KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Egyetértek az előttem felszólaló momentumos képviselőtársammal, ne szavazzunk róla most, és jövőre sem, és ingassuk még egy kicsit az államtitkárt, ne ringassuk, ingassuk. Ingassuk meg abban, hogy stabilan tartsa magát ahhoz, hogy ezt a törvényt át kell vinni.

Nos, egy picit arról beszélnék, amit ön is érintett államtitkár úr, és mindjárt érteni fogják, hogy mi köze van ehhez egyébként a státusztörvénynek. Említette a kora gyermekkori fejlesztést. Nem ezt a szót használta, de hogy a felzárkóztatásban, az óvodáztatásban mekkora erő van, magam is így gondolom, és az előző szocialista kormányok is így gondolták, a kora gyermekkori fejlesztésért, a védőnői hálózatért, az óvodáztatásért nagyon sokat tettünk. Örülök annak, hogy az óvodáztatásban történt előrelépés. Én jó dolognak tartom a választás lehetőségének a megtartásával.

Nyilván a középosztály mindig próbálkozik egy kicsit elkülönülni, vagy sokszor próbálkozik az alacsonyabb sorból jövő társaitól, de mégiscsak összességében van egy olyan jótékony hatása ennek a kötelező óvodáztatásnak, mert látom a kis keresztfiamon keresztül is, hogy nagyon sokan nagyon jó kezekben vannak azok a gyerekek, akik különböző társadalmi csoportokban látják meg a napvilágot, és különböző családokba születnek, jobb módú családba. Amíg egy fogorvos gyereke együtt jár a kétkezi munkás gyerekével és adott esetben a város szélén lévő, putriban lévő kis cigánylányokkal, cigány kisfiúkkal, addig, azt gondolom…  és nem is az óvodáztatással van a baj, mert nagyon jól látja, és ebben egyetértés van, ennek örülök, mert mindig jók a közös alapok, hogy Európa-, sőt világhírű a magyar óvópedagógusi képzés és az a módszertan és az a fejlesztés, amit ők csinálnak.

(1.20)

Tehát ők is megérdemelnék egyébként, gondolom, mindketten így gondoljuk, a béremelést.

És ott még nincs is akkora baj, bár, megmondom, régebben olvastam erről friss szakirodalmat, nem is tudom, talán két vagy három éve vettem egy hosszabb tanulmányt a kezembe. Nyilván vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ezen a területen is lenne mit fejleszteni szakmailag is, hiányzik az új módszerek kipróbálása, hiszen egy három-négy éves kisgyerek, ha a szülei engedik, hogy a klasszikus meseolvasás mellett a digitális eszközöket a kezükbe vegyék, ha már itt a görnyedő, mobiltelefonos ifjúságról beszélünk, akkor mindenféleképpen ott is a szakmai módszertan  és itt egyébként az MTA elnöke, aki azt mondta, hogy a tantárgyi módszertanokat is frissíteni kellene, és kicsit jobbá kellene tenni. Ahogyan én olvastam, de mondom, nem olvastam friss tanulmányt az elmúlt hónapokból, úgyhogy nem tudom, hogy pontosan hol tart az óvodapedagógiai tudomány, de minden tudásomat összeszedve a fejemben, ez még mindig nagyon jó.

Nem is ott van a baj, utána, ahogyan bekerülnek a gyerekek az iskolába. Vuhh, úgy szakad szét a magyar társadalom, mint a huzat. Még alsó tagozatban, az alsós tanító nénik óvónők szinte az első, második osztályban. Akinek kisgyereke van, az tudja, hogy mennyire fontos az első osztályos tanító néni személye, a módszere, a stílusa, mindene. De felső tagozattól már végképp nagyon durván szakad szét. És az a bajom a státusztörvénnyel, és itt kapcsolódok vissza a státusztörvényhez, hogy a státusztörvény ezt felerősíti. Tehát nemhogy segítené a társadalmi különbségek csökkentését, amivel 2010 előtt, a rendszerváltás óta bajlódtak a kormányok, hanem ugyanaz, sőt még inkább szelektívvé teszi az iskolarendszert a státusztörvény, már eddig is problémák voltak vele, de ezt még inkább felerősíti.

És ha abban egyetértünk, vagy jó lenne, ha egyetértenénk, hogy az oktatásnak alapvetően az lenne a feladata, hogy készítse fel az embereket azokra a készségekre, amire egy életen át szükségük lesz…  a ma óvodásai olyan munkakörökben fognak dolgozni, képviselőtársaim, ami még talán nem is létezik. Fontos, hogy ezt a funkcióját betöltse. Ha nem tudja betölteni, akkor csak politikai hatalmi funkciója marad, nem szakmai funkció. Mindig ugyanoda térek vissza, mert ugyanazt gondolom, és próbálom nagyon sok oldalról megközelíteni.

