DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, hogy miniszter úr még vane, visszajöne, figyelie a vitát; bízzunk benne.

Én azt gondolom, hogy ez egy rendkívül fontos vita, s meglepő egyébként számomra, ahogy alakul ez a vita, és ami kiolvasható eddig ebből a vitából. Mondhatjuk, hogy a miniszter úr expozéja és a vita közben tett felszólalása, a képviselőtársaim felszólalására tett reakciója talán mindannyiunkat meglep, és egész más szándékot sejtet, mutat, mint amit a benyújtott törvényjavaslat és az első  talán a Válasz Online cikke alapján  sajtóinformáció szerintem jogos reakcióként kiváltott egyébként nemcsak az ellenzéki politikai szereplőkből, hanem nagyon-nagyon sok, egyébként a kormányoldalhoz köthető szereplőből és közéleti szereplőből is.

Én azt gondolom, abban mélységesen egyetérthetünk, hogy van egy megoldatlan feladat, amiről beszélt is miniszter úr, van egy óriási probléma. Nincs ma megoldva a kulturális örökségünk, az épített örökségünk védelme, és pusztul ez a fajta nemzeti vagyon, ez a fajta nemzeti kincs. Sajnos nagyon-nagyon sok problémát láthatunk még a Lázár miniszter úr által említett kiemelt épített örökségünk elemeivel, tehát a kiemelt és történelmi jelentőségű kastélyokkal is.

Azt egyértelműen pozitívnak tartom, hogy elindult egy gondolkodás a kormány részéről, de az a fajta bizalmatlanság, amit, azt gondolom, érzékel a kormány és érzékel a miniszter úr, semmiképpen nem lehet meglepő a kormányoldal számára, s én azt gondolom, hogy nemcsak az elmúlt 13 év, hanem az elmúlt évtizedek gyakorlata alapján és az alapján is, ami ennek a jelenleg regnáló kormányzatnak a hatalmi, politikai logikája. Tehát ahogy Gréczy képviselő úr is beszélt róla, nem igazán az a fajta bölcs belátás, mérlegelés, gondolkodás és jó szándékú vitaindítás jellemző ennek a kormánynak a döntéshozatalára, ami egyébként most Lázár János miniszter úrnak az itt elmondott expozéjából és felszólalásából kiolvasható. Sőt, én érzékelek egy erőteljes ellentmondást is. És még azt sem tartom kizártnak, hogy a miniszter úrnak van egy, mondjuk, pozitív szándéka, és egyébként látható a pozitív viszonyulása is ezekhez a nemzeti kincseinket jelentő kastélyokhoz. Ugyanakkor én el tudom képzelni, hogy születik egy másik kormányzati döntés, ami viszont egészen elképesztően rossz irányba viszi el ezt a, mondjuk úgy, hogy jó szándékú javaslatot. Úgyhogy a bizalmatlanság a részünkről is maximálisan megvan, és én azt gondolom, hogy ezen nem lehet csodálkozni a tapasztalatok alapján.

Az egyértelmű, és én azt gondolom, hogy kiolvasható volt kivétel nélkül minden ellenzéki képviselő felszólalásából is, hogy itt nincs olyan parlamenti frakció, amely ne tartaná fontosnak az épített örökségünk, az ilyenfajta kulturális örökségünk, nemzeti örökségünk védelmét, és ne tartaná fontosnak a műemlékvédelem ügyét és ezeknek a csodálatos műemlék épületeknek a megóvását. S én azt sem tapasztaltam, hogy bárki kétségbe vonta volna azt, hogy ez egy óriási kihívás.

Én azt gondolom, hogy az elmúlt hónapok történései, az elmúlt hónapok politikai döntései egyébként némileg ellentmondásban vannak azzal, amiről a miniszter úr beszélt az expozéjában. Én elfogadom azt is és nagyon fontos gondolatnak tartom, hogy az örökségvédelem messze-messze több, mint szép és értékes épületek megóvása. Ugyanakkor sajnos azt kell tapasztalnunk, hogy ami látható döntés, az nem biztos, hogy ennek a szellemében történt meg.

