HAJNAL MIKLÓS (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én is ott folytatnám, ahol legutóbb, jó pár órával ezelőtt abbahagytam. Akkor még nem Rétvári miniszterhelyettes úr, hanem Maruzsa államtitkár úr volt itt a vitában, de én azt gondolom, hogy egy nagyon fontos része ennek a vitának az a kérdés is, hogy a beterjesztett törvényjavaslat mennyire jogszerű, pontosabban, mennyire alaptörvény-ellenes, mennyire ütközik az Alaptörvénybe ez a jogszabály.

Amikor Maruzsa államtitkárral beszélgettünk, vitatkoztunk erről a kérdésről, akkor visszamentem a Magyar Helsinki Bizottságnak a 2023. március 10-én kiadott véleményéhez, állásfoglalásához. (Rétvári Bence: Akkor biztos úgy is van!  Az jobb, mint az Alkotmánybíróság.) Én értem azt, ha van politikai előítélet a miniszterhelyettesben, mert látom, hogy rögtön elkezdte kommentálni a dolgot, de azért azt gondolom, miniszterhelyettes úr jogász, én azt gondolom, hogy szakmailag azért a Magyar Helsinki Bizottság jogászait illene megbecsülni. (Rétvári Bence: És politikailag nem is motiváltak!)

2023. március 2-án jelentette meg a kormány a törvénytervezetet, és nyolc nap állt rendelkezésre a véleményezésre, ezért jelent meg március 10-én ez az anyag. Ez a nyolc nap, ezt azért mondjuk el, nagyon kevés idő valójában, amikor ilyen komplex és ilyen hosszú anyagokról beszélünk. Tehát ez a nyolc nap, ami akkor rendelkezésre állt társadalmi egyeztetésre, nagyon kevés volt, de mégis sikerült megírni ezt az anyagot.

Én most előremennék egy kicsit az időben, átugranám azokat a dolgokat, amiket már Maruzsa államtitkár úrral megvitattunk, és onnan folytatnám, ahol abbahagytuk. A rendkívüli felmentés szabályairól beszéltünk, egészen konkrétan arról, hogy alappal tehető fel a törvényjavaslatot olvasva, hogy a jogalkotó az 53. §-ban  mármint az eredeti tervezetben  a felmentési határidejének meghatározásakor is a tanárok polgári engedetlenségi mozgalmára kívánt reagálni.

Tehát ez volt a témánk, és ami miatt én az alaptörvény-ellenességet, alkotmányellenességet feszegetem, az az, és akkor itt rögtön át is térnék az Alkotmánybíróság álláspontjára: „Mely szerint a jelentős kommunikációs értékkel bíró, véleménynyilvánítási típusú polgári engedetlenséget maga az Alkotmánybíróság is elismeri, ismeri, sőt a jogkövetkezmények alóli mentesítő jellegét is elismeri, amikor kimondja,”  és akkor most konkrétan idézem  „a véleményszabadság gyakorlásával megnyilvánult polgári engedetlenség demokratikus jogállami körülmények között nem szankcionálható.” Ez a 3086/2018. AB-határozat indoklásában szerepel. Az Alkotmánybíróság gyakorlata azt is elismeri, ha egyértelmű, hogy egy formálisan jogellenes magatartás a véleményszabadság gyakorlása, akkor annak a magatartásnak a megítélésében az alapjogi szempontot figyelembe kell venni  ez pedig az 1/2019. AB-határozat indoklásában szerepel.

A testület szerint, ha a szóban forgó tett mind az így megnyilvánuló személy véleményközlő célja, mind az objektív mérlegelés szerint a véleménynyilvánítás aktusa, akkor jogszerűségéről a szólásszabadság mércéi szerint kell döntést hozni. Ilyen körülmények híján azonban a cselekményt, az alkotásokat, illetve emlékműveket érintő szokásos együttélési szabályok szerint lehet megítélni. Ez esetben egy emlékmű megcsúfítása olyan vandál tettnek minősülhet, amellyel szemben az általános hatályú jogszabályok alapján lehet fellépni. Itt egy másik ügyről beszélünk, de mégis azért maga a megnyilvánulás, maga az objektív mérlegelés, maga a véleménynyilvánítás kérdése az, ami itt fontos, még akkor is, ha itt most épp egy emlékműrongálás a kontextusa ennek az AB-határozatnak.

