LÁZÁR JÁNOS építési és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok visszaélni a 30 perces időkeret adta lehetőséggel, ellenben szeretném megköszönni a kormánynak a támogatást, illetve államtitkár úrnak a hozzászólást, képviselőtársaimnak a vitában való részvételt és a frakcióknak a támogatást.

A vita, illetve a felszólalások előremutatóak voltak abból a szempontból, hogy érintették azt az értelmezési keretet és azt a szabályozási kört, amit majd a magyar építészetről szóló törvényjavaslat fog érinteni, és alkalom nyílik a magyar Országgyűlésben ennek a megtárgyalására. A magyar építészetről szóló törvényjavaslat az építésügyi törvény, az örökségvédelmi törvény, a mérnökkamarai törvény, az építészkamarai törvény és még számos alacsonyabb rendű jogszabály összefoglalását jelenti egy nagy, komplex joganyagba. Ott mindazon kérdések, amelyeket most érintettek, természetesen kinyílnak, és ezek megvitatására készen állunk  és amelyek társadalmi folyamatokat érintettek. Ezek egy részével egyetértek, egy részét jelentős mértékben vitatom  például azt gondolom, az elmúlt 32 évben is születtek nagyon színvonalas, nagyon nívós alkotások Magyarországon az építészek kezeiből , tehát a magyar építésztársadalom le tudott tenni olyat az asztalra, ami beleilleszkedik abba az értelmezési keretbe, amit jelen pillanatban a teremben  tulajdonképpen egységesen követelményképpen  mindenki megfogalmazott. Azonban vannak olyan társadalmi tendenciák, nemcsak Magyarországon, hanem a világban is, amelyekre reflektálni kell a gazdasági növekedés szükségszerű igénye mellett is, és minden országban reflektálnak erre, a korszellem ezt diktálja.

Az én törvényjavaslatom, ami majd a magyar építészet teljes újraszabályozására vonatkozik, egy reflektív törvényjavaslat lesz, hiszen számos kezdeményezés van benne, amely reményeim szerint előremutató, legalábbis az építészszakma által így minősíttetett, és ők maguk is nagyon sokat tettek ehhez hozzá, hiszen az építészekkel közösen alkottuk meg a törvényjavaslatot, ami a parlament elé fog kerülni nagyon rövid időn belül.

Itt szeretném azt megjegyezni, hogy számos olyan intézményi változás lesz  nemzetgazdasági kiemelések például, a fenntarthatóság szempontjai, beépítési szabályok , amelyek radikálisan fognak megváltozni. Ezt értettem az alatt, amikor az előbb azt mondtam, hogy reflektív jellegű lesz a törvény, és a társadalmi folyamatokra reflektál.

Attól óvnám önöket, hogy a politikai szembenállás vagy esetleg az elvakultság csak az aktuális korra engedjen meg következtetéseket. A betonépítészet, az egalitárius eszmék és számos más szempont, a pénz és az építészet, valamint a gazdaság ügyének összefonódása azért a XX. században komoly kártéteményeket okozott az egész nyugati civilizációban, tehát a fenntarthatóság, a természet megóvása, a helybe illesztés, az illeszkedés problematikája mindenütt egy óriási probléma volt, és ez pont a XX. században jelent meg, amikor Lechner és Kós, Medgyaszay és még nagyon sokan próbáltak erre is reflektálni az építészet kapcsán, de az a robbanásszerű urbanizáció következménye is volt, ami a XIX. században vagy a XX. század második felében a lakáspiacon jellemezte ezt az országot és megoldások iránt kiáltott.

Ha most végiggondolják azt, hogy mi épült Magyarországon 1945-90 között, akkor nagyon sokan pálcát törnek, pálcát törünk a panelházépítés vagy éppenséggel a Kádár-kocka-építés fölött, hogy azt lehetett volna sokkal jobban, másképp csinálni, miközben blokkházak Angliában is vannak, Németországban is vannak, és nyilvánvaló, hogy ha valaki annak a korszaknak az egyik társadalmi problémájával, a lakhatás problémájával szembesül az ötvenes-hatvanas években, hogy mekkora igény volt arra, hogy modern házakat, modern lakásokat építsenek az emberek, akkor teljesen normális dolog az, hogy erre valahogy a társadalom reflektált és megpróbáltak új házakat építeni. Hogy mit építettek, az egy teljesen másik kérdés.

Ezt csak azért hozom ide, mert a politikai viszonyulástól függetlenül minden kornak megvan az aktuális kihívása, társadalmi kihívása, amire az építészeten keresztül válaszol vagy reflektál. Ez megvolt a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években is, amikor paneleket építettek. Az nem volt helyes, ma már mindannyian megtanultuk…  egyébként zárójelet nyitok: a panelben lakók 65 százaléka, hogyha jó állapotúak lennének a panelek, akkor szívesen maradna ott és lakna ott továbbra is, ezt a társadalomkutatást mindenkinek ajánlom a figyelmébe, tehát ez a kérdés is sokféleképpen megközelíthető és vitatható kérdés.

Semmiféleképpen nem törnék pálcát ebben az ügyben sem senki fölött, mert nyilván egy társadalmi igényt akartak kielégíteni.