Mindenesetre nagyon fontosnak tartom azt  mivel sokan figyelik ezt a vitát, sokan követik, hogy mi lesz ezeknek a csodálatos épületeknek a sorsa , hogy megköszönjem mindazok munkáját, akik nemcsak az elmúlt egy-két évben, az elmúlt 13 évben, hanem az elmúlt évtizedekben küzdöttek, tettek azért, hogy meg tudjuk óvni az épített örökségünket. Nagyon sokan tettek ezért minden kormányzati ciklusban nagyon sokféle pozícióban, és nagyon sokan küzdenek most is azért  és szívügyüknek tekintik, nem csak egy munkának , hogy ezeket az épületeket megóvják. És azoknak is szeretném megköszönni a munkájukat, akik szívükön viselik ezeknek az épületeknek, ezeknek a műemlékeknek a sorsát, és nagyon komoly szakmai munkát kifejtve nyomon követik ezeket, publikálnak ezeknek az épületeknek a sorsáról, akár könyvet írnak, akár egy blogot vezetnek, és bizony szolgálják ezeknek az épületeknek a megmentését azzal, hogy ilyen módon információkat adnak mindannyiunk számára, vagy akár csak felhívják a figyelmet a döntéshozók számára, amikor súlyos veszélybe kerül egy-egy ilyen ingatlan vagy éppen több ilyen ingatlan.

Nos, azt gondolom, hogy a törvényjavaslat a jelen formájában nem alkalmas arra a vitára, amire itt most, a felszólalások alapján készült a miniszter úr. Ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása és az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy szerintem fontos ez a vita. Én nagyon szeretném, ha valóban ezzel a habitussal és ezzel a hozzáállással folytatná le a kormány ezt a vitát, de szerintem ez a törvényjavaslat nem alkalmas kiindulási pont. Én azt tartanám bölcsnek, hogy ha a miniszter úrnak valóban jók a szándékai, ha valóban egy konszenzus felé szeretne törekedni, és valóban érzi magában azt a politikai befolyást, hogy ezt a kormányon végig tudja vinni, akkor szerintem indokolt lenne visszavonni ezt a törvényjavaslatot, és elindítani egy átfogó társadalmi, szakpolitikai vitát arról, hogy milyen módon lehetne tényleg ebben a kérdésben egy nemzeti konszenzust megteremteni. Nekem meggyőződésem  ismerve egyébként viszonylag sok politikai csoportosulás gondolkodásmódját, sok-sok, a téma iránt érdeklődő és elkötelezett képviselő hozzáállását , hogy valóban lehetne ebben a kérdésben, mondhatjuk, hogy üdítő példaként egy nemzeti konszenzust célzó és valóban pozitív, indulatoktól mentes vitát lefolytatni. S egy nagyon fontos és pozitív gesztus lenne, ha Lázár miniszter úr visszavonná a törvényjavaslatnak ezt az, én azt gondolom, hogy igen erőteljes átdolgozásra szoruló változatát.

Arra utalt miniszter úr  és itt éreztem azért némi ellentmondást az expozéban , hogy milyen pusztuláson ment át ez a kastélyvagyon. Egyébként mélységesen egyetértek a történelmi vonatkozások említésével, azzal is, hogy bizony nagyon komoly mulasztások vannak a rendszerváltás utáni évekből a tekintetben, hogy nem tettünk semmit, hogy itt a tulajdonviszonyokat rendezni tudjuk, és érdemben tenni tudjunk a kastélyok, kúriák és más műemlék épületek pozitív jövőjének az érdekében. De azért tartom egy kicsit ellentmondásosnak a példákat, mert itt nyolcszáz állami tulajdonban lévő kastélyról beszél. Tudjuk, hogy ezek jelentős része pusztul, rossz állapotban van, a kastélyok és kúriák helyzete sajnos elkeserítő, döbbenetes példákat látunk  majd fogok is hozni egyet , ugyanakkor ez a törvényjavaslat és ez a vita semmit nem mond ezeknek a kastélyoknak és kúriáknak a sorsáról. Semmit!

Ahogy ez a törvényjavaslat berobbant a magyar nyilvánosságba, nem véletlenül váltott ki indulatokat. Itt valóban kiemelt, csodálatos, történelmi vonatkozásokkal bíró és egyébként gyönyörűen felújított vagy a megkezdett felújítás stádiumában álló épületekről szólt, és nem azokról, amelyek pusztulnak. Értem én azt, hogy ezek a kastélyok  mondjuk, a dégi kastély vagy a fertődi Esterházy-kastély  még nincsenek teljes egészében az újszerű felújítás állapotában, de ezekre az épületekre egyébként soha nem is volt jellemző, hogy mindig éppen tökéletes állapotban lettek volna. Én azt gondolom, hogy egy ilyen hatalmas kiterjedésű, óriási vagyont, értéket jelentő műemlék épületnek az állagmegóvása is lehet cél egy bizonyos pillanatban. Tehát én azt gondolom, hogy itt a kastélyprogram, a számomra egyébként nagyon pozitív kastélyprogram által felújított talán 17 kastély esetében elmondhatjuk, hogy a legfontosabb munkát, az állagmegóvást elvégezték. Egyébként külső állapotukban, megjelenésükben csodálatosak ezek a kastélyok, maximálisan ki tudják fejteni a turisztikai jelentőségüket, és munkalehetőséget tudnak biztosítani. Tehát pozitív volt ez a kastélyprogram, és szerintem ezeknek az épületeknek a sorsa, mondhatjuk úgy, hogy biztosított.