A másik, hogy a társadalmi felzárkóztatás funkciója. Én ezt ma nem látom, sőt egyre kevésbé látom. Itt is funkcióját vesztette az oktatásügy, sokkal inkább, mint 2010 előtt. Ott sem volt tökéletes, legyünk igazságosak, és én nem vagyok az a politikus, aki nem látom, hogy 2010 előtt mi hiányzott a rendszerből, de sokan hitték ebben az országban, hogy ekkora erővel kapnak felhatalmazást, ezt jobban fogják csinálni. Erre nem számított szerintem senki, és összességében értem ezt, főleg arra nem, hogy a miniszterelnök ennyire lemond erről a területről, illetve csak saját maga alá zúzza be, hatalmi szempontokat érvényesítve.

Ma, ha megnézem, a szegényeknek maradt a rossz iskola, azt kell hogy mondjam, az alsó középosztálynak inkább az egyházi iskola. És itt azért a világnézeti semlegesség  sokszor mondják a szocialistákra, hogy egyházellenesek, nem vagyunk azok, sőt, ha hiszi, ha nem, még vallási tagozat is volt az MSZP-ben, méghozzá Donáth László vezette nagyon sokáig, és a mai napig nagyon sok vallásos ember van a Magyar Szocialista Pártban is. Nem azzal van a baj, hogy az egyházi iskolába járók többet kapnak, engem ez nem zavar, mert ők is magyar polgárok, ők is a mi gyermekeink, hanem hogy az állami iskolába járó gyerekek kapnak kevesebbet. Tehát arra kellene törekedni, hogy felhúzzuk, az állam a saját iskoláiba járó gyerekeket nem finanszírozhatja kevesebb pénzből.

Tehát az alsó középosztálynak az egyházi iskola, a felső középosztálynak meg a drága magániskola, és egyre inkább az elitképzés, az MCC a teteje, ugye? És ez durván szelektál, durván szétesik. Az jó, hogy az óvodák megtartják, és ha van önnek ráhatása, kérem, azt tartsa meg, mert ott még együtt vannak a gyerekek. És itt jövök oda, az alsó tagozatosoknál még mindig tartja ez a dolog magát, hogy ha lehet, 22-24 órát állapítsanak meg és ne egységesen 24-et, ha még a módosítások közé ez befér. Ha ön adja be, vagy ön viszi ezt tovább, akkor jobban elfogadja a saját pártcsaládja, mintha ez tőlünk érkezik hivatalos módosítóként, mert meg kellene próbálni minél tovább együtt tartani egy társadalmat. Mert ha az iskolában együtt vannak, abból erős, egészséges társadalom lesz.

Alapvetően azt gondoljuk mi mindannyian szocialisták, magam is és az ellenzék is, hogy képzett és egészséges országra és társadalomra van ahhoz szükség, hogy jó munkaerőpiaca legyen, és fejlődésnek induljon Magyarország, mert így csak egy helyben topog.

Szeretnék egypár mondatot arról is szólni, mert többször előjött a fideszes képviselők részéről, hogy 15 ezer…  Nacsa úr járt élen abban, hogy mi hány ezer pedagógust bocsátottunk el. Nem lehet azt mondani, hogy mi, szocialisták, az MSZP-kormányok nem voltak fenntartók. Oké, értem, a normatívacsökkenés, egyebek, de azért azt kell hogy mondjam, hogy akkor, abban az időben túlnyomórészt már fideszes önkormányzatok voltak, és főleg a kistelepüléseken. Orbán kiadta azt az utasítást, hogy minél rosszabb, annál jobb, az ő szájából hangzott el. Nem az ön személyes számlájára mondom, csak ön ül itt, ön hallja. De alapvetően mi nem bocsátottunk el pedagógusokat.

És azt sem tagadom, hogy óriási különbségek alakultak ki önkormányzatok és önkormányzatok között. És az állam ezt egyre kevésbé tudta kompenzálni, hogy akiknek magas volt az iparűzési adó, ott jó iskolát tudtak finanszírozni, ahol nem volt pénz, ott maradt az állami, aztán kijöttek belőle, vagy nem jöttek ki belőle. De nem így kellett volna átalakítani ezt a rendszert, nem lett volna szabad ennyire túlközpontosítani és államosítani.

És egy dolgot hadd mondjak itt, mert ez is nagyon piszkálja a csőrömet, vagyis hogy az piszkálja a csőrömet, hogy nem hangzik el ez az egy érv, de most én elmondom, és akkor megnyugszom. Alapvetően azért volt értelme az önkormányzatoknál tartani az iskolákat, és ki kellett volna találni talán egy vegyes rendszert, de nem a teljes államosítást; és azt hiszem, azért Hiller István az utolsó években már felvetette, pont látva ezeket a problémákat, hogy legyen az államnak egy fenntartó szerepe, és ott, ahol bírják és tudják, az önkormányzatok vigyék az iskolákat, de önök átestek a ló túloldalára. Tehát volt 2010-ben, mielőtt átadtuk a kormányzást, vagy átvették, inkább így fogalmazom, mert nem szívesen adtuk át, de azért tettünk mi is azért, hogy ez így alakult  zárójel bezárva.

