RÁCZNÉ FÖLDI JUDIT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. A bosszútörvény elfogadása lehetetlenné teszi, hogy egyre többen válasszák ezt a hivatást, és nagyon sok pedagógus lázadt fel ellene. Az előző felszólalásomat folytatva, szeretnék önöknek pár véleményt bemutatni:
„Két dolgot kértünk a kormánytól: olyan munkakörülményeket, amelyek mellett érdemes dolgozni, illetve olyan bért, ami mellett meg tudunk élni. S mit kapunk? Egy státusztörvényt. Elég volt! Most már a saját érdekeimet kell előre helyezni.” Eszternek a státusztörvény tette be a kaput, így a mostani volt az utolsó tanéve.
Gábor egy éve ételfutár, és most napi négy órában megkeresi azt, amit tanárként teljes munkaidőben kapott. Éva pedig irodai munkára váltott, és mellette pályaelhagyó pedagógusoknak segít. Mindhárman a munkateher, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és az aránytalanul alacsony fizetés miatt hagyták ott a tanári pályát.
Egy győri fórumon derült ki, hogy a pedagógusok alig tudnak valamit erről a törvényről. (Rétvári Bence: Ez így van.) A legfontosabb tanulság, ha a státusztörvény életbe lép, a kormányzati hatástanulmánnyal szemben sok jóra nem számíthatnak, s bizony a helyi vezetők jóindulatán is múlik, hogy pattanásig feszítike a húrt, élneke a tankerületek, az iskolák a törvény által engedélyezett passzusokkal például az átvezényléseknél vagy a felmondási idők betartásával.
Juhász András, az újbudai József Attila Gimnázium igazgatója mondta ezeket a szavakat: „Attól tartok, hogy két-három év múlva azt fogjuk mondani, milyen jó volt a helyzet 2023 szeptemberében. Nem egy iskola fog teljesen ellehetetlenülni a közeljövőben a felmondások miatt. Tudunk olyan újbudai intézményről, ahol eddig nyolcan álltak fel, de az igazi nagy csapás az lesz, ha év közben azok is felmondanak, akik most úgy döntöttek, szeptemberig még kivárnak. Eddig négyen jelezték a felmondásukat: 26, 27, 41, 42 évesek, két magyar és két matematika szakos tanár. Közülük többen a pályának is búcsút mondanak, mivel a státusztörvény és az új minősítési rendszer hatálya alatt nem tudnának dolgozni. Egyikük egy egyházi intézményben folytatja a munkát. Az általuk hátrahagyott űrt pedig egy ötödik, nyugdíjba vonuló pedagógus is tágítja.
Mi az országos átlagnál jobb helyzetben vagyunk. Ezzel is magyarázható, hogy bár nagyon sokan kétségbe vannak esve, egyelőre csak négyen adták be a felmondásukat. Fokozatosan lett egyre rosszabb tanárnak, igazgatónak egyaránt, de ennyire kétségbeejtően rossz még sosem volt. Mintha egy őrült, vak kocsis harcolná a lovakat a szakadék felé, és közben nagyképűen kioktatna mindenkit arról, hogy nem kell izgulni, hiszen fut a szekér, aztán pedig már csak centiméterek választják el a szakadéktól.
Nem számítok tömeges iskolabezárásokra, az viszont várható, hogy egyre inkább gyermekmegőrző hellyé válik az iskola, ahol a testnevelő vagy magyartanár megy be majd matekórát tartani. Ha pedig a távolabbi jövőbe nézünk, ez felveti a kérdést: ki fog házakat építeni, ki fog embereket gyógyítani? Ha nem lesz megfelelő középiskolai képzés, annak hatása rövid időn belül eléri az egyetemeket, és olyan össztársadalmi problémává fogja kinőni magát, aminek már a gondolata is elképesztő a XXI. században. Ha a fiatalok tömegei fognak ebben szocializálódni, tömegesen fogják elhagyni az országot.”
