LÁNSZKI REGŐ BALÁZS építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Először is elnézésüket kérem, hogy Lázár miniszter úrnak távoznia kellett, de azt gondolom, hogy volt egy kisebb blokk, amikor egy-két felvetésre tudott érdemben válaszolni, és ezt a vitát a minisztérium részéről és a kormány részéről mindenféleképpen folytatni kívánjuk, és a részletekbe menően, amilyen felvetések voltak, ebben teljes nyitottsággal és konstruktivitással állunk önök elé.

Így külön köszönöm azokat az észrevételeket, amelyek ilyen hozzáállással születtek meg, tehát amelyek konstruktívan, előremutatóan és a törvény szándékával egyetértve kerültek meghatározásra. Értelemszerűen azokat, amelyek inkább politikai felhangokból vagy pedig adott esetben egy korábbi verzió elolvasásából fakadó problémákból fakadnak, engedjék meg, hogy ne is kommentáljam.

Nagyon sok téma vetődött föl a múltról, a nemzetközi összefüggésekről, hogy máshol ezt hogy teszik meg. Még mielőtt röviden összefoglalnám, amelyek az itteni vitákban voltak, engedje meg, képviselő úr, azt a felütést, amit megtett…  hogy ezt Angliában hogyan teszik. Ebben az elmúlt hónapokban mind a Prince’s Foundationnel, mind pedig az ennek megfelelő német, francia, hasonló jellegű alapítványi működést célzó és kifejezetten a kastélyműködésre fókuszáló szervezetekkel fölvettük a kapcsolatot, megvizsgáltuk, hogy hogy mennek ezek. Ott sem más modellel gondolkodnak, mint amit mi itt a törvényben megtettünk. Tehát ennek a fajta nyitottságnak Európában komoly előzménye és háttere van.

Mindenesetre, ahogy említettem, jelen felszólalásomban szeretném egy picit egységesíteni azt, amiről eddig szó volt, picit meg is ismételni és válaszolni egy-két elhangzott észrevételre.

Alapvetően annak kifejezetten örülök, hogy a nemzeti épített örökségünk tekintetében mindenki aggódik, és mindenkinek fontos, és tudja, hogy tennünk kell ennek érdekében, hogy a jövő nemzedékek számára ezt nemcsak ebben a törvényben, hanem majd a későbbiekben a magyar építészetről szóló törvényben is kifejezetten külön kezeljük, ami nem a tulajdonjogot vagy nem a hasznosítási jogot, de mindent, ami műemlékek felújítására, az ott lévő támogatásokra és egyéb építkezésekkel szemben a műemlékek előnyben részesítésére vonatkozik, ez szintén ezen gondolatiságból fakadóan következik. De azt majd egy későbbi vitanapon fogjuk tudni megtárgyalni.

Ide visszatérve, kiemelkednek a műemlékek soraiból a kastélyaink, amelyek a magyarországi építészet fantasztikus remekei, amelyek ugye, nemcsak épületek, hanem egy életmódnak és egy történelmi kornak is adott esetben a jellemzői. Arra viszont  hangsúlyozottan el kell mondani  nem lehetünk büszkék, ahogy az állam kezelte ezeket a kastélyokat.

Ugyanis amikor kastélyokról beszélünk, mindenekelőtt le kell szögezni, hogy ezek eredendően nem állami ingatlanok, hanem magánkastélyok, amiket elvett az állam a magántulajdonosoktól. A szocializmus idején a hatalom elvette a földet, a műtárgyat és a kastélyt, elvette, és ahogy egyeztettünk is vagy beszéltünk erről, tönkre is tette nagyon sok esetben.

Az volt az ígéret korábban, hogy ez majd a közösségé lesz, de ehelyett nagy százalékban az enyészeté lett. Téeszirodák, magtárak lettek belőlük, sok esetben kontár módon átépítették, a díszítőelemeket barbár módon leverték, a freskókat pedig lefestették.

Nézzék csak meg az európai mércével is jelentős bajnai Sándor-Metternich-kastélyt  az Ördöglovas kastélyáról beszélünk , ahol szükséglakások kaptak helyet korábban. Később téeszirodák is voltak itt, valamint kialakítottak benne egy gépállomást.

