NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Kálmán Olga felszólalását a tények nem zavarták meg, ez világos, ugyanakkor gyorsan visszakerestem a telefonomban hiszen korábban Arató Gergely azt kérte tőlem, hogy a Google legyen a barátom; megfogadva a tanácsát megnéztem , hogy mit mondott Kálmán Olga akkor, amikor 2009-ben a Gyurcsány-kormány idején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kérte a kulturális minisztertől a gyulai Almásy-kastély és még másik kilenc kastély kizárólagos állami tulajdonból privatizálását, nem 99 évre, örökre, akár egy forintért. Képzeljék el, nem találtam ilyen nemes felszólalást, ilyen felháborodást, nem találtam úrinői felszólalást, nem találtam… (Kálmán Olga: 2009-ben?) 2009-ben… (Kálmán Olga: Nem voltam képviselő, nem zavarja?! Az elnök csenget.) Nem volt magánvéleménye sem, nem volt véleménye a politikai történésekről. (Kálmán Olga közbeszól.) Bárhogy kerestem Gréczy Zsolt felháborodását, bárhogy kerestem az ifjú momentumosok felháborodását (Derültség a Momentum soraiban. Bedő Dávid: 16 éves voltam!), nem találtam meg; nem találtam senkinek a felháborodását, amikor 2009-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő levélben fordult a Kulturális Minisztériumhoz a gyulai Almásy-kastély és másik kilenc, teljes állami tulajdonban lévő kastély privatizációjáért.
Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem egy egyszerű törvény tárgyalásán vagyunk. Ahogy a miniszter úr elmondta, a frakcióülésünkön is voltak viták, voltak szkeptikus hozzászólások, mert szerintem van egy alapvető filozófiai kérdés, amelyre választ kell keresnünk a miniszter úr az expozéjában elkezdte -: mit kezdjünk azokkal a műemlékekkel, azokkal a kastélyokkal, azokkal a kúriákkal, azokkal a várakkal, amelyekhez a magyar történelem nagyon fontos eseményei és nagyon fontos személyiségei kötődnek; mit kezdjünk 2023-ban egy 1800-as, 1700-as, 1600-as években épült épülettel, amelynek néha romos, néha felújított, néha közepes állapota van? Mi végre vannak velünk ezek az épületek, az épített örökségünk, mit kezdjünk vele, és mi a célja, amivel érdemes elindulni?
Szerintem ez a legfontosabb kérdés, és itt érdemes talán kezdeni a mai vitát, nem ott, ahol Kálmán Olga elkezdte, hanem ott érdemes megnézni ezt a kérdést, onnan érdemes szerintem megnézni ezt a kérdést, hogy jelenteneke nekünk valamit ezek az épületek mint magyar nemzeti közösség, fontosake számunkra ezek az épületek mint a magyar nemzet, vannake olyan helyszíneink, történelmi helyszíneink, amelyekhez olyan események és olyan személyiségek kötődnek, amelyek igenis hozzájárultak ahhoz, hogy mi most itt, ezer évvel később is a legnagyobb nemzet vagyunk a Kárpát-medencében. Szerintem vannak ilyen helyszíneink, és vannak sajnos olyan helyszíneink is, amelyek már nincsenek; lerombolták, elpusztították, a földdel tették egyenlővé, sóval szórták be a helyét, valamilyen módon átalakulás, barbár rombolás, nem tudatos rombolás, természeti katasztrófa miatt már nincsenek velünk, nem tudjuk megmutatni az unokáinknak, a gyermekeinknek, nem tudjuk mi magunk sem megnézni ezeket a helyszíneket, ahol egyébként a magyar történelem fontos eseményei zajlottak.
Szerintem a kommunisták rombolták a legnagyobbat, nem a magyar honfitársaink, akik akár üzleti vagy öncélból megpróbálták széthordani ezeket a kastélyokat; sokkal nagyobb volt a kommunisták pusztítása ebben az országban. Láthatunk olyan átépítéseket, amikor gyönyörű kastélyokat istállóknak használtak, raktáraknak használtak, ismerjük azokat a…, éppen most, az elmúlt években költöttünk arra európai uniós és állami milliárdokat, hogy a korszerűtlen, a kommunizmusban létrehozott, a falu vagy a város szélén lévő, korszerűtlen gyermekotthonokat megpróbáljuk a közösség közelébe integrálni, és ezek a gyermekek, akik gyermekvédelmi intézményekben vannak, ne egy városszéli, régi, egyébként nem felújított kastélyépületben lakjanak, hanem a valóságközeli, a közösségközeli élőhelyeken.
