LÁZÁR JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem az Országgyűlést egyéni képviselői indítványban, hogy december 16-át, Kós Károly idén 140. születésnapját nyilvánítsa a magyar építészet napjává, tekintettel arra, hogy a H/5380. számon 2023. IX. hónap 28-án benyújtott indítványom szervesen kapcsolódik ahhoz a társadalmi vitára bocsátott előterjesztéshez, amely a kormány jóváhagyásában részesült, és jelen pillanatban az Országgyűléshez való benyújtás előkészületi fázisában van, ez pedig a magyar építészetről szóló törvény, amely felülvizsgálja a teljes magyar építészeti joganyagot.
Azzal szeretném kezdeni, hogy ez a törvény nyilvánvalóan egy komplex, a kormány őszi jogalkotási programjában kiemelt szerepet betöltő törvénytervezet lesz. Ehhez érdemben kapcsolódik az a javaslat, amellyel most szeretnék élni a magyar Országgyűlés számára, megköszönve azt a lehetőséget, hogy a mai napon a Kulturális Bizottság, illetve maga a Ház a tárgyalást lehetővé tette. Tudván azt, hogy természetesen Magyarországon a parlament már jó néhány napot emléknappá nyilvánított, lehet, hogy már a 365 nap ilyen szempontból foglalt szinte majdnem egészében, és tudom azt, hogy a Háznak az a törekvése, hogy ne legyen túlzottan több emléknap, hiszen nem lehet az emléknapok számát és jelentőségét devalválni vagy inflálni, én mégis azt javaslom a tisztelt Országgyűlésnek egyéni képviselőként, kvázi a magyar építészetről szóló törvényre való felkészülésképpen, hogy ezt az emléknapot iktassa be az emléknapok sorába.
(18.50)
Teszem ezt azért, mert azt remélem, hogy az őszi jogalkotási programba beillesztett törvény vitájában majd, tehát a nagy törvény vitájában szó lesz arról, hogy az építészetnek és az építésügynek milyen jelentősége van egy ország történelmében, egy ország működésében és az itt élő honfitársainknak, a Kárpát-medencében élő magyaroknak az életminőségében. Ha elfogadom azt a feltételezést, hogy az épített környezet érdemben befolyásolja az életminőséget, az életminőség pedig érdemben befolyásolja a közjót, a közjó pedig minden hatalomgyakorlás célja, akkor meggyőződésem szerint az építészet ügyével és az építkezések ügyével kiemelten kell foglalkozni.
Az emléknap nem véletlenül kapcsolódik Kós Károlyhoz, hiszen az előterjesztés néhány mondatban indokolja a magyar építészet XX. századi, illetve XIX. század végi jelentőségét. Ebben a körben, feltételezem, hogy nem fog robbanékony intellektuális vitákat kiváltani a magyar építészet napjával kapcsolatos előterjesztésem, sőt attól félek, hogy az építésüggyel kapcsolatos törvényjavaslat sem fogja az átlag politikustársaim ingerküszöbét átlépni, amit nagyon sajnálok, hogy nem ilyen típusú intellektuális értelmiségi viták folynak ma a parlamentben, de azt gondolom, ha valaki normális ésszel gondolkodik, akkor pontosan tudja azt, hogy az elmúlt több mint ezer évben, amióta mi, magyarok itt lakunk a Kárpát-medencében, folyamatosan építkeztünk, kezünk nyomát rajta hagytuk a jelenen, és befolyásoltuk a jövőt is.