A fenékpusztai Festetics-majorban és a Kiskastélyban lenüzem, egy kendergyár és szintén egy téesz üzemelt. És az ország egyik legszebb kastélyában, a fertődi Esterházy-kastélyban traktorok és gabonászsákok voltak, ott, ahol korábban Haydn komponált.

És még ezek az épületek jártak jobban. Hogyha megnézzük a kastélyok sorsát az elmúlt negyven évben, azt látjuk, hogy ez a korszak egy természeti katasztrófával felérő korszak volt a kastélyok tekintetében.

És csak néhány adat, ami eddig még nem hangzott el. Győr-Sopron vármegyében 227 kastélyból vagy kúriából 90-et bontottak el ebben az időszakban. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 257 kastélyból 148-at el kellett bontani. Fejér vármegyében 261 kastélyból és kúriából pedig 93-at kellett elbontani.

Így a későbbiekben keletkezett a műemléki jelleg bevezetése, a műemléki védettség bevezetése, amely 1966-80 között hiába már műemléki védettséget kapott, de ebben az időszakban további 28 kastélyt töröltek a műemléki jegyzékből azért, mert az állapota olyan szintre került, hogy már nem volt mit megvédeni. És az többször elhangzott, hogy a második világháború előtt több mint 1500 kastélyunk volt, és 804 kastélyról tudunk jelenleg.

Azóta pedig eltelt 33 év. Hiába költ rá az állam, azt látjuk, hogy méltó formát öltsön, minden évben komoly forrásokat igényel, és ezeket nem lehet gazdaságosan fenntartani.

Ami 2016-ban elindult, a nemzeti kastély- és várprogram, arra, ahogy elhangzott, 55 milliárdot költött az állam. Ha nem költi az állam ezt az 55 milliárdot abban az időszakban, ’16-tól folyamatosan mostanáig, akkor ezek a kastélyok is arra a sorsra jutottak volna nagyon könnyen, mint az előbb említett kastélyok. Így az államnak ebben az időszakban szükségszerűen be kellett avatkozni, meg kellett menteni. Ezek a kastélyok, ugye, nem készültek el, nem lettek százszázalékos készültségben, így további beavatkozás is szükséges.

Jelenleg, amikor felújított kastélyról beszélnek, azt fontos tudni, hogy bár nincsenek felújítva, de mégis valamilyen működésük van, és mindegyik sok száz milliós veszteséget termel ezzel a működésével. Csak a működési költség az összbevételnek sok esetben több mint a triplája. Ha tehát összességében nézzük, azért az 1,1 milliárd forintos bevétel és a 3,8 milliárd forintos kiadás eléggé önmagáról beszélő szám. Éves számról beszélünk, hogyha hosszú távra és 99 évre gondolunk, akkor ezt nyugodtan szorozzák be.

És annál, hogy a nemzet épített örökségét nem újítjuk föl, mostanában egy fájóbb dolog van, ugye, ha felújítjuk, aztán hagyjuk, hogy a lassú, de biztos állapotromlás folyamata újra beinduljon. Ha pénzt, időt és energiát áldozunk a közösből, hogy megmentsünk egy-egy műemléket, de nem gondoskodunk arról, hogy abban az újjászületett állapotban meg is maradjon…  ezért szeretnénk most változtatni, hogy megőrizzük, hogy az értékeink még évszázadokig megmaradjanak.

Változtattunk a magyar örökségvédelem eddigi megoldási portfólióján, hogy hatékonyabban őrizhessük meg a nemzeti örökség épített részét. Ez a törvényjavaslat filozófiája, és ennek a gyakorlatba ültetését célozza az új törvény.

Néhány ellenzéki képviselői hozzászólásra hadd reagáljak, hiszen azt gondolom, hogy többen  ahogy az előbb is említettem  talán egy régebbi verziót vettek elő.

(18.00)

Folyamatosan egy olyan, 12 kastélyból álló csomagot említenek, amilyen a jelen törvénytervezetben nincs. (Kálmán Olga: Hogyne!) Nem erről beszélünk, hanem az összesről beszélünk. Ez egy elvi kérdés, ezt fontos tisztázni.