Amíg az önkormányzat kezében volt az iskola, közvetlenül a polgármester szavazatánál csattant az…  tehát egy polgár nemcsak azért szavazott a helyi polgármesterére, hogy lefesse a kerítését az iskolának, hanem ha a polgármester megígérte, hogy csinálok nektek informatikai labort meg nyelvi labort, mert, mit tudom én, a roma asszony is angolul akarta tanítani a gyerekét, mert rájöttek ők is arra, hogy egyébként szeretnék, ha a gyerekük egyet előrelépne, elvette, nem szavazott arra a polgármesterre legközelebb. Tehát primer érdek volt és szavazati kényszer ez a nevezetes demokrácia, hogy egyébként az iskolának ne csak a kerítésre legyen kifestve, hanem konkrét szakmai tevékenység folyjon benne. És ez kiegészülve egyébként az állami kereteket biztosító, de lazább pedagógiai program, a tanszabadság lazább…  de egyébként az államnak mindig kereteket kell biztosítani, de nem mondhatjuk meg azt egy minisztériumi szobából, hogy Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, a II. kerületben vagy akár a XVIII. kerületi, dél-pesti Havannán mi jó a gyerekeknek. Tehát itt lett egy kicsit túltolva az a bizonyos bicikli, amiről anno egy volt tisztségviselő, miniszter úr is erről beszélt.

Ezen változtatni nagyon nehéz lesz, mert a rendszerváltás után jobb- és baloldali kormányok valamit felépítettek, de rombolni nagyon könnyű. Az én tapasztalatom, nyilván az öné nyilván más, de most már második ciklusos vagyok, nem tudom, hányadik kormányprogramot írjuk a választások előtt, hogy majd az megvalósuljon  értik, mire gondolok , mindig mélyebbről indulunk. Tehát a korrekció mindig egyre nehezebb és nehezebb.

És még egy dologról szeretnék beszélni, és ez egy konkrét kérdés, mert nem tetszett nekem válaszolni az előző kétpercesemben vagy nem tudom, hányadik kétpercesemben feltett kérdésemre, hogy az a 24 óra hogyan viszonyul a 32 órához, illetve a 48 órához, ami a státusztörvényben van. Nem ismételném meg ennél konkrétabban.

(1.30)

De lenne még egy kérdésem, hogy a státusztörvényben benne van egy tól-ig határ, hogy mettől meddig vannak a pedagógusbérek. Az alsó határra vállalnak önök garanciát. Ahogyan én láttam a költségvetésben, ha jól értettem  (Az egymással beszélgető dr. Maruzsa Zoltán Viktorhoz és Rétvári Bencéhez:) tudom, hogy mindig jó a találkozás, de konkrétan szeretnék kérdezni, hogy jól mondome , a céltartalékban van egy körülbelül 20 százaléknyi béremelés, ha jól értem. Ez egy ilyen hevenyészett számítás szerint, tessék engem kiegészíteni, vagy segíteni, olyan 230-240 milliárd körül van, és ennek a lába az EU, az EFOP. Tehát csak annyit szeretnék öntől kérdezni, hogy ez a 20 százalék, mert ezt nem tudta megmondani a pénzügyi államtitkár úr sem, vagyis nem akarta vagy nem tudta, vagy válaszolt becsülettel mindenre, de ez elmaradt, és öntől próbálom megkérdezni, hogy ez a 20 százalék, ami a céltartalékban benne van, ebből mennyi az, amit önök, mert ezt nem tudtam abból a fránya költségvetésből kibogarászni, mennyi, ami a nemzeti költségvetésből menne, és mennyi, ami az EU-ból jönne. Mert ha jól értettem a pénzügyi államtitkár szavait, 20 százalék akkor lesz meg, ha egyébként a Bizottság, amit elfogadott, az kifizetésre is kerül. Csak nem tudom, hogy az egész 20 százalékra vonatkozott, amit mondott vagy ennek mekkora részére. Mert azt látom, és azt észrevettem a költségvetésben, hogy a 2023-ban szakmai bérpótlékként adott 10 százalék beépült a bázisba, ha jól értem, ugye? Tehát ez azt jelenti, hogy azt most is fogják tudni adni. És ami azon felül van, a céltartalékban az a 20 százalék, ami meg van említve, annak a hátsó lába az EFOP.

Csak a 20 százalékból mennyi itthoni pénz és mennyi EU-s pénz? Ha erre nekem tud válaszolni, illetve kapok egy választ, azt nagy tisztelettel megköszönöm. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki padsorokból.)