DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Szeretném folytatni azt a gondolatmenetet, amelyet a vezérszónoki felszólalásomban elmondtam, de kimondottan a jövő kutatói számára és a jegyzőkönyv hitelessége miatt azért azt meg kell jegyeznem, hogy azt, hogy egy ilyen valóban jelentős, a magyar állam értékében, vagyonában, tulajdonában levő javak együttesének vitájánál azt, hogy túl azon kormánypárti képviselőkön, akik tisztségüknél fogva a pulpituson ülnek, a 136 bátor emberből egyetlenegy sincs  még egyszer mondom: a pulpituson ülők kivételével , aki ezen vitában részt venne az ellenzékkel, azt nem tartom elegánsnak. Gondolattalanságot vagy unalmat tükröz, én meg azt gondolom, hogy itt olyan dolgokról van szó különböző megközelítésben, ami ennek az országnak és ennek a nemzetnek alapvető érdeke. Úgyhogy a bátorságot érdemes felmutatni egy keddi nap 5 óra tájban is, és nem csak akkor, amikor státusztörvényt kell megszavazni.

Ami a tartalmi részre vonatkozik, tisztelt elnök úr, a vezérszónoki felszólalásomat azzal fejeztem be, hogy a lényeg egy szóban, egy „vagy” szócskában áll, amiről szeretnék beszélni és tisztelettel meghallgatni majd a véleményüket. Többször előfordul, de a szövegösszefüggés a lényeges, tudniillik hogy ingyenes tulajdonba adás vagy vagyonkezelés. A „vagy” szócska itt azt a tartalmat jelzi, hogy vagy ez a megoldás, az első, vagy a második, ez azonban tartalmilag nagyon jelentős különbség  nagyon jelentős különbség! , és tisztelettel kérem önöket annak megértésére, hogy ezt is összefüggésében kell látni, nem csak odadurrantani valami hirtelent, mert azért mégiscsak a nem történeti Magyarország összes megmaradt kastélyának sorsáról beszélünk. Én emlékszem olyan vitára, amikor egyetlenegyről vitatkoztunk és beszéltünk, most meg az egész  az egész!  ilyen jellegű állományról.

(17.20)

Ugye, abban megegyezhetünk, hogy ezen kastélyok meghatározó és döntő többsége  szám szerint nem mindegyike, de százalékban 95 százalék fölött  egykori arisztokrata családok birtoka, illetve kastélya volt. Arisztokratának, illetve nemesnek azt nevezzük, aki valamilyen királyi kegy alapján örökletes és egészen extrém esetet kivéve el nem vehető privilégiumokat kapott. Ezért volt az, hogy egyrészt nem adóztak, másrészt volt egy biztonság, hogy ez a kastély az enyém, mert ha egyébként volt leszármazottam, gyerekem, akkor ő a privilégiummal együtt ezt a vagyont is örökölte. Szerintem nekünk, majdnem azt mondtam, hogy a Magyar Köztársaság képviselőinek, csak a köztársaságot már nem látom, magyarán, a magyar képviselőknek nem lehet sem célja, különösképpen nem joga egy új magyar arisztokrácia létrehozatala, ilyen felhatalmazást mi a választóktól nem kaptunk. Ha ez így van, akkor ebből kell levezetni ennek a törvénynek a jelentős részét.

Ehhez kapcsolódóan kérem, hogy tisztelettel fogadják azt a rövid beszámolót, hogy én ennek a törvénynek a tartalmát megismerve és a mai vitára készülve meghívást kaptam Károlyi Györgytől, és egy napot Fehérvárcsurgón töltöttem, nem turistaként, hanem kimondottan a finanszírozási modellt kérdezve, és úgy éreztem, hogy mélyreható és őszinte válaszokat kaptam. Azt gondolom, hogy itt most, összegeket meg nem nevezve, a modell egészéről részletes és szakmai ismereteim vannak. Ott részben folyik egy vállalkozói tevékenység  szálloda, étterem, konferencia , amiből bevétel van, részben sajátos kapcsolatai miatt egy nemzetközi kulturális hálózat részeként a francia állam költségvetéséből támogatást nyerhet, és mivel jól csinálja, nyer, pályázatokon keresztül állami, illetve európai uniós forrásokat nyer, és beteszi részben a maradék magánpénzét.