Jó azt hallani, hogy korábban sem sajnálták a pénzt, Hiller képviselő úr, de ha megnézzük a számokat  bár méltán büszke lehet Eszterházára , ha jól emlékszem vagy jók az információim, akkor ennek egy néhány száz millió forintos, az összes kastélyra fordított költségkerete volt. Ezeket pontosan kell tudni, hogy lássuk: amikor most 55 milliárdot teszünk bele és még ennek a sokszorosát kell, az egy más dimenzió, mint amikor annak idején beindult a műemlékekről való gondoskodás, nem vitatva persze a jó hozzáállást.

Egy nagy különbséget látok az önök által felvetettek és a mi hozzáállásunk között. Önök vagyontárgynak tekintik az épületeket, mi pedig a múltunk olyan emlékeinek, amelyek a jövő számára üzenetet hordoznak, és ebben fogalmazódik meg az értékük. Az örökségvédelem a világon mindenütt drága dolog, ezt önök is tudják, de bármilyen támogatásokat is kapunk, bármilyen források is állnak rendelkezésre, az államnak sosem lesz önmagában elég pénze erre. Ezt nagyon sok helyen felismerték már. Ma már látható más országokban, hogy jobb utat választottak a privatizáció során, így Csehországban és Romániában is visszakapták a kastélyokat a családok, és jó példát mutatnak a hasznosításra; addig nálunk ilyenek nem történtek.

De nemcsak Közép-Európában látunk ilyet: ilyen volt Olaszországban 2017-ben az a bizonyos 107 műemlék, többségében kastély, azt megelőzően pedig világítótornyokat adott át vagyonkezelésbe vagy tulajdonba ingyenesen az olasz állam. Ha ezeket megnézzük, látjuk, hogy szép számmal megújításra kerültek, lett gazdájuk, és érdemes oda ellátogatni és megtekinteni ezeket. Az egész Európai Unióban láthatunk példát arra, hogy magántulajdonosok tartanak fenn műemlékeket, és saját jól felfogott érdekükben biztosítják a turistáknak az épületek megtekintését.

Szeretnénk mi is a kulturális értékek megőrzésébe szabályozottan bevonni így a magántőkét és a közösségeket, nem pedig akadályozni őket. Azt várjuk, hogy ugyanaz a szellem, ami ezeket a kastélyokat létrehozta, most új életet lehel majd beléjük. Nyitott, látogatható közgyűjteményű kastélyokat szeretnénk, amelyek olyan méltón őrizzék azt az örökséget, amilyen nemes eleganciával az építtető családok gazdagították a magyar kulturális kincset. Szerintünk a közérdek akkor érvényesül, ha ezeket a műemlékeket nemzeti terekké tesszük, amelyek emberöltőkön át a közösséget szolgálják, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában vagy vagyonkezelésében vannak.

A közérdek az, hogy a látogató továbbra is megnézhesse a közgyűjteményeket. A törvényjavaslat szerint, amennyiben az ingatlanban közgyűjtemény található, annak láthatóságát nem egyszerűen biztosítani, hanem folyamatosan biztosítani kell. Az sem történhet meg, hogy például egy tulajdonos irreálisan felemelje a belépőjegy árát. A közgyűjteményt magában foglaló épület bejárását a nyilvánosság számára az év 365 napjából legalább, tehát minimálisan 300 napon biztosítani kell, és az ingatlanhoz tartozó parkot vagy kertet pedig egész évben, még egyszer hangsúlyozom, nyitva kell és ingyenesen nyitva kell tartani.

Közérdek az is, hogy a fenntarthatóság érvényesüljön, és azon épületek a közösség vagy magánbefektetők bevonásával megújulhassanak, ahol nem sikerült állami forrást találni, hogy a felújított kastélyok ne kerülhessenek újra méltatlan helyzetbe. Számos helyen lehet arról olvasni, hogy ez a törvényjavaslat helyi közösségek, önkormányzatok gondolkodását indította el, akik eddig nem tudtak tenni azokért a kulturális örökségekért, amelyek náluk találhatók. Itt a parlamentben is volt szó olyan kastélyokról, amelyek állami tulajdonban vannak, és a helyi közösség szívesen áldozna rájuk, felújítaná és fenntartaná. A törvény az ő számukra is így tud lehetőséget adni.