És létezik minden nemzet életében valamiféle adottság arra vonatkozóan, hogy mit épít. Amikor az ember építkezik, gondoljon bele minden képviselőtársam, aki megtisztel azzal, hogy részt vesz a vitában, ha otthon épít valamit, akár csak egy egyszerű épületkiegészítést, netán van lehetősége és módja, hogy házat építsen a családjának vagy a hozzátartozóinak, azért ez mindig az ember keze nyomát magán viseli. Így van ez egy nemzet történetében is. Ha valaki arra gondol, hogy a gótikának vajon volte magyar iránya, volte olyan reneszánsz irányzat például a Felvidéken vagy Erdélyben, amely a magyar népi motívumokat vagy gondolkodásmódot magában hordja, vagy vane magyar barokk vagy vane parasztbarokk, vagy a romantikában az építészetnek a XIX. század első felében vane magyar iránya, akkor erre a kérdésre igennel válaszolhatunk. Példának okáért hozom ide és citálom, hogy bár önálló magyar építészetről még semmiféleképpen nem beszélhetünk az implementáció korában, amikor átveszünk nagy európai, elsősorban nyugati gondolkodásmódot és stílusokat, de például az, hogy a tűz a paraszti építészetben, a népi építészetben központi helyet foglal el, más elhelyezése van a tűznek, a tűzhelynek, mint mondjuk, a német építészetben vagy a francia építészetben, vagy a németalföldi építészetben, és hogy mennyire meghatározók a kereszt alaprajzú épületek az elmúlt ezer esztendőben, elsősorban 1945 előtt Magyarországon, az azt mutatja, hogy valami járt az előttünk járó magyarok fejében, akik még nem tudatosan, nem építészeti végzettséggel, nem műszaki egyetemet végezve építkeztek, de valamiféle nemzeti karakter ott is megnyilvánult.
A törvényben is hivatkozni fogok kivételesen a preambulumban, ami nem szokás a jogalkotásban, hogy a preambulumban neveket citál a jogalkotó Lechner Ödönre, Kós Károlyra és Makovecz Imrére. Teszem ezt azért, mert a modern kor építészetében Lechner volt az első olyan alkotó, akit magyar építészeti iránnyal hozhatunk összefüggésbe, mondhatjuk azt, hogy ő megfogalmazta, mi a magyar építészet, szóban, írásban és tettben is, az első olyan, amikor az építészeti motívumok megjelennek, az Iparművészeti Múzeumot figyelmükbe ajánlva. Ezek az építészeti motívumok népi építészeti motívumok, hiszen más merítkezésünk nincsen, a magyar építészet népi építészeti alapú és népi építészeti motívumokkal dolgozik.
Kós Károly a második olyan építész, aki már nemcsak stílusmotívumokat használ föl, hanem építészeti megoldásokat is, ahogyan a népi építészetben a XVIII. században építkeztek, ezt implementálja Kós az építészetében
És Rudolf Steiner követőjeként Makovecz abszolút filozófiai és intellektuális alapon mondja azt, hogy egy építész nem öncélúan épít, hanem három dolognak mindenféleképpen egybe kell esni: amikor egy építész alkot valamit, akkor nyilván figyelembe veszi a korszellemet, figyelembe veszi a helyszellemet, és figyelembe veszi a közösségi vagy csoportszellemet, akinek épít.
A korszellemtől nem lehet magunkat függetleníteni, hogyha valaki a szecesszióra, a historizmusra gondol vagy az arts and craftsra, ami meghatározta Kós építészeti stílusát vagy a posztmodernre és a különböző korszakokra, amelyek Makovecz építészetét érdemben befolyásolták. Tehát van egy korszellem ma is a mai magyar kortárs építészetben, a nyugati trendeket követő építészek vannak.
Igazából az a kérdés, hogy a korszellemet valaki le tudjae fordítani magyarra, vagy meg tudjae mondani, hogy a korszellemnek milyen jelentősége van a magyar ember életében, képese implementálni. Ez a helybe illesztés képessége. Én azt gondolom, azon múlik a jó épületek minősége, hogy képesek vagyunke helybe illeszteni. Szeretnék mondani a képviselőtársaimnak egy törekvést, ami jellemzi az építészeti törvényt, és ami miatt forszírozom ezt a kérdést: ha valaki elmegy egy bajor faluba, vagy elmegy egy francia kis faluba, akkor láthatja azt, hogy az ottani XVIII. századi épület, XIX. századi épület, XX. századi vagy a múlt hét végén átadott lakóház egymásnak apja, nagyapja, ősapja, ükapja, egymásnak rokona, és egymásból organikusan következik. Ez Magyarországon nem így van, aminek van egymillió panelnyi és 800 ezer Kádár-kockányi oka, de azt mindenféleképpen fontosnak gondolom, hogy egy olyan építészeti irányt próbáljunk a jogalkotás eszközével segíteni, amely a beillesztés és az illeszkedés gondolatát nagyon fontosnak tartja a magyar építészetben. Ebben Lechner zseniális volt, Kós iskolateremtő őszseni művész volt, ezért példaképpen mindenféleképpen lehet állítani.
