DR. GURMAI ZITA (MSZP): Én örömmel teszek ennek eleget, levezető elnök úr.

A pedagógusok életpályájáról szóló törvény vitájában szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ez a javaslat nemcsak a pedagógusok státuszáról szól, hanem ennél jóval többről. Nemcsak egy életpályamodell kerül mérlegre, hanem a kormány teljes oktatáspolitikája. 2010-től egészen napjainkig tartó hatását és számos szempontot kell értékelnünk, mielőtt ezt a fontos döntést meghozzuk. Gyermekeinknek egy olyan világban kell majd helytállniuk, ahol folyamatos alkalmazkodásra és a változás képességére lesz szükségük, ahol egyébként túléltünk egy Covidot, de erről már beszéltem.

Olyan iskolarendszer szolgálja a magyar diákok és ennek az országnak is a jövőjét, amelyik nem kizárólag a XX. századi ismereteket sulykolja, hanem a XXI. századi tudást is képes átadni. A magyar kormány viszont azt hiszi, ha hatalmi érdekből fogant „kulturkampfból” épít szellemi barikádot az ország köré, akkor letagadja, elhazudhatja a jövő kihívásait. Mi abban hiszünk, hogy a jövő elől nem elbújtatni kell a magyar fiatalokat, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy fel tudjuk őket rá készíteni.

Míg a kormány oktatásért felelős minisztere a magyarság spirituális és szakrális oktatását tartja fontosnak  nyilvánvaló, ez is fontos , de szeretném világossá tenni, hogy minden magyar diák számára a megfelelő nyelvoktatás és modern tudás az informatikából legalább annyira fontos. Az oktatási rendszernek biztosítania kell, hogy a gyerekek és a fiatalok képessé váljanak az emberiség által felhalmozódott tudás megismerésére és annak alkotó alkalmazására, a nemzeti és nemzetiségi hagyományok ápolására. Így is összefoglalhatjuk, hogy mi mit gondolunk a magyar iskolák feladatának.

Mondhatnám azt, hogy ez egy bölcs idézet az „Oktatási minimum” című dokumentumból. Ez az a dokumentum, amelyet a választási kampány idején, még tavaly februárban írtak alá oktatási szakmai és civil szervezetek, érdekképviseletek, és mi, ellenzéki pártok közösen.

(2.50)

Tartozunk azzal, hogy megküzdjünk a magyar iskolarendszer legfontosabb szereplőinek közös akaratáért, az oktatási minimumban foglalt elvek és programpontok megvalósításáért, hogy negyedével csökkenjen a diákok óraszáma, hogy kisebbek legyenek az osztálylétszámok, hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni az iskolában, hogy mindenki számára lehetőség legyen az érettségi megszerzésére, hogy a tanároknak visszaadjuk a tanszabadságot, emeljük meg a bérüket, és hét-nyolc évente legyen pihenőév a pedagógusok számára, hogy az első diploma legyen ingyenes, és hogy eltöröljük a tandíjadósságokat is. (Rétvári Bence: Érdekes, hogy a tandíj bevezetői az ingyenes diplomáról beszélnek.  Az elnök csenget.) Annyira szeretem, hogy olyan okos dolgokat mondanak, miközben én beszélek! (Derültség az ellenzéki oldalon.) Mindezt annak érdekében, hogy kizárólag egy-egy gyerek személyes képessége, tehetsége és szorgalma határozza meg, hogy mi lesz belőle felnőttként, hogy a gyerekek továbbtanulási útját ne a lakóhelye, bőrszíne, családjának szociális helyzete, vagy éppen olyan, íróasztal mögötti döntéshozók határozzák meg, akik amúgy már rég kimenekítették gyermeküket az állami rendszerből.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a hatalmi kevélységben tobzódó kormányról és kormányfőről lepereg bármiféle szakmaiság. Ez a kormány és a miniszterelnök visszafele néz, hátramegy és nem előre, ezért már gyakorlatilag senkire sem hallgat, nemhogy az ellenzékre, sem semmilyen észérvre. Ezért a magyar gyerekek jövője szempontjából kulcsfontosságú változáshoz újjá kell szerveznünk az együttműködést azok között, akik az oktatási minimum programját megalkották és elfogadták.