Azt se felejtsük el, amikor egyes ajándékokról beszélnek, hogy évente csak a fenntartásra több száz millió forintot kell költeni, és ezeknek a szigorú szabályoknak meg kell felelni. Éppen ezért, hogy ne forduljon elő az, ami a kilencvenes években a privatizáció során több kastéllyal megtörtént, hogy megvették, de nem hasznosították őket, a tulajdonosoknak vagy a vagyonkezelőknek számos lényeges feltételnek kell megfelelniük. Ezek a garanciális szabályok a törvénytervezetben benne vannak. A vagyonkezelésbe vagy tulajdonba adott ingatlan rendeltetésszerű használatát és működtetését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szigorúan ellenőrizni fogja. Az ingatlan ingyenes tulajdonba adására vonatkozó szabályok közül ugyancsak kiemelendő, hogy a tulajdonos az ingatlan tulajdonjogát a terhekkel együtt szerzi meg. Ráadásul az ingatlanon 99 évig elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn az állam elővásárlási jogának biztosítása mellett. Így nem túlzás azt állítani, hogy aki az új törvény hatálybalépését követően kastélyt vesz az államtól, az nem tulajdont kap ezzel, hanem bármilyen nemes feladat is, de mégiscsak közfeladatot.

Hogy lássuk, mit jelent ez számokkal; ahogyan Keresztes képviselő úr is jelezte, Nádasdladányban a Nádasdy-kastély 628 millió forintos működési költségen működik és 343 millió forint bevételt hoz, míg Bajnán a Sándor-Metternich-kastélyegyüttes 419 millió forint működési költségen működik és 122 millió forint bevétellel rendelkezik, vagy például a füzérradványi Károlyi-kastély 877 millió forint működési költségen 189 millió forint bevétellel bír. Na, ezeket a költségeket kell a későbbi vagyonkezelőnek vagy a tulajdonosnak átvállalnia, és kötelezően nyitva tartani és működtetni a kastélyt. Ha így fogalmazunk, akkor 99 évnyi közfeladatról beszélünk, és nem 99 százalékos árkedvezményről. Ezt a 99 éves időtartamot követően pedig az értékesíteni kívánt ingatlanon az államot folyamatosan, mindig is elővásárlási jog fogja megilletni. Ez idő alatt viszont a vagyonkezelő tudomásul veszi, hogy kizárólag saját felelősségére és költségére végez a vagyonkezelésében álló ingatlanokon értéknövelő beruházást. A tulajdonjog a tulajdonszerző jogutód nélküli megszűnésével vagy halálával, a tulajdonszerző a részére átruházott vagyonról való lemondásával, valamint súlyos szerződésszegéssel visszaszáll az államra, és a vagyonkezelői jog megszűnik.

Kiemelendő, hogy a kulturális örökség megőrzését előmozdító beruházási, valamint működési támogatás adható a törvény részletes szabályai szerint. A támogatás részletes összege azonban nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény közötti különbséget.

Ez a törvényjavaslat a nemzeti örökséget nem kisebbíteni fogja, hanem gyarapítani, értékeit megőrzi, de fontos közcél teljesítésében, bízunk benne, a magántőke és a közösség részvételét is lehetővé teszi, ezt ösztönözni és szigorúan szabályozni fogja. A gondolat, ami már e gyönyörű kincsek létrejötténél is érvényesült, hogy az állam és a közösség ügyeiért elkötelezett magántőke együtt több nemzeti érték létrehozására, megőrzésére és gyarapítására lesz képes, mint egymás nélkül. Így az elhangzottakat kérem megszívlelni. Továbbra is, ahogy jeleztük, nyitottak vagyunk a részletek megtárgyalásában, és kérem, hogy a továbbiakban támogassák a törvényt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.