VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 15 percemmel nagyon kínosan kell gazdálkodnom, de mégis, a felszólalásomat egy tíz másodperces szünettel fogom kezdeni. Úgyhogy tíz másodpercig nem beszélek önökhöz. (Megtörténik.  Nacsa Lőrinc: A legjobb döntés.  Derültség.  Fazekas Sándor: Köszönjük. Utána sem kellene.)

Éppen tíz másodperc telt el  kedves beszólásaikat hallottam egyébként , és ebben a tíz másodpercben éppen 500 ezer forint vesztesége keletkezett a Magyar Nemzeti Banknak. Másodpercenként több mint 50 ezer forint vesztesége van a Magyar Nemzeti Banknak. Na, de hát akkor értékeljük ezt a helyzetet! Hogy hogyan kerülhetett ilyen kilátástalansággal fenyegető helyzetbe a Magyar Nemzeti Bank, ezt értékelnünk kell, és természetesen nem lehet eltekinteni a világpiaci folyamatoktól, de fontos kiemelni, hogy ebben a Magyar Nemzeti Banknak az elhibázott gazdaságpolitikai és vezetői döntései is benne vannak. Mert ne felejtsük el, hogy hosszú éveken keresztül gazdaságpolitikai sikertörténetként aposztrofálta saját tevékenységét az önök által kinevezett Matolcsy György és köre; akkor egyébként még Nagy Márton is, aki most miniszter, része volt ennek. Hogy is hívták ők ezt akkor? Unortodoxia? Ez volt a kifejezés? Na, szóval, mindenesetre kizárólag nekik köszönhető, és nem a rekordalacsony kamatkörnyezetnek és  a folyamatosan gyengített forintnak hála  az így realizált árfolyamnyereségnek.

Idézek, tőle, jó? „Az állami vezetőket meg kell fizetni, jól meg kell fizetni.” Ezekkel a szavakkal indokolta az önök által kinevezett Matolcsy György 2016-ban azt, hogy a fizetését az Országgyűlés fideszes többsége 2,3 millióról 5 millió forintra emelte föl havonta. Sőt, elnök uruk akkor még kicsit sajnálkozott is, hogy bezzeg a cseh jegybanki vezetők bére még magasabb, miközben, idézem tőle, ő azt állította: ők ugyanolyan jól végzik a munkájukat, mint a cseh jegybanki vezetők.

(11.30)

Na hát, nézzük meg, hogy ez igaze, valóban így van-e! Úgyhogy egy pillanatra összehasonlíthatjuk a cseh és a magyar központi bank eredményeit. Csehországban például az infláció mértéke idén augusztusban 8,5 százalék volt, eközben Magyarországon 16,4 százalékos, vagyis kis híján dupla akkora, mondom, ezek augusztusi számok. Ma reggel jött ki a szeptemberre vonatkoztatott szám, az 12,2 százalék, na de az élelmiszer tekintetében 15,2 százalék. És cukor tekintetében tudják mennyi? A cukornak 61 százalékkal növekedett az ára a ma reggeli adatok alapján. Szóval, míg az infláció, mondjuk, Csehországban feleakkora, a cseh korona az elmúlt egy évben pedig szinte végig fix árfolyamon mozgott az euróhoz képest, vagyis nagyjából olyan 24 koronát adtak egy euróért. Eközben mi történt a magyar fizetőeszközzel? Ma éppen körülbelül olyan 390 forintot ér egy euró, de mondjuk, az elmúlt egy évben ez volt már 370 és 432 is.

Miközben tehát, mondjuk, a cseh jegybank eredményesen harcolt az inflációval szemben  és az összehasonlításom abból a szempontból is korrekt, hogy náluk sincsen euró, ahogy nálunk sincsen, tehát az összehasonlításom korrekt, hasonlót hasonlítok hasonlóval , tehát a cseh jegybank eredményesen harcolt az inflációval szemben, hiszen amiről nálunk a miniszterelnök fél éve ábrándozik, az náluk már hónapok óta ténylegesen is egy számjegyű, pontosabban: bőven 10 százalék alatti. És a korona árfolyama is stabil, vagyis jóval kiszámíthatóbb a piaci környezet, mint nálunk. Igaz, ők a korábbi években  hát, hogy is mondjam csak?  nem jegybanki alapítványokat hoztak létre több száz milliárd forint kihelyezésével, hanem mondjuk, eurót vásároltak, hogy ha nyomás érné a koronát, akkor nekik lehessen mihez nyúlni.