Tehát azt szeretném elérni ezzel az emlékezetpolitikai lépéssel, hogy december 16. legyen a magyar építészet napja, hogy világosan próbáljuk körvonalazni, kit tekintünk példaképnek, mit várunk el a magyar építész-felsőoktatástól ugye, ezer diákot bocsát ki a magyar építészképzés, körülbelül ezer építészhallgató végez minden évben a magyar egyetemeken , és azt szeretnénk elérni, hogy ne önmagában tradicionalista, múltba forduló, hanem egyszerre a korszellemet és a helyszellemet egymással megfeleltetni képes, egymással köszönőviszonyt létrehozni képes építészei legyenek az országnak. Mert az a meggyőződésünk, abból indulunk ki, hogy az építészet minősége és az épített épületeink minősége befolyásolja az életminőségét az embereknek. Én tudom, hogy a parlament és a kormány ilyen kérdésekkel, hogy hogyan néz ki egy falu, hogyan néz ki egy város, mi a városkép, mi az utcakép, mi a településkép, milyen állapotban vannak az utcák, a járdák vagy éppenséggel a szegélykő, létezik vagy nem, nem szoktak foglalkozni. Engem is sokan hülyének néznek, hogy ilyen kérdések engem érdekelnek a kormányzatban vagy a politikában. Nem is biztos, hogy idevaló vagyok, ahogyan ezt Fekete-Győr képviselőtársam ma szellemesen többször is megállapította. De a lényeg a lényeg, hogy szerintem az életminőségre nagyon nagy hatása van ennek.
Hoznám ide azokat a környezetpszichológusokat, akik azt mondják, hogy amikor egy gyerek az utcán sétál, 6 éves korában megy iskolába, akkor az épített környezet, ami előtt elsétál, és ahová beérkezik óvodába, iskolába, vagy később középiskolába vagy egyetemre, az egy életre meghatározza a saját élőhelyén túl, a lakásán túl és a szülői környezeten túl az ízlésbeli, igényességbeli, térszerkezettel kapcsolatos érzéseit, vagy egyáltalán, hogyan néz ki a környezete, az befolyásolja a mentalitását, komfortérzetét, pszichés állagát, egyáltalán, hogy milyen emberré válik. Ezért szerintem egyáltalán nem közömbös, hogy milyen épített környezetben élünk, és ennek a színvonalnak az emelése szerintem a közjóhoz, ahogyan a legelején mondtam, nagyon nagy mértékben tartozik hozzá.
Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne ezt kifejezni elismerésben is. Ugye, Magyarországon van egy kitüntetési törvény és van egy díjazási gyakorlat. Ma már különösképpen utalva arra, hogy a Művészeti Akadémia elnökévé Turi Attila Kossuth-díjas építészt választották néhány nappal ezelőtt az építészet nemcsak gazdasági kérdés, nemcsak műszaki egyetemi kérdés, hanem ízlésbeli, stílus- és művészeti kérdés is. A Művészeti Akadémiában az építészek is képviseltetik magukat. Ezt azért mondom, mert nem feltétlenül kellene külön ünnepelni az építészeket és az építészetet, hiszen a művészetek ünnepei közé besorolhatnának, de én azt gondolom, azzal, hogy egy Kós Károly-díj, egy Ybl-díj, egy örökségvédelmi díj vagy egy régészeti munkáért járó díj megfelelő pénzelismerésben és erkölcsi elismerésben részesül, tehát ez azt jelenti, hogy jelentős díj jár vele, és kevesek kapják, ezzel emeljük a magyar építészek elismerésének színvonalát is, amellett, hogy az állami díjrendszer is megmarad. Ezt szeretném december 16-án, a magyar építészet napján ágazati miniszterként, a kormány képviselőjeként megvalósítani, és egy díjazási rendszert is létrehozni.
Merthogy nekünk szerintem választ kell adni arra a kérdésre is, hogy kelle egyáltalán törvényt hoznunk az építészeti ügyekben. Az egyik kérdés az, hogy építkezni szabadságjog-e. Ugye, sokan azt mondják, hogy mi a fenének építészeti törvény meg építészeti joganyag, mindenki azt épít, amit akar. Egyszer szívesen megmutatom az érdeklődő képviselőtársaimnak, hogy amikor a tervtanácsokat kiiktatja a jogalkotó, és tervtanácsi vélemény nélkül építkezünk Magyarországon, akkor mik születnek. Én megnéztem száz ilyen épületet 2006 óta, érdemes megvizsgálni őket, nincs, amit ne kellene lebontanunk, függetlenül attól, hogy melyik kormány valósította meg. Tehát azért a magyar építészmérnököknek, magyar építészeknek a minősége, kvalitása… az általunk foglalkoztatott, állami pénzből kiképzett, állami tanmenetben kiképzett építészek véleményét nem hagynám figyelmen kívül.