Hasonló következtetésre jutott egyébként nemcsak az önök által megválasztott alkotmánybírákkal feltöltött Alkotmánybíróság, hanem az Emberi Jogok Európai Bírósága is a gyülekezési joggal, mint a véleménynyilvánítási szabadságnak az egyik sajátos formájával kapcsolatban. Az EJEB szerint például  az Oya Ataman kontra Törökország ítéletet idézném itt , 74552/1. számú ügy, 41-42. §: „A nem jogszerű, azonban békés keretek között maradó demonstrációkkal kapcsolatban az állami szerveknek tűrési, türelmi kötelezettsége van, azaz ilyenkor is a szólásszabadság felől kell megközelíteni a magatartást, nem pedig rendészeti szempontból jogszabálysértésként.” Már értjük, hogy ez a Belügyminisztérium perspektívájából miért tűnik hatásos megoldásnak.

„A véleménynyilvánítás szabadsága  és itt folytatom a Magyar Helsinki Bizottságnak az elemzését  mint alapjog érintettségét jelen esetben egyrészt megalapozza a szabályozásnak a rendeletre visszanyúló genezise, a rendelet megalkotásának célja is körülményei. Az, hogy a rendelet a polgári engedetlenségben részt vevőknek egy kiemelten fontos közüggyel, az oktatási rendszer válságával kapcsolatos véleménynyilvánítására reagál, magának a rendeletnek az indokolásából egyértelműen kiderül.

Abban a körben, hogy milyen hátrányt jelent a rendelet által bevezetett és a tervezet által állandósítani kívánt változás, az alábbiakat kell rögzíteni: az Alkotmánybíróság gyakorlatában is megjelenő szempont, hogy a munkaviszony aszimmetrikus jogviszony, és a munkajogi szabályozás célja, hogy a függő helyzet a munkavállalói oldalon ne eredményezzen kiszolgáltatottságot. Megfelelő védelem hiányában a munkavállaló számos tekintetben ki van szolgáltatva a munkáltatónak, nem utolsósorban azért, mert a személyek életét döntően befolyásolják az önmagukról való gondoskodás  lásd: Alaptörvény O) cikk  és az egyéb szabadságjogainak gyakorlását elősegítő anyagi biztonság megteremtésének előfeltételei.

A munkáltatói tudomásszerzéstől  amely reálisan egybeesik a polgári engedetlenség megvalósulásával  egy függő jogi helyzet áll be, amely hónapokig is fennmaradhat, szemben a Kjt.-ben és az Mt.-ben rögzített 15 nappal. Ebben a függő helyzetben a munkáltató diszkrecionális belátására van bízva, hogy éle a rendkívüli felmentés, illetve felmondás jogával, amely Damoklész kardjaként lebeg a köznevelési intézményben foglalkoztatott személyek felett. Ez egyértelműen hátrányosan érinti a pedagógusokat, hiszen bizonytalanságban tartja a tiltakozásban részt vevőket a tekintetben, hogy a magatartásuknak egyáltalán lesze következménye, és ha igen, akkor mi, és ezzel fokozza azt a kiszolgáltatottságot, amely a jogviszony aszimmetrikus jellegéből fakadóan eleve fennáll.

A tervezet hangsúlyosan kiemeli a gyermekek művelődéshez, a védelemhez, a gondoskodáshoz, valamint a tanszabadsághoz való jogának érvényesítését, amely lehet alapvető jog korlátozásának legitim indoka. Ahhoz sem fér kétség, hogy annak elbocsátása, aki a köznevelési foglalkoztatási jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi, szükséges a tervezet deklarált gyermekvédelmi céljainak fényében.

Ezen a ponton azonban a szabályozási logika megbicsaklik, mivel egyáltalán nem alkalmas a legitim gyermekvédelmi cél elérésére az a megoldás, hogy olyan pedagógusok maradhassanak a máshol irányadó, legfeljebb 15 nap helyett, akár hosszú hónapokig a munkáltató tudomásszerzése után is az oktatási rendszerben, akik annyira súlyos kötelezettségszegést követtek el, vagy elítélendő magatartást tanúsítottak, hogy esetükben a rendes felmentés nem elégséges megoldás.

