják oldani ezt a problémát, de a gyerekeik, a gyerekük, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, már a bécsi, linzi, müncheni, párizsi egyetemre fognak jelentkezni, oda fognak beiratkozni, és 5-6-8 év múlva, egy-két külföldi diplomával a zsebükben nem biztos, hogy a magyar vidéki városok álláshirdetéseit böngészve fognak elhelyezkedni. Ezt akarjuk? Ezt akarják?!

Az oktatásban most olyan helyzet kezd országszerte kialakulni, mintha egy magyar városban a létrejött krízisszituációban a sebész főorvos kénytelen helyettesíteni egy pszichiátert, mondjuk, egy akut depresszió vagy súlyos alvászavar megoldásához, vagy ami még rosszabb, a pszichiáter lenne kénytelen vagy köteles ellátni az akut vakbélgyulladást, vagy megoperálni egy gyomorvérzést. Ugye, ezt önök is nonszensznek tekintik?

(22.10)

A kormányzati kommunikációban gyakran találkozunk azzal, hogy a baloldal 6 millió forintos fizetést kapó európai uniós képviselői gátolják azt, hogy Magyarország hozzájuthasson a neki járó uniós támogatáshoz, ezért nem tudja a Fidesz és a kormány kifizetni a tanárokat. (Zsigó Róbert: Név szerint?) Név szerint. Ezzel kapcsolatban három megjegyzésem van.

Az első: a Fidesz és a KDNP képviselői forintra, euróra ugyanannyi tiszteletdíjért tesznek semmit, azért, hogy Magyarország hozzájuthasson ehhez a pénzhez. A baloldal uniós képviselői a Fidesz propagandájával szemben nem azt mondják, amit önök és a lakájmédia ismételget.

A mondatnak van egy második fele, amit önök elhallgatnak, történetesen az, hogy azért, mert önök, az önök által támogatott kormány ezeket a pénzeket nem Magyarország felemelésére, fejlesztésére fordítja évek, évtizedek óta, hanem ellopná, csak a NER oligarchái profitálnának ebből.

A harmadik: Dobrev Klára és árnyékkormánya éppen azon dolgozik, hogy ezek a támogatások minél hamarabb és minél nagyobb mértékben megérkezzenek Magyarországra (Nacsa Lőrinc: Na, persze!), és itt jön a lényeg: és valóban a magyar emberek javát szolgálják, ne egy újonnan fölpumpált oligarchacsapatot.

Úgy gondolom, hogy amit önök nemcsak most, hanem az utóbbi hónapokban, években művelnek, az Karinthy Frigyes örök érvényű művére emlékeztet bárkit, aki mondjuk, olvasta, amikor Bauer szürrealista módon magyarázza a bizonyítványát.

És még valami. Az utóbbi hónapokban többször ismételtem, de önök ezt rendre figyelmen kívül hagyták, aztán bebizonyosodott, hogy már megint nekem, nekünk lett igazunk. Szóval, az idézet: ami működik, azt hagyni kell békén, hagyni kell működni. Olyan emberek dilettáns módon belepiszkálnak a közszféra magyar emberek érdekében működtetett intézményeibe  és itt vehetjük a kultúrát, vehetjük az egészségügyet, vehetjük a szociális hálót, vehetjük az oktatást , akiknek legtöbbször fogalmuk nincs, hogy működnek ezek a rendszerek.

Az a sakkjátékos, aki a lépéseit követő reakciókat nem látja 4-5-6 lépéssel előre, általában az első fordulóban kiesik a versenyből. Sajnos, a politikában ez nem így van. Egy dilettáns kormány dilettáns politikusai rengeteg kárt okoznak az országnak, a magyar népnek, és annál többet, minél tovább űzhetik ezt. Tanulni nem akarnak, mert dölyfösek, elfelejtik, hogy egyrészt nincs náluk a bölcsek köve, másrészt nagyobb politikai alázattal eltanulhatnák a helyes megoldásokat a körülöttünk levő országoktól, jelenleg Szlovákiától, Romániától, Horvátországtól, hogy az ausztriai laboratóriumokról ne beszéljek.

Két hete volt az 50 éves érettségi találkozóm. (Nacsa Lőrinc: Gratulálok!) Igen. Én egy alföldi kisvárosban, Szentesen születtem, ott érettségiztem, és tulajdonképpen ezen az 50 éves találkozón is arról beszéltünk az osztálytársaimmal, hogy minket tanítottak, minket tehetséges tanárok tanítottak nem a Fazekasban, nem a Radnótiban, nem a Toldyban, hanem Szentesen, a kisvárosban, a Horváth Mihály Gimnáziumban. És hogyan tanítottak? Még mindig emlékszünk arra, hogy a történelemtanárunk hogy tanította meg nekünk az Árpád-házi királyokat.

Egy mellékvágány: ’73-ban ő kiment a müncheni olimpiára, és nem jött haza az év kezdetére. (Közbeszólás a kormánypártok oldaláról.  Az elnök csenget.) ’72-ben, mert ’73-ban érettségiztem. Tehát nem jött haza, amikorra haza kellett volna jönni, és már el is indult ellene, hogy ő disszidál, mikor megüzente, hogy nem disszidált, csak egy héttel később jön. Viszont, mikor megjött, nekünk, a 17 éves gyerekeknek elmesélte, hogy ő mit látott kint a terrorizmusról, mert ő ott a tévé előtt látta, amit mi itthon nem tudtunk. És ettől mi okosodtunk, jobban ráláttunk a világra, és szerintem még kémia, fizika tagozatosként is ebből nyertünk. És hogy egy kisvárosnak a rendőrsége, és egy kisváros gimnáziumi igazgatója elnézte azt, hogy egy héttel késik egy nyugat-európai útról, ez is jellemzi, hogy az iskolának, a tanárnak becsülete és tisztessége volt, megbecsülték a tanárokat.