Nem a közös fotózkodás vagy a hangzatos sajtóközlemények reményében, hanem akár csöndben, de mindenképpen a közös célokon nyugvó, egymás iránti bizalommal érdeklődnék én, hogy milyen bizalom van önök iránt, különös tekintettel az itt zajló, vagy korábban zajló tüntetéssorozatokra. Ahhoz, hogy valóban a tanévnyitó Magyarországon ne egy utálatos esemény legyen, ahol minden anya, minden apa szorongás nélkül tudja elengedni a gyereke kezét az iskola kapujában, mert most egyáltalán nem lehet biztos abban, nem tudja azt, hogy olyan tudást kapnak, ami valóban lehetőséget teremt számukra, hogy többre vigyék, vagy messzebbre jussanak, mint a szüleik, én úgy gondolom, hogy ez egy meglehetősen fontos dolog.

Ha viszont egy igazságos, gyarapodó és modern Magyarországért kívánunk politizálni  és szeretném azt hinni, hogy ezt mindannyian így gondoljuk , az idevezető úton iránymutatásnak vesszük Szent-Györgyi Albert szavait: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” Ha a Nobel-díjas tudós mondata igaz, márpedig számomra igaz, akkor szerintem meglehetősen jelentős az ok az aggodalomra mindenkinek, akinek számít Magyarország jövője, számít gyermekeink jövője, unokáink sorsa; leginkább a szülőknek, akik országszerte több mint egymillió magyar gyermeket kísérnek el az iskoláig.

Nyilvánvaló, hogy szülőként mi is osztozunk minden anya és apa álmában, hogy a gyerekeink többre vigyék, mint mi magunk. Az iskoláknak ezt a közös álmot kell szolgálniuk, de ma nem ezt szolgálják, hanem akadályozzák, hiszen nem lehet tudni, hogy Aranka néni vagy Judit néni valóban végig tudjae vinni azt a négy évet, vagy folyamatosan cserélődik már a tanító néni is általános iskolában. És akkor még nem beszéltem a felső tagozatosokról, ahol rendszeresen elmaradnak az órák, és nincs megfelelő pedagógus, mert nincs elég fizika- vagy nincs elég földrajztanár.

Miközben az európai országokhoz képest bántóan keveset költ a magyar állam az oktatásra  államtitkár úr, várom a válaszát, hogy miért , addig a magyar szülők kétharmada érzi anyagi megterhelésnek a tanévkezdést. Míg a középiskolai tanárok fizetését tekintve az uniós tagállamok közül Magyarország hátulról a harmadik, általános iskolai szinten hátulról a negyedikek vagyunk, miközben túlterhelt tanuló és tanár egy évben több száz órával többet tölt az általános iskolában és a középiskolában, mint Európa más országaiban, addig a matematika, szövegértés és természettudomány mellett a problémamegoldás terén is rosszul teljesítenek a hazai diákok. Kérdés, hogy ebben milyen javaslataik vannak. Ráadásul a számok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak, a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak, és ez az önök felelőssége.

De az adatoknál is világosabban fogalmazza meg a mai iskola legnagyobb baját, sőt bűnét Vekerdy Tamás: „A magyar iskola kritikus gondolkodók helyett engedelmes alattvalókat akar nevelni, ezzel pedig szembemegy a világtrenddel.” Tegyük hozzá, szembemegy a magyar gyermekek érvényesülési vágyával, szembemegy a szülők álmával vagy szembemegy Magyarország jövőjével. Ezért nem túlzás Vekerdy Tamás fogalmazása: „Ez nemzetellenes bűn.”