Én azt gondolom, hogy nagyon fontos az a vita, hogy azokat, amik még megvannak hiszen elmondtam, hogy sok olyan műemlékünk, sok olyan történelmi helyszínünk van, ami már sajnos nincs meg a rombolás következtében, vagy éppen azért, mert a trianoni döntés következtében határon túl vannak, a mostani magyarországi határokon túl vannak ezek a műemlékek , tehát mit kezdjünk azokkal, amelyek itt vannak, a határainkon belül, amelyek még megvannak, és amelyek érdemesek arra, hogy megóvjuk őket, és megmutassuk a gyermekeinknek, az unokáinknak, mert a történelmünk, az identitásunk egy darabja kötődik hozzá; olyan vezetők, olyan döntések színhelyei, olyan vezetők életterei, olyan történelmi események helyszínei, amelyek meghatározták azt, hogy mi most itt vagyunk, 2023-ban a magyar nemzet él, a magyar nemzet erősödik, és hogy az elmúlt tíz év volt az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede. (Kálmán Olga: Huhú! Huhú! Derültség a DK és a Momentum soraiban.) Ezért ebben érdemes ebben érdemes! gondolkodni. Szerintem érdemes megóvnunk. (Gelencsér Ferenc: Szerénységet! Az elnök csenget.)
Az a kérdés, hogy hogyan tegyük ezt. Az a kérdés, hogy aze az út, hogy évente a miniszter úr majd kisajtol a Pénzügyminisztériumból pár milliárd forintot, és egy-egy szobával többet tudunk felújítani, a nyolcszáz-valahány darab kastélyból mindig kijelölünk egyet, kettőt vagy hármat, és elindulunk annak a korszerűsítésében, felújításában vagy csak állagmegóvásában. Azt a számot nem mondta a miniszter úr, de szerintem az is irgalmatlan nagy szám, hogy ennek a nyolcszáz darab épületnek az éves állagmegóvása nem felújítása, nem hasznosítása, az éves állagmegóvása milyen óriási, több száz milliárdos összeget emésztene föl egyébként a magyar költségvetés számára.
És itt jön a kérdés, amikor gondolkoznunk kell; és útelágazódás hogyha már önök is szeretik ezt a szót, útelágazódás előtt állunk, és el kell döntenünk, hogy innen merre menjünk. Jóe az a magyar nemzet számára, hogyha évente, a költségvetés teherbíró képességének függvényében, egy-egy épületet, egy-egy épületnek egy-egy szobáját, egy-egy új funkciónak a beépítését tudja finanszírozni a magyar állam? Természetesen, ha önök ezt állítják, önöknek abban igaza van, hogy a legideálisabb helyzet az lenne, hogyha az állam az összeset hasznosítani tudná, az állam az összeset fel tudná újítani, az állam az összeset meg tudná mutatni a nagyközönségnek, belföldi és külföldi turistáknak együtt, egyaránt, de ez nálunk sokkal gazdagabb országokban sem lehetséges. Vegyük példának Franciaországot, vegyük példának Olaszországot, vegyük példának Spanyolországot például! Nem működik nálunk sokkal szerencsésebb történelmi fejlődésű és sokkal gazdagabb országokban sem; az éves kormányzati költségvetés nem tudja kigazdálkodni az összes ilyen műemlék ingatlanjának, kastélyának, várának, kúriájának a fenntartását, felújítását és hasznosítását.
Ugyanakkor az is szemben áll ezzel, hogy érték az, hogyha ezt megőrizzük, érték az, hogyha ezt bemutatjuk, érték az, hogyha ebből valami jót hozunk ki, szerintem nemcsak turisztikai szempontból, szerintem nemcsak történelmi szempontból, hanem ezek identitásképző és egyébként értékes helyszínei a magyar történelmünknek.
