SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Én 15 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni, nem tudom, hogy államtitkár úr tudjae, hogy mi voltam pályakezdőként. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) Bérszámfejtő voltam a közszférában. A munkaköröm 0,01 százaléka volt az, amit körülbelül a szakszervezeti levonások beállításával és a szakszervezeti utalásokkal dolgoztam. Általában akkor nyúltam hozzájuk, amikor 10 perc múlva indulnom kellett a buszomhoz, mert ez pont elég volt arra, hogy a havi feladatokat ezzel kapcsolatban megcsináljam.

Éppen ezért szerintem nincsen még egy olyan képviselő ebben a Házban, aki jobban értené, hogy mennyi adminisztrációs teher a szakszervezetek kérdése, vagy jobban értené, hogy mi lesz a következménye a szakszervezeteket érintő szabályozásnak, amit önök most bevezetni kívánnak.

A közszférában a szakszervezeti tagság kérdésével a legtöbb dolgozó a hétköznapokban nem is nagyon foglalkozik. Egyszer beléptek, a bérszámfejtés vonta és utalta a tagdíjakat. Karácsonyonként, húsvétonként örültek a szakszervezet ünnepi meglepetéseinek, ha nem felejtették el, akkor igénybe vették az üdülési lehetőségeket, telefoncsomagokat, mikulásrendezvényeket.

A szakszervezetek súlya azonban nem itt van. A szakszervezetek igazi jelentősége  különösen a közszférában  akkor következett be eddig is és következik be jelenleg is, amikor valamelyik minisztériumnak vagy az az alá tartozó intézményrendszernek nem akaródzott, mondjuk, műszakpótlékot fizetni, túlórát fizetni, kiküldetésre napidíjat adni, helyettesítésre helyettesítési pénzt adni; esetleg a drágalátos központnak nem akaródzott a munkavállalókat olyan bér- vagy pótlékkategóriába sorolni, amibe egyébként a náluk dolgozó nagy létszámú dolgozói csoportok az általuk elvégzett munka alapján besorolva kellett volna hogy legyenek.

Akkor jött a szakszervezet, egy dolgozóval megcsináltak egy próbapert, amit megnyertek. Ilyenkor az okosabb minisztériumok mit csináltak? Összeszedték az összes érintett dolgozót, kicsit sírva, de összekapartak pár milliárd forintot, és kifizették visszamenőleg az összes érintett dolgozót. Az ostobább minisztériumok ilyenkor még megvártak 5-20 ítéletet, és utána csinálták meg ugyanezt. Nem tenni mindig könnyebb, mint tenni. Amikor ezt a törvényt elfogadják majd, és a közszféra bérszámfejtői leállítják a szakszervezeti tagdíjak levonását és továbbutalását, a szakszervezeti tag dolgozók jelentős részénél a millió mindennapi probléma mellett le fog esni az asztalról, hogy leüljenek a gép elé, és beállítsák az állandó átutalást. Mivel a szakszervezetek fontossága nem a mindennapok része, ezért ennek a cselekvésnek a fontossága is a dolgozó szempontjából alacsony lesz.

Ha most valaki arra kérne, hogy tippeljem meg, hogy a jelenlegi tagdíjfizető szakszervezeti tagság hány százaléka lesz tagdíjfizető szakszervezeti tag a közszférában a hatálybalépést követően, akkor azt mondanám, hogy 25-40 százalék. Ennyi fog maradni. De ezt önök pontosan tudják. Ahogyan azt is tudják, hogy a kommunizmus évei mekkora kárt tettek az egyéni jogtudatosság kérdésében a magyar társadalomban.

Egy valóban a magyarok érdekeit néző kormány azon dolgozna, hogy újra felépüljön az emberekben a bizalom abban, hogy megéri önmagukért kiállni, hogy felépüljön a tudatosság abban, hogy ma beállítani, hogy havi 500-1000 forint minden hónapban átutalásra kerüljön annak az intézménynek, amely meg tud védeni attól, hogy a cég rajtam spóroljon, van ugyanolyan fontos, mint hogy a gyereknek be vane pakolva a tornacucca.

A Fidesz azonban nem épít, hanem kihasználja a helyzetet, és lerombolja a jövőt. Nem először játszik erre a hatalom. Ez pontosan ugyanaz a kártya, amit a nyugdíjpénztárak beszántásánál is kijátszottak. Nyilatkozz személyes sorban állással azért, hogy maradj. Ugyanaz a logika, ugyanannak a gyengeségnek a kihasználása történik most. Pontosan tudjuk, hogy ez a cinikus, nemzetjövőt romboló intézkedés mennyire sikeres pusztítást végzett 2011-ben. Kétségem sincs afelől, hogy ez pontosan így lesz most is.

Legyen egyértelmű: ez az intézkedés jelentősen csökkenteni fogja a szakszervezetek erejét, jogászokat kell majd elbocsátaniuk, ügyvédi szerződéseket kell felmondaniuk, kevesebb pert fognak bevállalni, és lesz olyan szakszervezet, ami túl sem éli majd. De hát ez a cél. Ha nem lesz, aki kiharcolja a túlórapénzeket, pótlékokat, helyettesítéseket, akkor azokat nem kell majd a minisztériumoknak kifizetni. Csak és kizárólag erről szól ez a javaslat, minden más hazugság. (Nacsa Lőrinc: Nem, nem.)

Egy tisztességes munkáltatónál a szakszervezet érték. Egy jól működő, helyben lévő szakszervezet egy-két munkaügyes bérét simán meg tudja spórolni azzal, hogy a cégnek nem kell senkit azért fizetnie, hogy monitorozza, mi történik a végeken, milyen igények és problémák merülnek fel. Olyanok, amelyek a szervezeti hierarchia szűrőjén nem tudnak eljutni a felsővezetéshez. Csakhogy a magyar állam a rendszerváltás óta képtelen arra, hogy tisztességes munkáltató legyen. A kormány pedig most is arról gondoskodik, hogy megint egy kicsit rosszabbá váljon. Köszönöm szépen.