BERKI SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Remélem, el fogják nézni nekem, hogy nem fogom szétszakmázni a hozzászólásomat, hiszen most már kicsit több mint nyolc órája beszélgetünk erről a törvénymódosításról, az életpályamodellről.

Én úgy ülök itt nap mint nap, hogy önöktől olyan válaszokat és olyan hozzászólásokat kapok, amelyekről én nem tehetek, a múlt sérelmeit rajtam vezetik le, olyasmiket kérnek rajtam számon, amikor én még csak gyári melósként a szalag mellett dolgoztam este is, ilyen időtájt, mert ez nekem megszokott, remélem, önöknek is, mert sokáig itt leszünk. Tehát ez tök rendben van, mert a munka ilyen, éjjel-nappal folyik.

(0.20)

Egyfajta elismerésem van önök felé, mert mi olyan dolgot kérünk önökön számon, amiért önök viszont felelősek, ez pedig jelen pillanatban az oktatás szétverése. Tehát én örülök, hogy ennyi magas végzettségű emberrel lehetek ebben a teremben, s megbeszélhetjük, hogy önök azt mondják, hogy javítanak az oktatáson, én pedig úgy érzem, és ezt szeretném felhozni, hogy hogyan tegyék tönkre az átlagemberek, a szegények lehetőségét a továbbtanulásra. Nem tudom, hogy ez önöknek hogy jött, én szeretném megkérdezni.

Nekem nem volt lehetőségem olyan oktatási intézményekbe járni, mint önöknek, nem tanulhattam annyit. Vajon milyen sérelmek érték önöket, hogy ennyire haragszanak az oktatásra, vagy éppen milyen olyan információhoz jutottak, amit esetleg eltitkolnának a következő generációtól? Tehát még egyszer, visszatérve, a felszólalásokban elhangzik itt béremelés és még nagyon sok minden, számomra nem ez a legfontosabb. Számomra az a legfontosabb, hogy vidéken jelen pillanatban is bajban van az oktatás, s önök ezen nem segítenek, hanem rontanak a helyzeten.

Tudják, vannak olyan iskolák, ahol éppen életben marad az oktatás, mert egy matektanár van, és ha ő, mondjuk, beadja a felmondását, akkor hoppá, bezárt egy iskola, ilyen egyszerű. Erről valahogy nem beszélnek ma itt, az ülésteremben, hogy milyen egyszerű dolgokon múlik az, ha egy körzetben bezár, és akkor hány száz, hány ezer gyerek marad lakóhelyének a közelében oktatás nélkül, és akkor majd hogy fogják megoldani a szülők  mert vidéken tömegközlekedés sincs , hogy eljuttassák a gyermeket az iskolába. Nem tudom, biztosan önök tudják erre a választ, hogy mi fog történni ebben a helyzetben.

Ma már egyre nehezebb minőségi oktatáshoz jutni. Természetesen, ha az embernek van pénze, akkor nagyon könnyű, mint mindent, meg lehet venni. Lehet, hogy önök így gondolkoznak. Többször beszélgettünk erről, hogy kiket képviselnek önök és kiket képviselünk mi, vagy kiket képviselek én. Én azokat az embereket képviselem, akiknek szükségük van arra, hogy legyen állami oktatás, mert ha ez nem lesz, akkor nagy bajban lesz, mert ő nem fog tudni fizetni egy iskolában mindenféle költséget, mert még ez is nehéz, hogy ide eljárassa a gyereket.