Nyári Zsigmond, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója mondja ezeket a szavakat: „A lelket tartani a tantestületben, és persze magamban, és egyben tartani a közösséget, ez a legnehezebb kihívás most. Olyan mértékű frusztráltság, kiégés, fáradtság, szorongás és félelem van tapinthatóan jelen a tanárok körében, még ebben a nagyon jó hátterű iskolában is, amilyet korábban nem tapasztaltam. Egy biztos, nagyon közel van már a fal, ami felé rohanunk. Ha elmarad a fordulat, engem nem lepne meg az oktatás teljes összeomlása. Annyira fáradtak, kiégettek, megnyomorodottak a tanárok, hogy nem csoda, ha már saját érdekeikért sem tudnak és mernek kiállni. Amikor az életben maradásért küzd az ember, az minden erőt elvisz.
A bevezetendő teljesítményértékelési rendszer még a mostaninál is nagyobb felmondási hullámot fog elindítani, ha nem előzi meg az olyan erős üzenet, amely nyilvánvalóvá teszi a tanárok számára, hogy mégis fontosak, és problémáikat orvosolni fogják. Erre várnak. Ha sorban állnának a pályára készülő fiatalok, még jó is lenne, ha kipörögnének a kevéssé alkalmasak, akiknek a helyükre léphetnének, de a magyar közoktatásban jelenleg nem látszik, hogy honnan fog beáramlani a friss, a mostaninál rátermettebb munkaerő, ezért időszerűtlennek érzem egy, a versenyszférában való, annak logikájával élő értékelési rendszer bevezetését. Ez így kizárólag frusztráltságot eredményezhet.”
Egy pályaelhagyó pedagógus: „A mai nappal aláírtam, hogy tíz év után közös megegyezéssel megszüntetjük pedagógus-munkaviszonyomat az iskolámmal. Én kérelmeztem, miután kiderült, hogy jövőre nem lehet már 14 fős csoportlétszám alatt csoportbontásban tanítani az angol nyelvet, így számomra nem marad elég angolóra a félálláshoz sem, más órák lettek volna, meg tanulószoba. A státusztörvény árnyékában azonban úgy gondoltam, hogy ezt a kompromisszumot már nem kötöm meg. Felálltam. Megértették. Tegnap és ma két pedagógus távozott az iskolánkból. Én a versenyszférából jöttem a közoktatásba, vélhetőleg oda is megyek vissza. Szomorú vagyok, és kicsit félek, de elindulok. Holnap a nyolcadikosokkal én is ballagok.
De a jó életbe, könyörgök, belegondoltatok, hogy holnap ki fog tanítani?! Tanár vagyok tíz éve, sokan körülöttem 20-30-40 éve. Mind elfáradtak mérhetetlenül. Sosem volt méltó fizetésünk, és elkopott a társadalmi megbecsülésünk. Egyetlen fiatalt ismerek, aki tanítónő szeretne lenni, kisgyerekeket viszont nagyon sokat tudok, akiknek tanítónő és tanár kell, olyan pedagógus, aki fel van készülve a XXI. század kihívásaira, aki bírja lelkileg, fizikailag és szellemileg. Elvesztegettünk sok évet, hogy megújuljon a szakma, de elfogyott az idő. Szülessen megállapodás, elfogadható megoldás minél hamarabb, valós szakmai szempontok alapján, mert nekünk a gyermekek számítanak. Önöknek is számítanak?”
A szakértői vélemények szerint a bosszútörvény egyáltalán nem javítja, hanem rontaná az oktatás helyzetét Magyarországon. Az oktatás javításához szükséges intézkedések a bosszútörvény nélkül is meghozhatók. A bosszútörvény a pedagógusok munkajogi helyzetét rontja, az oktatás jó működéséhez szükséges elemi feltételeket lehetetleníti el, miközben súlyosan sérti a szülői és tanulói jogokat. (Megszólal a telefonja.) Aki az ország jövőjét, utódainak boldogulását…