E megbicsaklás oka csak a kérdéses szabályozás mögöttes, valódi célja lehet a polgári engedetlenséggel tiltakozó pedagógusok véleménynyilvánításának letörése, az ő olyan függő helyzetbe hozásuk, hogy a munkaerejüket és a diákjaik iránti felelősségérzetüket  amely a tiltakozásuknak is nyilván a hátterében áll  továbbra is használni lehessen, azonban könnyen meg lehessen tőlük szabadulni, ha a szükségszerűség már nem kívánja meg a további foglalkoztatásukat.

Erre való tekintettel azonban nem alkalmazható az alapvető jogok korlátozásával kapcsolatos teszt a szokásos módon. Sokkal alkalmasabb a helyzet megítélésére az EJEB-nek  ismét az Emberi Jogok Európai Bíróságától idéznék  a joggal való visszaélésre vonatkozó megközelítése.

Az emberi jogok európai egyezményének XVIII. cikke szerint az egyezményben említett jogok és szabadságok korlátozásait nem lehet más célra alkalmazni, mint amelyre elő vannak írva. E cikk célja szerint, az EJEB szerint a joggal való visszaélés megtiltása. Az EJEB azt vizsgálja ennek megállapításakor, hogy a jogkorlátozás hátterében húzódike valamiféle mögöttes szándék a deklarált cél mellett, és hogy a kettő közül melyik a domináns. Jelen esetben világos, hogy nem a deklarált gyermekvédelmi cél a domináns, mert akkor a jogalkotó nem hagyott volna mozgásteret a munkáltatóknak arra, hogy adott esetben súlyos kötelezettségszegést elkövető pedagógusokat tartsanak az oktatási intézményeknél akár fél évig is, hanem a tiltakozások hatékonyságának aláásása.

Erre való tekintettel pedig ab ovo nem lehet alkotmányosan elfogadható a polgári engedetlenséggel tiltakozó és a közoktatással kapcsolatos véleményüket így kinyilvánító tanárok véleményszabadságának a korlátozása a munkajogi helyzetük hátrányosabbá tételével.

Az eredeti tervezet 53. §-a jelen formájában szintén sérti az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdését. Az Alkotmánybíróság állandó működésének kezdetétől követett gyakorlata szerint, megint csak idézet következik: „Egyértelmű az, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság klauzulából olvasható ki a jogbiztonság követelménye.

(5.20)

E követelmény az Alkotmánybíróság következetes felfogása szerint azt jelenti, hogy a jogrendszer egészének, annak részterületeinek, valamint egyes szabályainak világosnak egyértelműnek, hatásukat tekintve kiszámíthatónak és a norma címzettjei számára előre láthatónak kell lenniük, és a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat kell hordozniuk.” A 11/2021. AB-határozat indoklásában szerepel mindez.

Ezen átfogó értelmezés mellett kiemelendő, és megint idézet következik, az önök által megválasztott alkotmánybírák írták ezeket a szavakat: „A jogbiztonság teremti meg a lehetőséget a jogalanyoknak arra, hogy magatartásukat ténylegesen a jog előírásaihoz tudják igazítani.”