(19.50)

Mint amikor egy ország megfejlesztéséről van szó és iparosításáról vagy újraiparosításáról van szó, azt a szempontot is nagyon okosan és nagyon mértéktartóan kell és lehet összeegyeztetni a környezetvédelem, a természetvédelem és az emberi környezet megvédésének szempontjaival, ami egy nagyon izgalmas kihívás, intellektuális szabályozási kihívás is, hogy hol van az a határ, amikor még nyilván az ország gazdasági fejlődése, a társadalom növekedés iránti igénye, a magasabb bérek iránti igény, a jobb lét iránti igény összehangolható azzal, hogy hogyan nézzen ki az ország, és hogyan rendezzük be az országot.

Itt egy soproni példát mondanék. Sopron dombjain létrejött egy hacienda, ami annak a jólétnek köszönhető, amit az emberek a saját maguk kizsákmányolása által külföldi munkavállalóként Ausztriában megkeresnek, majd a pénzt hazahozzák és beépítik Sopron dombjaira. Az építési szabályok megváltoztatása eredményeképpen nagyon kevés beleszólása volt a helyi hatóságoknak abba, hogy mit építhetnek 300 négyzetméterig, ami létrehozott egy teljesen új típusú lakónegyedet, ami nem összeilleszthető azzal a szerves fejlődéssel, amin mondjuk, Sopron városa vagy Sopron belvárosa átment az évszázadokon keresztül. Ezért erre is reflektál az a törvényjavaslat, amit most az Országgyűlés elé fogunk terjeszteni a közeljövőben.

Tehát számos olyan példát tudnék mondani, amikor meg kell próbálni összeilleszteni a fenntarthatósági szempontokat a gazdasági növekedés szempontjaival, és ez vonatkozik a Balatonra is, és vonatkozik természetesen az ipari beruházásokra is. Erre fogunk reflektálni, de nyilvánvaló, hogy ez a Fideszen belül is egy nagy vita lesz, nemcsak a parlament különböző oldalai között, hiszen ezek az igények párhuzamosan jelennek meg egymással.

Én azt gondolom ezzel kapcsolatban, és ez lenne a záró gondolatom, hogy a beépíthetőség és a beépítettség szintjét jelentősen csökkenteni kell Magyarországon. Szerintem túl van építve az ország. De nem biztos, hogy többségben vagyok ezzel az álláspontommal, akár csak ebben a Házban is, lehet, hogy mások azt gondolják, hogy sokkal többet kell még építeni. Én a beépítés szintjét és minőségét… Ez nemcsak üzleti kérdés, de az is, és képviselőtársamnak mondom, hogy ez a XIII. kerületben is üzleti kérdés, és nemcsak társadalmi és fenntarthatósági kérdés. Tehát itt egy nagy vitát kellene arról folytatni, hogy hogyan tervezzük, hogy a következő húsz évben hogyan és mi módon építsük tovább az országot  amikor majd növekszik a gazdasági teljesítmény, növekszik a jólét, és az emberek jobb körülmények között akarnak élni  akár a magán-infrastruktúrát vagy a közinfrastruktúrát illetően, azért, merthogy itt a jövőre komoly hatást fogunk gyakorolni 20-30-40-50 év múlva az ország élhetőségét illetően.

Szerintem egy ilyen méretű országban a természetes környezet adta előny és a beépítettségi szint oly mértékben életminőségi kérdés, hogy egy versenyelőnyt jelenthet más országokkal szemben, hogy a magyarok majd 30-40 év múlva hogyan fognak élni vagy milyen körülmények között. Ezért ezen kérdések megfontolását javaslom, megköszönve képviselőtársaim támogatását.

És ajánlom figyelmükbe  mert itt voltak címkézett nyilak, illetve kiszólások a magyar gazdasági elit viszonyával kapcsolatban , ugyan már a végét járja a vita, de mégiscsak hozzátenném, hogy ez a kormányzat és az előzőek is egyébként, az elmúlt harminc évben nagyon sok embert tettek gazdaggá Magyarországon, pártállástól függetlenül. Szerintem a politikától egy dolgot nem várhat el senki sem: azt, hogy a lehetőségeken túl mi megtanítsunk embereket arra, hogy hogyan kell gazdagnak lenni a XXI. században. Mert bármelyik oldal teremt lehetőséget, és azzal élnek gazdasági szereplők és gazdagokká válnak, az nyilván az egész országot erősíti, hiszen nemzeti tőkésosztályra és felső középosztályra pártállástól függetlenül szükség van.

Azt tőlem ne kérjék számon és a képviselőtársaimtól sem, hogy akik helyzetbe kerülnek, vagy akik sikeresek és boldogulni tudnak, azok hogyan lesznek gazdagok vagy hogyan válnak gazdagokká, és hogyan kell viselkedniük. Ezt a korrepetálási feladatot én személyesen nem vállalnám. Ellenben idecitálom, hogy talán nekik is érdemes volna elolvasni Kós Károlynak azon írását, ami 1943-ban született Bánffy Miklós 70. születésnapja alkalmából. Ez egy kiadvány, többen írtak bele. Az Erdélyi Helikon gondozta a megjelenését, akkor volt Bánffy 70 éves, és többen írtak a kiadványba, többek között Kós is. Abból kiderül, hogy Kós mit gondolt arról, hogy 1943-ban Erdélyben hogyan kell gazdagnak lenni. Talán ezért is tanulságos az életműve. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)