Én nem látom, hogy ez a modell általánosítható lenne, nem látom azt a vállalkozói tömeget, amelyik a magyar kastélyok fenntartására akár nemzetközi kapcsolatokkal, akár magánpénzét befektetve, akár európai uniós forrásokból ezt megtenné. Akkor mire alapozzák önök, hogy mégiscsak a „vagy” szócskával elválasztva akár tulajdonba, akár vagyonkezelésbe adják? Itt azt kell mondjam, hogy a korábban felszólaló képviselők gyanakvásának a korábbi tapasztalatok alapján hitelt kell adni. Nem látom egyébként a magyar valóságban, nem úgy általában elképzelve, azt a réteget, amelyik azt a modellt, amelyet az előbb elmondtam, tömegesen  nyolcszáz-egynéhány kastélyról beszélünk  ezt megvalósítaná, de ha optimisták vagyunk, és mondjuk, a legkelendőbb egynegyedet, hát, kérem, az is kétszáz ingatlannál több.

Ezért a következő javaslatokat szeretném tenni a tisztelt államtitkár úrnak, merthogy kormánypárti képviselőknek nem tudom megtenni, és a tisztelt ellenzéki képviselőtársaimnak is, hogy gondolják végig. Én, mi ebben a törvényben azt a kitételt, hogy a magyar állam tulajdonában lévő kastély más tulajdonába kerüljön, nem fogjuk támogatni. Egyébként nem azon indokok alapján, amelyek itt elhangzottak, hanem valóban távlatosan gondolkodva egyáltalán nem akarom elvágni azt a tulajdonosi jogi köteléket, amely az adott ingatlant, kastélyt a magyar államhoz köti, tudniillik ez nem egy költségvetési évre szóló döntés. Miért gondolják, hogy képesek vagyunk belátni, hogy 74 év múlva milyen állapotban lesz a magyar állam, vagy 27 év múlva?

Ezért azt a döntést hozni, hogy általánosságban az előbb említett több mint 800, a magyar állam tulajdonában lévő kastélynál lehetővé tenné a törvény ezen kötődés elvágását, kimondottan nem a magyar állam érdekében lévőnek látom, sőt e tekintetben egyébként az, hogy ezt én azért nem szavazom meg, mert gyanakszom, azért nem szavazom meg, mert ellenzéki képviselőtársaim érvelése meggyőzött, vagy azért, mert én a magyar állam érdekét képviselve nem akarom elvágni egyáltalán semmilyen módon ezt a szálat, teljesen lényegtelen. Teljesen lényegtelen! Más megközelítésből nem lényegtelen. Lehet vita a legújabb magyar vagyonosodásról, érdemes is ezt lefolytatni, itt azonban a magyar kulturális örökség meghatározó százalékáról van szó, ahol visszafordíthatatlan folyamatot kívánnak elindítani, és én ezt nem fogom támogatni.

Ezért a „vagy” szócska előtt álló részt, tudniillik az ingyenes tulajdonba adást ab ovo elvetem, és ha komolyan vehetem azt, amit miniszter úr mondott, hogy ez egy nem lezárt szöveg, akkor azt javaslom, hogy minden erre vonatkozó tartalmi részt vegyenek ki. Ne vállalják magukra, ne kényszerítsék bele az országunkat egy visszafordíthatatlan döntésbe, miközben semmilyen olyan joguk nincsen, hogy a magyar kulturális örökség jelentős részét kitevő ingatlanállományt végérvényesen egy adott útra helyezzék. Nem hiszem, hogy ez jobb lenne, mint a ’45-ös döntés.