A kérdésünkre, amit az előbb feltettem, tehát a válasz az, hogy nem, egyáltalán nem végezték jól a munkájukat azok, akik az inflációval szemben harcoltak Magyarországon, és amelynek legfőbb felelőse természetesen a Magyar Nemzeti Bank volt.

Nos, kedves kollégák, miért is kell ezt a törvényjavaslatot nekünk tárgyalnunk? Azért, mert az MNB saját tőkéje 2023 júniusában már mínusz 1511 milliárd forint. 1511 millió millió forint  ezermillió forint , 1511 ezermillió forint volt! Ezt a mélységet is elérte. Ismétlem: mínusz 1511 milliárd forint. A jegybank fennállása óta sosem ért el ilyen veszteséget, amit csak tetéz, hogy feltehetőleg ma még sokkal súlyosabb a helyzet a Szabadság téren, és közeledhetünk a 2000 milliárdos szint felé. Minden magyar állampolgárra, az újszülöttől az aggastyánig ez alapján 200 ezer forintnyi veszteség hárul. Kérdem én: tényleg volt hasznuk akkor a jól megfizetett magyar állami vezetőknek?

Nem lehetünk ugyanakkor vakok, a kormány, az önök, miniszter úr, az önök felelőssége kapcsán sem. Mert, miniszter úr, a gazdaságpolitika irányítói szerepét ugyanis a kormány tölti be. A megugró magyar államadósság, az újra és újra megemelt költségvetési hiány, a 25 százalékig emelkedő infláció alapján pedig könnyen ítéletet tudunk mondani a témában. Az irányítás, miniszter úr, nem túl jó. Idevezetett ugye, ez a high-pressure economy, vagyis az, hogy hiába az elmúlt években az uniós pénzbőség, a nullaszázalékos kamatkörnyezet, a pörgő gazdaság, önök nem kezdték el felkészíteni Magyarországot a nehezebb időkre, csak még tovább fűtötték a gazdaság belső feszültségét. A prociklikus gazdaságpolitikájuk hiba volt.

Nyilván persze nem kis részt a választások miatt tették maguk, amit tettek, és nem foglalkoztatta magukat, hogy becsapják ezzel az embereket. Elhitették velük, hogy milyen jól megy a gazdaságnak. Én magam már a választások előtt is arról beszéltem, hogy ha maguk nyernek, akkor egy ilyen fordított Lúdas Matyi módjára háromszor fogják ezt elverni a magyar embereken. És sajnos így lett, mert nyertek, és a választások után néhány hónappal kamatostul kezdték el visszaszedni ezeket a választási ajándékokat, rezsiemeléssel, különadókkal és elszabaduló bolti árakkal.

És akkor meg is érkeztünk a legégetőbb kérdéshez: ki a helyzet felelőse, avagy ki fizessen a végén? Ez a kérdés pedig egyáltalán nem költői, kedves képviselőtársaim, mert vagy a jegybanknak, vagy a kormánynak, de valakinek valamikor rendezni kell a veszteséget, ami felhalmozódott a Nemzeti Banknál. És mit látunk itt a törvényjavaslatok alapján? Azt, hogy ezt a súlyos kérdést egész egyszerűen elkenik, pontosabban azt mondják: majd lesz valahogy. Majd lesz valahogy, de az biztos, hogy a kormány nem igazán akar fizetni sem most, sem jövőre, mert egész egyszerűen elfogyott a pénz, önök felélték a magyar emberek pénzét. Majd lesz valahogy, de az is biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank semmit nem hajlandó beáldozni, legalábbis én nem látom sehol, hogy mondjuk, a Nemzeti Bank megszüntetné az alapítványukat, és kivenné belőle a még megmaradt forrást. Mert bármennyire is akarták, az nem veszítette el közpénzjellegét, annak a helye továbbra is a közösben van.

Azt látjuk tehát, amit 13. éve látunk, hogy ebben az országban a döntéshozók nem felelősek semmiért, azért a számláért pláne nem, aminek a végére akár 2000 milliárdos végösszeg is várható. Még egyszer, ízlelgessük: 2000 milliárd, minden magyar embernek, az újszülöttől az aggastyánig 200 ezer forint jut, vagy ahogy a beszédem elején próbáltam jelezni, minden egyes másodpercben 50 ezer forint veszteséget produkálnak.