(17.10)

Tehát azért ismerve a költségvetés szerkezetét azt senki ne akarja elmondani senkinek szerintem, ne akarja elhitetni, hogy itt a 12 felújított kastély esetében ne lehetne megteremteni a fenntartáshoz szükséges állami forrásokat. Meg lehet, szerintem bármelyikünk bőven tud adni tippeket arra vonatkozóan, hogy milyen költségvetési módosítással lehetne ezeknek a kastélyoknak az állagmegóvásához, fenntartásához úgy biztosítani forrásokat, hogy föl se merülhessen, hogy ezeket a kastélyokat privatizálni kelljen vagy magánkézbe kelljen adni.

És ami még ellentmondás volt, ugye, itt több száz állami kastélyról beszélt Lázár miniszter úr, és utalt már rá a második felszólalásában, hogy rengeteg kastély, kúria van magánkézben, és ahogy egyébként kritikusan szól az államról mint gazdáról a miniszter úr  holott szerintem az állam is lehetne jó gazda, és kellene is, hogy jó gazda legyen , egy picit mintha túlzottan is pozitív lenne a magántulajdonosok és mondhatjuk, hogy a már említett, korunk új arisztokratáival kapcsolatban, ugye, akik az elmúlt másfél, szűk másfél évtizedben látványosan megsokszorozták a vagyonukat, hogy ők hogyan viszonyulnak ezekhez a műemlékekhez. Én szeretnék egy konkrét példát említeni anélkül, hogy konkrétan egyik vagy másik érdekkörbe, úgynevezett oligarchába belegyalogolnék, mert most abszolút nem ez a célom, tehát valóban én is egy szakpolitikai jellegű vitát szeretnék felhozni, de azért egy példával szeretném alátámasztani, hogy nem biztos, hogy ennyire optimistának kellene lenni a magántulajdonosok hozzáállásával kapcsolatban, és ez hozzátartozik a vitához.

Ugye, említettem, hogy nagyon sok értékes és nagyon komoly munkát, szakmai munkát kifejtő szereplő, blogger van, én az „Elherdált örökségünk” blogot szeretném megemlíteni  én nem tudom, akit érdekelnek a kastélyok, akit érdekel a kastélyok sorsa, aki figyeli ezeknek a műemlékeknek a sorsát, annak, én azt gondolom, hogy szívszorító egy-egy ilyen posztot elolvasni, de mégis fontos, hogy valaki tényleg a szakmai hozzáértéssel együtt odafigyeljen ezeknek az épületeknek a sorsára, és felhívja a figyelmet, amikor végveszélybe kerül egy-egy ilyen kastély. Nos, ez a blog  azért érezzük az erőviszonyokat  egy nyilvános levelezésbe kezdett a Bonafarm-csoporttal néhány konkrét kisebb Tolna megyei kastély, kúria sorsát érintően, és olyan válaszokat kaptak ettől a, mondhatjuk, hogy tőkeerősnek tekinthető csoporttól, hogy nem tudják, hogy mennyi védett műemlék épület van a tulajdonukban, nem tudják; azt viszont elmondták a blognak küldött válaszukban, hogy nincs forrásuk a felújításra, mert a cégcsoportnak az a szándéka, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a maximális hatékonysággal használják fel nyilván a profitszerzés céljára, holott védett műemlékekről beszélünk.

Ez is mutatja tehát, hogy bizony vannak olyanok, korunk nyertesei között vannak olyan szereplők, akiknek a birtokában most vannak védett műemlékek, és mondhatjuk, hogy nem feltétlenül használják fel a megszerzett vagyont arra a célra, hogy ezeket a védett műemlékeket, mondjuk, megóvják, felújítsák és valamilyen hasznosítással, hasznosítási szándékkal forduljanak ezek felé. És hogyha más egyéb tőkeerős szereplőket is nézünk teljesen függetlenül attól, hogy kiről van szó, itt felmerülhet az, hogy hány magántulajdonos kezében vannak olyan…  tehát hogyha az állami kastélyok százairól beszéltünk, hány olyan magántulajdonos van, akinek a tulajdonában adott esetben nagy számban vannak védett műemlékek, és nem végzi el azt a munkát, amit egyébként még a jogszabályok is előírnak egy védett műemlék megóvásával kapcsolatban.