Természetesen, ahogy ma már beszéltünk róla, én szeretném, ha ugyanabban az országban élnénk, mert önök egy másikban élnek, és én is egy másikban élek. Én abban az országban élek, ahol szükséges az, hogy legyen állami oktatás, mert nagyon nehéz a helyzet, és így is nagyon nehéz, és nagyon kicsi a kitörés lehetősége, az előrelépés lehetősége. Ha most ez a törvény, amit önök javasoltak, megvalósul, akkor nem tudom, milyen lehetőségünk marad vidéken. Persze, mondhatják azt, ahogy már itt hallgatom, hogy nem változik semmi, jobbá teszik, fegyelmezik a tanárokat, mert volt itt szó arról is, hogy volt fegyelmi tárgyalás, és a többi. Természetesen ezek is fontos dolgok, de azért ennél fontosabb dolgok is vannak.

Beszéljünk nyíltan arról is, én nagyon szeretek, engem meg lehet kérdezni arról, hogy mennyit keresek. Nekem sosem kellett szégyellnem vagy titkolnom, hisz gyári munkásként vagy képviselőként nekem mindig nyilvános volt a fizetésem, nincs vállalkozásom, nincsen semmim, nyugodtan meg lehet nézni. Tehát én annyit is érek, amennyim van, ezt tudom, ezt már elmondták többször is, emlékszem rá, de nekem ez pont elég.

Tehát azt szeretném elmondani, ha önök itt tényleg jöttek a számadatokkal, hogy 200 ezer meg 1 millió 300 ezer forint között, de azért a munkának  már ezt is többször elmondtam  van kétféle visszajelzése: az egyik a megbecsülés, a másik pedig a fizetés. Önök sem ingyen ülnek itt, önöknek is fontos az, hogy mennyit visznek haza, szerintem nekik is ugyanilyen fontos, hogy mennyit visznek haza. Ilyen egyszerű a kérdés. A matek szerintem önöknek is, nekem is ugyanaz, bár én lehet, hogy alacsonyabb és egyszerűbb szinten űzöm, mert én a boltban kifizetem, amit kell, nekem kell elmenni, nem állok még arra készen például, hogy bevásároljanak nekem, s lehet, hogy önök nem járnak boltba. Ezek nagyon egyszerű tények és nagyon egyszerű dolgok, amikről valahogy nem hallom, hogy beszélnének, szerintem viszont ezek nagyon-nagyon fontosak.

Még egyszer, visszatérve a vidékre: hogy leszünk az óvodákkal, hogy leszünk a bölcsődékkel? Hiányoznak középiskolák. Például Nógrád megyében nincs felsőfokú iskola, tehát aki tovább szeretne tanulni, az utazhat eleve Budapestre vagy a környező megyékbe. Tehát én nem látom azt az oktatási fejlődést, amelyről önök beszélnek. Nagyon régóta lobbizunk azért, hogy legyen felsőoktatási intézményünk, nem sikerült még összehozni.

Én Északkelet-Magyarországon inkább bezárásokat, mint fejlesztések látok. Én azt látom, hogy minél kevesebb a tanár, nem azt látom, hogy egyre többen jönnek. Én nem azt látom, hogy a tanároknak egyre több idejük van foglalkozni a gyerekekkel, hogy leülnek velük, átbeszélik, aki egy kicsit gyengébb, legfeljebb korrepetálják; én nem ezeket látom. Én azokat látom, hogy nincs tanár, nincs óvodapedagógus, nincsen semmi. És ezek után még mi lesz önök szerint vidéken? Marade egyáltalán valaki, vagy most tényleg hogy lesz?

S tudják, engem ez aggodalommal tölt el, mert én magamévá tettem azt a gondolatot, hogy az oktatás lehet egy lépése annak, hogy kitörjünk. De most akkor hogy fogunk mi kitörni? Oktatás nélkül, iskola nélkül, tanár nélkül nem tudom, hogy milyen lehetőségek várnak ránk. Azt már megbeszéltük, hogy a munkaalapú társadalmat sem sikerült megkapnunk Északkelet-Magyarországon, most még az oktatásunk is bajba kerül, hát, nehéz kérdések ezek, főleg számomra.