És akkor itt jön a kérdés, hogy lehete win-win szituációt találni szerintem a törvény erre keresi a választ és a miniszter úr az expozéjában is erre kereste a választ ebből a nehéz helyzetből. Az állami költségvetés ilyen szempontú korlátoltsága, az irgalmatlan mennyiségű ingatlantömeg, a bemutatni kívánt műemléki és történelmi helyszínek, ennek a hármas halmaznak hol van a közös pontja, és hol lehet olyan win-win helyzetet teremteni, ahol ezeknek az épületeknek az állagmegóvása megtörténik, ahol ezek az épületek bemutatásra kerülhetnek, ahol ezek az épületek megőrződnek, meg tudjuk őrizni őket az utókor számára; hol van ennek a hármas halmaznak az a közös metszete, az a közös pontja, amin el tudunk indulni, és amire akár közösen nemzeti minimumként is tudunk tekinteni.
Ha jól értem, most már változott a Gyurcsány-párt álláspontja, és már fontosnak tartja ezeknek a kastélyoknak a megőrzését. Ha jól értem Kálmán Olga vezérszónoki felszólalását, akkor a képviselő asszony azt mondja, hogy számukra is fontos, hogy ezek az ingatlanok (Kálmán Olga: Számunkra fontos!) megőrződjenek, meg tudjuk őrizni ezeket az ingatlanokat (Kálmán Olga: Nincs „is”! Nincs „is”! Az elnök csenget.), meg tudjuk óvni ezeket az ingatlanokat, és be tudjuk mutatni ezeket az ingatlanokat.
(15.40)
Külön érdekes, amikor a képviselő asszony privatizációról beszél úgy, hogy a pártelnöke privatizációból lett milliárdos, de ez teljesen független a mai vitától. Ugye, emlékszünk arra, hogy a repteret egy kisebb budai villa áráért sikerült eladnia Gyurcsány Ferencnek, 200 millió forintért.
Hogyha valaki a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodásról beszél, ha felelős gazdálkodásról beszél, akkor érdemes megemlíteni, hogy Gyurcsány Ferenc 192 állami céget privatizált. Ezek többségében nyereséges állami cégek voltak, említhetném a MÁV Cargót, vagy éppen a Vízműveket, vagy éppen számos olyan állami céget, amely nyereségesként működött, tehát például kastélyfenntartáshoz hozott bevételt az állami költségvetésbe, ezeket a cégeket áron alul az önök haverjainak, ha úgy tetszik, urainak és úrnőinek, külföldi elvtársainak, belföldi barátainak önök eladták.
Az önök idejében az állami vagyon jelentős részében megcsappant. Az elmúlt 13 évben az állami vagyon gyarapodott. Szerintem ez egy óriási különbség. Hogyha innen el tudjuk kezdeni, ezekről a tényekről tudunk beszélgetni, és innen tudjuk elkezdeni a vitát, akkor, azt gondolom, hogy rögtön közelebb kerülünk a megoldáshoz. (Kálmán Olga: Mészáros Lőrinchez!)
Hát, emlékszünk arra, hogy Budapest Airport, Postabank, MOL-részvények, Antenna Hungária, MÁV Cargo, ezek mind-mind nyereséges (Kálmán Olga: Tiborcz, Garancsi!), mind-mind nyereséges cégek voltak. (Zaj. Az elnök csenget.) S hova kerültek? Külföldi tulajdonba vagy a Gyurcsány-érdekkörbe.
Ha már fontos épületekről beszélgetünk itt, ejtsünk egy szót az Apró-villáról is mint az egyik budai fellegvárról. (Kálmán Olga: A Fidesz-székházról! Bedő Dávid nevet.) Látom, Bedő képviselő úrnak ismerős, sokszor járhat arra. (Bedő Dávid: Miniszter úr, emelje már a színvonalat! Nem értem, miért beszél erről!) 9 millió forintért vette meg a Gyurcsány házaspár az 1990-es közepén, aminek a 10 százalékát kellett kifizetni. Tehát ha valaki hűtlen kezelésről beszél, tisztelt képviselő asszony, DK-s színekben, annak a figyelmébe ajánlom, hogy 9 millió forintért, és abból 900 ezer forintot kellett kifizetni. Pár éve Gyurcsány Ferenc azt állította, hogy eladja ezt a vitát. Szerintem találunk rá vevőt vételi értéken 9 millió forintért, és akkor nem bukik semmit a volt miniszterelnök, nehogy a milliárdos vagyona kárt szenvedjen.