Tulajdonképpen elindítottak minket egy értelmiségi pályán, úgy, hogy például magyar irodalomból még húsz évvel később is emlékeztünk arra, hogy mi van Az ember tragédiájában, és amikor egy feldolgozásnál kimaradtak sorok belőle, akkor azokat a sorokat föl tudtuk mondani, holott nem bölcsésznek mentünk, hanem én például orvosnak.

Az Orbán-kormányok torzult gazdaságpolitikája a fejlődést az olcsó munkaerőn alapuló, alacsony hozzáadott értékű, beszállító gazdaságban látja, és ehhez természetesen hozzárendelte az oktatáspolitikát is. A szakképzést a két legnagyobb probléma, az oktatáshoz hasonlóan egyre erősödő tanárhiány, illetőleg az erős központosítási jellemzi. Ezt szem előtt tartva az évtized két fontos oktatáspolitikai törekvése volt, hogy a diákokat minél előbb tereljék a munkaerőpiacra, illetőleg a szakképzésre tereljék a hangsúlyt.

De nézzük meg, hogy itt, az egészségügyi szakemberek képzésében ez hogy érvényesült! Igazából csökkentették az iskolakötelezettség korhatárát 18-ról 16-ra, megnehezítették az államilag finanszírozott képzésre való bejutást, valamint a felsőoktatásra felkészítő gimnáziumok felől a szakképzés irányába terelik a diákokat. Az elmúlt évek reformjai megszüntették azt a lehetőséget, hogy a szakképző iskolák hallgatói általános középiskolai érettségit tegyenek, és ezt követően továbbtanulhassanak, holott például a nyolcvanas években, de még a kilencvenes évek elején is az egészségügyi szakközépiskolából általában a tanulók 10-15 százaléka sikeresen tanult tovább egészségügyi főiskolai karon, gyógyszerész karon vagy orvosi karon. És hogy ezek a kollégák mennyit nyertek azzal, hogy ők nem gimnáziumban érettségiztek, hanem egészségügyi szakközépiskolában, ez bizony az első három-négy évben mindenhol meglátszott, és ezt nem megszüntetni kellett volna, hanem folytatni és erősíteni.

A tantervi újítások tehát gyengítették a diákok felzárkózási esélyeit. 2013-ban a szakközépiskolák hároméves képzéseiben  most már szakképző iskolák , illetve a szakgimnáziumi  jelenleg technikumi  tantervekben jelentősen csökkentették a közismereti tárgyak súlyát. Erről beszéltem az előbb, hogy kémia, fizika tagozatos diákként, orvosi egyetemre készülve, fontosnak tartották azt, hogy földrajzból, magyar irodalomból, történelemből olyan munícióval lássanak el, ami egy értelmiségi lét fele tol el engem, és nem válok szakbarbárrá, és ezt most is meg kell hogy köszönjem a tanáraimnak.

Ha megnézzük, az önök által elkészült reformoknak milyen hatása lehet az egészségügyi rendszerre, nagyon elszomorító kép tárul elénk. A hazai egészségügyi szakemberképzés területén ’58-ban jelent meg az egészségügyi szakiskola, ahol már különvált az ápoló- és a szülésznőképzés. Ezt valószínű, önök nem tudják (Nacsa Lőrinc: Mert nincs a törvényben.), de legalább most, ha itt ülnek, akkor ez egy kicsit továbbképzések is megfelel. A legjelentősebb egészségügyi szakképzési reformot ’68-ban hajtották végre azzal, hogy az országban nagy számban hoztak létre önálló egészségügyi szakközépiskolákat. Az első érettségizett, általánosan alapképzett szakemberek ’72-ben kerültek az egészségügyi rendszerbe.

Mondhatjuk azt, hogy minden kisvárosban, ahol volt kórház, ott volt egészségügyi szakközépiskola vagy a gimnázium részeként, vagy a közgazdasági technikum részeként, de volt, és ez minden évben 40-45 emberrel biztosította a helyi kórház, körzeti rendelők, járóbeteg-rendelők szakemberigényét. A megújult szakiskolai, szakközépiskolai ápolóképzés célja egyébként korszerű általános műveltség és középfokú szakmai képzettség egységének a megteremtése volt. Az érettségivel együtt általános ápoló, általános asszisztens szakképesítést nyújtott, mely lehetővé tette a felsőoktatási tanulmányok folytatását.

A rendszerváltást követően az egészségügyi szakközépiskolai ápolóképzés és szakasszisztens-, valamint ráépülő szakosító képzéseket az OKJ rendszerébe tették, ami egyébként egy óriási hiba volt. Emiatt a klasszikus iskolai rendszerű egészségügyi szakközépiskolai osztályok és az ott folyó ápolóképzés 1997-ben meg is szűnt.

(22.20)

Ezt felváltotta az érettségire épülő hároméves, iskolai rendszeren kívüli szakképzés, aminek gyakorlati eredményeit nagyon sokszor bíráltuk, merthogy volt mit bírálni.

Az alap-szakképesítéseket három nagy csoportba sorolhatjuk: az ápolás területére felkészítő képzések, a különböző asszisztensi területekre felkészítő képzések, az egészségügy speciális területeire történő képzések, de erről valószínűleg kétpercesben fogok tovább beszélni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki sorokból.)