Ha viszont így van, akkor folytatni kell a gondolatmenetet: mi a helyzet a vagyonkezelésbe vétellel? Ezt én elgondolkodtatónak tartom; elgondolkodtatónak azért  ha elfogadják tőlem, aki az elmúlt évtizedek kulturális költségvetését talán mélyebben ismerem, mint általában egy országgyűlési képviselő , mert nem láttam és nem látom azt a forrásegyüttest, amely egyébként ezen ingatlanok felújítását a központi költségvetésből most, de akár a későbbiekben is állni képes legyen. Na most, ha ez így van, akkor viszont valóban a finanszírozásnál érdemes bizonyos modellekben gondolkodnunk, de ha nem modelleket, akkor azért nem olyan nagy baj, ha nemcsak mintákban gondolkodunk, hanem esetleg valami sajátot is előállítani képesek vagyunk.

Én a következőt javaslom: fontoljuk meg a vagyonkezelésbe adás lehetőségét a következő feltételekkel! Még egyszer, hogy pontos legyek: semmilyen módon nem támogatom, hogy a magyar állam tulajdonából egységesen ez a nyolcszáz-egynéhány ingatlan kikerüljön, és elgondolkodtatónak tartom a vagyonkezelésbe adást-vételt bizonyos feltételekkel. Az első feltétel: azt javaslom, hogy ahol egy meccs megkezdődött, azt a meccset már a megadott szabályok szerint kell végigjátszani, olyan nincsen, hogy a 49. percben új játékszabályt találunk ki, és akkor úgy folytatjuk a meccset, hogy ott már más szabályok vannak.

Azon kastélyok, ingatlanok esetében, amelyeknél a Magyar Köztársaság központi költségvetéséből és az Európai Unióból származó források vannak, ahol megkezdődött vagy ha nem is teljességében, de bizonyos mértékig befejeződött a felújítás, ott ez a forma maradjon meg. Nem látom annak lehetőségét, illetve bárki számára jogosultságát, hogy a mások által már beletett pénzt saját kimondott hasznára használja fel. Ez egyébként a megnevezett ingatlanegyüttes számához képest, amint hallottuk, töredék, az összvagyon tekintetében egyébként nem.

A második: garanciák kellenek ahhoz, hogy azt lássuk, kizárólag a magyar állam érdeke, magyarán, a nemzeti kulturális örökség fejlesztése, megtartása a cél. Ezért azt javaslom, hogy csináljunk olyat, ami ellentétes az arisztokrácia előbb elmondott jellemvonásával, még egyszer: visszavonhatatlan és örökletes.

(17.30)

Azt javaslom, hogy egy bizonyos tapasztalati felülvizsgálati időt építsünk be a rendszerbe. Azt mondom önöknek, hogy minimum 15 év, de szívesen hajlandó vagyok tapasztalatok alapján ezen időről vitatkozni. Azt a döntést, ami tehát nem tud más lenni az én fogalmaim szerint, mint vagyonkezelésbe adás  a tulajdonról még egyszer nem beszélek, mert én azzal nem vagyok hajlandó foglalkozni , ezt 15 év múlva a magyar állam felülvizsgálhassa. Ez kétségkívül rizikó egy olyan jogi személy számára, amelyik az említett ingatlanba, kastélyba vagyonkezelést kíván hozni. De hát ez már csak így van a világon. Ha valamit akarok, és valóban az a célom, amit a törvény megnevez, a nemzeti kulturális örökség védelme és fejlesztése, akkor vállalják ezt a rizikót!

A javaslatot összefoglalva tehát: én, mi a tulajdonba adást kizárjuk, és ha ez benne marad bármilyen formában, biztos, hogy elutasítjuk. A vagyonkezelést lehetségesnek tartjuk azzal a megkötéssel, hogy ahol már a magyar adófizetők vagy az Európai Unió pénzéből akármennyi felhasználódott, ott az eredendő szabályok szerint történjen a felújítás, és fejeződjön be, a fennmaradt esetekben pedig a vagyonkezelés úgy valósulhasson meg, hogy a magyar állam a magyar törvényhozáson keresztül egy felülvizsgálati tapasztalati időt állapítson meg, amikor is egyenként meghatározott idő múlva  még egyszer mondom, az első javaslatom 15 év  megnézi, hogy a céljai, amiket a törvényben megfogalmazott, elérhetőke, jó irányba megye, ha nem, akkor minden tekintetben helyreáll a magyar állam nemcsak tulajdoni, hanem vagyonkezelési joga is. Elnök úr, köszönöm szépen, hogy meghallgattak.