Érdekes ez a vita, bár én nem látom a vitát. Én azt látom, hogy itt született egy döntés, ezt önök eldöntötték, és a tiszteletemet fejezem ki önök felé, hogy ilyen egyszerűen tudják figyelmen kívül hagyni az emberek érdekeit, ilyen egyszerűen tudnak szemet hunyni afölött, hogy tiltakoznak, afölött, hogy ezt szóvá teszik, itt a parlamentben is vitatkozunk róla. Ezek úgy leperegnek önökről, remélem, ha én is eltöltök itt a parlamentben három-négy ciklust, akkor én is ilyen profi leszek. Tehát nekem még nehezemre esik, amikor megszólítanak, még ha nincs is hozzá közöm, még akkor is néha van, hogy a szívemre veszem. De még egyszer mondom, én örülök, hogy kijárhattam az iskolát, lehet, hogy nem tanultam meg azt, amit önök megtanulhattak. Ez nagyon fontos kérdés, kérem, ezt vegyék figyelembe, és tényleg gondolják ezt át, hogy mi történik az ország olyan részein, ahol már így is bajban van az oktatás.

Látom, hogy zavarba jönnek, amikor pénzről kell beszélni. A támogatásokra nagyon sok kimegy, az nagyon jó, tényleg, borprezentációra. Mi nagyon sok bort iszunk Északkelet-Magyarországon, azt elmondhatom, főleg a minőségi borokat nagyon ismerjük, bár fogalmam sincs arról, hogy melyik a jó bor, megmondom őszintén. (Dr. Lukács László György: Ami ízlik.) Rizling? Az nagyon jó bor. (Dr. Lukács László György: Ami ízlik.  Derültség.) Ami ízlik?! Nekem egy sem ízlik, de ez nagyon jó. Tényleg, örülök, ha majd kaphatok ebből is képzést, de én annak örülnék, ha a gyerek inkább abból kapna képzést, ami hasznos lesz a jövője szempontjából.

Amikor a tanárok életpályamodelljéről beszélnek, akkor arról is beszéljenek, hogy a tanárok lesznek azok, akik képezik a gyermekeinket, és az ő modelljük levetül a gyerekekre. Ha a tanár biztonságban érzi magát, és nyugodt, akkor a gyerekkel is úgy fog bánni, de ha a tanár bizonytalanul és elnyomottnak érzi magát, akkor a gyermekkel is úgy fog bánni. És ha önök egy olyan bizonytalan légkört és egy olyan fegyelmezett, túlfegyelmezett légkört teremtenek, annak nem tudom, hogy milyen következményei lesznek.

Lehet, hogy ezeket így nem gondolják végig, és nem érdekli önöket csak a profitorientáció. Tényleg az látszik, hogy önök mindent szeretnének kivezetni, mindent szeretnének gazdasági alapokra helyezni, de kérem, már ne az oktatást! Legalább ezt tartsuk már meg! Ez egy nagy vívmánya a magyar társadalomnak, hogy van egy ilyen oktatási rendszerünk, amiben, még ha egy kicsit bukdácsol is, de legalább benne van a lehetőség. De ezek után nem tudom, hogy lesz meg benne a lehetőség, és számomra ez a legfontosabb.

(0.30)

A másik, hogy itt elkezdik, már volt az egészségügyi dolgozóknál szigorítás, a rendvédelmieknél, most jönnek a tanárok. Nem tudom, ki lesz a következő, de az önök szisztémáját figyelve én azt látom, hogy tényleg szisztematikusan, szépen uralják le a rendszereket. Én örülök, ha önöknél ilyen fegyelem van a saját padsoraikban. Majd önök egyszer biztos elmondják, hogy ezt hogy élik meg, hogy mindent alárendelnek egyetlenegy szerepnek, de van olyan, amikor azt nem kell alárendelni, hanem szabadjára kell engedni, és nem irányítani kell, hanem segíteni kell, hogy működjön az oktatás, mert az oktatásnak ez is egy feladata, hogy segítse a benne tanuló növendékeket; ez ilyen egyszerű. Nem arra kell törekedni, hogy ki mint, hogyan fegyelmez.