És akkor ismét a magyar Helsinki Bizottság elemzése: „A rendkívüli felmentés, illetve az azonnali hatályú felmondás intézménye azt a célt szolgálja, hogy a közalkalmazotti jogviszony,”  nyilván nem mindannyian vannak közalkalmazotti jogviszonyban, de sokan vannak közalkalmazotti jogviszonyban  „illetve a munkaviszony  szélsőséges esetekben  rövid időn belül megszüntethető legyen. Mind a Kjt., mind az Mt. szerint e lehetőség egy szubjektív  az okot adó körülményről való tudomásszerzéstől számított  időintervallumon belül áll rendelkezésére, objektív és jogvesztő  egy év, büntethetőség elévülése  keretek között. A tervezet  a rendeletet követve  ezektől eltérően azzal ruházza fel a munkáltatót, hogy a felmentés e formáját az okot adó körülményről történt tudomásszerzéstől számítottan akár hónapokkal később is  bármikor  gyakorolhassa. A tervezet a rendelethez képest is szigorúbb, mivel  a büntethetőség elévülésén kívül  nem tartalmaz objektív időkeretet. Mindez azt jelenti, hogy a tervezet hatálya alatt a munkáltató fenntarthat egy olyan jogviszonyt, amely főszabály szerint éppen azért szüntethető meg, mert annak folytatása lényeges kötelezettség megszegése vagy akár bűncselekmény elkövetése miatt ellehetetlenült. A tervezet a szubjektív időintervallum ilyen kitolásával tehát kiüresíti a rendkívüli felmentés és az azonnali hatályú felmondás jogintézmények lényegi ismérvét.”

Az Alkotmánybíróság értelmezésében az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság megköveteli, hogy egy jogszabály az adott élethelyzetet kellően kiszámítható módon szabályozza. A jogbiztonság egyik lényege és fő ismérve, hogy a jogalanyok magatartásukat ennek megfelelően szervezhessék és alakíthassák. Ez a fent kifejtettek szerint különösen fontos olyan helyzetekben, ahol az érintett norma egy, a jogalanyok közötti függő vagy aszimmetrikus viszonyt kíván rendezni.

Mind a Kjt. mind az Mt. kiszámítható módon rendezi, hogy a munkáltató mikor és hogyan élhet a jogviszony rendkívüli, azonnali hatályú megszüntetésével. Ezekkel szemben a tervezet által bevezetni – pontosabban, a rendelet által megfogalmazott koncepciót állandósítani  kívánó szabály lehetőséget biztosít a munkáltatónak arra, hogy adott esetben  az érintett általa vitatott cselekményéről tudva  az egyébként biztosított 15 napos szubjektív határidőt adott esetben jelentősen meghaladó időkereten belül bármikor gyakorolja a rendkívüli felmentés vagy az azonnali hatályú felmondás jogát. Ez a helyzet a munkavállaló számára bizonytalanságot, illetve a munkáltató felé kiszolgáltatottságot eredményez. Másképpen fogalmazva: a munkavállaló cselekménye következményeivel nem tud előre számolni, jogait ennek megfelelően gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni. A tervezet véleményezett jogszabályhelye tehát sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság elvét.

Sérti végül a tervezet szerinti szabályozás az Alaptörvény II. cikkét is, amely deklarálja, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alaptörvény II. cikkében garantált emberi méltósághoz való jog az Alkotmánybíróság értelmezésében az emberi státusz abszolút védelmét biztosítja  3187/2017.  AB végzés, illetve 3225/2017. AB végzés , az ember érinthetetlen lényegét juttatja kifejezésre. A 64/1991. AB határozat ezt úgy fogalmazta meg, hogy az emberi méltósághoz való jog a személy emberi minőségét fejezi ki, azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. Ebből következően az egyén számára szubjektíve bosszúságot okozó helyzetek, esetleg célszerűtlennek tartott jogszabályi rendelkezések az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelemben vett tartalmával nem állnak összefüggésben.

A véleményezett jogszabályhelyből kiolvasható, hogy annak célja a köznevelésben alkalmazottaknak az állásban tartása az adott tanév végéig, mindezt egy olyan helyzetben, amelynek rövid időn belüli lezárásához a munkáltatónak elvileg komoly igazolható érdeke fűződik. Ez a fenntartás ráadásul annak a jogintézménynek a kiüresítésével történik, amelyet minden más foglalkoztatásra vonatkozó jogszabály garantál. Ennek fényében megállapítható, hogy a jogalkotó a gyermekek érdekeire hivatkozással a pedagógusokat eszköznek tekinti az oktatási rendszert érintő hiányosságok pótlására és a rendszer működésének fenntartására.

Én azt szeretném kérni miniszterhelyettes úrtól, hogy reagáljon a magyar Helsinki Bizottságnak ezekre az alaptörvény-ellenességre, alkotmányellenességre vonatkozó kritikáira. Köszönöm szépen.