Ennek a törvényjavaslatnak tehát egyetlenegy célja van, hogy ezt az egész problémát eltolják valami távoli jövőnek, és hogy a kormány mentesülhessen az egyébként saját maga által hozott szabály alól; tudniillik, hogy néhány éven belül egyenlő részletekben pótolja a jegybank saját tőkéjét. Ehelyett hoznak egy gumiszabályt, miszerint a pótlásra, a maguk törvényéből idézem ezt a három szót: „elfogadható időn belül”  mikor van az? , szóval, az elfogadható időn belül kell sort keríteni. Önök is sejtik szerintem, hogy a pénzpiacoknak és a befektetőknek nem a kedvence az ilyen szabályozás.

Nos, tisztelt Országgyűlés, értjük, hogy az Európai Unió legmagasabb inflációjáért járó trófeát és a MNB történelmi veszteségéért járó különdíjat nem szívesen veszi át senki a kormánypárti politikusok és vezetők közül. Látjuk ennek nyomát minden héten, amikor az egyébként itt ülő Varga Mihály, Matolcsy György és Nagy Márton vitázik a sajtó nyilvánossága előtt, és nem véletlenül vitáznak, képviselőtársaim, hiszen valójában mindannyian, önök mindannyian, hárman okozói a mai helyzetnek. Matolcsy és Nagy mint a jegybank elnöke és korábbi alelnöke, kéz a kézben erőltették az unortodoxiát, ezt a high-pressure economyt, és államkötvény-vásárlásokkal finanszírozták azt a kormányt, ami aztán minden pénzt elköltött. Varga miniszter úr, ön pedig még meg is köszönte pár hete ezt a kedves finanszírozást az MNB-nek. Ez a gazdaságpolitikai ámokfutás odavezetett, hogy 25 százalékos lett az infláció, megugrott a hiány, növekszik az államadósság, negyedik negyedéve recesszióban vagyunk, 430 forintig gyengült valamikor az euró/forint árfolyam, és ahhoz, hogy mindezek miatt a magyar családoknak elfogyott a pénze, hiszen ez kitűnően kiolvasható a zuhanó kiskereskedelem adataiból.

Összefoglalva ez alapján: hitem szerint Orbán tudtával három gazdasági irányítónak a cicaharcát szenvedi el hazánk. Ez a három szereplő Varga Mihály miniszter, Nagy Márton gazdaság-visszafejlesztési miniszter és Matolcsy György jegybankelnök. Önök külön-külön mind a hárman csődöt mondtak a munkájukban, külön-külön is csődöt mondtak, hiszen Matolcsy György jegybankelnökként elvileg az infláció ellen kéne hogy küzdjön, ehhez képest 16-18 százalékos az infláció. Nagy Márton nevében gazdaságfejlesztési, valójában gazdaság-visszafejlesztési miniszter tevékenysége eredményeképpen negyedik negyedéve recesszióban, zsugorodó helyzetben van a magyar gazdaság.

És végül, de nem utolsósorban az itt ülő Varga Mihály miniszter, aki elvileg a költségvetés egyensúlyáért kéne hogy feleljen, épp az ő csődjét jelzi az, hogy meg kellett emelni a deficitet 5,2 százalékra, ami egyébként, bármit mond, miniszter úr, magasabb, mint a tavalyi deficit. Önök mondták, hogy a tavalyi deficitben egy egyszeri tétel van, és ezért nem jól látható.

(11.40)

Ennek a három embernek a cicaharca külön-külön is csődöt jelentett, és együtt pedig ide vitték hazánkat. És minderre önök végül is mit mondanak ebben a törvényjavaslatban? Hát azt, hogy senki nem felelős semmiért, és majd lesz valahogy.

Szóval, kedves kollégák, ennél azért jobban le kellene vonni a konzekvenciákat, mert az egy dolog, hogy ezzel a javaslattal engem mint a Költségvetési Bizottság elnökét nem nyugtattak meg, ez volna a kisebbik baj, mert nyilván nem ez volt a céljuk, de hogy ezzel a piacokat, a befektetőket, a magyar vállalkozásokat sem fogják megnyugtatni, az is biztos. Én pedig attól tartok, hogy ezek a következmények lesznek sajnos az igazán súlyosak. És ezeket az anyagi következményeket megint, mint mindig, a magyar emberek pénztárcájából fizettetnék meg. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a DK soraiban.)