Tényleg, most őszintén, alulfizetett embereknél, nagyon jól tudják önök is, de lehet, hogy már elfelejtették, vagy nem emlékeznek, vagy szerencsés családokba születtek, és sosem volt ilyen problémájuk, de csak úgy, mégis, egyszer próbálják már ki, hogy ne nyúljanak a fizetésükhöz, csak amennyit egy melós, egy tanár éppen keres, csak annyihoz nyúljanak hozzá, és akkor nézzék meg, hogy önök hogy érzik magukat egy hónap után, hogy menni foge az az élet.

Ha nekem ugyanezt mondják, hogy én próbáljam ki, nekem megy, mert én ennyiből éltem negyven éven keresztül  abból csak húszat dolgoztam, tehát gyerek voltam, eltartottak a szüleim , de én éltem ebből, én tudom, milyen ebből élni, és tudom, milyen frusztráltan fölkelni, bejárni, aprópénzt keresni, és a számlákra sem jut.

Tehát próbálok azért kicsit anyagiasan gondolkodni, s ebből a szempontból is megközelíteni, mert nagyon fontos az, hogy ebben az országban milyen állapotban vannak a magyar emberek. Azt elmondhatom, hogy nem jóban jelen pillanatban, de ezen dolgozhatunk, hogy legyen itt jobb közérzet, működjön ez itt jobban, és fönntartsuk az iskolákat.

Önök ráadásul azt mondják, hogy szeretnék, hogy nagyobb legyen a gyerekszám Magyarországon. Csak én azt nem tudom, ha meg fog születni az a sok gyerek, akit önök várnak, ki fogja őket tanítani. Nem tudom, de önök erre is biztos tudják a választ, mert nagyon jól állunk tanárok tekintetében.

Hm, nem tudom, hogy még mit említsünk itt meg, mert nagyon sok mindenről lehetne beszélni. Azt gondolom, hogy első körben ez is elég lesz, hogy egy kicsit elkerüljük a szakmázást, és megpróbáljunk ilyenekről beszélni.

Még egy gondolat, így a felszólalásom végére. Nekem mindenben fontos ez az ügy, mert ezek az ügyek példaértékűek, és én nem szeretem személyekre vagy egy-egy helyzetre, vagy éppen a tanárokra levetíteni. Én megtanultam ez alatt a rövid idő alatt, amit eltölthettem itt is vagy a való életben is, hogy mindig minden valakivel vagy valakikkel kezdődik, és aztán szépen, ahogy a gyakorlat egyre megy bele, egyre rosszabb lesz, és egyre jobban átvetül más részekre. Én biztos vagyok benne, ha önök ezt a törvényt így átengedik, és megszavazzák, ezzel nem lesz vége.

De én azt is kérném önöktől, azon is gondolkodjanak, most nagyon szerencsés helyzetben vannak, de mindig ilyen szerencsés helyzetben lesznek-e. És az önök gyerekei is mindig ilyen szerencsés helyzetben lesznek, hogy biztosítva lesz számukra minden, úgymond, az aranykanál, ahogy mi mondjuk vidéken? Mert ha egyszer nem lesz, akkor baj lesz. És önöknek, nekünk az is a kötelességünk és a kötelezettségünk, hogy mindenki számára biztosítsuk a lehetőséget a minőségi oktatáshoz.

Úgyhogy én ma kezdésre ennyit szerettem volna, később még biztos, hogy folytatjuk ezt a diskurzust, remélem, hogy választ is kapok, mert én mindig, ahogy mondtam, mai nap is elmondtam, nagy örömmel és nagy figyelemmel követem az önök felszólalásait is, hisz önöket is megilleti a tisztelet, és én csak bízom benne, hogy valamennyit ebből én is kapok vissza. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)