Nem lehet kétségünk, hogy ezt a nemzetellenes bűnt a kormány követi el a gyermekekkel és a szüleikkel szemben, szintén Vekerdy szavaival: „a legfőbb hadúr parancsára”, aki még húsvétkor sonkahadjáratot is hirdetett. A kormányfő naftalinszagú, avítt világképét és önös hatalmi érdekét kényszeríti rá a magyar iskolarendszerre  ez szerintem nem annyira vicces , mert neki legfőbb ellenfele a kritikus gondolkodásra, önálló érvényesülésre képes polgár, érdeke pedig az államnak kiszolgáltatott, engedelmes alattvalók tömege. Emiatt évente több tízezer magyar fiatalt kényszerít bele a közmunkába, a foglalkoztatáshelyettesítő támogatás, alkalmi munka körforgásába. Emiatt mennek külföldre a legjobban teljesítő diákjaink. Ma minden századik magyar fiatal Ausztriában kezdi meg már a középiskolát. Tehát nemcsak az egyetemisták hagyják el az országot, ami nagyon brutális szám. És akkor nem beszéltünk még arról, hogy aki teheti, az állami iskolákból a magániskolákba megy, és emiatt mindennapos tapasztalás és sok adattal alátámasztható tény, hogy az iskola nemhogy felszámolná, inkább felerősíti az otthonról hozott hátrányokat, a szemünk láttára nap nap után vesztegetik el ennek az országnak a jövőjét.

És akkor nézzük meg a számokat! Nyilvánvaló, tudjuk, hogy dübörög az infláció, 25 százalék feletti, és azt is látjuk, hogy a 2024. évi költségvetésben oktatásra elvileg 3434 milliárd forintot szánnak, vagyis 629 milliárd forinttal többet, mint 2023-ban. Ez nominálisan 22 százalékos emelkedést jelent, reálértéken, vagyis a 2023-as és a tervezett 2024-es inflációt is belekalkulálva négy, azaz 4 százalékos növekedést jelent. Az azonban, hogy 2024 végére ennek a költségvetésnek az oktatási, szakképzési fejezetei mennyiben változnak, ennek nyilván számos összetevője még kérdéses.

Az emelkedés reálértéken 4 százalékos növekedése komolyabb bér- és színvonalemelésre, úgy ítéljük meg, hogy kevés. (Sic!) Ugyanakkor korábban a kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a leginkább leszakadt térségekben többletbéremelést szeretnének adni a pedagógusoknak, azonban a költségvetésben ennek a forrásait nem látjuk, nem találjuk, bár bízom benne, hogy Rétvári Bence miniszterhelyettes úr majd segít ebben, nekem, bevallom, nem sikerült megtalálni ennek a forrását.

Az oktatási többletkiadások egy része a pénzügyi tárca kijelentései szerint a pedagógusok generális béremelését szolgálja, a tervek szerint az uniós források megérkezésével, erről hosszan beszélt államtitkártársa. 20 százalékos lehet a pedagógusok béremelésének mértéke, ha a még nyitott kérdéseket le tudjuk zárni az uniós szervekkel. És higgye el, hogy szurkolunk, hiszen mindannyiunk érdeke a jól megfizetett pedagógus. Bár azt tudom mondani, hogy egy hat évet tanult pedagógus miért keres kevesebbet, mint a kereskedelemben dolgozó, mondjuk, pénztáros, ez önmagában is egy jelentős kérdés, hogy vajon ez hogy fordulhat elő abban az országban, ahol a gyermek számít meg a tudás számít.

(3.00)

Nos, az óvodák és az általános iskolák kerete alacsonyabb mértékben, összesen 6,6 százalékkal nő, ezek az intézmények tehát veszíthetnek akkor is, ha jobban nő az infláció annál a 6 százaléknál, amivel a kormány számol.

A középiskolák biztosan rosszul járnak, az ő keretük alig 3,5 százalékkal emelkedik. Van azonban egy egyéb oktatási sor, az erre szánt összeget 26 százalékkal emelték meg. Izgatottan várom, miniszterhelyettes úr, hogy vajon ez mit is jelent.

És akkor zárásképpen: a szakképzésre fordított kiadások reálértéke is emelkedik, az egyetemeknél viszont felemás a kép, az állami egyetemek támogatása ugyanis csökken, ám a modellváltáson átesett alapítványi fenntartású intézmények 6 százalékkal többet kapnak az idén, vagyis ők legalábbis a pénzüknél maradnak. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, és, államtitkár úr, bizakodó vagyok, hogy még hezitál, hogy visszavonják. Köszönöm. (Taps az ellenzéki sorokból.)