(19.00)
Ezért fontosnak tartom az Építész Kamara és az egész építészszakma presztízsének növelését, ezért is javaslom ennek az emléknapnak a megvalósítását. A humán értelmiség megmutatta a kilencvenes években, hogy mit tud ezzel az országgal kezdeni; a 2000-es években megmutatta a gazdasági-közgazdász értelmiség, hogy mire képes; most lehet, hogy az országnak az építészekre van szüksége, hogy egy jobb minőségű ország legyen.
Végezetül kérve az Országgyűlés megértését, ha kicsit terjengős voltam szeretném külön azt is indokolni, hogy Kós Károly egy utalás arra is, hogy a legfontosabb épületeit és a legjobb tervezői megbízásait 1914 előtt kapta: Fővárosi Állatkert, Wekerle-telep, számos középület, közintézmény Budapesten, a legautentikusabb a magyar építészet képviselőjeként műszaki értelemben is, aki felhívta a figyelmet arra is, hogyan lehet implementálni, beilleszteni, és hogyan lehet a fenntarthatóság szempontjaira is figyelemmel lenni. Majd 1918-ban tudatos választás eredményeképpen Kolozsvár mellé telepedik, tehát nem ide jön, hanem innen megy a trianoni békediktátum következményeit elszenvedendő. A két világháború között is alkot közintézményeket, egyházi intézményeket, a második világháború után pedig az erdélyi magyar református egyház örökségvédelmi szakembere tulajdonképpen haláláig. Azt is mindenki tudja, hogy közíró is, író is, művészeti író is, tanár is, hiszen a második világháború után a mezőgazdasági felsőoktatásban vett részt.
Az egész életpálya hiteles, az egész életpálya autentikus, és amit a magyar ügyről, nemzeti ügyről, közügyről és az építészetnek vagy a művészetnek ebben való szerepéről vallott, az szerintem pártállástól függetlenül mindenki számára vállalható. Ez nem egy retrográd, nem egy antiprogresszív vagy haladásellenes választás, mert a haza és haladás gondolatát egyszerre hordozzák Lechner is, Kós Károly is és Makovecz is. Mindenképpen bízom abban, hogy képviselőtársaim készek és képesek ennek az emléknapját, kvázi az építészeti törvény megtárgyalásának felvezetéseképpen megfontolni, mérlegelni, és hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar építészek és a magyar építészet ügye fontosabb polcra és fontosabb helyre kerüljön, mert, még egyszer mondom, szerintem az életminőséget és a közjót alapvetően befolyásoló kérdés az, hogy mit építünk ebben az országban.
(Az elnöki széket Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Van szükség építkezésekre, Latorcai államtitkár úr elmondta, hogy Szeged térségében mi minden fog megvalósulni a következő tíz esztendőben, és teljesen világos az, hogy Magyarország előbb vagy utóbb hozzájut azokhoz az EU-s forrásokhoz, amelyek az országnak járnak. Mindenki azt mondja, hogy még egy fejlesztési ciklusra van esélye a közép-európai országoknak, a kohéziós alap még meg fog nyílni a közép-európai országoknak a következő hétéves költségvetésben is. Tehát számolhatunk azzal, hogy húsz évig még lesz miből építeni, és azzal is számolhatunk, hogy van mit építeni az országon, hiszen egy közepesen fejlett országnak tekintenek bennünket, ahol még bőven lehet költeni a magán-infrastruktúrára, közinfrastruktúrára. Ez praktikusan azt fogja jelenteni, hogy rengeteg pénz megy majd el közberuházásokra és magánberuházásokra, függetlenül attól, hogy ki kormányozza az országot a jövőben. Ezért nem mindegy, hogy ez milyen ízlésben, milyen minőségben, milyen kiállásban, milyen stílusban és a fenntarthatóság szempontját illetően milyen formában valósul meg.
Ennek a megfontolására, mérlegelésére, és ha lehet, egy színvonalas vita lefolytatására biztatom a képviselőtársaimat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)