Erre én szeretnék látni egy statisztikát, megmondom őszintén, én nem rendelkezem ilyen információval, és azt sem tudom például, hogy hányszor fordult elő, amikor…  egy-egy ilyen, mondhatjuk, hogy politikailag erőteljes vagy erőteljesen pozícióba helyezett vagy erős politikai pozícióval rendelkező és tőkeerős vállalkozó hány esetben kérte, mondjuk, a Miniszterelnökségen keresztül kérte, hogy egy ilyen védett műemlékről kerüljön le a műemléki védelem. Mert sajnos konkrét példákat láttam, amikor ahelyett, hogy felújítottak volna, mondjuk, egy ilyen tőkeerős milliárdos esetében az ő számára játékpénzből egy-egy védett műemléket, inkább levetették a politikai, nem tudom, befolyást érvényesítve adott esetben  reméljük, nem így történt  a védettségi státuszt egy ingatlanról, és más funkciót adtak neki, vagy éppen elbontották.

Ezt a képet is látni kellene tehát, hiszen hogyha valóban azokat a számokat, ami nagyon-nagyon fontos, hogy hány ilyen kastély és kúria vagy ahhoz tartozó gazdasági épület, istálló, s a többi, pusztult el, akkor, igen, érezzük mindannyian a felelősséget, hogy tennünk kell közösen azért, hogy ne pusztuljon el még több ilyen ingatlan, és ezeket a lehető legnagyobb számban újítsuk fel. De arra szerettem volna utalni ezzel a konkrét példával, hogy bizony az állam is lehet jó tulajdonos, lehetne jobb tulajdonos, a másik oldalról viszont nem biztos az, hogy ha korunk oligarchái, korunk új arisztokratái kezébe kerülnek ilyen védett műemlékek, akkor ők majd egészen biztosan gondos gazdaként fognak velük bánni.

Annak nagyon örülök, ahogy a miniszter úr utalt rá, hogy a kormányoldalon belül is van erről vita, tehát én azt gondolom, hogy ez olyan identitáskérdés, az épített örökségünk megóvása, hogy annak az elosztogatása, kiosztogatása, eltékozlása vagy az, hogy tétlenül nézi bárki egy döntéshozó pozícióból, hogy ezek pusztulnak, az nem elfogadható; viszont én nagyon örülök, hogy van, aki meg is szólalt ezeknek a kastélyoknak az ügyében, és hogy a felháborodás, ugye, nem csak a társadalom részéről vagy az ellenzéki oldal részéről jött. L. Simon igazgató úrnak a véleménye is elég fontos volt, én azt gondolom, és jó helyre ment  ő a Nemzeti Múzeum igazgatója, aki a kastélyprogramért felelős államtitkár volt , ő is igen keresetlen szavakkal illette azt a tervet, amelyet Lázár miniszter úr így berobbantott a nyilvánosságba. Ő elmondta azt, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzeti vagyon részét képező, az utóbbi évtizedekben az őáltala felügyelt nemzeti kastélyprogramban felújított csodás épületeink a közösség tulajdonában és kezelésében maradjanak. Szerintem ezzel maradéktalanul egyet kell hogy értsünk, és hogyha majd reményeim szerint bejön a témával egy új törvényjavaslat, akkor ilyen alapvetések szerepelni fognak benne. Szerintem érdemes megfontolni L. Simon igazgató úrnak az intelmeit.

Nos, sajnos szükségem lesz majd egy további felszólalásra, de örökségvédelem, ugye, erről beszélt Lázár miniszter úr, mint már utaltam rá, hogy az örökségvédelem több mint szép épületeknek a megóvása, valóban. Én tehát azt gondolom, hogy örökségvédelemről csak úgy beszélhetünk, hogyha mélységesen tiszteljük elődeinket, tiszteljük a történelmet, tiszteljük azokat a történelemformáló személyiségeket, akikre Lázár miniszter úr utalt, és tiszteljük azokat az építményeket, azokat az épületeket, épületegyütteseket, amelyek ilyen módon valóban a történelmünk részeivé váltak, és ilyen módon valamilyen mértékben kivették a részüket a nemzeti identitásunk formálásából.

Valóban ilyen elvek és ilyen gondolatok mentén kell hogy történjen vagy kell hogy irányítsák a nemzeti örökségvédelmet, ugyanakkor amilyen híreket hallunk most az elmúlt hónapokból, amilyen vezetőváltás történt a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. élén, amilyen módon elbocsátottak elkötelezett munkavállalókat, az sajnos arra utal, hogy egyelőre (Az elnök csenget.) nem ez a szemlélet érvényesül  és majd szükségem lesz további felszólalásra. Köszönöm, elnök úr.