Azért a privatizációkor, ezt meg kell említeni, tisztelt képviselő asszony, hogy önök mit műveltek a privatizáció területén, és az állami vagyont hogyan hordták szét, és lett nemes egyszerűséggel magánvagyon. Önök az állami vagyon elől az államot kihúzták, és odarakták, hogy magánvagyon. Ezek tények, amelyekkel nehéz vitatkozni. Értem, hogy fáj önnek, értem, hogy önnek ez nem tetszik, de ettől még ez a helyzet.
Amikor megnézzük ezt a törvényjavaslatot, akkor én pár mondatot ajánlanék a figyelmükbe a törvényjavaslat vitája kapcsán, ami benne van a törvényjavaslatban, például úgy és akkor innen látjuk, hogy Kálmán Olga nem olvasta el a törvényt, és nem tartotta fontosnak, hogy mi van beleírva, hiszen egy előre megírt ítéletet hallhattunk a törvényről , hogy az van benne, hogy a kastélyépület és az abban található közgyűjtemény, valamint a park és a kert kapcsán nyitvatartási, üzemeltetési és állagmegóvási kötelezettség terhelné azt (Kálmán Olga: Most is nyitva van!), aki esetleg átveszi az államtól 99 évre az üzemeltetését. (Bedő Dávid: Nincs definiálva!)
Az is benne van, hogy a közgyűjteményt magába foglaló épület vagy épületek bejárását a nyilvánosság számára ingyenesen vagy térítés ellenében lehetővé teszi évente legalább 300 napon. (Kálmán Olga: Most is működik!) Tehát ez működőképes modell lehet.
Az is benne van, hogy az ingatlanban a vagyonkezelésbe vagy tulajdonba adás napján működő közgyűjtemény láthatóságát a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény és végrehajtási rendeletek szerint továbbra is biztosítja. Merthogy ön itt azzal vádolta a törvényt, hogy ezek nemes egyszerűséggel zárt magánkastélyok lennének. Hát, itt van benne a törvényben. Ha megszavazza a törvényt, akkor nem lesznek, mert ez van a törvényben, most olvastam fel szó szerint, hogy ez van benne a törvényben. (Kálmán Olga: Nem ez van benne!) Kár, hogy kettőnk közül csak én olvastam, de hát, nem baj.
Az is benne van, hogy az ingatlant a jó gazda gondosságával üzemelteti, fenntartja, állagromlását a szükséges karbantartási munkálatok végzése útján megelőzi, az egyébként szükségessé váló felújítási munkálatok elvégzéséről gondoskodik.
Ezek a törvényi garanciák szerintem bizonyítják, hogy az érintett műemlékeink a korábbi közérdekű funkciójukat megőriznék, a törvény kötelezi is a vagyonkezelőket a történelmi épületeink állapotának fenntartására.
A mostani törvényjavaslat az önök vadprivatizációjával és rablóprivatizációjával ellentétben itt most szigorú garanciákat biztosít az állami vagyon megőrzésére, és kizárja még a privatizáció elvi lehetőségét is. A mostani törvényjavaslat fontos célja szerintem, hogy növelje az érintett műemlékekkel való állami gazdálkodás hatékonyságát, mert nyilvánvalóan számos olyan kastély lesz, ami az állam kezelésében marad. Ez egy vegyes rendszerként fog működni, mert ez egy nagy vita, és ahogy a miniszter úr mondta, a frakcióülésen is vita volt még több verzióval ezelőtti törvényről is.
Szerintem azt a kérdést kell feltennünk magunknak ezen a napon, ezen a vitán, hogy azt akarjuk, hogy fontos helyszínei a magyar történelemnek 10-20-30-50 év múlva is látogathatók legyenek, vagy önök a pillanatnyi politikai érdekeik szerint szólalnak most itt fel; eközül kell választani szerintem. Köszönöm szépen.